Hiába nézegettem a februári olvasmányaimat, egynél többet képtelen vagyok áthozni ebbe a rovatba. Természetesen volt 1-2 könyv, amit szerettem olvasni (pl. Tövispuszta, Minou szigete), mégsem érzem azt, hogy itt a helyük a havi kedvencek között. Februárban az Expedíció nyerte el a tetszésemet leginkább, annyira, hogy tűkön ülve várom a következő részt, talán sosem voltam még ennyire izgatott egy sorozat folytatásával kapcsolatban.
Mivel a könyvhöz februárban jutottam hozzá, meg is ragadom az alkalmat, hogy megmutassam nektek a havi könyvszaporulatot:
Tehát volt egyszer egy Expedíció, ami már csak a külleme miatt is megérdemli, hogy a könyvespolcom lakója legyen. Aztán ott a World War Z, amit ugyan már olvastam, de épp ezért kellett egy saját példány is, mert előbb-utóbb biztosan újra a kezeim közé fog kerülni, és akkor már nem telefonon szeretném bogarászni az apró betűket, mint legutóbb. Egyébként a filmélmény után merült fel bennem az igény az újraolvasására, ugyanis a könyvnek és a filmnek kb annyi köze van egymáshoz, mint a Gyűrűk urának a Harry Potterhez. Komolyan. A hosszúnevű River Cottage-os bácsi szakácskönyvéről írtam pár sort néhány napja, a Három jó dolog.. a tányéron jó barátom lesz a konyhában.
A beauty rovatot sem fogom túlcifrázni: február abszolút befutója az alábbi képen látható Lush "testápoló", becses nevén Wiccy Magic Muscles. Az illata nagyon természetes, viszont annyira erős, hogy egy fiókban kell tárolnom, ellenkező esetben az egész fürdőszobát betöltené a szag, aminek a lakás két lakója közül az egyik biztosan nem örülne. A szülinapomra kaptam a bébimtől, és nem tudom, hogy az átadásig hol tárolta, de csoda, hogy nem vettem észre az intenzív szegfűszegillatot. Pedig elvileg fahéjas-borsmentás, lehet, hogy a kettő együtt pont a szegfűszegre hasonlít leginkább. Hűvös estéken külön öröm használni, mert a fahéjolajnak hála melegít, de azért mégsem olyan mértékben, mint a paprikaolaj. Nagyon szeretem, kíváncsi vagyok, meddig fog kitartani, a következő télen szerintem újra beszerzem.
Smink terén még mindig a Color Tattookat favorizálom leginkább, viszont nagyjából egy hónapja szembetaláltam magam ezzel a teljesen egyszerű fekete szemsminkkel. Mint ahogy gondolom sok kortársamnak, 16 évesen nekem a fekete szemceruza jelentette A Sminket, és évekbe telt, mire leszoktam az alsó pillatövek kihúzásáról. Ideje volt. Ezektől a képektől viszont újra kedvet kaptam ahhoz, hogy bátrabban használjam a fekete színt, igaz, szerintem szőkéknek jobban áll a viharos smink, de néhanapján előveszem a fekete Rimmel Scandaleyes ceruzát, és bevadulok.
Történt egy csodálatos esemény a hónapban: négy napig mi vigyáztunk a barátnőm tengerimalacára, Bagettre. Eddig is borzasztóan vágyakoztam valami kisállat után, viszont most realizálódott bennem igazán, hogy mennyire jó lenne, ha hárman lennénk (a harmadik élőlény szigorúan állat lehet, mielőtt még bárki továbbgondolna itt bármit). Szegény kisállat eléggé félt tőlünk, bár hétvégén kezdett feloldódni kicsit, nagyon cuki csipogó hangokat hallatott, marékszám ette az uborkát, az idő többi részében pedig egyszerűen csak cuki volt. Leginkább macskát szeretnék természetesen, de a tengerimalac is iszonyú aranyos állat:
Igen, az ágyba is beengedtük, meg is lett az eredménye, hadd ne részletezzem.
Jaj, és ha már cukiságok, elmesélném, hogy milyen jófej pasim van! Egy szép napon hazaállított egy Pusheen cicás pólóval. Épp a nagyteszkóból jött, gondoltam ott találta, de nem, csak úgy rendelt nekem egyet. Azt hittem, a szülinapomhoz kapcsolódik még ez az ajándék is, de nem, tényleg csak úgy kaptam. Juhúúú!
Oké, ez most annyira mégsem sikerült olyan rövidre, mint a február, de remélem, hogy márciusban legalább a könyves szekció bővebb lesz egy picit. Tele vagyok könyvtári könyvekkel, igyekeztem jól választani, régóta halogatott könyveket elhozni és hanyagolni a töltelékolvasmányokat.
Szép tavaszt mindenkinek! :)
Cuki poszt - a malackát és a pólót már megcsodáltam, de jajjj olyan aranyos mindkettő! :)
VálaszTörlésAz a Lush testápoló is igen jól néz ki, és tetszik a leírás alapján is :)
:)))
TörlésImádom ezt a Lush cuccot, de nem tudom, hogy a nyári kánikulában hogy viselkedne, pedig már kinéztem egy őszibarackos verziót:)
Mondtam már, hogy imádom ezeket a posztjaidat (is) olvasni? :)
VálaszTörlésÉn a bácsi egyszerűen csak Hugh-nak hívom, azt ki tudom mondani.
De jó neve van a tengerimalacnak! Nekem is volt régen, az enyém Szamóca néven futott. Egyébként nem sok vizet zavaró állatka, legalábbis szerintem, szóval kezdőknek ideális.
Múltkor miattad nézegettem a Color Tattookat, de nem mertem bevállalni még, annyira krémesnek tűnt, kicsit megijedtem az állagától. (Az gáz, ha én még húzom az alsó szempillasort? Igaz fekete helyett barnával :D)
Lehet :)) Mindenesetre örülök :)
TörlésSzamóca, de cuki :) Az csak a "bajom" a malaccal, hogy ha azunk lesz, akkor kb nullára csökken az esélye annak, hogy macskát tartsunk.
A CT-tól ne ijedj meg, igaz, hogy krémes, de szupertartós, és van néhány jolly joker szín, pl. a Permanent Taupe meg az On and on Bronze. És nagyon gyorsan lehet vele sminkelni, még csak egy ecsetet se kell elővenni hozzá :)
Ja és dehogy gáz :D De én már ki se mentem anélkül az utcára, hogy ne húztam volna ki a szemem alját, ráadásul azt nagyon nehéz szerintem makulátlanul eltávolítani, úgyhogy kenődött össze-vissza, az allergiaszezonról nem is beszélve, szóval nálam emiatt volt ideje :)
TörlésJajj, Bagett nagyon-nagyon édes! Állatos postokhoz mindig hozzá kell szólnom. :)
VálaszTörlésÉn mondjuk rágcsáló-fan vagyok, két égetnivaló csincsillával élek együtt, és ha tehetném a világ összes cuki állatát befogadnám. Szóval hajrá rágcsálók! :)
Fekete szemceruza: engem óriási szemekkel áldott meg az ég, és muszáj használnom minden nap az alsó pilláim alatt is hogy optikailag kicsinyítse a szemeimet, mert különben úgy néznék ki mint egy nagyon csodálkozó Rubint Réka. Mellé szőke is vagyok, szóval ez a smink engem is elvarázsolt :)
És most újra megnéztem Bagett rózsaszín orrocskáját, kéééééész vagyok :)
Élőben még édesebb, és a rózsaszín orrocskája is :) főleg, amikor szaglászik vele :)))
TörlésMajd egyszer én is szeretnék egy hatalmas farmot sok-sok állattal :)
Nem gúnyolódni akartam ám a szemceruzával (lásd eggyel feljebb a magyarázkodásomat) :)
Ja, én nem is gondoltam hogy gúnyolódsz :) csak tudom hogy hozzád hasonlóan sokan kamasz-sminknek titulálják, pedig az én esetemben igencsak hasznos egy fekete szemceruza, jóóóól elsatírozva alul :)
TörlésA satírozós változat szerintem szebben is mutat, bárcsak rájöttem volna erre 16 évesen :)
TörlésVicces, mi is macskát szeretnénk majd a barátommal. :)
VálaszTörlésEz a póló pedig halálosan édes. :)
De jó, akkor nálatok legalább megvan az egyetértés, na nálunk ez mondjuk még hiányzik :))
TörlésBagett nagyon cuki, egy barátnőmnek is volt ilyen malackája, unokatesómnak kopasz malaca volt és nagyon szerettem ezek a kis lényeket!A könyvek pedig igazán szépen mutathatnak a polcaidon. Az Expedícióval én is szemeztem, nagyon szépen néz ki, jókat ovlastam róla, úgyhogy még az is lehet hogy én is beszerzem... :) Óh Pusheen-es póló! <3 Awwww!
VálaszTörlésÚristen, rákerestem erre a kopasz malacra, és ha egyre gondolunk, akkor ez csodálatos:) azt hittem, hogy olyan csúnya lesz, mint a szőr nélküli macskák, de igen édes:)
TörlésAz Expedíciót meg nagyon ajánlom, de csak ha nem zavar általában a túlzott rejtélyeskedés:)
Ezek a malackák még szőr nélkül is cukik igen! Mondjuk én mókust tartanék otthon szívesen, de azt hiszem inkább nézegetem őket fotón, mert nem hiszem hogy élveznék a bezártságot a kis lakásban, és kertes ház jelenleg nem opció.
TörlésMókus!! Imádjuk a mókusokat :)))
TörlésMindig bírtam a tengerimalacokat, amióta meg a szegedi vadasparkban láttam egy helyen szaladgálni és csipogni nagyon sokat, odáig vagyok értük.:)
VálaszTörlésA póló és a vállfája állati jó.:)
Én elvileg ma viszek vissza négy könyvet a könyvtárba, valahogy felgyűltek, és most nincs hozzájuk kedvem...
Ugye milyen édes hangokat produkál? Zabálnivaló... :)
TörlésSzegény könyvek... nem tudom, miért, de mindig nagy kudarcként élem meg, ha olvasatlanul viszek vissza könyvet. De világos, hogy ha nincs hozzá kedved, akkor felesleges erőltetni.
Iiigen, és egy csomónak felálló punkhajacskája volt.:)) vicomte nagyon nem érti, mi tetszik rajtuk annyira.
TörlésÉn is így élem meg, utálok olvasatlanul visszavinni könyveket (még az egészen régiekre is emlékszem...), de annyira nem volt hozzájuk kedvem, hogy nemcsak a táskám könnyebbült meg, amikor nulla új könyvvel távoztam.
nem tudom, mit nem ért rajta :)
TörlésÜgyes vagy, hogy nem hoztál ki új könyvet!
A macska projekt ügyében meg sajnos nem teljes az egyetértés:(
Ja, és szerezzetek be egy macskát!:)
VálaszTörlés