2014-11-15

Erre vágyom éppen #3

Továbbra is szeretek sóvárogni apróságok iránt, mit is érne enélkül az élet? Törekszem arra, hogy ne csupán materiális javakból álljon ez az időről időre megújuló lista, az úgy olyan unalmas.
Megnéztem a legutóbbi válogatásomat, kíváncsi voltam, mire vágytam akkor, és mi az, amit sikerült teljesítenem/beszereznem. Tetkómatricát rendeltem az ebayről, de eddig egyet tettem csak fel, pedig annyira jó, csak rohadt gyorsan kopik, ezért este nem akarom felapplikálni, reggel meg tudjátok kinek jut eszébe. Fagyival töltött brióst végül nem ettem Szicíliában, de volt más finomság helyette, Amy Tant azóta sem olvastam, de csak azért nem, mert amelyik könyve igazán érdekel, az abban a könyvtárban van meg, ahova nyáron nem nagyon járok, most amúgy nem is nagyon izgat a szerző. Az egyik üres füzetembe elkezdtem random hülyeségeket írni, könyves jegyzeteket, meg mindenféle személyes listákat, illetve kitaláltam, hogy A hobbitos moleskine-em travel journal lesz, csak ahhoz visszamenőleg is kell dolgozni (szerencsére felhalmoztam némi ereklyét korábbi utazásaim során). A tengeri sós projektem pedig megvalósult

Szóval most épp ők:

Ziaja kólás tusfürdő

Egyik nap szagolgattam a drogériában a Ziaja tusfürdőket, úgy gondoltam, előbb-utóbb adok még egy esélyt a márkának. Viszont az 500 ml-es kiszerelés egyáltalán nem tetszik, én a fele akkorával is úgy vagyok, hogy na fogyjon már el, mert már annyira unom. Viszont a webshopjukban megláttam ezt a kólásat, és úgy érzem, kell! Tudjátok mire jöttem rá? Hogy a fahéj aromának kólás gumicukor illata van, szóval a kólaillat passzol a karácsonyhoz! 
Szeretnék még egy enzimes peelinget is a márkától, a Baviphat barackos hámlasztóm már úgyis az utolsókat rúgja. 
Update: Amióta a piszkozat elkészült, a nagyteszkóban megtaláltam ezt a tusfürdőt, természetesen elhoztam és már ki is próbáltam. Kicsit vegyszeres az illata, és akárcsak egy korábbi Ziaja tusfürdőm esetében (kókuszos), itt sem tart túl sokáig a kólaszag. 

Térkép az ágy fölé




Először egy "To the Moon and Back" feliratú posztert szerettem volna, egyszerű keretben, aztán abból egyrészt nem lett semmi (akárcsak a többi dekorációból, nagy hátrány, ha nem tud az ember kalapáccsal szöget verni a falba), másrészt egyre több képen látok olyat, hogy az ágytámla falán egy szép nagyvilág/Európatérkép feszít, és borzasztóan tetszik, egyébként is térképfetisiszta vagyok, órákig el tudok lenni a Google Maps-szen is. Az ebayen nézegettem már, bár ez épp nem tűnik olyan hatalmasnak (az ágyunk viszont az), meg lehet, hogy jobban szeretnék egy Európa-térképet, szóval még biztosan válogatok egy darabig, mert tökéletesnek kell lennie, majd az etsyn még körbeszaglászok.

Végignézni a Gossip Girlt


Elakadtam az ötödik évad negyedik részénél, úgyhogy azóta se tudom, ki a gossip girl, hihetetlen, hogy még sehol nem futottam bele egyetlen spoilerbe sem! Nem vagyok őrült fanatikus (ha az lennék, már rég befejeztem volna a sorozatot), de nem egy leírt mondatból vagy egy barátnőmtől akarom megtudni ezt a Végtelenül Fontos Információt. Blair Waldorf for president! Ha már sorozat, a Girls is eléggé érdekel, főleg amióta Lena Dunham könyvét olvasom. Nem tudom, az édesem mennyire örülne, ha felvetném, hogy nézzük.

Ramen


Bizonyára mindenki ismeri az élelmiszerboltokban fellelhető csomagolt, kócos tésztatömböket, amelyeknek beszerzési áruk nyolcvan forint körül mozog. Az is ramen, de én most az ínyenc verzióra vágyom, (essiebutton fertőzött meg, ki más!), nézzétek már, mennyire gyönyörű ez is! Keresgéltem már recepteket, egyelőre ez tetszik a leginkább, de ha egyszer nekilátok, úgyis összekombinálok többfélét, csak addig bővítenem kell a fura fűszer- és pasztakészletemet. Ti ettetek már ilyet? (Nem zacskósat.)

Bullshit bingót játszani és nem kirúgatni magam vele


Annyira röhögtem, amikor ezt megláttam... Imádom az Urban Dictionaryt, minden napomat az ő böngészésével kellene kezdenem, mert nemcsak vicces, de hasznos is! :) A bullshit bingóra visszatérve: kiváló program lenne egy hétfő délutáni megbeszélésre, bár a főnököm jellemzően nem bullshitel, viszont tudnék olyan szavakat írni, amelyekből hamar összejönne a bingó cégen belül.

Nincs mit irigyelnünk a világtól-t olvasni



Természetesen most is 46 különböző könyvet olvasnék párhuzamosan, nehéz is volt egyet kiemelnem, végül rá esett a választásom. Észak-Koreáról nem sokat tudok (bár rajtuk kívül talán mindenki egy kicsit így van ezzel), a Zombiháború újraolvasása viszont fellángoltatta bennem a vágyat, hogy nemzetköziesebbítsem az olvasnivalóimat. Észak-Korea története a World War Z-ben is elég félelmetes, de gyanítom, a valóságban még inkább az. Ehhez mondjuk könyvtáraznom kell, jaj-jaj.

Ha ez a kör összeérne

Bocs.
Ma ilyen kis vicces vagyok.

És persze még: stresszmentes élet, világbéke, egy fasza bakancs, ja és Velencébe is elmennék, nem tudom, ezt említettem-e már.

23 megjegyzés:

  1. én már főztem is Ramen-t :) a japánok tudnak valamit :) a zacskós levesek meg sem közelítik és egészségtelenek is :D a Ramen meg valamilyen szinten egészséges :D a japánok nem véletlen élnek 120-130 évig :) láttam egy műsort, ki voltak akadva, hogy mi magyarok zsíros kenyeret eszünk (én mondjuk nem szeretem :D )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De jó:) Gondolom, az "életben" sem túl bonyolult :) (recept alapján nem tűnik annak). Imádom a japán kajában, hogy laktató, mégsem nehéz (szusiból végtelen mennyiséget meg tudnék enni, de mégse lennék rosszul:))
      Szegénykék, nekik tényleg durva lehet azt látni, hogy fehér lisztet eszünk zsírral:D

      Törlés
  2. Kólás Ziaja tusfürdő. ** Kár, hogy a megjegyzésed alapján mégsem olyan jó. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. azért a fürdőzés jó vele, végülis kóla illata van, csak amellett kicsit olyan mesterséges (nem mintha a kóla nem az lenne...). Majd ha nagyon unom, elhasználom habfürdőnek vagy kézmosónak, egyelőre azért tetszik, alapvetően a ziaja tusikért nem vagyok 100%-ig oda, pedig némelyiknek annyira szuper illata van!

      Törlés
  3. Ez a bullshit bingo nagyon jó!! :-DDD Kapásból fel is tudnék sorolni pár bingo-gyanús kifejezést. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ahha :))) nálunk is akadnak gyöngyszemek, persze biztos nekem is vannak idegesítő kifejezéseim, de bullshitelésben nem vagyok annyira jó:D

      Törlés
  4. Hahhh én tudom ki a Gossip girl :) De én a 3. évadnál abbahagytam a sorozatot, de elolvastam valahol a végét. Mondjuk majd ha lesz időm azért végignézem, az összes magyarul megjelent könyvet olvastam, de valahogy a sorozat jobb, legalábbis látványban mindenképpen. Úúúúhh most kicsit csorgatom a nyálam a ramenek után, pedig egyszer már ettem ilyen ramezős helyen (Ramenka volt a neve asszem) de annyira nem voltam odáig érte. Jobb amit otthon betolok a kanapén ülve egy sorozatrész nézés közben. És olcsóbb is, éljen a hóvégi takarékoskodás.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A sorozatot szerintem azért jó nézni, mert annyira szép benne mindenki! Komolyan, lányok-fiúk egyaránt, csak nézek, hogy basszus mennyire gyönyörűek! :D
      Megnéztem a Ramenkát fészbukon, hátha találok nyálcsorgattató képeket, és igen:) persze, nem tudom milyen ízük lehet, simán lehet, hogy én is csalódnék egy nagyot.

      Törlés
    2. Én végignéztem, de csak a Blair - Chuck páros miatt. Blair egyszerűen tökéletes, Chuck meg huh. A többi szereplő számomra olyan langyos víz volt. A történet mindig is gyenge volt, Serenával szerintem nem tudtak mit kezdeni, és lehet, hogy szeretni kellett volna, vagy szimpatizálni vele, de számomra egy nagyon ellenszenves karakter lett belőle. Amúgy Nate-nek az utolsó egy-két évadban lett vmi herpesz szerűje a szája fölött, úh annyira nem volt szép.:D

      Törlés
    3. Ja igen, én nézem a Girls-t, de szerintem nem igazán férfival nézős sorozat. Nem tudtam eldönteni, hogy ez most jó-e, mindenki kallódik benne, és egy idióta, de azért tudott szórakoztatni. Bátyám röviden csak white-trashnek mondta őket, és hááát.:)

      Törlés
    4. Serenát eleinte jobban kedveltem, mint Blairt, értelmesebbnek tűnt, de aztán egy idő után már szánalmas módon viselkedett, és megutáltam.
      Akkor a Girls pilotot megnézem egyedül, aztán meglátom, hogy felterjesztem-e közös nézésre :D Mondjuk szörnyű vagyok, és kérlek ne ítéljetek el, de ahogy néztem a trailert és láttam benne Lenát, hát néha még nézni is fáj, ahogy kinéz.

      Törlés
    5. Nem egy jó nő, na. A teste kicsit furcsa. Nem tudom, hogy tényleg ennyire jól érzi magát a bőrében, és ezért mutogatja, vagy kompenzál. Az arca sem igazán szép. Nem visszataszító, de nem is vonzó.

      Törlés
    6. Valószínű, ha egy földi halandóként "ismernénk", nem tartanánk vészesnek, de a kamera nem áll jól mindenkinek. Az indokai nekem sem világosak, még így a könyv után sem.

      Törlés
  5. a kedvenc sushizónkban (Bambuszliget) mostanában nagyon rácuppantunk a ramen levesre (ketten kérünk egyet, széttálalják), annál tökéletesebb étkezés kezdés nem sok van. zseniális. de annyi pho bár is van pesten, ahol szintén remek és tartalmas vietnámi levest adnak, igaz még egyiket sem kóstoltuk, nem is értem, miért.

    én főzőcske terén szeretem inkább éttermi élménynek meghagyni az ilyen nagyon jellegzetes ízvilágokat, mert úgysem tudnám ugyanolyanra elkészíteni, akkor meg minek?!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nálunk, itt messze vidéken sajna nincs ramenező meg phózó, szóval kénytelen leszek magam előállítani :) egyébként ha elérhető valami speckó kaja, akkor én sem szórakozok vele nagyon otthon. Egy delikát boltban vettem már pl. pho leves pasztát, nem tudom, mennyire autentikus, de rohadt finom lett tőle a pho-m, és tök egyszerű volt összedobni :)

      Törlés
    2. igen, ezt nem is tudom, miért hagytam ki, h sajnos pesten van alternatíva, de vidéken lehet, h az lesz a legautentikusabb, ha magad kutatsz valami tuti receptet és dobod össze. jól hangzik ez a pho! ;)

      Törlés
    3. Mostanában Győr is kezd egész jól alakulni, reménykedem, hogy előbb-utóbb felfedezi itt valaki ezt a piaci rést:D

      Törlés
  6. WÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍ, hát Kólás tusfürdő egy magamfajta kóladdiktnak (haha) must-have! :) A tescoban is ilyen jó áron volt, mint a webshopban?

    A kör... jajj :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem, ott teljes áron volt, ill. asszem 990, ha jól rémlik. Viszont fél liter.
      A körrel sikerült már kifeszítenem pár embert, köztük magamat is, rendszeresen. :)

      Törlés
  7. A To the Moon and back c poszter nagyon jól néz ki. *.* De a térkép sem rossz.
    A (nem zacskós) rament én is kipróbálnám, a bullshit bingo is tök jó lehet. :D
    Az Észak-Koreás könyv is érdekel.
    Nem tudom, mit árul el a humorérzékemről, de én jót nevettem a körös mondaton. (Aztán lehet, egyedül gondolom ezt. :D)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csak nagyon nem találok megfelelő térképet, vagy túl kicsi, vagy 49 ezer forint. :( Úgyhogy lehet, hogy ebből moon and back lesz:)
      Örülök :D A körrel szeretem idegesíteni az embereket, a pasimmal néha szoktunk egymásnak ilyen mindfuck képeket küldözgetni, főleg ő nekem, mert tudja, hogy mennyire idegesítenek, de amikor ezt megmutattam neki, akkorát nyögött kínjában :D

      Törlés
    2. 49 ezer?! Mi kerül rajta annyiba? Talán aranyból van? :D Szerintem a moon and back-es poszterrel jobban jársz.

      Törlés
    3. lehet, hogy 39, lehet, hogy 59, nem tudom. :) külföldi oldalakon azért olcsóbb, de magyar térképboltokban irreálisan drágák.

      Törlés