2014-10-07

Szicília #2 - Etna

Legszívesebben ezzel kezdtem volna az egész beszámoló-trilógiát, mert a négy és fél szicíliai napunk egyértelmű csúcspontja az Etna volt. Olyannyira, hogy ha valaha visszatérnék a szigetre, azt a vulkán miatt tenném, meg is beszéltük, hogy egyszer majd felmászunk a csúcsra is, sajnos erre most nem volt lehetőség - csak tapasztalt túravezetővel lehet az utolsó 300 métert megmászni, illetve szerintem az egynapos kirándulásba időben sem fért volna bele úgy, hogy visszaérjünk a fél ötös buszra. Viszont 3000 méterig felmentünk, még pecsétet is kaptam róla, ennél jobb szuvenírt nem is hozhattam volna haza az útról.
A képekről elöljáróban annyit, hogy azt már a hegyen is láttam fényképezés közben, hogy közük nem lesz a valósághoz, nem fogják tudni visszaadni a tér és a hegyek nagyságát, a hely monumentalitását. Például itt alább is úgy tűnik, hogy van a távolban két domb, pedig az innenső csúcsa is kb. 500 méterrel feljebb van, mint ahonnan fotóztam.


~2500 m-en, szemben közelebb a kráter, amit megmásztunk, mögötte a felhőben a Csúcs


Mi busszal mentünk Cataniából (a buszmegálló a vasútállomás előtti buszpályaudvarról indul, esetünkben az 5-ös megállóból), ez minden reggel 8:15-kor megy és 16:30-kor jön vissza a hegyről, az ára 6 euró körül van oda-vissza. Az út kb. két óra, amit egy kicsit furcsálltam, hiszen nagyjából negyven km-t kell megtennünk. Az egész már Catatiában borult, ugyanis háromnegyed órába telt kijutni a városból (közlekedési "kultúráról" később...). Nicolosiban, az utolsó településen ácsorog egy negyed órát a busz, ez nekünk azért volt jó, mert a szállásról egy orosz lánnyal együtt sétáltunk a buszra, aki itt Nicolosiban leszállt egy kávéért, és minket is meglepett két pici espresso to góval. "It's time to wake up" - nyomta a kezembe, ugyanis iszonyat hulla voltam, három órát aludtam az éjjel a kinti zajok miatt, szóval fogalmam sem volt, hogy hogyan csinálom végig a napot (szerencsére előtte este még fél liter vörösbort is betoltam a vacsihoz, úgyhogy tökéletesek voltak a körülmények). 

Tíz óra tájt megérkeztünk a Rifugio Sapienza pihenőhelyhez (1900 m), van egy csomó étterem, szuvenírárus, itt megtekinthető néhány paraziatkráter, a Crateri Silvestri is, illetve innen indul a felvonó, ami 2500 méter magasra vitt fel minket. Ennek ára 30 euró fejenként, majd a tetejétől tovább lehet utazni dzsippekkel még 30 euróért. Mi úgy döntöttünk, hogy csak a felvonót vesszük igénybe, és szerintem nagyon jól tettük, mert a dzsip gyakorlatilag addig visz, amíg önállóan mehetsz, illetve onnan még felmászhatsz egy száz métert a kráter peremére, de a sok autókázással elveszett volna a hegymászás valódi élménye (és szerintem még így is kispályások voltunk, lehetne ezt még fokozni). Voltak, akik sortban meg pólóban vágtak neki a túrának, ami azért ilyen magasságokban elég hülye gondolat. A buszon folyamatosan láthattuk a kinti hőmérsékletet, ami, amikor megálltunk, 12 fok volt, és onnan még mentünk felfelé több mint ezer métert. Egyébként a felvonó tetejében (de lehet, hogy az aljában is) lehet bakancsot és ruházatot bérelni illetve vásárolni, ez az orosz balerinacipős lánynak például elég jól jött, mi tornacipő jellegű lábbelikben caplattunk fel, kibírható volt, de azért lehet, hogy nem lett volna rossz ötlet bakancsot bérelni, a talaj néha kicsit süppedős-kavicsos volt, főleg ott, ahol levágtuk az utat. 



A dzsipek a felvonó tetejétől egy szerpentinen viszik a lustábbakat, ez viszont elég nagy kerülő, úgyhogy amikor a hatalmas sziklatömböket felváltották a pici kavicsok, egy letaposott úton levágtunk belőle egy elég nagy szakaszt. Néha égetett minket a nap, máskor nyakig jártunk a felhőkben, lefelé jól el is áztatott minket a bennük való sétálgatás. Olyankor azért nem volt meleg.




Végül sikerült eljutni a dzsipek felső parkolójáig, ekkor tudatosult bennem, hogy ennél följebb ők már nem mennek, és hogy a csúcs még elég messze van, és nem is nagyon illik oda egyedül felmenni, mert jelenleg elég magas a vulkáni aktivitás, illetve az időjárási viszonyok feljebb még szélsőségesebbek (nem mintha 3000 méteren nem változott volna percenként a látótávolság meg a hőmérséklet). Miután felfrissítettük magunkat a parkolóban egy utolsó üveg Gatorade-del meg egy KitKattel, felmásztunk a kráter szélére, és szépen körbesétáltuk. Itt fent már lehetett érezni egy kis termálvíz-szagot, illetve furcsa szédülés tört rá mindkettőnkre, de egyáltalán nem volt vészes, inkább érdekes. A peremen folyton kisebb gőzkupacokba botlottunk, a nagy hidegben jó volt föléjük rakni a tenyerünket, meg megfogni a meleg kavicsot. Hoztam egy kis törmeléket szuvenírnek. :)







Visszasétáltunk a kis bódéhoz, és megkérdeztem bent a bácsit, hogy hány méteren vagyunk. Mondta, hogy ott épp 2900, de mivel felmentünk a peremre, meg itt ez a pecsét is, szerintem kiegyezhetünk 3000-ben. :) Annyira odavagyok attól, hogy kaptam egy ilyen kis plecsnit, lehet a Foursquare meg az okostelefonok által belém kódolt gamification váltja ezt ki belőlem.

Picit pihengettünk fent, elkergettünk egy darazsat, aztán elindultunk a felvonóhoz, és áradoztunk egymásnak arról, hogy mennyire tökéletes volt az egész, úgy, ahogy történt. Még három óra alvás után is. Lefelé már nem volt gond a felvonókkal, nem álltak meg egyszer sem, felfelé volt némi tengeribetegség-szindrómám attól, hogy hirtelen leállt az egész rendszer többször is, és olyankor elkezdtünk fent himbálózni, még most is elszédülök, ha belegondolok. A pihenőhelyen már vacogtam, az eső is nekiállt esni, úgyhogy beültünk egy helyre teázni, kértünk egy wifi-jelszót, és vártuk, hogy jöjjön a busz. Még elsétáltunk a parazitakráterig, nyilván a fenti élmények után ez nem adott sok pluszt, de ez is szép nagy volt, csak épp nem füstölt.


némi emberkontent
Ajánlom mindenkinek, aki eljut az Etna környékére, hogy menjen fel, amíg tud, ha én fel bírtam mászni, más is fel bír. A 30 euró/fős felvonózás nem épp a legolcsóbb, de abban maradtunk, hogy megérte, és szintén megérte nem jegyet váltani a dzsipezésre. A szerpentinen haladva nagyon barátságos az emelkedő és a lábunk alatt a talaj minősége is, szóval nem kell gyakorlott kirándulónak lenni ahhoz, hogy felérjünk arra a 3000 méterre. Biztos, hogy életem top tíz élménye között szerepel az Etna, imádtam a holdbéli tájat (feljebb inkább Marsbéli), meg azt, hogy nincsenek lepkék.:)

Hazafelé a buszról még ilyeneket lőttünk:



Úgy éreztem, sose érünk haza (a szállásra), egyébként sosem volt még ilyen könnyű felmászni a harmadik emeletre + manzárdszobába. Elsétáltunk vacsizni, de a sajttál közepén elkezdtem remegni meg teljesen rosszul lettem, ekkor merült le végleg az elemem. Azon az éjszakán már valamivel kevesebbszer ébredtem fel a kinti búgásra.

9 megjegyzés:

  1. Ez tényleg hatalmas élmény lehetett, jó volt róla olvasni a beszámolód. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ennek örülök, igen, valóban az volt :)

      Törlés
  2. de ügyik vagytok, mi nem jutottunk fel oda...
    nagyon jók a képek! (az utolsó nekem is megvan :D)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, ha itthon nem döntjük el, hogy kicsengetjük a 60 eurót, ott biztos nem döntöttem volna úgy:D
      Köszi, igen, emlékeztem is a posztodból a letarolt házra, kerestem is:)

      Törlés
  3. Ügyesek vagytok. Jó volt olvasni róla, meghoztad a kedvem. :)
    (Az a kép, amin csak te vagy olyan, mintha a Holdon készült volna. :D Csak a kráterek hiányoznak.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, ez volt a célom:D
      Ugye, hogy hold? Nekem is egyből ez jutott eszembe:) Kráterek feljebb voltak is, de ott már inkább marsi állapotok uralkodtak:)

      Törlés
    2. Nagyon egy rugóra jár(t) az agyunk. :) Először ez, aztán a felkelés "nehézségei"... :D

      Törlés
  4. Izgalmas nap lehetett.De fúú milyen ködösféleség van ott fent..nem féltetek hogy eltévedtek? Én tuti megijedtem volna a szédüléstől, engem kiborítanak ilyen tünetek főleg idegenben, nem tudni merre az orvos, a kórház :D De azért a beszámolód alapján én is megnézném magamnak a hegyet bár lehet hogy a felvonóra hét lóval se lehetne engem felrángatni :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lefelé voltak kétségeim, hogy merre megyünk, de mivel folyamatosan fújt a szél, ezért felhő sem volt mindig, kb kétpercenként változtak a látási viszonyok:) A szédülés nem volt durva, csak furcsa érzés kerített minket hatalmába. Egyébként megértelek:) én a buszozástól félek, mert ott ha az ember rosszul van, nem nagyon tud merre menni..
      A felvonó az érdekes volt:D De amúgy lehet mászni is helyette, csak az kicsit masszív emelkedő meg időigényes. Ha én nem hánytam azon a szaron, akkor senki :D

      Törlés