2014-02-28

Beszerzések innen-onnan #1 - szakácskönyv és kenceficék

Úgy fest, elindítok egy hatvanötödik rovatot is a blogon, igaz, egy kicsit félek beszerzős posztot írni, mert találkoztam már olyan esettel - máshol, - hogy visszatetszést keltett az olvasóban. Direkt kerülöm a haul meg a zsákmány szavakat, mert ezek meg bennem keltenek visszatetszést. Egyébként imádom olvasgatni a szerzeményes bejegyzéseket, felőlem mindenki azt vesz, amit akar és tud, ezekről a cuccokról meg főként azért emlékezem meg, mert elég tetszetős darabok, a múlt héten úgy tűnik, a szerencse vezérelte a vásárlásaimat.


Szakácskönyv-gyűjtésben egyre jobb vagyok, jobb, mint abban, hogy meg is valósítsak néhány bennük szereplő ételt. A Púderfelhő blogon olvastam először a Három jó dolog... a tányéronról (a River Cottage szakácsa a szerző), rögtön piszkálni kezdte a fantáziámat, hogy néhány hozzávalóból elfogadható ennivalót lehet rittyenteni, úgyhogy örömmel konstatáltam a tényt, hogy az Alexandra sajátmárkás akciójának keretében egészen baráti áron meg tudom szerezni. Igazán sok használható recept bújik meg a könyvben, hála azok egyszerűségének, illetve pont a kevés hozzávalóból kifolyólag könnyedén cserélgethetőek az alapanyagok, ez pedig szerintem a fantáziánkra is jó hatással lehet. Eddig még csak egy spenótos-gombás salátát készítettem el belőle (kapásból kicseréltem az egyik hozzávalót), de biztos vagyok benne, hogy nagy hasznunkra lesz ez a könyv. 


Kencéim száma jelentősen gyarapodott. Az egyikre van mentségem: az Yves Rocher vaníliaillatú testradírját a szülinapomra kaptam (kicsit megkésve, de legalább ilyenkor is lehet örülni még) a barátnőimtől. Az illata csodálatos, nem mű vanília, a kis szemcsék pedig nagyszerűen végzik a dolgukat. Tudják ezek a lányok, hogy mi kell nekem, na. Amúgy is kezdek beleszeretni a márkába, vehetjük úgy is, hogy az YR egy olcsóbb alternatíva a The Body Shop helyett, és ez legalább Győrben is van. 


Az arcápolás nekem folyamatos kísérletezés és küzdelem, lehetetlen egy bőröm van, semmi nem jó neki igazán. Mostanra sikerült megállapítanom, hogy fő problémája (és ami az ő problémája az az enyém is) a vízhiány, és ezt kell valahogy orvosolnom napról napra. Úgy döntöttem, ideje beszerezni egy üveg rózsavizet, ami elvileg a vízhiányos bőr jó barátja, és a Herbáriában ezt a Dabur márkát kaptam, viszont nem teljesen tiszta rózsavíz, mert van benne tartósító (azt nem tüntették fel, hogy milyen) és citromsav is, így legközelebb szerintem inkább rendelek egy ilyet, mert csak vizet és rózsakivonatot tartalmaz és fele annyiba kerül. Egy spriccelős flakonba töltöttem a vizet, reggel arcmosás után ezzel indítok, este pedig a krémre fújom, és próbálom elviselni az általam nem igazán kedvelt rózsaillatot.
A Balea Urea arcmaszk szintén a száraz bőrt hivatott helyrehozni, sok méltató véleményt olvastam róla a Krémmánián, úgyhogy beszereztem annak ellenére, hogy a tasakos Balea maszkok közül eddig egyiket sem sikerült megkedvelnem, pedig már legalább négyfélét kipróbáltam. Az Urea termékcsalád viszont azóta szimpatikus, hogy az ajakápolót elkezdtem használni, szerintem a szemkörnyékápolót is be fogom szerezni, az Alverde úgyis fogytán van, és ugyan úgy gondoltam egy darabig, hogy megtaláltam az igazit, szerintem hanyagolni fogom a márkát, mert tele vannak alkohollal a termékeik, némelyik arckrémüktől szerintem simán be lehetne rúgni. Szóval a maszk: ő is a süppedősök közé tartozik, tehát nem kell/szabad lemosni, viszont a tasakosokkal ellentétben ezt tényleg beissza a bőr, épphogycsak egy vékony réteget kell eltávolítanom a végén és valóban nagyszerűen hidratál.


A Garnier C-vitaminos kréméről ebben a cikkben olvastam először, ám egy darabig nem láttam a boltokban, legutóbb viszont leárazva bukkantam rá a Rossmannban. Ráadásul kisebb méretre számítottam, de rendesen 50 ml, és annyira szexi a csomagolása, igazi kenőcsös, feltekerhető alumíniumtubus védi a C-vitaminunkat. Az illata tipikus garnieres, az állaga nagyon könnyű, mégsem azt érzem, hogy egy pillanat alatt elillan, jól hidratál. A termék neve pontosan Dark Spot Corrector, tehát halványítania kéne a bőrhibákat, én nem vettem észre, hogy ilyesmi történt volna, de mintha egy kevés ragyogást kapna tőle az arcom... Egyetlen hibát találtam benne eddig: kukacosodik. Azt meg nagyon-nagyon utálom, főleg a sminkelésnél.
Szegény Garnier micellás vízről meg meg sem emlékeztem külön fotón, de ő azért került a kosárba, mert egyrészt akciós volt, másrészt előbb-utóbb úgyis megvettem volna, így legalább van utánpótlás, ha elfogy a L'oreal. Csak egyszer próbáltam ki, de már most nagyon tetszik, nagyon könnyen leszedi a sminket és nincs az a grátisz poshadt szag, amit a L'oreal esetében sajnos nem sikerült elnyomni.
Körömlakklemosóm még van bőven, viszont mindig szerettem volna egy ujjbeledugós változatot, eddig csak a Bourjois-féléről hallottam, de egy puszta lemosóra a lehető legkevesebbet szeretem költeni. Az Isana acetonmentes tégelyes változata egyelőre nagyon tetszik, igazából arra vagyok kíváncsi, hogy milyen hosszú lesz az élettartama. Vajon előbb elfogy belőle a folyadék vagy megtelik a lemosott lakkal? Micsoda kérdések ezek így péntek délután! Acetonmentes létére hatékony, de csak textúrálatlan lakkokhoz használom, tudtommal a csillámos meg homoklakkok könnyen elronthatják a kis berendezést. Az illata mesés, eleinte kicsit szúrós, de végül átalakul valami barackos finomsággá, imádom!


Mindemellett Koreából is érkezett egy csomagocska, de annak a tartalmáról majd később, nagy szerelmek szövődnek ám itt a háttérben!

Ti használtok bármit a fenti termékek közül?

20 megjegyzés:

  1. A Garniertől van ilyen smink lemosóm, és nagyon jól be is vált. (Már ha ugyanez a termékcsalád, de gyanítom, mert rózsaszín dobozban van). Mindnet eltávolít, még a vízálló dolgokat is, és finom illata van. A szakácskönyvet én is néztem az Alexandrában, csorgattam a nyálamat a kajákra, biztos hogy jó vétel volt, Púderfelhő Andi amúgy is jó ajánlólevél, mert jó dolgokról :) Imádom a blogját!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is imádom, csak kár, hogy olyan hektikus a bejegyzések gyakorisága.. :(

      Törlés
  2. Úgy bírom ezeket a posztjaidat, pedig ezeknek a cuccoknak a felét nem is használom :) Ilyen körömlakklemosóról még nem is hallottam, de most úgy érzem, muszáj szereznem egyet :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök :) Szerezz, párszáz forint és olyan vicces:)

      Törlés
  3. Szeretem olvasgatni az ilyen postjaid, bár az én bőröm nagyon háklis. Nemrég kaptam egy hozzáértő barátnőmtől egy szimpla hidratálókrémet, azt szereti, de naponta még ez is sok.
    Azt utálom a kenceficékben, hogy ha még az olcsó kategóriából is veszel valamit, de nem használ (vagy mondjuk irritál), akkor kb. semmit nem tudsz kezdeni vele.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kidobálni és sem szeretek dolgokat, nagyon sokáig szoktam gondolkodni alternatív felhasználási módokon meg ilyesmiken. Milyen krémet kaptál?

      Törlés
    2. Ő keverte.:) Nincs benne semmi extra cucc, csak némi citromos illóolaj, amitől enyhe, de nagyon finom citromillata van.

      Törlés
  4. Én a haul szót utálom, meg úgy általában azt amikor angol szavakat használnak arra amire van normális magyar szó (mert tényleg van egy két kifejezés ami angolul jobban hangzik, vagy csak kacifántosan lehet lefordítani magyarra, de azért na). Épp azon gondolkodtam a minap, hogy miért lelem örömömet abban, hogy arról olvasok, hogy mások miket vettek, vagy mijük fogyott el, nem jöttem rá, de nagyon szeretem az ilyen posztokat :)

    Én receptek kapcsán a Good Foodra kaptam rá. Még a januári számba lapoztam bele és megörültem, hogy mennyi mindent megtudnék csinálni belőle. Megfogadtam, hogy nem fogom minden számát megvenni, de egyelőre nem bírtam neki ellen állni :)

    Az yves rocher-és csatos üveges bőrradír nagyon jó! Meg a testápoló is. Én most egy kókusz testápolóra pályázom, csak még ki kell derítenem, hogy az is van-e csatos üvegben, mert ahol néztem nem volt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Good Food szuper, bár néha bajban vagyok/lennék a hozzávalók beszerzésével... Ennek ellenére nagyon egyszerű és haladó szellemű receptek vannak benne :)
      A csatos üveggel szerintem sokunkat meg lehet nyerni, hát ha még kókuszos is, az maga a csoda :)

      Törlés
    2. Ó, én nagyon szabadelvű vagyok receptek terén amolyan "nincs itthon vaníliás cukor, hmm, akkor rakjunk bele fahéjat" (és jó lett), igazából még soha nem csináltam semmit pontosan recept alapján. De a Good Food pont azért tetszett, mert tök érdekes, és mégis egyszerű receptek vannak benne, és nagyon szeretnék változtatni az étkezési szokásainkon mert borzasztóan egyhangúan eszünk.

      Azt mondod, hogy a csatos üveg nem csak az én furcsa mániám? Ez megnyugtató :D

      Törlés
    3. Helyes, helyes :) Én próbálom nyitottá nevelni a pasim, de nem mindig megy, nehéz rászoktatnom a furcsább hozzávalókra.. :(

      Törlés
  5. Jó ez a beszerzős poszt is, írj majd mindig! :)) Most rákerestem erre a szakácskönyvre, de a szandi oldalán már nem akciós :((
    A krémek közül nem ismerem egyiket, se de most végigolvasom ezt a c-vitaminos cikket (a krémmánia nekem is az egyik kedvencem, bár nem használok annyi kenceficét - arcradírt csak meg néha hidratálókrémet, meg testápolókat :D)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oké, írok :) Sajna ez a két héttel ezelőtti akcióban volt, ugye minden héten más kiadót akcióznak le. A mostani Maximnál majdnem kísértésbe is estem megint...
      Addig örülj, amíg nem kattansz rá arra, hogy mindenféle cuccot használj, annyi felesleges dolog van, te úristen:D

      Törlés
  6. Csatlakozom a többiekhez, én is szeretem a beszerzős posztokat, szóval ne fogd ám vissza magad! Nálad én mindig tanulok valami újat. Most pl. nagyot pillázva olvastam, hogy van ilyen ujjbeledugós körömlakklemosó - hát ezt ki kell próbálnom! :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, akkor igyekezni fogok :) Próbáld csak ki az ujjbedugóst, nagyon hasznos és illatos :)

      Törlés
  7. Én is szeretek ilyen bejegyzéseket olvasgatni, ha tisztességesen vannak összerakva, és amúgy nem töltik ki a blog írásainak felét-háromnegyedét. Mondjuk nálad nem félek ettől :) de sok "haul" posztnak egyáltalán nincs információértéke, csak jól megmutatja a szerzője, mire tudja elverni a pénzét. Lelke rajta, csak erre nem vagyok kíváncsi :)
    Nade visszakanyarodva: ilyen csatos üveg nekem is kell, olyan jók! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A csatos üvegek különben olyan csalókák, mert szinte mindegyik műanyag. Még a sokezer forintos The Body Shop is. Lehet, hogy az ikeában kéne megnézni, ott tuti hozzád vágják :)

      Törlés
    2. Nincs nálunk Ikea x( egy kreatív boltban nézegettem őket régen, de olyan áron inkább úgy veszek egyet, hogy legyen benne kence is :) Nem gondoltam volna, hogy műanyagok, azt hinné az ember, hogy ha már felsrófolják az árat, van bennük anyag.

      Törlés
  8. Én nem mertem megvenni ezt a körömlakklemosót, inkább a pumpás verziót választottam, egyelőre jól teljesít. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nehezen döntöttem a kettő között :) De lehet beszerzem azt is, főleg ha azt mondod, jó, a pedikűrösnél mindig irigykedve nézem ezt a pumpás technikát :D

      Törlés