Lauren Beukes - Tündöklő lányok

Vele indult az év, és arra gondoltam, hogy ha 2015 ennyire jól kezdődik könyvügyileg, akkor az jó jel a többi olvasmányaimra nézve (kivéve persze, hogy ennek az elméletnek semmilyen tudományos alapja nincs). 

Roppant merész voltam, mert ezt a könyvet én megvettem. Annak ellenére, hogy totálisan kétesélyes volt az olvasás végkimenetele, hiszen nem szeretem az időutazós történeteket, annyira a nyers gyilkolászás sem áll közel a lelkemhez, mégis úgy gondoltam, hogy van valami ebben a regényben, amitől nekem jó lesz. 

Volt. Nem, nem a Ház. A házat utáltam. 

Az viszont annyira tetszett, hogy végre nem New York vagy Los Angeles, esetleg egy poros, semmirekellő kisváros volt az események helyszíne, hanem Chicago. Vajon olvastam én már bármit, ami Chicagóban játszódik? 

A másik meg a napilap-szerkesztőségi hangulat a kilencvenes évekből, az oknyomozás, a kiégett bűnügyi újságíró, aki most már inkább a baseballra fókuszál. Ahogy Kirby és Dan elkezdik felgöngyölíteni a szálakat, nézegetik az oda nem illő tárgyakat, és sehogy sem értik. Imádtam, amikor mégis rájöttek a lehetetlenre. 

A Chicago Sun-Times szerkesztősége

Szóval mindenki azt vesz ki egy könyvből, ami neki jólesik. A gyomorforgató jeleneteket meghagyom másnak, én ezeket nem is tudom felidézni, a legdurvábbat meg egyszerűen átlapoztam. 

Milyen furcsa - vagy csak én vagyok így ezzel? -, hogy a szereplőről, akivel először találkozunk egy könyv lapjain, mindig azt hisszük, hogy pozitív figura. Harperrel, a leendő sorozatgyilkossal indul a regény, és bár tudtam, hogy céljai messze nem nemesek, mégis jó fiúnak képzeltem, amolyan Dexter-fajtának. De neeem, nagyon nem, ahogy haladunk előre az időben, annál jobban undorodtam ettől az embertől, és drukkoltam az egykori áldozatának, Kirbynek, hogy találja meg ezt a gyökeret és tüntesse el a föld színéről. 

Bizonyos elemek miatt két filmes élmény is eszembe jutott a könyvről, az egyik a Zodiákus, meg egyszer láttam egy hatrészes minisorozatot, Az elveszett szobát (The Lost Room), utóbbiban egy motelszoba a központi hely, ahonnan mindig oda nyílik az ajtó, ahová szeretnéd. Illetve ha a tiéd a kulcs, akkor bármilyen ajtón keresztül eljuthatsz abba a szobába. Nem egy műremek, de akadtak borzongató pillanatai. Ja, a Zodiákust meg imádom, még akkor is, ha kicsit dokumentumszerű (sőt, talán pont azért).

Látjátok, néha tényleg érdemes a komfortzónán kívül olvasni. A fülszöveg alapján nem sok kecsegtető volt számomra ebben a könyvben, de hallgattam a belső hangra, ami többé-kevésbé megbízható radarként működik, ritkán hagy cserben. Beukes többi könyvét is nézegettem, a Moxyland talán érdekes is lehet, de inkább írjon még a Tündöklő lányokhoz hasonlókat. Angolul meg is jelent már egy ígéretes darab, a Broken Monsters, reméljük, a Gabo jól lecsap majd erre is.