Ígértem egy bejegyzést a Lush tavaszi felhozatalából, most már annyi mindent kipróbáltam, hogy szerintem készen is állok rá. Emlékszem, amikor megérkezett a kedves csomag a munkahelyemre, minden férfi kollégámtól elnézést kértem az átütő illat miatt (jelenleg csak fiúkkal ülök egy irodában, közülük az egyik az édesem, aki retteg minden mesterségesen előállított illatszer kipárolgásaitól). Végül nem bírtam magammal, és belenéztem a dobozokba, láttátok volna, hogy a másik két srác micsoda lelkesedéssel rajzott körém és együtt nézegettük és szaglásztuk a színes gömböket, habfürdőket, szappanokat. Aztán mostuk le a kezünkre tapadt arany csillámot.
A tavaszi csemegék egy része a húsvéthoz, egy másik az anyák napjához kötődik (ami az angolszász országban hetekkel korábban esedékes, mint nálunk), meg van néhány fürdőcucc, ami szerintem egyszerűen csak tavaszi és kész. Amióta megkaptam őket, elég gyakran töltöttem meg a kádat vízzel, élmény volt elmerülni a habokban, lássuk, kit miért szerettem.
Már ránézni is élmény erre a válogatásra, egyből jobb kedvem lesz tőle, hát ha még meg is szagolom! Képzeljetek el egy óriási szelet, krémes répatortát, édes-mézes-vaníliás töltelékkel meg egy pohár frissen facsart narancs- és mandarinlevet: nagyjából ezt éreztem, amikor kinyitottam a csomagot, amelyben háromféle habfürdő és egy nyuszis szappan rejlett. A répát vetettem be elsőként (becses nevén Bunch of Carrots), többszörhasználatos habfürdő, tényleg az. Csodás párost alkottak a Carrot szappannal, ez utóbbi mondjuk mindennel csodás párost alkot, nagyon krémes, és édeskés-virágos-répás-sütőtökös illat árad belőle, nem lehet megunni. A Golden Egg nagyon fenszi kis habfürdőtojás: az élénksárga víz tetejére aranycsillámokat varázsol, egészen luxus élmény volt így fürdőzni, az illata pedig ennek is édes, kicsit karamellás, kicsit mézes, de picit sem tömény. És itt van még ez a hatalmas Brightside habfürdő, pont ma este volt hozzá szerencsém. Kettétörtem, mert láttam rajta, hogy bőven elég lesz két alkalomra, olyan volt, mintha frissen préselt narancslében fürödtem volna, igazi felpezsdítő élmény volt. Azt szeretem ezekben a Lush fürdőbombákban meg habfürdőkben, hogy nem csak illatot meg színt adnak a fürdővíznek, hanem lágyságot is, tele vannak mindenféle nagyszerű olajjal, amelyek ápolják a bőrömet, anélkül, hogy idegesítő módon rám tapadna valami síkos réteg.
A húsvétról ennyit, jöjjön egy kis anyák napja meg tavaszi pezsgés!
Az a helyzet, hogy nem tudok olyan gyakran kádban fürdeni, hogy az összes finomságon végigmenjek, így ebből a csoportból még csak a bal felső csodabogyóhoz volt szerencsém. Ő az Inhale Exhale, kívül kék és rózsaszín, belül pedig valahogy így néz ki. Ez a fürdőgolyó nem csinál nagy habot, csak pezseg gyönyörűen, színesen, és egyszercsak mit látok? Egy kis cetli kandikál ki a belsejéből! Sikerült egyből majdnem félbetépnem, de a kedves üzenet megmelengette még az én zord lelkem is, nagyon ötletes! Jó sokáig pezsgett a vízben, én meg jó sokszor kikaptam, hogy megszaglásszam és keressek valamit, amihez tudnám hasonlítani. Először csak az jutott eszembe, hogy olyan hideg, de nyugtató illata van, aztán beugrott a Campari, és igen, végül arra jutottam, hogy a Camparihoz áll a legközelebb az illata. Bár a habfürdőket jobban kedvelem, azt hiszem, kedvencet avathatok az Inhale Exhale személyében.
Alig várom, hogy a maradék habfürdőt is kipróbáljam, ami kimaradt nekem az a szintén többször használható Tulip (jobb fent), a Rose habfürdő (bal lent) illetve a Wonder Woohoo habfürdő (jobb lent).
De tudjátok mit? Ne csak én próbálgassak! Arra gondoltam, két terméket kisorsolnék köztetek (egy nyertes lesz), méghozzá egy répás habfürdőt meg a Wonder Woohoot. Mit szóltok?
Most nem lesz kincskeresés, semmi izgalom, hirtelen jött az ötlet, úgyhogy a játékszabályokat gyorsan vázolom is:
1. Kövesd a blogot itt vagy a bloglovinon! (A jobb oldali sávban fent az ikonok között találsz egy bloglovinosat, ha pedig a sáv legaljára mész, a Rendszeres olvasók felirat alatt fel tudsz iratkozni.)
2. Kommenteld a bejegyzést, amivel akarod, a lényeg, hogy írd meg azt is feltétlenül, hogy melyik csatornán követsz és milyen felhasználónévvel.
Április 13-án éjfélig lehet játszani, másnap, hétfőn sorsolok!
Szóljatok, ha van kérdés, de remélem, minden világos. Sok szerencsét! :)
Szóljatok, ha van kérdés, de remélem, minden világos. Sok szerencsét! :)
Ohh mennyi szépség :) Szeretnék játszani, Dora W néven követlek bloglovinon ;)
VálaszTörlésSzia!
VálaszTörlésWow! Óriási Lushta vagyok már régóta, de sajnos még nem volt lehetőségem kipróbálni egy tavaszi Lush terméket sem. :( A kiválasztott termékek isteníek lehetnek, nem marad más csak a remény, hogy kipróbálhatom milyen is az , amikor olyan a habfürdőzés, mint egy nagy ölelés! :) Köszi a játékot és így tovább a bloggal! ;) Petra Kulisity néven követlek itt (blogspoton).
Nagyon szeretem a Lusht, eddig csak két terméket sikerült azonban kipróbálnom, az egyiket azóta is rendszeresen veszem. Épp ezért szívesen kipróbálnám más Lush szépségeket is. :)
VálaszTörlésBerta néven követlek Bloggeren keresztül.
Annyira jól írtad le ezeket a terméket, hogy összefutott a nyál a számban. :)) Most már tényleg kéne valami Lush cuccot beszerezni. :)
VálaszTörlésA játékra meg naná, hogy jelentkezem, Bloglovinon követlek Nita néven.
Konkrétan érzem az illatokat ahogy leírod :D és nagyon megkívántam valami fincsiséget^^ bloglovinon Selas-ként követlek :)
VálaszTörlésAzta, de jól néznek ki, hát még az illatuk milyen lehet :)
VálaszTörlésSzeretnék jelentkezni a játékra, Julos néven vagyok feliratkozva a Rendszeres olvasóknál :)
Nekem csak egy halántékbalzsamom volt a Lushtól, ami bevallom őszintén, annyira nem tetszett. A parfümjeik és a fürdőtermékeik nagyon szimpatikusak, csak valamiért mindig inkább a Bomb cuccaira csábulok el. :D
VálaszTörlésMorella néven követlek a Bloggeren.
Hűű, nagyon jól néznek ki. *_*
VálaszTörlésSzeretnék játszani, Bess néven követlek is a rendszeres olvasóknál. :)
Szia!
VálaszTörlésNóra néven követlek (GFC) és nagyon örülnék neki,ha végre én is kipróbálhatnám a híres-neves Lush termékeket :)
Szia ! :)
VálaszTörlésSzeretnék én is beszállni, Vivi♥ néven követlek itt a blogon.
Szia!
VálaszTörlésCseppke néven lettem rendszeres olvasó! :)
hali ;)
VálaszTörlésKövetlek bloglovin Nikoletta Végh ként és szeretnék játszani.
(ps:még nem volt lehetőségem kipróbálni egy Lush terméket sem.)
Szia! Én is szeretnék jelentkezni a nyereményjátékra. Szinte az orromban érzem az illatokat, ahogy a különböző testápolószereket leírtad. Én adryka01 néven követlek. :-)
VálaszTörlésGyőrből követlek :D
VálaszTörlésTyűha! Milyen menőek már ezek a Lush cuccok! Mindig szagolgatom őket de még sosem próbáltam, hátha majd most kedvez a szerencse :) A Wonder Woohoot választanám, és Anett Babicz néven vagyok feliratkozva nálad!
VálaszTörlésRendszeres olvasók közt : Anett Kuloványi
VálaszTörlés;)
TörlésSzia :)
VálaszTörlésSzeretnék jelentkezni a játékra! :D
Dalma ( : vagyok rendszeres követőd :D
Köszii a lehetőséget :)
Én is szeretném kipróbálni :) Dorabella néven követlek itt a Bloggeren :)
VálaszTörlésHahó:-)
VálaszTörlésRendszeres olvasóként követlek, és úúúúúúúgy szeretnék nyerni :D
Szia! Szeretnék én is jelentkezni, Gabriella Branyiczky néven követlek bloggeren. :) Köszi a lehetőséget.
VálaszTörléssose volt még Lush termékem :) Ritazu néven követlek itt
VálaszTörlésA leírás alapján az Inhale Exhale nagyon tetszik, adandó alkalommal megszaglászom vmelyik Lushban.
VálaszTörlésEgyébként anna689 néven követlek (insta:annathe689th néven ismersz)
De jó, hogy ennyien játszotok, köszi az eddigi részvételt :)
VálaszTörlésSzeretnék játszani, Czakó Dóra néven követlek :)
VálaszTörlésNagyon-nagyon szeretem a lush termékeit, épp készülök is menni hozzájuk egy vásárlásra..
VálaszTörlésleamut néven keress a blogger-olvasóid között
Viktória Láposi néven követlek, a rendszeres olvasók közt...
VálaszTörlésNagyon klassz lenne valamelyik Lush újdonságot kipróbálni!
Huh, micsoda finomságok :) Imádom a Lush termékeket :)
VálaszTörlésSzeretnék jelentkezni ezekért a finomságokért :)
Itt is olvasód vagyok és Anikó Gelányi néven követlek a bloglovinon.
Köszönöm szépen a játékot !
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésNagyon cukik, itt követlek Lapath Katalin néven.
VálaszTörlésÚ, ez nagyon jóó :) Nagy Lush rajongó vagyok ^^ A bloggeren követlek Ritu néven :)
VálaszTörlésEzek csodálatosak! (: (Bloggeren követlek Sarah Sparkle néven)
VálaszTörlésÉn is szeretnék játszani :) Nóra Forgó néven követlek a bloggeren keresztül.
VálaszTörlésSzia! Netti néven követlek bloggeren keresztül. Nagyon szívesen kipróbálnám ezeket a termékeket. ^^
VálaszTörlés:)
VálaszTörlésEzeket a bejegyzéseidet mindig imádom olvasgatni, már a szép színes képektől jobb kedvre derül az ember lánya :) Azt hiszem, hamarosan útba fogok ejteni egy Lush boltot, mert ez a répás cucc nagyon megtetszett, ötletes, az meg csak plusz, ha ennyire jó is! Régen több Lusht használtam, mostanában inkább a Mannát tesztelem :)
VálaszTörlés(De azért játékra jelentkezem: rendszer olvasók között vagyok Nikkincs néven.)
Szia!
VálaszTörlésSzeretnék játszani!
rone2122 néven követlek is a rendszeres olvasóknál.
Szuper játék! :)
Adele néven lettem rendszeres olvasód :)
VálaszTörlésEzt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésAnnyira imádom a képeidet! :)) Egyből meghoztad a LUSH - hoz a kedvemet ezekkel a bejegyzéseiddel. :)
VálaszTörlésÉn is szeretnék jelentkezni a játékra: ColourfulFantasy néven követlek a bloggeren és a bloglovin' - on keresztül is. :)
Helló lányok, köszi a sok-sok kommentet, mindjárt sorsolok :))
VálaszTörlés