2013-12-17

Laza tervek az év végére és molykarácsony

Azért lazák a tervek, mert ha nem jönnek össze, nem szúrom a szívembe a karácsonyfa csúcsdíszét (amink egyébként még nincsen, mert rondábbnál rondábbak ácsorognak a boltok polcain és egyébként is, minek?). Épp beszéltük a győri olvasótársaimmal, hogy mi magunk sem értjük, hogy mi ez az év végi tervezgető üzemmód, hiszen december 31-gyel nem ér véget a világ, de úgy tűnik, így vagyunk programozva.
Idén szerintem már nem fogok könyvtárba menni, legalább is kihozni nem tervezek semmit, és bízom benne, hogy leszek annyira ügyes, hogy a sajátpolcos könyvek közül is sorra kerüljön egy-kettő majd a hosszú szünet alatt (amit rendkívül leleményes módon kibővítettem január 5-ig, szóval a január elsején talán elkerülhető lesz a szokásos mélydepresszió, mivel másnap nem kell egyből korán kelnem majd).

Ez például az egyre csökkenő könyvtorony, könyvtári és kölcsönkapott darabokat tartalmaz, illetve egy új polclakót, róla is írok mindjárt:


Ahogy azt már említettem, Alice Munro regényét elkezdtem, és tetszik is, de furcsa módon a hétvégék nagyon nem olvasással telnek, lehet, hogy ennek van némi köze ahhoz, hogy ilyenkor hozom haza a laptopot a munkahelyről, hét közben ott marad. Pénteken szezonális karácsonyi molytalálkozót rendeztünk ismét a Cafe Freiben, meg nekem még hetekkel ezelőtt volt egy olyan frappáns ötletem, hogy magunk között ajándékozzunk a jól bevált névhúzós módszerrel, úgyhogy erre is sor került. Meseanyu nagylányától, @mesemolytól kaptam meg a Boldogságtervet, már aznap este nekiálltam az újraolvasásának. Azóta még nem nyúltam hozzá, de talán lesz idő rá, nem kell végül is idén befejezni. A Drága Tess! az egyik barátnőm könyve, ami úgy három hónapja van nálam, de egyelőre nincs lelkiismeret-furdalásom, mert még ő sem adta vissza két könyvemet (nem is hiányoznak, nem azért mondom). Sokan dicséritek Rosamund Lupton regényét, év végéig talán ez is sorra kerül. A Szellemjárástól kezdek félni, ugyanis nem túl pozitív az a néhány értékelés, amit a molyon találtam, állítólag nem annyira szellemes, mint ahogy az ember várná, hát majd kiderül. A Csodaidők @meseanyutól van nálam egy ideje, azt mondta, ezt mindenképpen el kell olvasnom, és hiszek neki. A kupac tetejére még odavetettem a kindlit is, szegényt nagyon hanyagolom, pedig nem ezt érdemli. A boszorkányt október végén kezdtem el, és annyira nagyon tetszik, de úgy tűnik, hogy a Heathcliffemnek ugyanaz a sorsa, mint az otthoni olvasatlanoknak, és ezen sürgősen változtatni kell.

Oké, ez volt a terv azon része, amit tényleg jó volna teljesíteni. Pusztán négy könyv meg egy fél, a Boldogságtervvel ráérek. Viszont tök jó lenne most már tényleg haladni a saját példányaimmal is. Először az alábbi képen látható könyvekre gondoltam, csakhogy azóta megnéztem A hobbit második részét, és nagyon kedvet kaptam az olvasásához, aztán itt van Nokedli fánkvadász posztja, és hirtelen felindulásból megrendeltem A szingli fejvadász 1-2-3-at (500 Ft darabja), milyen jó lenne már a karácsonyi kajahalom közepén olvasni ezt is!

lebegő könyveim
Nyilván bőven lett volna még mit ebbe a csendéletbe suvasztani, és mivel az olvasási hangulatom percről percre változik, tényleg BÁRMI megtörténhet. Ugye milyen izgalmas? Szerintem se. Tervekről ennyit. A jövő éviekről majd az évzáró posztban, bár előrebocsátom, hogy nem nagyon vannak tervek.

Molykarácsony! Az ajándékaimat szeretném megmutatni, mert nagyon örülök nekik, még jó kis testhezálló kencét is kaptam, Alverde almás karácsonyi testvajat méghozzá. Oké, most én is olyan leszek, mint a mindenajándékozóseseményrefeliratkozós moly-társaim, akik képes karcokban emlékeznek meg az idegenektől kapott könyves ajándékaikról és a grátisz teafilterekről, de egyszer nekem is lehet karácsony, hahaha.


Bocs, hogy mindenhol ez a szőnyeg integet.

Nálatok is lesz még erőltetett menet idén olvasás téren, vagy van bármi terv, hogy minek kell még beleférni a 2013-as olvasmányok közé?

16 megjegyzés:

  1. Nekem speciel elegem van az erőltetett menetből, de abból is, hogy percenként változik, mit akarok olvasni, viszont percenként nem lehet végigolvasni egy könyvet. Tudom, sose legyen nagyobb bajom. Szerettem volna a várólistacsökkentés mind a 24 könyvét elolvasni, de ez nem fog összejönni, Surikkal együtt van még nyolc.
    Amúgy a sajátjaimat szeretném elsősorban aprítani továbbra is, szeretném, ha a saját olvasatlanjaim száma kb. száz lenne.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Legalább a 12 (meg még több is) sikerült :)
      Akkor gondolom jövőre is a beszerzések visszafogása a cél.. :)

      Törlés
    2. Asszem, a Surik a tizenhetedik.
      Így van.:)

      Törlés
  2. Jó dolgokat kaptál, nekem a szőnyeged is tetszik. :))
    Ami tervben van, hogy jó lenne karácsonykor Harristől az Egész évben karácsonyt és az Anne karácsonyát elolvasni, ha már. :) Vannak más tervek is, de nem esem kétségbe, ha mégsem jönnek össze, ahogy te is írtad, december 31-gyel nem áll meg a világ. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi,nekem is tetszik :D
      Az Egész évben karácsony amúgy nem teljes egészében karácsonyi, jól gondolom?

      Törlés
    2. Igen, csak egy novella belőle az, a többi nem. De nem baj, mert engem Harris amúgy is mindig különleges hangulatba tud ringatni. :)

      Törlés
  3. Én sosem tervezem, idén már csak az utolsó várólistacsökkentős könyvemet kell lenyomni (van 2 recim, de azok ráérnek, direkt úgy beszéltem meg, hogy majd amikor lesz szusszanásnyi időm írok róluk, meg persze előtte elovlasom őket :D). A Beszélnünk kell Kevinről nem egy vidámságos olvasmány, így karácsony előtt, de kiolvasom és utána bármihez kaphatok és az annyira jó lesz :) Szép könyveket kaptál és az a szőnyeg annyira tetszik. Hol vetted?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, a Beszélnünk kell Kevinről valóban nem túl szívderítő... Ilyenkor már lazábbra akarjuk venni szerintem mindannyian :)
      A szőnyeg a Mömaxból van, de asszem ilyen áruház csak Győrben van Magyarországon. (Ja és a gyerekosztályról, de azt gondolom, ez látszik rajta:))

      Törlés
  4. Szépeket kaptál, és nagyon vidám az a szőnyeg :D Nekem mostanra elfogytak a terveim (legalábbis idénre :D) - szeretném befejezni A.S. Byatt Mindenemjét, és a karácsonyra érkező könyvek közül persze minél többet elolvasni (Egész évben karácsony, Távoli órák, Rájátszás mindenképp sorra kerül).:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kíváncsi vagyok, mit írsz majd a Mindenemről, régebben engem is érdekelt. Meg mindenféle must-read listákra rá szokták pakolni. :)

      Törlés
  5. Nekem is nagyon tetszik a szőnyeg :)
    Erre az évre már nincs túl sok tervem, Dickens Karácsonyi történeteit szeretném befejezni az év végéig, meg megírni legalább 3-4 posztot abból a 13-ból amit ebben az évben szerettem volna még megírni :) És január 14-ig el kell olvasnom a Rózsa nevét, mert már másodjára vettem ki a könyvtárból, legutóbb meg meghosszabbítattam, és ez a könyvtáros egyik kedvence könyve, és minden alkalommal olyan reménykedő arccal kérdezi, hogy tetszett-e, hogy nincs szívem még egyszer azt mondani neki, hogy nem olvastam el, inkább fizetnék bírságot.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez de aranyos:) Legalább már elkezdted A rózsa nevét? Nem egy könnyű falat, de én nagyon szerettem.
      Úgy tűnik, mindenki karácsonyi témájú könyveket olvas :))

      Törlés
    2. Hát már elolvastam belőle kb. 5 oldalt :) De januárban majd neki esek.

      Törlés
  6. Nekem csak 1 kérdésem van. Hol szerezted meg a Vándorünnepet? Én nem igen találom sehol :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A szüleim könyvespolcán találtam, ezer éve ott lehet... Úgyhogy sajna nem tudok segíteni:( Nem tudtam, hogy ilyen kaphatatlan könyv!

      Törlés
  7. Terv az nincs (azon kívül, hogy nem visszahízni három nap alatt az elmúlt hónapokban ledolgozott kilókat :D), viszont a szőnyeged irtóra tetszik!
    És remélem jól szórakozol majd Stephanie-n :)

    VálaszTörlés