"Ha lemennék 31,75-re, 29,46 akarnék lenni. Ha 4,53 kilogrammot nyomnék, addig nem lennék boldog, amíg le nem megyek 0,99-re. Az egyetlen szám, amely valaha is elég lenne, a 0. Nulla kiló, nulla élet, nulla méret, dupla nulla, nullpont. Végre megértettem."
Mennyire csodálatos és találó a magyar nyelvű cím: jégviráglányok. Szinte átlátszóak, egyikük ezért, a másikuk azért. Lia anorexiában szenvedő fiatal lány, akinek régi barátnőjét, a szintén evészavaros Cassie-t holtan találják egy motelben. Egyelőre tisztázatlan a bulimiás lány halála, ám Liát lelkiismeret-furdalás gyötri, amiért nem volt egykori barátnője mellett, igaz, korábban Cassie is eltaszította őt magától.
Lia az apjával, mostohaanyjával és féltestvérével él, ahogy ő mondja, Jenniferországban (ő lenne a mostohaanya), így ők felügyelik a lány táplálkozását. Lia az anyját is csak a vezetéknevén emlegeti, csodás a viszonyuk. Ez a lány szinte senkit nem fogad el maga körül, az egyetlen személy, aki érdekli, a kishúga/féltestvére, Emma. Úgy harcol a családjával és az evéssel, mint egy dackorszakát élő gyerek, a cél, hogy egyre vékonyabb és vékonyabb legyen, éjjelente titokban a taposógépen lépeget, és a lehető legbővebb ruhákba rejti - a szerinte hájas - testét.
Mindeközben iszonyatosan vágyakozik a finomságok iránt, bevallom, jópárszor megéheztem olvasás közben. Cassie szelleme pedig egyre csak kísérti, és hívja magával a túlvilágra. Kérdés ugye, hogy ki fog győzni, és hogy mi számít győzelemnek? Lia rájön-e hogy a koplalás nem egy jobb jövőt hoz majd neki? Egyáltalán rá tud-e ébredni erre valaki, aki ilyen mélyre jutott már?
Néha nem tudtam, kire haragudjak: Liára, amiért így sanyargatja magát, és ezzel a környezetét is belerántja a gödörbe, vagy mondjuk a családot, amiért fenntartják ugyan a látszatot, hogy ők figyelnek a lányra, de közben az apa inkább homokba dugja a fejét, van neki elég baja amúgyis, a mostohaanya meg elsunnyogja inkább a méredzkedést, mert az neki is kellemetlen. Egyedül Lia anyjában éreztem az erőt, hogy az ő segítségével képes lenne ez a lány megbirkózni a betegségével, talán nem csoda, hogy Lia pont őt fogadja el legkevésbé.
Tisztában vagyok azzal, hogy milyen az, amikor az ember agyában átkattan valami kis kapcsoló, és onnantól kezdve szinte csak lefelé van, de (szerencsére) az evészavarok hátterét nem tudom átérezni. Ennek ellenére nem gondolom, hogy például ezek a lányok jódolgukban nem tudták már, hogy mit csináljanak, hát abbahagyták az evést. Nem tudom, milyen érzés lehet, mikor egy negyvenkilós lány belenéz a tükörbe, és azért tartja magát ocsmánynak, mert kövérnek látja magát. De arra gondolok, hogy a fenti idézet pontosan tükrözheti ezt a betegséget, hogy sosem elég a leadott kiló, mindig van lejjebb... és biztos vagyok abban, hogy nagyon könnyű belekerülni egy ilyen örvénybe. Ennek ellenére én haragszom Liára, nem azért amit magával művelt, hanem amit a környezetével tett. A családja - akárhogy is - próbál tenni valamit, de ő képtelen arra, hogy önmagán kívül bárki másra is gondoljon. Önző módon viselkedik, ha magára nem, legalább arra gondolhatna, hogy ott egy elég fogékony korban levő kislány, aki ezt a példát látja maga előtt. Vagy hogy ott vannak a szülei, akik élve akarják tudni a lányukat, fizikai és mentális egészségben. Furcsa, hogy Cassie halála sem döbbentette rá arra Liát, hogy mennyire életveszélyes az életmódja, az eset inkább húzza még lejjebb. És "hála" az internetes fórumoknak, blogoknak, ezek a lányok egymást biztatják a nemevésre, és egymásból merítenek erőt ahhoz, hogy éheztessék magukat. Számomra ez felér egy csoportos öngyilkossággal. Sosem találkoztam még anorexiás emberrel (legalábbis nem tudok róla), és megmondom őszintén, ha lenne is ilyen a környezetemben, én se nagyon tudnám, hogy hogyan álljak a helyzethez. Nem tudom, mi lehet a betegség ellenszere, szerintem még nem találták fel.
Tudom, közhelyes, de ezt a könyvet tényleg a középiskolások kezébe kéne nyomni, fiúnak-lánynak egyaránt. A fiúknak azért, hogy lássák, hová vezethet egy-egy "kedves" megjegyzésük, a lányoknak meg hogy lássák, hova vezethet akár a koplalás, akár a bulimia. Nagyszerű könyv a Jégviráglányok, a stílus tökéletesen tükrözi Lia viharos lelkiállapotát. Persze a téma miatt kissé nyomasztó, de Lia esete talán reményt adhat a hozzá hasonló lányoknak, hogy egyrészt van esély a gyógyulásra, másrészt hogy érdemes is esélyt adni neki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése