2014-08-28

Kacsapüré

Néha megesik, hogy annyira a fejembe veszem egy étel jövőbeli elkészítését, hogy teljesen megszállottá válok, elkap a flow és csak kutatok és kutatok, amíg a kivitelezéshez szükséges tudást meg nem szerzem. Egy hirtelen láncreakció eredménye volt, hogy nekiálltam megsütni az állítólag híres (én egy hete hallottam róla először) grúz nemzeti ételt, a hacsapurit (khachapuri), annak is az "adjarian" változatát, csak mert az úgy elég látványos. Pár perc alatt zajlott le a fejemben egy asszociációs vihar, aminek a vége az lett, hogy három napig Grúziával keltem és feküdtem, illetve pár percen belül rábukkantam erre a képre:


Átküldtem az édesemnek, aki elég világosan a tudtomra adta, hogy kér ilyet. Challenge accepted, bár előre szólok, hogy egyáltalán nem lett autentikus a mi verziónk, csak mert nem sok hangulatom volt péntek este kibiciklizni a nagyteszkóba, hogy juhtúrót vásároljak, amely úgy fest, óriási kuriózumnak számít a környék kisebb boltjaiban, mivelhogy nincs. Meg a pasim nem is szereti, én mondjuk szívesen megkóstoltam volna azzal (na majd egyszer a helyszínen...).

Persze ahány recept, annyiféle, én nagyjából ebből indultam ki, értelemszerűen nem egy kiló liszttel vágtam azért neki. Volt olyan recept, amelyik joghurtot is írt, így egy pár kanállal tettem a tésztába, gyakorlatilag a linkelt receptben szereplő vizet helyettesítettem azzal. 

Hozzávalók:
40 dkg liszt + 1 kávéskanál só
1 kocka élesztő
2 dl tej
1 kávéskanál cukor
1 tojás
1 dl joghurt

Belevalók:
30 dkg juhtúró - ami nálam nem jött össze, igazából lehet bele bármilyen félkemény sajtot is tenni, én Goudát használtam, annak legalább van íze
2 dkg vaj
2 tojás (1 a sajtba, a másik sárgája pedig a tésztát megkenni)
(a tölteléket illetően nem akartam felezni/harmadolni az adagot, jól tettem)

A tetejére: 3 tojás + 3 dkg vaj (mert 3 "sütim" lett)

A tejet felmelegítettem a cukorral, beletörtem az élesztőt és letakartam kicsit, közben kimértem a lisztet egy nagy tálba és tettem bele sót. Az élesztős tejet ráöntöttem a lisztre, és elkezdtem gyúrni, aztán beleütöttem a tojást, és csak dagasztottam és dagasztottam. Ment bele még joghurt is, aztán amikor úgy festett, hogy nagyjából kész, egy pici lisztet még öntöttem rá, hogy nagyjából összefogjam az egészet. Begyújtottam a sütőt és ráraktam a meleg tetejére letakarva. Egy óra alatt simán megkelt. Közben volt időm lereszelni a sajtot, belekevertem a vajat és a tojást. És mivel húsevők vagyunk, pirítottam egy kis szalonnát is, de pssszt!

Amikor szép nagyra kelt a tészta, háromfelé szedtem és próbáltam kinyújtani (közben tekerjük fel a sütőt maxra). Egy kevés lisztet felhasználtam még ehhez, hogy lehetőleg ne ragadjon, de főleg úgy nyújtottam, mint a bácsik az olasz pizzériákban a pizzatésztát, tehát kézben-levegőben. A lyukakat meg betömködtem, jobb híján, de érdemes elég vékonyra nyújtani, mert nagyon tömény lesz a végeredmény. Egy tepsit kicsit beolajoztam, arra fektettem rá 2 "hajót" (akkorák lettek, hogy egyszerre ennyi fért rá), megkentem őket a tojássárgájával és beleraktam a sajtos keveréket meg a kis szalonnát. Full hőfokon sütöttem kb negyed órát-20 percet, majd kivettem, rájuk ügyeskedtem egy-egy tojást (persze mivel jól megraktam sajttal, folyt le róla kicsit, bénáztam egy sort), aztán visszatettem és addig sütöttem, amíg a tojás nagyjából remegős lett (~5 perc). Tálaláskor -vagyis azonnal - pedig egy kis kocka vajat tettem a tetejükre.


 Nem mondom, hogy életem legjobb kajája, de örülök, hogy kipróbáltam, mert végül is sikerrel zárult a projekt :) Nekem egy picit tömény tészta az egész, de ahol ott a tojás és a sajt, ott nagyon-nagyon finom. Legközelebb ennyi energiabefektetéssel inkább pizzát sütök, de azért ebből is elég hamar elfogyott egy szép mennyiség, szerettük.

Lehet, hogy a sör rontja kicsit az összképet, de szerintem nem.

10 megjegyzés:

  1. így képről elég fincsinek tűnik,listára feljegyezve :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik! :) Nem is bonyolult szerintem.

      Törlés
  2. Válaszok
    1. Örülök :) Szerintem főleg a fenti képen, az eredeti :D

      Törlés
  3. Pont most fog nyílni a Westenben egy hacsapurizó, erre jött a te bejegyzésed is, ez isteni jel, hogy nekem ezt meg kell kóstolnom. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg egy jel :) A Westendben is? A facebook épp a napokban dobott fel egy suggested post-ot egy Hacsapuri nevű helyről, ami az Andrássy út elején van valahol, de inkább tűnik valami fenszi étteremnek, mint street foodos helynek, pedig inkább ez utóbbi passzolna a témához, szerintem.

      Törlés
  4. Waa nem eszem ilyesmit de ezt befalnám! :) Recept eltéve, egyszer majd bebűnözök.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nahát, paleóra ítélted magad, vagy mi a helyzet?:) Nekünk se kéne ilyet enni, de imádom az egészségtelen ételt.

      Törlés