2015-09-24

Things I Love Thursday #36

Nyaff, nyaff. Semmilyen szempontból nem vagyok a topon, sem fizikailag, sem mentálisan illetve a lelkivilágom is elég poshadék, de nem hagyom magam, igyekszem lekötni a gondolataimat meg nem elmerülni az önsajnálatban, de vannak rossz pillanatok, na. Dolgozgatok, teázgatok, olvasgatok, megyek ide-oda, de semmiért nem tudok különösebben lelkesedni. Jó felütés egy TILT-nek, nem? :D



+ Óriási Yankee Candle rendelés, nem merem leírni, hány tartot rendeltem (olyan kis viaszkorong, amit párologtatóban kell olvasztani), de valahogy meg kell ismerkednem a márkával - lesz majd teszt is, ha néhányat már kipróbáltam, úgyis jön a gyertyázós idő
+ tejszínhabos jeges kávé kedvesség a munkahelyen
+ otthon meg végre frissen darált kávéból főztük a reggeli finomságot, és esküszöm, nem mindegy
+ megjött az iHerb rendelésem pont egy hónap alatt, nos, Korea gyorsabb :D
+ megszabadultam néhány deka hajtól
+ tetű lassan olvasok, és túl sok kedvem nincs is hozzá (ez nem jó), viszont befejeztem az Ami nem öl meg-et (poszt nemsokára), és elkezdtem a Levelek a bőröndből-t.
+ imádom az új Lush cuccaimat, az Ultrabland arctisztító a kedvencem

És miközben képet kerestem a mai poszthoz, szembejött az alábbi idézet Murakamitól: "Don't feel sorry for yourself. Only assholes do that." (Ne sajnáld magad. Azt csak a seggfejek csinálják.)

És felétek?

24 megjegyzés:

  1. Én most egyetlen pozitívumot tudok elmondani: rendkívül örülök az ajándék nyárnak, a jó időnek, bárcsak kitartana márciusig. El tudnám viselni. :)
    Egyébként fel a fejjel, utazás után én is mindig depis vagyok, és ezen csak az segít, ha új célt (lehetőleg újabb utazást) tűzök ki magam elé, akkor máris jobban érzem magam :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A jó időt én sem bántam, főleg nyaralás után, úgy elég szar lett volna visszacsöppenni a hűvösbe. :)
      Tudom, tudom, de egyelőre nem tudok más helyre gondolni. Régen is ez volt Velence-téren, szerelem ez, szó szerint, bármennyire is hülyén hangzik, tényleg az. És ilyenkor azt érzem, hogy nem akarok mást. Nyilván elmúlik majd, legalábbis nagyon remélem. :D de ez kb olyan mint szakítás után új pasit vadászni.

      Törlés
  2. Én is elég rossz passzban vagyok, de az anyagias énemnek hála sok pontot tudtam gyűjteni a mai tilthez :D Este kirakom, most melókában nem tudok dolgozni rajta meg egyáltalán netezni csak a telómon, borzalom mennyire netfüggő vagyok :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnálom :( Amúgy igen, ilyenkor sokat segít valami kis shopping, kíváncsi vagyok a szerzeményeidre, bár van amit már láttam instagramon.
      És hajrá az új bloghoz, nagyon örülök neki, hogy van már ilyened is. :)))
      Nyugi, mind netfüggők vagyunk. :D

      Törlés
  3. Sajnálom ezt a Velence utáni depit. Nincs rá orvosság szerintem, majd napról napra jobb lesz. De szerintem is majd lélekben arra koncentrálj, hogy mikor mész legközelebb :)))
    Yankee Candle tartokkal már én is szemezek egy ideje, csak baromi drága hozzá a tartó kütyü. Azt is rendeltél hozzá?
    Hú, sokat vágattál? Rám valamelyik nap jött rám, hogy nagyon le kellene csapatnom a hajam. Aztán lebeszéltem magam róla, tuti megbánás lenne.
    Én a héten újra elkezdtem a határidőnaplómban vezetni a napi jókat, eddig ezek: 1000. komment a blogon, az első idei PSL a Starbucksban, és jön haza okt-ben egy haverom Bristolból pár hónap után egy hétre :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is az idő múlásában bízom, hogy majd újra fellelkesítenek az itthoni apróságok, de egyelőre ahányszor meglátok egy velencés képet instagramon, sírni tudnék :D
      Szerintem bármilyen illatlámpa / párologtató (ki hogy hívja) jó a tartokhoz, én ma kipróbálom azt, ami otthon van, meg amúgy mindenhol azt olvasom, hogy nem kell a YC-nél megvenni, lehet bármilyet használni.

      Csak ritkíttattam picit, amúgy most a növesztés volt a cél, de rengeteg a hajam, így néha meg kell tépni a végét. Ha úgy érzed, megbánnád, akkor ne vágass mert tényleg megbánod. :)
      1000 komment, tök jó, nagyon szemfüles vagy, hogy észrevetted! :) És mesélj, még mindig finom a PSL? :)

      Törlés
    2. Elhiszem, drukkolok, hogy hamar múljon el!
      Megvárom szépen a tapasztalataidat és akkor én is elszabadulok majd a tartok terén :)
      A ritkítás nekem is jöhetne. Sokáig bubim volt, állig érő, pedig kislányként jó hosszú hajam volt, csak amikor jártunk ált.iskolával úszni, szóltak a tanárnők, hogy valamit kellene a gyerek hajával csinálni, mert mindig én vagyok az utolsó az öltözésnél aki elkészül. Erre anyukám fodrászhoz vitt és levágták :( Úgyhogy most marad hosszú. Csakazértis! :)
      Jaj, hát isteni volt a PSL! Azon gondolkodom, hogy ma is meglepem magam hazafelé a melóból :)

      Törlés
    3. Köszi-köszi :)
      Első tapasztalat: valóban működik a párologtatómban, úgy csináltam, ahogy egy blogon olvastam, hogy üres mécsestartóba tettem bele a tart negyedét és úgy melegítettem, így nem lett tiszta gánya az egész, meg akkor többfélét tudok váltogatni. De nagyon intenzív az illat és egyelőre tetszenek is, majd jövök akkor a teszttel :)

      Kiskoromban én is nagyon utáltam, mikor elcipeltek nyár elején fodrászhoz a kötelező hajvágásra :( ráadásul azt fel se lehetett kötni.

      Akkor jó kávézást neked hazafelé! ;)

      Törlés
  4. Jobbulást minden tekintetben, a következő heted már biztos jobb lesz! :)
    Jó hogy leírtad mi az az tart, mert simán azt hittem voltan, hogy tartó :D (mármint valamiféle gyertyatartó). Nekem nincs gyertyamániám szerencsére, van épp elég másik. :D
    Természetesen ezek után félreolvastam a néhány deka hajat is, na, minek? Hájnak :D
    Nem számít, ha lassabban olvasol, ha a könyvek jók! Várom az Ami nem öl meg posztot, és remélem kikapcsol a Levelek a bőröndből is. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, rajta vagyok :)
      Eddig nekem se volt gyertyamániám, hát szerintem most majd lesz, remélem a macska se torpedózza meg a projektet :D
      De jó lenne néhány deka hájtól is megválni, úgy legyen! :D :D

      Az Ami nem öl meg poszt már félig kész, a Levelek a bőröndből most jól esik, bár szerintem majd utána valami földhözcsapós könyvvel folytatom, ha rossz kedvem van, az ilyesmik segítenek. Amúgy a főhős csaj nem valami szimpi (a jelenkori).

      Törlés
    2. A jelenkori főhős csajszi nekem sem volt mindig szimpi... De azért remlélem tetszik, rosszkedvhez való könyv. :) Utána jöhet a falhozvágós :)

      Törlés
    3. Na végigolvastam, a második felét ma egyhuzamban nyomtam le, és a végítéletem nagyon pozitív! :) Egyedül a fordítással nem vagyok kibékülve, amúgy nagyon jól esett most ez a könyv, pedig az eleje felé még nem voltam róla meggyőződve, hogy jóban leszünk (főleg magamnak köszönhetően).

      Törlés
  5. Kíváncsi vagyok majd véleményedre a tartokkal kapcsolatban, meg hogy milyen illatokat rendeltél. :)
    Nekem a tilt fő eleme, hogy nem fáj a fogam! Még soha nem fájt a bölcsességfogam, de most majdnem egy hétig szenvedtem vele, semmi eredmény nélkül, még mindig szépen megbújik az íny alatt. Most már csak nagyon tompán, nagyon enyhén érzek egy kis kellemetlenséget inkább, mint fájdalmat.
    Másik szuper, hogy úgy néz ki, jövő hétvégén találkozunk a kedvessel! És megint Kolozsváron. Nem is gondoltam ilyen hamar találkozunk, így nagyon örülök.
    Hétfőn kezdődik az utolsó egyetemi évem! Azért már várom, hogy elkezdődjön, mindenképp ki kell jól használnom ezt az évet, sok barátnőzéssel meg ilyesmi (egyik barátnőm egy év után megint ott lesz, egy másik pedig most költözött oda, úgyhogy 1-2 kivétellel minden barátom ott lesz, akit szeretek!).
    Ez volt a legjobb egyetemista nyaram, ez is megérdemel egy helyet a listában.
    Leárazott szuper szoknya a Lidl-ből (vagyis olyan pánt nélküli top, amit lehet szoknyának is hordani és én csak annak fogom). Ugyaninnen fém sütisdoboz szett, régóta vágyok egy ilyenre.
    Brassóban vásárolgatni (két nagyon klassz nyári ruha, akciósan) és tekeregni - nem tudtunk róla, de Brassói magyar napok voltak, így még egy Quimby koncertet is elcsíptünk - mindig jó a kedvenc számaimat élőben hallgatni (tőlük az Autó egy szerpentinten és az Ajjajaj, pont egymás után). Ráadásul a vásárban ott volt anya kedvenc kézműves szappanosa, és amit én választottam, ajándékba adta "leghűségesebb törzsvásárlóim" címmel.
    Szent Anna tónál piknikezni, idén először voltam ott.
    Kicsi hugi, aki nekifutásból felugrott rám, amint betettem a házba a lábam és később kijelentette, hogy én vagyok a legjobb barátja. Bolondozni a kisöcsémmel. (Ritkán látom őket.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A milyen illatra egyelőre csak azt tudom mondani,hogy milyet nem :D neked milyenek jöttek? Melyiket ajánlod? :)
      Úú a bölcsességfog szívás, de ha jó irányba nő, akkor nem lesz nagy gond. A lényeg, hogy elmúlt :) (nekem az első két "fájás" közt 7 év telt el, azóta se nőtt ki :D)

      Akkor jó egyetemezést neked, élvezd ki, amíg tart :)
      Sok jó történt veled mostanában, sokfelé jártál! :)

      Törlés
  6. Hát akármilyen kedvvel is indultál a mostani TILT listának, én megint kaptam egy újabb jó tippet :), amit köszi :), sőt már be is szereztem (lush arctisztító - sokat szenvedek most az arcbőrömmel a rossz városi levegő miatt)... .
    És egyébként ,egy kis lélekemelőnek szánva :), köszönhetően a sok izgi dolognak, amit itt olvasok, teljes beauty bigyó lázban égek és ez olyan jó kis pluszt ad. Tinikoromban voltam szerintem ennyire lelkes a témáért, mert azóta beállt egy rutin és már nem kísérleteztem vele. Ráadásul most megvan az az előnyőm, hogy pénzt is keresek, így sokkal tágabb a paletta :P, az otthoni kotyvasztáshoz képest. Bár tény, hogy annak is megvolt/van a maga bája.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De jó, remélem, hosszú távon is tetszeni fog, nekem egyelőre imádat! Úgy sajnálom, hogy nálunk nincs Lush, bár lehet, hogy a fele fizetésem bánná... :D
      Vettél még valamit az ultrablanden kívül?
      Az vicces, amikor elkapja az embert a bjuti láz :) már csak azért is jó, mert legalább több kedved lesz a napi rutin szépségápolós dolgok elvégzéséhez, és igen, azért nem mindegy, hogy zsebpénzből vagy fizetésből tudsz venni ezt-azt. :)

      Törlés
    2. Igen, még anyukámnak vettem egy kis ajándékcsomagot. Fürdőgolyó van benne, amire nekem is nagyon fáj a fogam :), úgyhogy lesz még egy köröm ott a közel jövőben :P
      Amúgy bár még csak tegnap próbáltam ki azt az arctisztítót, de kb így is csodát művelt reggelre. Azt hiszem én is nagyon fogom szeretni.

      Törlés
    3. Biztos örülni fog neki. :)
      Nagyon pihe-puha lesz tőle a bőr, végül is csupa jó cucc van benne, érzékeny bőrre is tök jó.

      Törlés
  7. Sajnálom, hogy te is vacakul érzed magad, úgy tűnik, ez egy ilyen hét. Sajnos én se vagyok sokkal jobban, az elmúlt napokban elsüllyedtem az önsajnálat teljesen mocsarában, de most már legalább látom, hogy megint ebbe ragadtam bele, és igyekszem kifele mászni belőle.
    Az a Murakami idézet nagyon jó. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az is valami, hajrá a kimászáshoz, ne hagyjuk magunkat elsüllyedni. :) Ez a mai nap meg még külön gyönyörű, nálunk ömlik az eső és csurom víz már a váltózoknim is :D

      Törlés
    2. Ó, az eső itt is esik tegnap óta kisebb megszakításokkal, mondjuk szerencsére nekem vízálló a cipőm és jól bírta. :) Meg tegnap este voltam színházban, és az nagyon jót tett a lelkemnek. :)

      Törlés
    3. Örülök, hogy jobban vagy :)

      Törlés
  8. Kedves cicamica, akarom mondani katacita, mielőtt elsüllyednél az önsajnálat posványában, ragadd meg az Analfabéta,aki tudott számolni című könyvet Jonas Jonasson-tól. Persze, csak ha még nem olvastad. Garantáltam felgyorsul tőle az olvasási sebesség. Bár én is, ahogy "öregszem", egyre nehezebben és lassabban olvasok, ezért is tartott ez a 431 oldalas könyv két fél éjszakát :), Hátha jobban érzed majd magad tőle. A Ricsinek már odaadtam az író előző regényét,(a Százéves ember aki kimászott az ablakon és eltűnt), mondtam neki, ha egyszer két gyerek mellett kiolvassa :), megkapja tőlem ezt is. Nagyon izgalmas, és élvezetes könyv.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm az ajánlást! ;) A probléma csak annyi, hogy egyszer félig elolvastam A százéves ember...-t, és eleinte még tetszett a szarkasztikus humora, de aztán egy idő után már nagyon fárasztott, úgyhogy félretettem, de szerintem én vagyok az egyetlen ember, akinek nem tetszett az a könyv. :D Különben nálam ilyen mélabú esetén azok a könyvek segítenek leginkább, amelyek szembesítenek azzal, hogy másoknak sokkal rosszabb, mint nekem, úgyhogy jöhet háború, sorozatgyilkos, akármi, ami felkavar :)
      Lehet, azért egyszer megpróbálkozom Az analfabétás könyvvel, nemár hogy ilyen béna legyek, hogy nem tetszenek ezek... :)
      Láttam amúgy múltkor Szandráéknál A százéves...-t :)
      Köszi még egyszer! :)

      Törlés