Szibériai anziksz

Szegénykémet hogy elfelejtettem! Télen szívesebben olvasok orosz-közeli könyveket, januárban még egy konteóba is beleástam magam, éjszakába nyúlóan olvastam a kommenteket, alig mertem utána éjjel kimenni a szobából a sötétben. Szóval kedvet kaptam Oroszországhoz és főként a titokzatos meg persze hatalmas Szibériához, így pont jókor jött szembe egy molyos olvasás kapcsán Sándor Anna Szibériai anziksz című könyve. Szegény borító nem sikerült olyan gyönyörűre, itt vethettek rá azért egy pillantást, mellesleg ideje lenne megtanulnom nem függni annyira a borítóktól, csak hát vizuális lény vagyok és rendszeresen a szépséget keresem a tárgyakban. Ennek a szépsége belül lesz, és nem a fotókra gondolok, hanem arra, amit mi, az olvasónk látunk magunk előtt a szöveget olvasva.

A szerzőről nem sokat sikerült megtudnom, két "híresebb" hölgy él ezzel a névvel, az egyikük forgatókönyvíró, a másikuk nyelvész, én az utóbbira tippelnék, de még a Wikipedia sem hozza ezt a művet, szóval eléggé sötétben lövöldözöm. A könyv apropója egy baráti társaság oroszországi utazása: jó sokan úgy döntenek egy szép napon, hogy bejárják Szibériát, de nem ám kispályás módon, azt mondják, hogy Nyugat-Szibéria az semmi, kezdjük akkor már egyből a közepén! Bocsánat, de januárban olvastam a könyvet, jegyzeteket szinte sosem készítek, a város- és tájnevekre viszont már elég hézagosan emlékszem, így csak azt említem meg, amit rögzített a memóriám.

Krasznojarszk

Szóval emlékeim szerint Krasznojarszkban kezdenek, a legszebb részeket, az Altai-hegységet így szépen kihagyták, szerintem kár volt, nem mintha jártam volna arrafelé, de elég ha végignézünk pár fotót a környékről: élénk kék vízű tavak és hófehér, csipkés hegyek váltogatják egymást, élőbben még fantasztikusabb lehet a látvány. Krasznojarszk után elindulnak Irkutszk és a Bajkál-tó felé, érdekes világ ez, szívesen eltöltenék egy hetet a tó partján. Aztán ellátogatnak a burjátok földjére, ahol megismerik a helyi népszokásokat. Nem tudom, mi volt a következő állomás, én már csak Vlagyivosztokra emlékszem, amely mint kiderült (mondjuk tök logikus) inkább egy távol-keleti nagyváros, mint orosz, az autók nagy része jobbkormányos, és egy igazi kis mediterrán gyöngyszem a Japán-tenger partvidékén. Végül Kamcsatkán zárnak, ami nagyjából a világ vége, pusztulat és elzártság jellemzi a területet. 

Irkutszk

Irkutszk

Az egyes helyekről random érdekességeket dobál a szerző az olvasó elé, kiegészítve egy kis gazdasági háttérrel meg történelemmel, régi hiedelmekkel. Szerettem a könyv felépítését és stílusát, olyan érzés volt olvasni, mintha személyesen mesélnék el nekem az utazás élményeit, közbeszúrva időnként némi háttérinfót, nagyon élvezetes és könnyed stílusban folynak a mondatok. 

Vlagyivosztok

Egyetlen problémám volt a könyvvel: nagyon rövid! Akár ezer oldalon keresztül is elolvasgattam volna Szibériáról, főleg ebben a stílusban, ahogy Sándor Anna mesélt róla. Tökéletes kikapcsolódás volt, egyébként is imádom az ilyen kulturális gyorstalpalókat, szóval ha netán ismertek még hasonló szuper könyveket, nyugodtan adhattok tippeket! (Természetesen nem kell Oroszországról szólniuk, a világ bármely tája érdekel.)