2012-06-11

borítók, kiadatlanságok, vágyak



Az utóbbi napokban az üresjárataimban folyton ezt a tumblrt nézegettem, és bizony néha vérzett a szívem. Több okból is. Kezdjük az állandó borító-problémámmal. Sosem felejtem el, amikor két és fél éve Pisában bekeveredtem egy csodálatos könyvesboltba, és szebbnél szebb könyvek jöttek szembe, emlékszem egy matrioska-babákkal díszített Csehov-novelláskötetre, meg persze rengeteg más gyönyörűségre, ott még a Háború és béke is olyan küllemmel bírt, hogy legszívesebben azonnal megvettem volna. Többségében puhafedeles könyvek sorakoztak a polcokon, ám rendkívül igényes kivitelezésben. Azóta azért itthon is javult valamit a helyzet (legalábbis az én ízlésemnek szempontjából), például az Európa kiadó borítói mostanában nagyon tetszenek. Néha viszont annyira fogom a fejemet, mikor egy olyan dizájnt látok, amit ötödikes koromban egy gagyibb képszerkesztővel három perc alatt össze tudtam volna dobni, így néha úgy érzem, mintha a kiadó a portás bácsit kérte meg, hogy álmodja meg a könyv külsejét. Szóval amikor totál össze nem passzoló betűtípusokat meg színeket látok, aztán mondjuk megnézek néhány külföldi könyvborítót, akkor komolyan mérges leszek. Vagy csak nekem jobb érzés egy szép, ízléses megjelenésű könyvet lapozgatni? Remélem, hogy tényleg javuló tendenciát mutatnak most már a kiadók, és egyre több, gyönyörűséges könyvet vehetünk majd a kezünkbe. 
A másik meg hogy úgy örülnék, ha bizonyos könyveket kiadnának végre magyarul is... De ahogy nézegetem ezeket a tumblröket, blogokat, elfog a vágy, hogy olvassam a sok magyarul kiadatlan könyvet, és mindig csalódott vagyok, amikor bepötyögöm a szerző nevét a moly keresőjébe, és egy magyar címet sem dob fel. Mondok is néhány példát, amivel folyamatosan találkozom itt-ott, és egyre kíváncsibbá tesz, de magyar nyelven még nem jelent meg.
Itt van rögtön Stephen Chbosky-tól a The perks of being a wallflower, talán belé botlottam eddig a legtöbbször. Szeretnék David Levithan-könyveket, a Girl, Interrupted-ot végre magyarul, még több John Greent, Jesmyn Ward-tól a Salvage the bones-t, Kate Walbert-től a Short history of woman-t, Paul Arden-től az It's not how good you are, it's how good you want to be-t, az It's kind of a funny story-t, meg mást is Ned Vizzinitől, mert ahogy tudom, van más. Persze vannak angol nyelvű könyvek is a kívánságlistámon, őket kimondottan angolul szeretném, és valószínűleg csak kattintanom kéne párat a megrendeléshez, vagy mondjuk amikor Londonban jártunk ősszel, abban a szuper könyvesboltban legalább egyet megvehettem volna. Ilyen a How to be an explorer of the world, vagy bármi Keri Smithtől, meg roppant módon boldoggá tenne a 14000 things to be happy about, vagy a hasonló The wish list. Hű, már attól jobban érzem magam, hogy ezt mind leírtam ide, persze tuti kihagytam valamit, de ha a fentiekből akár egy is megjelenik kedves anyanyelvemen, én már boldog leszek, ígérem!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése