2014-11-09

Banános sajttorta pohárban

Eluralkodott rajtam a vágy, hogy készítsek valami édes finomságot, lehetőleg olyat, amivel nem kell bajlódni és sütés nélkül is ehető. Imádom a sajttortákat, viszont két főre (sőt, inkább egyre) egy egész tortaformányit kreálni elég nagy luxus, úgyhogy három pohárkányi adagot hoztam össze, lássuk miből.

120 g zabfalatok összetörve
60 g vaj megolvasztva
1 dobozos sajtkrém (nálam most épp Aldis, de a Philadelphia az iránymutató)
2 banán
kevés tej vagy tejszín (az utóbbi jobb, de az nem volt itthon éppen)
méz vagy cukor
mogyorókrém



A "tésztához" a vajat és a zabfalatokat összekevertem és belenyomkodtam három kisebb pohárka aljába. Beraktam a hűtőbe, hadd dermedjen. Majd botmixerrel összeturmixoltam egy banánt a sajtkrémmel, egy löttyintésnyi tejjel és ízlés szerinti mennyiségű mézzel, ezután belekevertem még egy banánt, amit előtte kisebb darabokra törtem. Fél óra alatt megkeményedett a kekszes keverék, elkentem rajta némi mogyorókrémet (nem sajnáltam...), majd rákanalaztam a banános sajtkrémet, és visszatettem a hűtőbe. 
Szerintem különben mascarponéval is kiváló lenne, sőt! Ennek a dobozos sajtkrémnek van egy kis joghurtos-savanykás íze, ami lehet, hogy nem mindenkinek jön be, ebben a desszertben ezt nem is sikerül teljesen elnyomni.
A variációk száma természetesen a végtelenhez közelít, lehet másféle keksszel készíteni, más gyümölcsökkel, tehetünk fűszert a krémbe, kihagyhatjuk a mogyorókrémet, ahogy tetszik. Egyébként ez most így kipattant a fejemből, nem keresgéltem hozzá receptet sehol, gondoltam nagyon úgysem megy félre a dolog. Ehető lett. :)


11 megjegyzés:

  1. Hmmmm, nagyon jól néz ki, ezt én is ki fogom próbálni. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik, remélem ízleni fog. :)

      Törlés
  2. Most csorgatom a nyálam itt... Ehhh, pedig nem is nagyon vágyok mostanság édességre, de tegnap azért lecsúszott egy tortaszelet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó neked, nálam mostanában megint begyűrűzött az édesség utáni vágy... biztos a szervezetem így üzen, hogy növesszek zsírt a hideg időre való tekintettel. :D

      Törlés
  3. Nagyon pofás lett, amúgy is szeretem ezeket a poharas dolgokat. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, nagyon finom is, nem gondoltam, hogy ilyen jó lesz:)

      Törlés
  4. nyami, ki fogom próbálni :)

    VálaszTörlés
  5. Ezt még én is meg tudnám csinálni :D El is mentem magamnak ;)

    VálaszTörlés
  6. Nagyon jól néz ki, én is meg fogom csinálni. :) (Bár a banán és a sajt kombinációja kissé furán hangzik. :P Legalábbis nekem.)

    VálaszTörlés