"Betiltjuk a fejlődést, és vele együtt a hanyatlást. A becsvágyat, és vele együtt a kétségbeesést. Mert ezek a téves képzetek csak egymás tükörképei, az érem két oldala. De mindenekelőtt magát az Időt tiltjuk be. Mostantól kezdve semmi sem változik.
(Endor király dekrétuma)"
Az időt visszaforgatták, és az megállt a tizenhetedik században. Újra divat a fűző, a férfiaknak a harisnya. A Protokoll szerint mindennek Korhűnek kell lenni, a különböző technikai vívmányokat, kütyüket csak titokban lehet használni, azt is inkább a gazdagoknak. Ebben a világban él Claudia, apja a birodalom egyik legbefolyásosabb embere, akihez semmilyen érzelmek nem fűzik, legfeljebb a félelem. Annál inkább kedveli Jaredet, a tanítómesterét, akivel szinte minden titkát megosztja, és aki végigkíséri Claudiát kalandjai során.
Ezzel párhuzamosan létezik egy hatalmas Börtön, hegyekkel, tengerekkel, városokkal, csak a csillagok hiányoznak az égről... A Börtönön belül működik egy csomó önszerveződő csoport, az egyik ilyennek tagja Finn, aki úgy érzi, járt már odakint, néha ugyanis flessbekkel egy tortáról meg rózsaillatról, és biztos benne, hogy mielőtt az Incarceronba került volna, kint élt. Claudia és Finn különös módon szereznek egymásról tudomást, és innentől kezdve Claudia be akar jutni, hogy megmenthesse a fiút, nem teljesen önzetlen szándék által vezérelve, hiszen az ő élete is börtön, ha úgy vesszük, az egyetlen ember, akiben bízik, az Jared, retteg börtönigazgató apjától, és egyre közeleg az esküvője időpontja a cseppet sem szimpatikus Caspar herceggel. Kettejük története mögött rejlik Sapphique legendája, az egyetlen emberé, akinek állítólag sikerült megszöknie a Börtönből, és ez a legenda ad erőt a bent lévőknek.
A gyerekkönyvtárban találtam ezt a könyvet, mondjuk nem nagyon értem, hogy miért ott a helye. Persze, mesebeli elemek szerepelnek benne, néha szerintem túlságosan is elrugaszkodtunk a valóságtól (mármint a lehetőségekhez képest), de egyébként szerintem ez egy elég komoly könyv, hiszen egy diktatúrát ábrázol, halállal, az emberi élet értéktelenségével, meg minden olyasmivel, ami ilyenkor lenni szokott. Egyébként látszik, hogy Fisher benne él az általa teremtett világban, minden kellően kidolgozott, igaz, a háttérinfókat szép lassan adagolva kapjuk, ez időnként zavaró lehet kicsit, de igazából a történet annyira fordulatos és eseménydús, hogy nincs idő ezen agyalni.
Tetszik, hogy a befejezés sem annyira szájbarágósan ittavégefusselvéle, talán egy fiatalabb így értelmezheti, de a feszültséget még a könyv legeslegvégén is érezni lehetett, gondolom nem véletlenül, hiszen angolul már megjelent a folytatás Sapphique címmel.
Az is jó hír, hogy film is készül a könyvből, Taylor Lautner főszereplésével, én nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy mások hogyan álmodták meg ezt a dupla világot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése