2014-06-26

A legjobb és legrosszabb körömlakkjaim

Az van, hogy egyáltalán nem szeretek a körmeimmel bíbelődni, ennek több oka is van: egyrészt nagyjából születésem óta küzdök a hüvelykujjam és az azon található köröm formájának elfogadásával (most már túltettem magam rajta), másrészt a körmeim minősége és felépítése is katasztrofális, rettentő barázdáltak és vékonyak, hát még ha a barázdákat megpróbálom polírozással eltüntetni. Az egyetlen mákom, hogy legalább a körömágyaim rendben vannak, hozzájuk sem nyúlok (lehet, hogy épp ezért vannak rendben).


Viszont nem szeretem, ha pucérak a körmeim, főleg amikor azt látom, hogy másnak meg milyen szépen ki vannak festve. Lakkozni nem tudok szépen, meg általában egy napig tart a sértetlen állapot, aztán vagy felpuhul fürdés közben és elkezd lejönni, vagy csak szimplán lepattog a körömhibáim miatt, az a látvány meg nem a jó értelemben csiklandozza az agyamat. A lemosástól megint csak rosszul vagyok, főleg ha korábban úgy döntöttem, hogy a tartósság és a gyors száradás érdekében homoklakkal pingálok, semmi sem tökéletes.

További technikai kérdésekről a végén. Most nézzük a kedvenc lakkjaimat!


A körülbelül 50-60 darabos gyűjteményből válogattam, a szempontjaim pedig eléggé kézenfekvőek:
- könnyű kezelhetőség (értsd: egyszerű felkenni, nem csíkos, szépen terül, nem maszatolódik egy órával festés után)
- tartósság (nálam ez relatív, ha két napig ép rajtam egy lakk, az már csoda)
- szín (meglepetés! eleve nyilván nem veszek olyan lakkot, amelyiknek nem tetszik a színe)
- a gyors száradás meg csak hab a tortán

Azt nyilván észrevettétek, hogy nem a Nailland standjáról szedtem össze a lakkokat, elvből nem veszek drága példányokat, annyira azért nem izgat a téma, drogériás szinten is lehet találni csoda darabokat.

Moyra


A Moyra lakkjaim simán verik a mezőnyt a tartósság szempontjából. A bal oldali homoklakk egy gyönyörű rózsaszín arany csillámokkal, a fekete tökéletesen fed, és tényleg nagyon sokáig fent marad, a fehér meg csak egy szimpla fehér (3 rétegben az igazi), de őt is nagyon szeretem. Egyáltalán nem csíkoznak az ecsetek, és szépen el is terül a lakk a körmökön. Van még egy neonsárga darabom, ő sajnos három rétegben sem az igazi, még úgy is átlátszik a fehér holdacska. 

Rimmel


Annak ellenére, hogy nem vagyok oda meg vissza a lila színért, aránytalanul sok a lila lakkom, és nagyon szívesen hordom őket. A fentebb látható darabok már szerepeltek 1-1 havi kedvences összefoglalóban, de azért örvendezek még picit nekik. A Rimmel Space Dust tényleg egy perc alatt megszárad, és sokáig fenn marad a körmeimen, illetve szépen mutat egy rétegben is, ami azért jó, mert nem kell megszenvednem annyira a lemosással. A 60 seconds lila pedig egyszerűen csak tetszik, emellett elég tartósnak is bizonyul, ellentétben a másik kettő 60 seconds lakkommal.

KIKO


Javítsatok ki, ha tévedek, de úgy tudom, Magyarországon nem lehet beszerezni Kiko termékeket. Ezeket még Olaszországi tartózkodásom során vettem, és azóta is nagy becsben őrzöm őket. A mélybordó színű egy igazi klasszikus, nagyon nőies, a mellette lévő gyöngyházfényű öööö... nem tudom milyen szín, bocsánat pedig még közelebb áll a szívemhez, régebben nagyon sokat hordtam, mostanában már igyekszem tartalékolni, mert eléggé fogyóban van szegény.

Vegyes


A mentaszínű Beauty UK lakkot Angliában vettem még a mentaláz kezdete előtt, azóta is hű társam, nem is csalnám meg másik, hasonló színű körömlakkal, nem azt érdemli. A fenti szempontok mindegyikének tökéletesen megfelel. A Manhattannek ez a zöldes-aranyos duokróm (?) darabja azért került be a kedvencek közé, mert legalább 10 éve megvan, és töretlenül funkcionál, emellett nekem a színe is nagyon tetszik. A legeslegkedvencebb pedig - bár most nyáron hanyagolom - az ez a metálfényű Maybelline Colorama, imádom a fémes színű lakkokat, ez pedig úgy érzem, nekem lett kitalálva. 

A legrosszabbak


Egy Claire's és három Lovely. Ez utóbbi márka tőlem már nem kap több esélyt, teljesen leszerepeltek minden tekintetben. A 2. és a 4. borzalmasan lassan szárad, csíkosan fed, és legalább három réteg kellene ahhoz, hogy valahogy kinézzen, egyébként nem is tartanak sokáig. A mindenki által istenített Riónak adtam mindezek után egy lehetőséget a bizonyításra. Ahogy kihúztam az ecsetet, már ért egy kis meglepetés, ugyanis a szőrök összevissza álltak, valamelyik épp kiesni készült, de azért sikerült nagyjából normálisan felkennem. Tényleg iszonyat gyönyörű, mindenkinek mutogattam, hogy nézd milyen szép! Annak ellenére, hogy homoklakk, nagyon hamar elkezdett lepattogni, úgyhogy egy szép estén nekiálltam lemosni. Nem számoltam sem a perceket, sem a vattapamacsokat, de rendesen megküzdöttem az eltávolítással. Az eredmény pedig tíz besárgult és sérült köröm. Mi kell még a boldogsághoz? Kizárt, hogy még egyszer használjam. Azóta is kerek szemmel olvasom a méltató véleményeket, ha valaki hisz még a csodában, nagyon szívesen átruházom rá a lakk tulajdonjogát ingyen és bérmentve. 
A Claire's meg  csak egyszerűen képtelen fennmaradni a körmömön néhány óránál tovább, ami egyes Essence lakkokról is elmondható, viszont ez esetben a csodálatos szín miatt különösen elszomorít ez a negatív tulajdonság.
Rajtuk kívül meg kell említenem az Astor gyümölcsillatú körömlakkját is, viszont őt lefotózni nem tudtam, mivel már kidobtam. A szín szép pasztellsárga, az illata tuttifrutti. Viszont borzasztó sűrű, ezért szép csíkosan lehet csak felkenni, ha ezt el akartam kerülni, akkor aránylag vastag rétegben kellett alkalmaznom, így viszont az életben nem száradt meg. Vagyis furcsa, mert ahogy felapplikáltam, egyből megkötött, aztán mégis maszatolódott mindenfelé, de legalább jó rondán nézett ki. Nem tudom, hogy romlott példányt fogtam-e ki, vagy az összes ilyen, szóljatok, ha van tapasztalatotok vele kapcsolatban. 


Egy kis technikai adalék: természetesen mindig használok alap és fedőlakkot is. Változó, hogy épp milyet, jelenleg Nikkincs hatására a Sally Hansen double duty alap és fedőlakkját tesztelem, még nem tudok róla véleményt mondani, mert tegnap használtam először. Egyébként az Essence-nek van egy elég tűrhető barázdakiegyenlítő lakkja, meg néha a Moyra körömerősítőjét használom alapként, illetve most már a Sally Hansent is. Az NYC gyorsszárító fedőlakkja is nagyszerű, tényleg lerövidíti a száradási időt, de úgy tudom, ő mostanában védett állatfaj, nehéz rábukkanni.
Díszítgetni meg variálni nem igazán van türelmem, olyat szoktam néha, hogy a gyűrűsujjam körmét más színűre festem (azta, mennyire out-of-the-box megoldás, igaz?), mostanában pedig arra kaptam rá, hogy a két kezemre különböző, de azért valamelyest harmonizáló lakkot kenek.

Nektek melyik a leginkább kedvenc és a leginkább nemszeretem lakkotok? 

19 megjegyzés:

  1. Ohh bjutiiiposzt :D
    Én is körömlakkmániás vagyok, szinte nincs olyan nap, hogy ne lenne kikenve.
    Moyra lakkom még nem volt, de kirpóbálnám (hol-kb mennyiért lehet beszerezni, vagy csak a honlapjukról?)
    A Rimmel 60 sec. az abszolút kedvencem pár éve, miután az Essenceben csalódtam (olcsó, jó színek, de nem vmi tartós), de a rimmeljeim is kezdenek besűrűsödni egy év után :(
    Manhattan - 10 éve megvan?? úristen, akkor érdemes annyit költeni egy drágábbra? :)
    Lovely nude-om nekem is van, francia manikűr alapnak használom (hát két rétegben mondjuk fed a halványrózsaszín).
    Mintázgatni is szeretek: van körömnyomda készletem (Essence), bár ezt nem használom mostanában, hanem a - szintén essence-es - pontozóval és vékony díszítő ecsetes fehér lakkal alkotok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szeretem is nézegetni a műveidről készült instagram képeket:)
      Moyra stand nálunk van a "Plázában", meg szerintem ilyen körmösellátós boltokban is be lehet szerezni őket.
      Nem tudom, más Manhattan lakkok is ilyen jók-e, mint ő, a legközelebbi dm-es látogatásomkor majd beszerzek egyet. Múltkor vettem egy olyat, ami fedőlakk hatására sötétebb lesz, így lehet bele rajzolgatni, na az nem valami nagy szám.
      Lehet kéne nekem egy pontozó, már gondolkoztam, hogy rendelek valamit az ebayről.

      Törlés
  2. Nagyon jó képek, lakkok és könyvek a háttérben. :) Én a coloramakat nagyon szeretem, 3 is van belőlük, egy nude, egy fehér meg egy arany. Mondjuk nálunk suliban nem lehet lakkozni, maximum világos, nem feltűnő színnel, de nyáron próbálom kiélni magam. Legutóbb egy lila Miss Sporty lakkot vettem, hasonló mint neked a pasztell Rimmel, csak kicsit sötétebb. Két rétegben 4 napig bírta, nálam ez már jónak számít. Egyébként nagyon jó nyári, fagyiszíneik vannak, kinéztem egy narancsos-pirosas árnyalatot is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :)
      A Coloramákat én is mindig nézegetem, csak olyan régieknek tűnnek mindig, lehet, hogy csak jól fel kell őket rázni, de úgy érzem, mintha 3 éve ott lennének a polcokon.
      Nemrég én is vettem egy Miss Sportyt, tényleg szép színeik vannak, sejtem is, hogy te melyikre gondolsz :)

      Törlés
  3. Körömlakkos poszt . ** ** ** :))
    Órákat tudnék erről a témáról írni, de igyekszem rövidre fogni. :)

    A Moyrát én is egyre jobban szeretem, főleg mióta különleges trendkiadásaik is vannak, tegnap vettem két Sea Salt lakkot, nagyon kíváncsi leszek rájuk.
    Lovelytól nekem csak három sand lakkom van, azok szerintem jók, meg egy arany-rózsaszín, ami csak fedőnek vált be.
    Alap - és fedőlakknak én is a Sally Hansent használom most, nekem látványosan meghosszabbítja a lakkjaim tartósságát.
    Kár, hogy itthon nem lehet Kikót kapni, nagyon tetszik ez a bordó! Meg annyi márka lenne még, aminek örülnék itthon, pl. a P2, amely ráadásul még nem is drága.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nyugodtan írhatsz ám többet is:))
      Múltkor odamentem a Moyra standhoz, és kérdeztem, hogy van-e ilyen Sea Salt lakkjuk, hát ne tudd meg, hogy' néztek rám:D Majd mesélj, hogy milyenek, a lakkomlakkom blogon néztem, és elég szimpatikus :)
      Aha, a P2-re én is kíváncsi lennék, ki tudja, lehet, hogy egyszercsak behozzák őket is hozzánk.

      Törlés
  4. Én is minden nap lakkozok, pedig nem csúnyák a körmeim, egyszerűen csak hozzátartozik az esti rutinomhoz, de én szerintem ezt az igényt az anyatejjel szívtam magamba :) Valahogy képtelen lennék lakkozatlan körmökkel utcára menni, olyan ez mint valami védjegy nálam :)
    Na, akkor lakkok: A Rimmel 60S-t utálom, sosenem veszek többet, mindegyik hólyagos és levegős lett rajtam. Moyra: so-so, színtől függ melyik milyen, de általában szívesen vásárolok tőlük, én a Nyugati-téri aluljáróban szoktam. Lovely: szintúgy, van amelyik bejött és van amelyik nem, a Rio ecsetei nekem is kuszák, én megvagdostam hogy kis helyes legyen és most egész használható :)
    Essence: ami a nagy többségnek nem, az nekem igen. Rajtam 2 napig bírják, imádom az ecsetét, az állagát, a színeiket. Kedvencek még a Catrice, Maybelline, Golden Rose lakkok (Nailland nekem veszélyes terep!), egyébként a Golden Rose-ban még sosem csalódtam.
    Most nagyonnagyonnagy kedvenc a Picture POlish, ami ugyan veszett drága (sosem gondoltam volna hogy egyszer ennyit pénzt kiadok egy körömlakkért), de tényleg megéri az árát.
    A körömnyomdázástól a hideg kiráz, olyan közönségesnek érzem. A köves/strasszos/gyöngyös díszítések szintén, egyedül ez a gyűrűsujjon más szín megoldás tetszik.
    Ja, és képzeld a NYC gyorsszárító fedőlakkjából tegnap láttam pár darabot a Rossmannban, be is zsákoltam kettőt, lehet hogy csak átmeneti készlethiány volt. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úú, a Picture Polishok gyönyörűek, meg imádom a lakkjaik neveit is, de jól tudom, h 3k egy darab?? Mindegy, ha egyszer arra járok, be fogok szerezni egyet, annyira legendásak:)
      Nem is lenne sok értelme kivonni a forgalomból az NYC fedőt, túl sokan szeretik:)
      Egyébként jól emlékszem, hogy réges rég a Rossmannban voltak Golden Rose cuccok, vagy keverem valami hasonló nevű márkával??

      Törlés
    2. Jaja, jól tudod, 3200-3700 körüli az ára. Alapszínekből szerintem nem éri meg, csak olyan színt veszek tőlük ami más márkának nincs (Lagoon, Ocean, Limited edition-sorozat stb.).
      Nem tudom hogy GR volt-e régen a Rossmann-ban, most tuti nincs, de a Naillandben marha nagy választék van, és tényleg nagyon jó minőségű.

      Törlés
  5. Nekem is tetszenek a képek, nagyon klassz háttér a könyvespolc :)

    Valahogy az utóbbi időben nem is lakkoztam a körmeimet. A vizsgaidőszakban, ha csak eszembe jutott, hogy magammal foglalkozzak, már bűntudatom lett :D és én nem szeretek egy-két napra lakkozni, akkor meg a vizsgákra úgyis lemostam volna. És ez ugye nem volt olyan régen :) de a héten már mindenképpen karmozok, én nagyon szeretek ezzel szöszmötölni, hiányzik. És nincsenek szép kezeim, pláne szép körmeim, a lakkozás olyan optikai pluszt ad, ami kell az önérzetemnek :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik! :)
      Ne legyen bűntudatod, amíg szárad a lakk, tanulhatsz is :) Meg amúgyse lehet egész nap tanulni ;) Remélem, azért már véget értek a szenvedéseid!

      Törlés
  6. Colorama lakkom van, ajándékba kaptam, nagyon szép halvány barackos, púderszínű, imádom mert nem feltűnő szín, és tartós is.

    Egyébként én nem vagyok nagy körömlakkos, ha 5 évente veszek 1-1 darabot akkor már csodálkozom magamon.
    Azt hiszem 2 éve karácsony előtt volt az Avon katalógusban csillámporos lakk 600 forintért, na abból vettem egyet, mert az olyan klafa, hogy ha kopik is nem látszik :D

    VálaszTörlés
  7. Ami lemaradt- Állítólag szép, hosszú ujjaim vannak, talán ezért is nem érdekel a körömlakk, mert nem igazán vagyok elégedetlen, a körmeimen sem találok kivetnivalót:D
    Egyszer egy tanárom azt mondta, hogy ilyen gyönyörű, hosszú ujjakkal zongoráznom kellene nem pedig tönkretenni ezeket a csodás kezeket...mh a zongorázás azóta sem jött össze,:P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mivel teszed tönkre a csodás kezeidet? :) Jó neked, hogy szép ujjaid vannak, azon egy halvány barack lakk biztos gyönyörűen mutat!
      Az a vicc, hogy szerintem marha ronda kezeim vannak, és múltkor épp szövegeket kellett írnom a mozgáskövető gyűrűnk promóképeihez, az egyiken egy nagyon szép női kéz volt, hú mondom de jó kép, és kiderült, hogy az én kezem :D:D

      Törlés
    2. Már igyekszem kímélni! :D Az eset anno a Mezőgazdasági suliban volt:-)))) Ami nem arról híres, hogy kíméljük a kezeinket.

      :D:D Néha, hogy meg tud lepődni az ember, mikor kiderül, hogy egy-egy testrésze egészen másképp fest mint ahogy az elképzeli :D
      Én a fejemmel vagyok így, fényképeken nézve döbbenek rá. hogy milyen nagy :-(

      Törlés
    3. Helyes :)
      Ó, a fejproblémádat tökéletesen megértem...

      Törlés
  8. Hű, nálam a Rio szuperül működött, én imádom! Nem lehet, hogy akkor Nálad az alaplakkal lehetett a hiba, mert ha az is volt felkenve, akkor nem hiszem, hogy a Rio lenne a hibás vagy másik lakknál nem fordult elő ilyen, mikor ez az alaplakk volt a körmeiden? A leszedéséhez pedig egy tipp: egy vattakorongot vágj fel 5 cikkelyre, önts mindre lemosót, rakd rá a körmeidre, majd alufóliával tekerd körbe egyenként mindet (nem kell ám sokat használni, nálam kb. kétszer 4 cm-es csík, felvágva persze 5-5 darabra elég a 10 körmömhöz). Minél szorosabban csavard rá és hagyd úgy kb. 5 percig, gyönyörűen leszed bármilyen brutális glitteres lakkot :)
    Amúgy nálam ezek az új Essence lakkok, illetve néhány sima Lovely működik a legrosszabbul, legjobban pedig a homoklakkok működnek, és általában mindegy milyen márkától származnak :) A Max Factor lakkjait is szeretem, csak sajnos azok drágák.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezért sem értem a Riót, mert mindenki imádja, látod, te is!:) Csak ennél a lakknál fordult elő, amúgy két alapot használok felváltva. Nem tom, lehet a lemosásnál sérült meg, bár a sárgulást így sem értem, de majd adok neki egy-egy ujjon esélyt a SH alappal is, hátha... A lemosási módszeredet meg ki fogom próbálni, annyira utálok szenvedni a homoklakkok eltávolításával!

      Törlés