Én nem leszek tökös csaj

Annyi bejegyzés született már Caitlin Moran könyvéről, a Hogyan legyek tökös csaj?-ról, és legtöbbjük annyira gondolatébresztő volt, hogy úgy döntöttem, elolvasom én is, pedig szeee posztja annak idején kellően elvette a kedvem tőle. Ám nem szabad olvasatlanul véleményt nyilvánítani könyvről, úgyhogy elhoztam a könyvtárból. 

Most mégis az lesz, hogy véleményt nyilvánítok olvasatlanul, mert 50 oldalnál tovább nem jutottam, kár az időt ilyesmire pazarolni szerintem. 

Kezdjük a címmel. Ami normálisan fordítva Hogyan legyünk nők? Nem, nem, nem jó a sorrend. Kezdem inkább azzal, amit olvastam. Nem kell hozzá pszichológus diploma, hogy észrevegyük: Caitlin anyja kigúnyolta a lánya nőiesedését (itt a biológiai dolgokra gondolok), illetve vagy viccet csinált belőlük, vagy csak nem vett tudomást bizonyos jelenségekről. Na most ha 13 évesen egyedül kellett volna megküzdenem a nővé válás folyamatával, ha anyukám nem magyarázta volna el nekem, hogy mi az a tampon meg nem vitt volna orvoshoz, amikor kiderült, nálam nem minden ugyanúgy működik, mint általában szokás, valószínűleg én is megutáltam volna mindent, ami a nőiességgel kapcsolatos, biológiai értelemben. Nem mintha várnám a pirosbetűs napokat a hónapban, és szőrteleníteni sem imádok, de ezek a mindennapi életem részei, és nem reklamálok miattuk. Nyilván, ha úgy tetszene, nem szedném le a szőrt. Sőt, tovább megyek: ha a pasimnak tetszene úgy, akkor lehet, hogy szeretnék a kedvére tenni. Mekkora megalázkodó ostoba elnyomott nő vagyok, igaz? Nem is érdemlem meg, hogy nőnek nevezzem magam.

Szóval ezt a lányt fiatal korában elég sok sérelem érte attól a személytől, aki kb az egyetlen lett volna, akire támaszkodhat a fenti kérdésekben. Innentől kezdve szerintem nincs miről beszélni, nincs értelme ennek a könyvnek. Amit egy sérült nő írt. Nem érdekel, hogy ugyanaz-e vajon a véleményünk a gyerekvállalásról, simán lehet, hogy igen, mégsem vagyok rá kíváncsi, egyszerűen nem mérvadó, hogy ez a csaj mit gondol a nőiességről. És akkor emlékezzünk a címre, arra, hogy How to be a woman?. 

Ennél többet nem merek írni, inkább belemegyek picit abba, hogy számomra mit jelent nőnek lenni, mit szeretek benne, és mit nem. A feminizmus alapvető felvetéseivel természetesen egyetértek. Felháborodok rengeteg jelenségen, azon, hogy nem egyforma a bérezés, hogy kevés a női politikus (bár elég Hoffmann Rózsára gondolnom, és egyből azt kívánom, bár lenne még kevesebb), meg a kettős mérce is borzasztóan idegesít, tehát minden nő kurva, aki alkalmi partnerekkel szórakoztatja magát, de a férfiaknak ugyanezért hátbaveregetés jár, és akkor ott van még a sok "nemi szerep", nőknek a fakanál meg a szülés jut, a férfiak kezébe meg szerszámosládát, ölükbe sztriptíztáncost. 

Vannak azok a nők, akik engem is kifeszítenek. Általában nem kedvelem az embereket, de a nőket talán még kevésbé, mint a férfiakat. Ezerszer alattomosabbak, mint a férfiak, mindent túlbonyolítanak, irigyek, hisztisek, és még sorolhatnám. Nagyon sok nőtípustól rosszul vagyok, de egyébként sok férfitípustól is. Vannak olyan nők, akik miatt szégyellek nő lenni. Viszont én szeretek nő lenni, örülök, hogy annak születtem, és szerencsére nem érzem nap mint nap a saját bőrömön, hogy milyen megalázó a helyzetem. Ha azért készségesebb az eladó srác velem a műszaki boltban, mert lány vagyok, hát így jártam, nem fogom kikérni magamnak. Vagy ez is a kettős mérce, csak pont fordítva? 

Tudjátok mit? Mindig lesznek az életnek olyan területei, amelyet a férfiak, másokat meg a nők uralnak. Ám sokszor érzem úgy, hogy azok, akik a nemi egyenlőségért harcolnak, többet ártanak, mint használnak, mert komolytalanná teszik az egész eszmét (pl. a bulihelyes ezres belépős sztori, nem tudom, sírjak-e vagy nevessek rajta). Illetve nem gondolom, hogy a női egyenjogúság abban nyilvánul meg, hogy nem hódolunk be a divatnak, mi, nők, és csakazértsem borotváljuk le a szőrt különböző testtájainkról. Ha újra divatba jön a szőr a pornófilmekben, Caitlin akkor meg majd le akarja szedni vajon? 

Tovább nem fejtegetem az elképzeléseimet, mert szerintem sokan már ezekig a sorokig sem jutottak el. A lényeg számomra az, hogy szeressük magunkat, nőként és emberként. Nem kell verni az asztalt, hogy de én nő vagyok, cseszdmeg, mert ezzel csak hülyét csinálunk magunkból. Sosem voltam egy masnis-fodros lány, nem is leszek, emellett nem akarok gyereket szülni, sem feleség lenni, de mindezt nem azért teszem, hogy beintsek A Rendszernek. Szeretem, hogy kilakkozhatom a körmöm, kifesthetem a szemem. Szeretem, ha egy férfi előreenged az ajtónál, és kiakadok, ha nem így tesz. Látjátok, az én elméletem is tele van ellentmondással, de szerintem valószínűleg mindenkié. Nekem így kerek a világ, de azon kívül, hogy ezt most leírtam ennek a könyvnek a kapcsán (megint csak azt mondanám, hogy szegény fák...), nem próbálom mások fejébe sulykolni az okosságot. Lehet, hogy azért, mert szerencsés vagyok, nincsenek negatív tapasztalataim (ja, de... egy van, az egy életre is elég volt), de egy ideje rájöttem, hogy azzal nem megyek semmire, ha a körülöttem levőkre mutogatok.