Eddig úgy hatszor írtam át a címben szereplő naptárat szót, mert folyton hülyén hangzónak éreztem, szerintetek naptárt, vagy naptárat? (Bár mifelénk a motort is motrot, meg a lécet is lecet.) Régebben egyáltalán nem voltam az a naptárazós fajta, viszont rájöttem, hogy egyrészt hülyülök, másrészt egyre több mindent kell kézben tartanom, listákat írok, "szakemberekhez" járok, meg szeretek mindent feljegyezni, még azt is, hogy mikor festettünk hajat. Beragasztott receptek és teafilterek, post-itre firkált bevásárlólisták, tervek tarkítják az utóbbi két év naptárait. Egy biztos: a mostani életem könnyen kaotikussá válna enélkül a tárgy nélkül.
2012-ben és 2013-ban egy-egy Moleskine volt hű társam a szervezésben, mindkettőt karácsonyra kaptam, nem is nagyon szoktam az ünnepekig foglalkozni a naptárkérdéssel, hátha valaki megoldja ezt helyettem. Most annyit tettem, hogy néhányat felraktam a kívánságlistámra - amelyet már továbbítottam annak a valakinek -, aztán az is lehet, hogy megint Moleskine lesz a dolog vége, főleg, ha a jézus úgy dönt, hogy mást pakol a karácsonyfa alá.
Ötletek jöhetnek, nagyon kíváncsi vagyok, hogy ti mit használtok vagy mit szeretnétek jövőre.
Jetoy Remember me every single day |
Ardium premium light planner |
Keep Calm & Carry On Diary |
Elég vérszegény ez a háromtagú lista, képzeljük még hozzá a Moleskine weekly plannerét (bármelyiket, idén Star Wars-osom volt, bár erre nem sok jel utalt a borítót meg egy Luke Skywalkeres képeslapot leszámítva). Ezen az oldalon is csodálatos határidőnaplók és mindenféle papír-írószer található, tavaly decemberben nagy lendülettel vetettem rá magam a webshopra, csak a 20 dolláros kiszállítási díj kicsit elkeserített. Pedig istenem, mennyi gyönyörűség leledzik itt!
Tényleg nagyon kíváncsi vagyok a ti kedvenceitekre, úgyhogy hajrá, hozzatok nekem még ötleteket!
Jaj, én nagyon szeretem a határidőnaplókat, mondjuk eléggé papír-írószer mániás vagyok nagyon nehezen győztem magam meg arról, hogy nincs szükségem annyi füzetre meg tollra, legyenek azok bármennyire is szépek (de már több éve nem vettem magamnak fölösleges füzeteket, és tollból is találtam egy tökéletes 50 Ft-sat). Kicsinek is mindig akartam határidőnaplót, csak hát nem lett volna semmi értelme :) Idénre január végén vettem magamnak egy egész tetszetőset tök olcsón, használgattam is, de egy csomó oldal maradt üresen úgyhogy most oda jegyzetelek mindenfélét, elég kaotikus lett.
VálaszTörlésNa de a lényeg: Mostanra végre tényleg szükségem lesz egyre, és már november óta keresem az igazit, de nem találtam, nagyon válogatós vagyok ezen a téren:) ezért nem is hagynám hogy bárki vegyen helyettem, mert magamnak sem tudnám megfogalmazni azt a sok kritériumot.
Nekem először is olyan kellett amiben sok okosság van, Budapest térkép meg ilyenek, ne hófehér lapú legyen hanem sárgás, és piros, vagy olyan nagyon szép mint a Bomo art füzetek. Végül találtam egy fajtát ami belül hiper-szuper, van benne Budapest, Magyarország, Európa térkép, metrikus rendszer átszámítási táblázatok (ne kérdezd, hogy az mire kell nekem, fogalmam sincs, de nagyon örülök neki), ruha és cipőméretek különböző országokban, időzónák stb.
De megfelelő borítójú nem volt, szóval úgy döntöttem, hogy rajtam nem fognak ki, és vettem egyszerű fekete borítósat (aminek egyébként tök szép színű a jelző szalagja), amit majd beborítok valami klassz képpel, így abszolút tökéletes lesz, és személyre szabott, csak még meg kell terveznem a borítóját.
A papír-írószer mániádat teljesen átérzem, kicsi korom óta én is szenvedek e kórban.
TörlésAz ilyen hasznos funkcióknak én is tudok örülni, az enyémben vonalzó is van:D Sőt, némelyik Moleskine-ben matricákat is talál az ember, hát az mindennek a csúcsa:D Szóval ezekben tényleg minden van, ami kell, kivéve a Bp térképet, úgyhogy akkor az neked nem lenne jó.
Én olyan gyűrűs mappát használok (A5-set), és mivel az ilyen határidőnapló rohadt drága, magamnak írom fel a napokat. Azért kellett nekem ilyen, mert vannak bizonyos listák (pl. olvasmányok, könyvtárból kihozandó könyvek stb.), amik nem ciklikusak, ennyit másolni meg utálok.
VálaszTörlésNa igen, nálam pl. ez a "probléma". Gondoltam már arra, hogy az lenne az ideális, ha egyszerre két füzetet - egy naptárat meg egy noteszt - cipelnék magammal, de próbáltam már, és nem működött:)
TörlésA gyűrűs mappa mindenesetre tök jó ötlet!
Én is határidőnapló-mániás vagyok, évek óta apukám hozza nekem cégtől a különféle bankoknak az A/4es határidőnaplóit, de ezt csak itthon használom, viszont sok triviális dolgot beleírok (mikor keljek, melyik busszal megyek...), négy éve meg kaptam egy kicsi, bőr Saturnust, amiben minden évben veszek betétlapot - bár mióta nincs suli kevesebbet használom. :) Ohh egy moleskin - nem lenne szívem beleírni :D
VálaszTörlésEzekkel a bankosokkal csak az a bajom, hogy túl nagyok és vastagok, nem tudok bele annyit írni, hogy ne érezzem üresnek:) De a Saturnus szép lehet, meg tök jó, hogy lehet bele venni lapokat.
TörlésA Moleskine-t nagyon ajánlom, igazából még nem jöttem rá, hogy mi a sikerének titka, de áá annyira jó!:)))
Igen én is azért használom csak itthon, mindenféle kis hülyeséget írok bele :D
TörlésMoleskin - szerintem a művészek miatt lesz felkapott, sokan ilyenbe rajzolnak, meg régi márka - de sztem jó dolog, hogy felkapták.
Most kicsit elszégyelltem magam, hogy azt sem tudom, hogyan néz ki belülről egy határidőnapló :$ :)
VálaszTörlésRám férne egy, de egész jól elvagyok egyszerű noteszekkel is. Egy a sulis dolgoknak, oda szépen be vannak írva a jeles napok és tennivalók, és egy kisebb a mindenféle egyébnek. Havi költségek feljegyzése, listák, ötletek, satöbbi. Szeretnék egy rendes határidőnaplót, de most a bejegyzést és a megjegyzéseket olvasva, azt sem tudom, mit kéne elvárnom tőle :)
Hát, nézd meg, hogy mi mindent írsz fel, milyen gyakran, milyen mennyiségben, aztán annak megfelelően válassz, ha úgy érzed, hogy tényleg szeretnél egyet. Nálam a felosztás a kulcskérdés, tavaly egy havi bontású (2 oldalon egy hónap - kis kockákkal) naptáram volt, soksoksok jegyzetoldallal, de az annyira nem... A heti bontás jobban bejön, bal oldalt a hét, mellette meg egy jegyzetoldal. De van aki simán teleír egy oldalt akkor is, ha csak egy nap van rajta, szóval.. :D
TörlésKöszi :) logikus, amit mondasz a felosztásról, végülis ezen múlik, ki mennyire látja át. Ma kiváltottam a dm-eset, kezdőlöketnek remélhetőleg jó lesz.
TörlésEmlékszem tavaly pont Te voltál, aki ajánlotta a http://www.mochithings.com/ - oldalt, mert olyan cuki naptáraik vannak. Teljesen beléjük szerettem, mármint a stílusukba. Amúgy végül rendeltem magamnak koreai határidőnaplót, de az ebay-ről. Találtam egy oldalt, ahol a postázás ingyenes és kaptam ebay kupont, úgyhogy végül kb. 5 Euróba jött ki és egy hét alatt itt volt :) Ilyen és hasonló eladók rengetegen vannak ott: http://www.ebay.co.uk/sch/Organisers-Diaries-/15735/i.html akik ingyenesen szállítanak.
VálaszTörlésDe amúgy a bookdepository-ról is lehet naptárakat rendelni, régebben onnan vettem én is a Moleskineket.
Hú, az egy hetes szállítással nagyon szerencsés voltál :) Én is mindig ezeket a free shippinges eladókat nézegetem az ebayen, de félek, hogy soká jönne meg nagyon a cucc, és mondjuk egy határidőnapló esetében ez nem mindegy. De lehet, hogy jövőre megrendelem magamnak augusztusban, aztán akkor tuti megérkezik :)
TörlésAha, néztem a bookdepós kínálatot is, szép füzetek is vannak, jajj..
naptárat! ;)
VálaszTörlésgimis korom óta van határidőnaplóm, szóval az elmúlt 15-16 évben elég sokfélével rendelkeztem. évekig filofaxom volt, vagyis gyűrűs kalendárium, volt fekete bőr és élénk zöld is, aztán hol kb. a/5-ös méretű (gondolom más a neve) hol a kisebb, közös elem, h mindig reálszisztémás és napi bontású. ragaszkodom a névnapokhoz, így egy csomó amúgy baromi guszta változat (pl. moleskine és néhány dizájn darab is) kiesik a potenciális jelöltek közül. :/ az idei méregzöld bőr, pici drapp csíkkal a harmadánál, arany lapszéllel (nagymamámnál voltak anno ilyen könyvek), a 2014-es pedig fura diszkógömbös hatású fekete.
jajj és majdnem elfelejtettem, két évig (asszem 2007-2008-ban) coelho idézetesem volt, egy barátnőmtől kaptam karácsonyra mindkettőt. az már túl nagy volt és vastag is, jeleztem is felé már az ősszel, h ha nem bánja én már kinéztem magamnak a következő évit. :)
:D
TörlésÓ, hát a névnapokkal valóban kiesik egy csomó, minden külföldi. De aranyos, hogy így ragaszkodsz ehhez a funkcióhoz :)
Jaj az a Coelhós tényleg nagyon nagy volt, arra emlékszem a boltokból. Más kérdés, hogy nekem nem ez lenne vele a legnagyobb problémám :)