Ki a babaház úrnője valójában?

  Rájöttem, hogy nagyon szeretem a behatárolhatatlan könyveket, azokat, amelyeket nem lehet felcímkézni, beskatulyázni. A borítót elnézve egy enyhén misztikus történetre számítottam, ekkor még nem olvastam a fülszöveget, de úgy éreztem, hogy erre nem is igazán van szükség, ugyanis a borító már önmagában teljesen megbabonázott. A misztikum valóban megjelenik egy-egy villanásnyi ideig a történetben, de sokkal több a valódi titok, amit az írónő szép lassan csepegtet nekünk - és Nellának. 

  Tehát a könyv nem kifejezetten misztikus, ahogy az első intuícióm jelezte, és hálistennek nem is romantikus, hiába egy friss házaspár első napjaival indul a regény. Nella 18 éves, a férje 39, és érdekes módon a lány több érdeklődést mutat Johanssen iránt, mint fordítva. Történelmi regénynek sem mondanám, mert bár belepillanthatunk a 17. századi Amszterdam életébe, szokásaiba, ennél többel nem kell megbirkózunk. Külön imádom Jessie Burtont amiatt, hogy nem egy kosztümös történetet írt, amit vastagon belep a por, hanem egy friss, időtálló könyvet kapunk, amelynek szereplői akár ma is itt élhetnének közöttünk (és valószínűleg sokkal könnyebb életük lenne). 

A férfiak ebben a regényben árnyékba szorulnak, mindig valami mással foglalkoznak, mint ami a dolguk lenne. Ez főként Johanssenre igaz, az egyetlen igazán szimpatikus férfi karakter Otto, az inas, a többiek mind jellemtelenek (a viselkedésük, nem a Burton által megalkotott karakterük), és többet keverik a barna trutyit, mint a nők. Annak ellenére, hogy a nők uralják a terepet, nem éreztem azt, hogy én most egy feminista tanmesét olvasok. Nellának az ölébe hullott az erős nő szerepe, 18 évesen kell helyt állnia egy családban, ahol a sógornője, Marin roppant ellenségesen fogadja, a férje meg hát ki tudja, miért utazik Velencébe egy szép téli napon, de az tuti, hogy nem azért, hogy azt a sok-sok cukrot eladja, ami valahol egy raktárban porosodik.
Marin karaktere a legösszetettebb, és bár messze nem nevezhető szimpatikusnak, én mégis szerettem. Rengeteg minden van abban a nőben... és általa is beigazolódik az az elvem, hogy az embereket nem az első találkozáskor kell megítélni. Vagyis meg lehet, de akkor még nem tudhatjuk, hogy milyen erők működnek a háttérben.

Közben épp Amszterdamot lesem a Google street view-n, és arra gondolok, hogy itt 300 évvel ezelőtt is jó lehetett élni. Mellesleg a GSV nézegetése azért aktuális, mert jövő hétvégén megyünk Amszterdamba minivakációra, bevallom, arra számítottam, hogy A babaház úrnője kicsit ráhangol majd az utazásra, de kivételesen jobban lekötöttek a szereplők meg a babaház, mint a 17. századi város. 

Nella férje kereskedő, így egy kicsit bepillanthatunk ebbe a világba is. Meg a képmutatók világába. Végig úgy éreztem, hogy kifelé egy kicsit mindenki mást mutat, mint ami belül van. 

Nella új életében rengeteg a szenvedés. Nem feltétlenül ő maga szenved, de körülötte szép lassan minden széthullik darabjaira. Amikor azt hinnénk, hogy több rossz hír már nem jöhet, akkor még nagyobb problémák kerekednek, és egyre kilátástalanabbnak tűnik az élet, úgyhogy Nella kénytelen felnőni a feladathoz, és szétszakadni, hogy ugyanazon a napon több kritikus ponton is jelen tudjon lenni. 

Különben csak nekem jutott eszembe Ibsen Nórája? Az eredeti cím nem tudom, hogy szól, de angolul A Doll's House, azaz Egy babaház. Ráadásul egy norvég vonal is megjelenik ebben a könyvben, meg mindkettő egy nő kibontakozásáról, tudatára ébredéséről szól. És annyi még megmaradt gimiből, hogy a Nóra analitikus dráma, azaz szép lassan adagolja a háttérinfókat a szerző, vagyis inkább a szereplők - nyilván dráma esetében nem is lehet másképp, - A babaház úrnőjében is gyakorlatilag ugyanez a helyzet. Nyugodtan mondjátok, hogy "Thank you, Captain Obvious", mert közben lehet, hogy erre már mindenki rájött, csak én tálalom úgy, mintha Óriási Felfedezést tettem volna. :)

Amióta befejeztem a könyvet, azon agyalok, hogy ki is valójában a babaház úrnője. Az eredeti cím a miniatűrkészítőt helyezi a középpontba, de vajon igaz-e, hogy a magyar verzió pedig Nellát? Esetleg Marint? Szerintem egyiküket sem. Vagy épp mindegyiküket. Ezért is érzem annyira találónak a magyar címet. 

Petronella Oortman babaháza egy létező tárgy, megtekinthető az amszterdami Rijksmuseumban. Én nem ígérem, hogy múzeumozással töltöm az időmet, amíg ott leszünk, mindenesetre sokáig el lehet nézegetni a házikó kis apró részleteit, gyönyörűséges.

Jessie Burton: A babaház úrnője

Libri Kiadó / József Attila Kör, 2015 

Fordította: Farkas Krisztina