Macskaregény

Egy könyvben írta valaki, hogy mennyire sajnálja azokat, akik azt állítják, hogy jobban szeretik az állatokat az embereknél. Az első gondolatom az volt, hogy "ööö, oké... szóval van, aki nem?". Itt van az irodánk udvarán 6 párhetes kismacska, aki a morcosabb fejlesztőinkből is kihozzák az érző lényt, illetve az udvar túloldalán található ötvenes közterület-felügyelő bácsik is elérzékenyült hangon gügyörésznek velük. Ebben a túlfokozott macskamán időszakban talált meg Polcz Alaine Macskaregénye, és bár féltem tőle - nem véletlenül nem olvastam el eddig, - hagytam magam meggyőzni, és nekiveselkedtem.

Rövid, ünneprontó poszt egy könyvről

A radarom, az a drága radarom, amely bár nem tévedhetetlen, de olyan sokszor bebizonyosodik, hogy képes az első pillanatban beazonosítani egy nem nekem való könyvet! Roppant kifinomult szelekciós módszereim vannak, például irritál, ha emberek vannak a borítón. Ha idős emberek, az még annál is jobban (különben semmi bajom az idős emberekkel). És aztán elolvastam ezt a semmitmondó fülszöveget, majd kezdtem elbizonytalanodni a csupa-csupa ötcsillagos értékelés láttán, és arra gondoltam, valamit azért biztos tudhat John Williams, ha ennyien szeretik, amit ötven éve papírra vetett.