"Súroltam magam, közben azon gondolkoztam, milyen könnyű dolga lehetett egykor apámnak és neki, amikor annyi idősek voltak, mint én, még az Összeomlás előtt. Megnyitod a csapot, mire csorogni kezd a meleg víz. Egy kattintás, és felgyullad a villany. Tiszta mágia."
Disztópiával meg YA-irodalommal (sőt, ezek ötvözetével is) manapság Dunát lehet rekeszteni, tudom azt is, hogy jópáran megcsömörlöttünk már tőlük, én egyelőre állom a sarat. Ami miatt kezdett kicsit elegem lenni már a témából, az a The Walking Dead című zombisorozat, mellesleg tök jó, viszont pont akkor kezdtük nézni, amikor ennek a könyvnek is nekiálltam, így olvasás közben néha vártam, hogy mikor ugrik elő a bokorból egy élőhalott, de rendkívül örülök, hogy nem történt ilyen esemény a történetben.
Amerika és Kína között évekkel ezelőtt kitört a háború egy jelentéktelen, ám kétes ügy következtében, Kína pedig halálos influenzajárványt szabadított az Egyesült Államokra, a lakosság minimális létszámban maradt csak fenn. Bekövetkezett az Összeomlás, azaz leállt a termelés és szolgáltatás, az emberek ebben a romos világban azóta puritán körülmények között élnek. Egyesek letelepedtek, mások pedig vándorolnak az országban, körbe-körbe. Ez utóbbi csoportba tartozik a tizenöt éves Stephen és az apja is. A fiú nagyapjának halálával indul a könyv, ám ez úgy tűnik, inkább megváltás, mint tragédia. Később olyan események láncolata indul el, hogy Stephen gyakorlatilag magára marad, és önállóan kell döntéseket hoznia, ami úgy tűnik, elég nagy problémát jelent az poszt-apokaliptikus világban edződött lelke számára. Új közösségbe kerül, de mindez nagyon idegen számára, egyrészt a röghöz kötöttség, másrészt pedig az, hogy lettek barátai, nem nagyon tudja, hogyan kell viselkedni bizonyos szituációkban. Aztán megismerkedik Jennyvel, a kívülálló kínai lánnyal, és kiközösítettségüknek hála hamar megtalálják a közös hangnemet.
Azt gondolom, egy ilyen könyvvel sokkal előbb szerettetnék meg a fiatalokkal az olvasást, mint egy Vörös és feketével vagy A nyomorultakkal. A tizenegyedik csapás eseményei pörgősek, fenntartják az ember érdeklődését, anélkül, hogy a lecsupaszított világ elvenné a kedvünket az élettől. A fülszöveget olvasva kicsit aggódtam, hogy kapok egy olyan sztorit, mint Az Út-é, apa-fiú, világvége, vándorlás, ésatöbbi. (Igaz, annál nyomasztóbbra nem számítottam, az valódi csoda lett volna, azt hiszem.) Ez a könyv - a környezet dacára - tele volt élettel, fiatalokkal, és annak a reményével, hogy mindent újra lehet kezdeni, de persze ez az élet sem veszélytelen, a viszályok az emberek között ugyanúgy megmaradtak.
Persze a szerelmi szál sem hiányozhat a könyvből, de nekem különösen jólesett, hogy az mentes mindenféle érzelgősségtől, nem ez áll a regény középpontjában.
Stephen érdekes fiú egyébként, ő sosem látta azt a világot, amelyben mi élünk, világéletében a családjával vándorolt. Neki még az is furcsa, hogy egy házban alszik, és hogy tiszta ruhákba öltöztetik. Egy jelenet nagyon megmaradt bennem, amikor az áram nélkül maradt vezetékeken ülő madarakat figyeli, és felteszi magának a kérdést, hogy vajon akkor is ilyen merészek voltak-e ezek az állatok, amikor még működtek a drótok, illetve melyik volt az a bátor madár, amelyik ki merte próbálni a vezetéken ücsörgést. Tetszenek ezek a visszautalások az Összeomlás előtti világra, a történet felnőtt szereplői egyébként még mindig visszasírják a hálaadást, a baseballt és a többi jó amerikai szokást, és a hagyományokat igyekeznek fenntartani az aktuális állapotok mellett is.
A disztópiás könyveknek és sorozatoknak köszönhetően elkezdtem azon gondolkozni, hogy vajon tényleg ennyire ostobán viselkednénk? Ha alig páran maradnánk a világon, akkor is ölnénk egymást mindenért? Lehet, hogy ezt valamikor belénk kódolták... hogy az emberek, ahelyett, hogy összefognának, még bizalmatlanabbul közelítenek egymáshoz, aminek mint tudjuk, általában nincs jó vége. A hatalmi harcok ugyanúgy megmaradnak, és úgy tűnik, senki nem értékeli azt, hogy életben maradt, és van hová tartoznia.
Azt elárulom, hogy nekem az eredeti borító jobban tetszik, főleg a színei, emellett még annyit mondanék a magyar kiadásról, hogy a fordító munkájával nem voltam teljesen elégedett. Elég sok nyelvhelyességi és helyesírási hibával találkoztam olvasás közben, ez egy kicsit zavaró volt, nem tudom, másnak is feltűnt-e. Ez az eredeti könyv értékéből viszont nem von le semmit, remélem hamar olvashatunk majd még magyarul Jeff Hirschtől!
A könyvet köszönöm a Főnix Könyvműhelynek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése