Svédországi roadtrip

Ha a roadtrip szót hallom, akkor érettségiző-korú fiatal srácokat látok magam előtt egy kabrióban, ahogy átvágnak néhány államon füllesztő melegben Ray-Ban napszemüvegben. hogy aztán lepukkant motelben éjszakázzanak és almáspitét reggelizzenek mosogatólé-kávéval. 

Semmiképp nem havat látok, amiben egy motoros szán száguld két emberrel, akik egy ősi lapp legenda és egy elrabolt gyerek után loholnak. 

Pedig a Stallóban minden van, ami egy vérbeli skandináv díszlethez kell: karácsony, hó, glögg, erdei állatok, nyomozás, buja erdők, faházak, északi legendák. Ó, és kávé. Nagyon-nagyon sok kávé. 

Vízből nem tudnék annyit meginni, amennyi kávét a svédek leküldenek egy nap. 

Vannak azok a téli történetek, amelyek hiába vastag hótakaró mellett játszódnak, mégis kellemesen körülvesznek és melegséget hoznak a szívedbe, akár csak egy gyertya fénye egy sötét szobában. 

Na, a Stallo nem ilyen. Itt jéghideg van, annyira, hogy az már kényelmetlen, ráadásul Svédország legészakibb településén járunk, ahol gyanítom, decemberben különösebben világos sincs. Sötét és csontig hatoló fagy = kilátástalanság, nekem mindenképpen, ezeken a napokon néha olyan érzése van az embernek, mintha álmodna, és nagyon szeretne már felébredni egy szebb reggelen. 

Gyanítom, hogy hőseink sem érzik magukat másképp. Susso örökségül kapta a trollok iránti érdeklődését nagyapjától, a családból őt foglalkoztatják egyedül ezek a furcsa lények, amelyek létezésére az egyetlen bizonyítéka a nagypapa légifotója sok-sok évvel ezelőttről. A lány honlapot is üzemeltet a trollokról, és várja, hogy valaki felbukkanjon, aki találkozott már ezzel a furcsa lénnyel. 

Egy nő végül jelentkezik, hogy látott egy macskaszemű alacsony ember-féleséget a telkén, majd néhány nappal később eltűnik az unokája, és a nő meg van győződve arról, hogy a kis troll vitte el, szerencsére Susso kamerája rögzített néhány fotót a lényről, úgyhogy legalább ennyibe lehet kapaszkodni. 

Ezzel párhuzamosan egy másik életbe is bepillantást nyerünk: a furcsa család egész életének részei a lidércek, amelyek különböző módon öltenek alakot. A lidérceknek hatalmuk van az emberek felett, van, hogy fizikai értelemben, de az is előfordul, hogy telepatikus úton befolyásolják a gondolataikat. Seved gyerekkora óta ebben a környezetben él, már nem is emlékszik, hogy hogyan került oda, csak az biztos, hogy nem tud menekülni ebből a világból.

Egy kis földrajzi adalék a könyvhöz - ezt egyébként Theodora már tök jól körüljárta. Hiába imádom a térképeket meg jártam nemzetközi tanulmányokra, azt hittem, hogy Lappföld az Finnország egy része és ennyi. Ebben a regényben viszont nyilvánvalóan Svédországban járunk, szóval akkor most hogy jön össze a kettő? Úgy - és bocsi az okoskodó gondolatmenetért azoktól, akiknek ez egyértelmű volt eddig is, - hogy Lappföld négy ország területén helyezkedik el, és bőven jut belőle a svédeknek is. Ezen a részen található Kiruna is, ami Svédország legészakibb települése északi fénnyel, jéghotelekkel, végtelen nyári nappalokkal. Különben nem szívesen élnék olyan helyen, ahol az évi legmagasabb átlaghőmérséklet 1,8 fok.

A nagy nyomozás és hajsza során átszelik oda-vissza Svédországot, hol autóval, hol motorosszánnal, az expedícióban pedig részt vesz Susso, az anyja és Susso barátja, akivel alapból elég furcsa a viszonya, és az sem segít a helyzeten, hogy anyu is ott van mindenhol, közös szobákban szállnak meg, valamint a régi seb Susso anyjában, amit a fiú anyja okozott azzal, hogy elvette tőle a férjét. 

Maradjunk annyiban, hogy annyira nem fán ez a roadtrip. 

Ha valaki izgalmas, pörgős, cselekménydús thrillerre vágyik, és kézbe veszi a Stallót, csalódni fog. Azt hittem, el tudom majd olvasni néhány nap alatt, de ez távolról sem az a könyv. Eszembe jutott Elizabeth Kostovától A történész, mint párhuzam, a nyomozás jellege hasonló (értsd: nem profi), sok a mellékes adalék és nagyon hullámzó a dinamikája mindkét könyvnek, persze tökéletesen más környezetbe ágyazva. Stefan Spjut a természet ábrázolásában nagymester, az első fejezetet olvasva éreztem minden növény illatát, bár a kissé naturalista részletek megijesztettek. Rengeteg az állat a történetben, a kedvencem a mókus lett, természetesen, ha legközelebb meglátok egyet, biztos eszembe jut majd a könyvbéli változat. Emellett dominánsak a lelki folyamatok, vívódások, sok a fájdalom a szereplők életében, és az ő keserűségük végig tapintható, ráadásul ez a hideg-sötét kombó is rátesz az egészre egy lapáttal. Nem depresszív a könyv, de nagyon erős a hangulata, könnyen ránk telepszik. 

"- Azt hinné az ember, hogy most végre karnyújtásnyira van, amire oly sok éven át hiába vágytam - magyarázta. - Hogy visszakaphatom. És most, hogy felvillant a lehetőség, egyszeriben nem is tudom, mit akarok. És be kell vallanom, nagyon szégyellem magam."

A regény cselekménye karácsony tájékán játszódik, ebből a hangulatból elég kevés jut a könyvbe, mégis azt gondolom, hogy tök jó lehet akkortájt olvasni, kedvet kaptam ezekhez az illatokhoz, úgyhogy elő is vettem a Lush Hot Toddy tusfürdőmet, ami jó kis fahéjas-szegfűszeges-forraltboros illatával mindig fel tud melegíteni (a választásban egyébként szerepet játszott az is, hogy már kikapcsolták a központi fűtést, de múlt héten még rohadt hideg volt otthon). 

Két könyv is landolt nálam nemrég a Libri Kiadótól, amit ezúton is köszönök, és muszáj leírnom, hogy mennyire gyönyörű és igényes kiadványokról van szó, élvezet nézegetni és simogatni a szépséges borítójukat. 

Stefan Spjut: Stallo - A trollok köztünk élnek
Libri Kiadó, 2015