2014-08-21

Két triviális tengeri sós házikence

Gondolkoztam azon, hogy érdemel-e ez az egész egy bejegyzést, annyira szimpla és egyértelmű mindegyik radír, amit készítettem, de aztán úgy voltam vele, hogy mostanában úgyis azt vallom, hogy többnyire a legegyszerűbb dolgok a legjobbak, úgyhogy belevágok.
Ráadásul szeretnék minél természetesebb termékekre áttérni, legalább néhány területen, ami nem azt jelenti, hogy 1500 Ft-os szappanokat vásárolok halomszámra, inkább néhány alap terméket szerzek be, és azokat próbálom felhasználni a napi szépségápolás során. Most már egyre több természetes olaj és egyéb alapanyag sorakozik a fürdőszobában/konyhában, és szeretnék minél több vegyszeres cuccot száműzni onnan, elsősorban az arcápolást illetően. 

Végre találtam tengeri sót, ami azt illeti, úgy hittem, rövidebb kör lesz ez. Végül a sarki tesco s marketben vettem dobozos tengeri sót (ilyet), de amikor kibontottam, meglepettem tapasztaltam, hogy ez sem nagyszemű. Mint később kiderült, sokkal jobb ez így, úgyhogy ha házi test- és egyéb radír összedobására adnátok a fejeteket, próbáljatok olyan tengeri sót találni, ami valahol félúton van a nagyszemű és a finomsó között. 


1. TESTRADÍR TENGERI SÓVAL

tengeri só
olívaolaj

opcionális tételek: egyéb szép olajak (pl. szőlőmag, mandula, kókusz, stb.), illóólaj, méz

Nem írok arányokat, mert ha elkészítitek, úgyis látni fogjátok, hogy miből mennyit kell belerakni. A lényeg szerintem, hogy egy kicsit kevesebb olajat tegyetek bele, mint amire eredetileg gondolnátok. Az enyémbe ment egy kis méz is, öntöttem bele a TBS szépítő olajából (citromos) - csak az illat kedvéért, de ha az nem lett volna, akkor lehet, hogy citromhéjat vagy citromfű illóolajat öntök bele, ugyanis szerintem a só-olívaolaj-citrom illatkombó nagyjából verhetetlen. Mivel van otthon kókuszolaj és szőlőmagolaj, ezekből is tettem bele, de csak mert nem bírtam magammal. 

Sokkal jobban szeretem a sós és a cukros testradírokat, mint azokat, amelyekben vagy valamilyen magőrlemény vagy mesterséges darabkák vannak, mert a só meg a cukor egy idő után elolvad a bőrön, főleg egy meleg zuhany során, ezért kíméletesebb, és talán a lefolyónak is jobb. :) Egyedül a kávés radírt nem próbáltam még, de szerintem egyszer majd olyat is készítek. 

Mivel az olívaolaj nem a legkönnyebb olajok közé tartozik, szerintem jobb még tusfürdőzés előtt radírozni, mert nagyon olajos maradhat utána a bőrünk. Ja és ha netán talpat is radíroztok, vigyázzatok, hogy ne essetek hanyatt a kádban! :)

2. FEJBŐRRADÍROZÓ TENGERI SÓVAL 

A Lush Rub Rub Rub radírja adta az ötletet, amelyet nem csak testre, de hajra - vagyis a fejbőrbe masszírozva -  is lehet használni, csak annyira eszement szaga van (leginkább a kínai cipőkre emlékeztet), hogy inkább készítettem egy saját változatot, mivel a koncepcióval erősen szimpatizáltam. 

tengeri só
sampon
1 ek kókuszolaj
10 csepp rozmaringolaj
10 csepp teafaolaj

50 ml-s tégelyben készítettem el, de mivel ez elég lötyögős állagú lesz, lehet, hogy érdemes egy nagyobban összekutyulni és tárolni kisebb mennyiséget, mert csak borul ki mindenfelé. A tengeri sót és a sampont összekevertem úgy, hogy egy sűrű, de azért folyékony masszát kapjak, ehhez öntöttem kb egy evőkanál kókuszolajat illetve a rozmaring- és a teafaolajat. A rozmaring serkenti a haj növekedését, a teafa pedig a korpa ellen nagyszerű, de tehetünk bele mást is, pl. ricinusolajat akár. 

Értelemszerűen hajmosás közben használom, az első samponozás helyett. Nagyon jól tisztítja a fejbőrt és serkenti a vérkeringését, bár habzani nem fog, a Rub Rub Rub sem habzott nekem soha, ha azzal kezdtem, de ha a második samponozáshoz használtam, akkor már igen, szóval lehet, hogy úgy ennek is lenne habja, mindenesetre szerintem ezzel érdemes inkább kezdeni. 

Van még egypár DIY házikence a tarsolyomban, amit már napi szinten használok, írok majd róluk is. 

10 megjegyzés:

  1. Hm, ilyen DIY kencéket ritkán próbálok ki, leginkább a lustaság az oka. Pedig én is szeretnék minél több mindenből természetes vonalra áttérni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is lusta vagyok, szóval megértelek :) Múltkor amikor napokig nem láttam rendesen, meg folyt ki a szemem, már ilyen dolgokkal foglaltam le magam - meg takarítással:D - muszáj volt valami produktív tevékenységet végeznem:) Amúgy itt mindegyik kb 2 perc alatt összerakható, és mivel nincs bennük semmi romlandó, el lehet készíteni őket előre nagyobb adagban is.

      Törlés
  2. Szuper tippeket adtál, ki fogom majd próbálni őket. Erről a fejbőrradírozásról még csak nem is hallottam ...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik, ez a hajradír nekem is új, de szerintem tök jó, én imádom :D

      Törlés
  3. Nekem teafaolajos szappanom volt, az az egyik favorit szappanom.:) Most kamillás-kakukkfüves van, olyan jó kis fűszerszagom van tőle.:D
    A kádban hanyatt esés veszélyes ismerős, amikor "Jajbmeg!" felkiáltással próbálom megakadályozni a katasztrófát.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, a kakukkfűnek isteni illata van, ha a szappan is olyan, akkor tényleg jó illatod lehet :D
      Jól van, örülök, hogy nem csak én bénázom :)

      Törlés
  4. Az én kedvencem és az egyszerűsége+nagyszerűsége miatt tudom ajánlani:
    őrölt kávét (vagy lefőzött zaccot - én utóbbit szoktam) egy tálkában magaddal vinni a zuhany alá. A tenyeredbe egy kis tusfürdőt öntesz, ráborítod a zaccot és bedörzsölöd vele magad tetőtől talpig. Nagyon fini puha lesz a bőr tőle, állítólag a kávé frissítő és fogyasztó hatású (utóbbiban nem bíznék :D) de mindenesetre gyakorlatilag ingyen van és nulla időráfordítás.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :) Utóbbiban én sem bíznék, ott max a paprikaolaj működik, vagy az se:D
      Titinek hála, kávézacc akad bőven :)

      Törlés