2015-05-09

Amikor mégis elmentem JOY-napozni (meg könyvtárba is)

A Glamour-napok hidegen hagyott, így arra gondoltam, hogy a JOY-napoknak is szépen hátat fordítok, de hirtelen felindulásból mégis beneveztem egy Éva magazinra, és kitekertem a Tescóba, hogy vegyek magamnak szükséges ruhákat, hát azt annyira nem sikerült, de persze ha már megvan a kuponfüzet, akkor nézzük meg a Müllert, meg a többi napon az egyéb drogériákat is. És ugye, ha már egyszer ott jártam... meg ha már egyszer beszerzős poszt írására vetemedem, akkor mutatok minden mást is, amit tegnap-tegnapelőtt vásároltam, akár kuponnal, akár anélkül. 



Müller
Győrben a Müller nekem nagyon kiesik földrajzilag, ezért évente kb. háromszor vetődöm el oda, bár lehet, hogy ez nem válik annyira a káromra. Most jól kihasználtam a 20%-os kupont, meg a Garnieres 30%-osat is, így hát őket szereztem: 


Treacle Moon sweet blueberry memories: már régóta nézegetem ezeket a szép nagy testápolókat, de eddig valahogy egyiknek az illatával sem voltam kibékülve. Nem kizárt, hogy valaha volt egy kókuszos testvajam a márkától (ami a vajtól azért elég messze volt), meg talán egy kézmosóm is, hát mindegy, most ezt az áfonyásat hoztam el, hirtelen fel sem tudom idézni az illatát, de emlékeim szerint annyira nem áfonyás. 
Body&Soul Wellness mangós testvaj: most nagyon nem vagyok biztos magamban, de szerintem volt már ilyen illatú pumpás testápolóm. Ha nem, végül is az is mindegy. Többször mondtam már, hogy mennyire szeretem ennek a márkának a testápolóit meg testvajait, és ahogy gondolkozom, hogy eddig milyenem volt, csak a mandulás jut eszembe, és egyre inkább kételkedem ebben a mangósban, mármint hogy volt korábban... oké, ezt megbeszélem mindjárt magammal. :D
Egyelőre bőven van még testápolóm, úgyhogy ezeket még nem nyitom ki, amíg legalább 2 el nem fogy. (Légyszi mondjátok, hogy nem csak tusfürdőt szerettek felhalmozni, hanem testápolót is!)
Garnier micellás víz száraz bőrre: nem tudom, mi ütött belém, hogy megint micellás víz vásárlására adtam a fejem, pedig úgy fél éve, amikor a harmadik flakon közepénél tartottam, már utáltam. Igaz, most a melegben egyrészt kicsit nehezen viselem a kétfázisú lemosó olajosságát, illetve tenksz tu allergia, nem igazán tudok/akarok szemet festeni, így a brutálerős szemhéjalapozóm se nagyon kerül elő, úgyhogy egy micellás víz is bőven elég. És gondoltam, ha már veszek, akkor veszek másmilyent, és annyira szívesen mondtam volna a mellettem válogató lánynak, amikor berakta a kosarába a zöldet, hogy neeee, azt nee, szét fogja csípni a szemedet az alkohol, de türtőztettem magam. 
Weleda sós fogkrém: izgi kontent, igaz? És a fogselyem rajta sincs a képen, pedig azt is vettem. :D Sosem volt még ilyen mindenmentes fogkrémem, ebben só van meg szódabikarbóna, ez utóbbi miatt nem fogom minden nap használni, meg még meg kell szoknom, hogy nem habzik, nagyon fura, pedig amúgy utálom a fogkrémhabot, fúúúj! A legjobban azt utálom, amikor mást látok fogat mosni, és csöpög a hab és ááá, mindjárt rosszul leszek. 

DM
Itt elég kevés kupon hozott lázba, de úgyis le akartam csekkolni, hogy van-e náluk az a Ziaja krém, amit kinéztem magamnak, szóval pénteken meló előtt odagurultam. 


A narancsolajat a macska távol tartásának céljából vettem, ugyanis kicsit uncsi, hogy minden reggel kaparja az ajtónkat az ébresztő csörgése után azonnal. Az Alverde paletta anyukámé, sokadik újravétel (nekem is van egy, még a régi, négyzetes kiszerelésben, szerintem nagyon jó kis szürke-smokey paletta), a Ziaja meg ugyan nem kuponos, de mivel pont őt akartam, hazajött velem. Eddig 3x használtam, kicsit sűrű meg fehér, valóban száraz bőrre való, meg inkább télre tudnám elképzelni, de nem mondanám, hogy jobban fénylik tőle a bőröm, mint bármilyen más krémektől. Van benne spf és nincs benne elvileg semmi rosszaság. 
Vettem macskakaját meg izotóniás italt is, de az gondolom senkit nem érdekel. :D

Rossmann
Péntek délután még átbattyogtam a sarki Rossmannba, ahol kb. a madár se jár, szóval nyugiban nézegethettem, talán már a biztonsági őr bácsi is megismer, és elhiszi, hogy nem akarok semmit ellopni, max leverek egy-két körömlakkot (true story). Az eladók közül már van, aki köszön az utcán, szóval elképzelhető, hogy kicsit sokat járok oda. 


A féláras Rimmel és a 40%-os Maybelline kupont terveztem beváltani, de nagyon erőlködtem, hogy találjak valamit... Fejlődöm, látjátok? A Colorama lakkok a kedvenceim, és mellesleg pont ebből a színből törtem össze egyszer egyet a boltban, szerencsére akciós volt és csak az ár felét kellett kifizetni, akkor viszont elment a kedvem attól, hogy magamnak is vegyek egyet. Ám a seb begyógyult, és régóta vágyom egy ilyen kellemes pink színre, szóval neki nagyon örülök. A Rimmelnél is nézegettem a lakkokat, de nagyon nem hozott lázba egyik sem, az összes rúzst végigswatcholtam, de nem találtam egyetlen színt se, ami igazán érdekes lett volna, úgyhogy körülnéztem az alapozók között, és a kétféle Lasting Finish között vacilláltam, aztán végül ezt a gyengébb fedésű, Nude fedőnevű verziót hoztam el, így kuponnal egy ezresért. Nagyon emlékeztet a Bourjois Healthy Mix Serumra, ez is inkább egy BB krémre hajaz, az állaguk is nagyon hasonló, és még egy kicsit az illatuk is! Nem akarok elhamarkodott véleményt mondani kétszeri használat után, de nem kizárt, hogy jó alternatíva lehet a Bourjois-ra (és legalább itthon is be lehet szerezni, plusz fele annyiba kerül). 
Vettem még egy Isana hajpakolást, amit szimplán hajbalzsamként használok. Lassan a végére érek egy Yves Rocher balzsamnak, amit nem igazán szeretek, zsinórban ez a 3. YR kondicionálóm, és most kicsit meguntam őket, gondoltam, keresek valami más szilikonmenteset. Tippeket persze örömmel fogadok! :)

Tesco
Szerettem volna venni mindenféle hasznos ruhát, pl. lapos talpú szandált, esetleg farmert meg lányos dolgokat, úgyhogy csütörtök délután becéloztuk a teszkót, ebből az lett, hogy az édesemnek vettünk egy kazal ruhát, én meg elhoztam két pólót magamnak, amiből az egyik ráadásul egy pizsamafelső! Nem baj, pénteken azért elmentem benne dolgozni. 

Nem szeretek fotó minőség miatt mentegetőzni, de nagyon remélem, hogy ezután már csak jobb lesz, ill. kissé felülértékeltem az új telefonínóm kameráját... Amúgy a happy feliratú a pizsama.
Könyvtár
Nem illik a képbe annyira, de úgy érzetem, muszáj elújságolnom, hogy ma visszatértem a könyvtárba, kétszer ennyi könyvet el tudtam volna hozni, mert hát legalább fél éve nem jártam ebben a könyvtárban, és azóta jó sok mindent megszereztek, de még ezeket sem tudom, hogy mikor fogom elolvasni. Pedig ott volt még a Nap nap után, az Asszonyok városa, az 1913, meg jaj, annyi minden...
Végül őket választottam:


A muranói üvegfúvó előjegyzés volt, gondolom nem kell fejtegetnem az okokat, Az idő partjainhoz PuPillától kaptam kedvet, A szenvedély szintén Velence, A Bábel fiai nagyon régóta birizgálja a radaromat, a Csak egy nap meg nem tudom, milyen lesz, ha nagyon bugyuta, akkor nem olvasom el. 

Ti kivettétek a részeteket a JOY-napokból?

22 megjegyzés:

  1. Én a JOY napokat teljesen kihagytam, de azért ma elmentem a Mammutba, hogy vegyek valami felsőt, nadrágot, ruhát bármit, de egyszerűen semmi sem jött rám ami a méretem, úgyhogy nagyon elkeseredtem és bánatos orral hazamentem :(( Mondjuk biztos jobb is hogy nem költöttem a pénzemet, de nem igaz már, hogy az M-es ruhák sem jók rám már. Ehhh. Vagy én vagyok amorf testű, vagy a ruhák méretei egyre kisebbek. Én a Glamour napokon vettem anno egy új alapozót, meg egy szempillaspirált, legalább 5 éve nem vásároltam hasonlót, úgyhogy tök durva, hogy végre van mit a fejemre kenni. Ezt a hajpakolást én is nézegettem, nekem is kéne valami új mert elfogy a karácsonyra kapott Lorealos. A pólók, amiket vettél tök jók! bevallom én rengeteg pizsamának árult felsőt hordok az utcára, a Women Secret meg a Tezenis, sőt a Oysho is olyan szuper mintákat csinál, hogy ezt az utcán is kell mutogatni, nem otthon az ágyban :D :D SZóval hordd csak nyugodtan az utcára, nem látszik rajta hogy pizsama. A narancs távol tartja a macskákat? Wáó! Ezt nem is tudtam. Amúgy van ilyen macskaspay (kanapéra, függönyökre fújtuk anno), ami nekünk hatott, de nem tudom már mi a neve. Mondjuk a narancsillóolaj biztos hogy olcsóbb megoldás. Majd írd meg, hogy bevált-e!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, láttam is a képet twitteren (asszem ott) :D
      A legjobb méretileg a Tally Weijl, komolyan, ki kéne írniuk, hogy gyerekruhák kaphatóak, mert nem nagyon tudom elképzelni, hogy az s-es farmerjeiket bármilyen felnőtt ember magára tudja húzni.
      Hú, tök jó, hogy te is hordasz pizsamát emberek között! :D Szerintem ezentúl jobban fogom figyelni mindenhol a pizsirészleget.
      Elvileg a macskák nem bírják a narancs szagát (főleg a héjában levő olajokét), ezt tapasztalataim is meg tudják erősíteni, egyszer narancsot hámoztam a konyhában és a cica összeszűkült szemekkel rohant kifelé. Macska távoltartó spray-t már vettünk, de ennek a kis survivor cicának meg se kottyant, a másik macskánknál pedig bevált régen.

      Törlés
  2. Igen, testápolót én is szeretek halmozni, épp tegnap vettem MIATTAD egy mogyorós Balea-t, és nagyon erősnek kellett lennem, hogy ne bontsam ki amíg el nem fogy egy másik :)
    JOY-napozni nem voltam, mert a magazinra nem akartam pénzt áldozni, de most hogy tudom hogy az olcsóbb Éva-magazinban is van kupon, legközelebb szemfüles leszek, meg hát én a Glamour-napokon megvettem amit akartam. :)
    Ezt az Isana-pakolást használtam régen egyszer, de nem jött be :(
    Sós fogkrémet is használok, Parodontax-ot, de csak heti 1-2 alkalommal, mert érzem hogy hatásos, de egyszerűen hányingerem van tőle :(
    Ja, és A muránói üvegfúvó nálam is kívánságlistás, jövő héten ki is hozom a könyvtárból :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem, tetszeni fog az illata, de vigyázz, mert komolyan éhséget okoz! :)
      Engem különben az ÉVA magazin se nagyon nyűgözött le, és az is kb 600 ft, a legizgibb kontent nekem a sudoku volt benne :D de most megérte, mert sok ruhát szereztünk.
      A parodontaxot sosem mertem kipróbálni, pedig volt már olyan is itthon, de a pasim mondta, hogy sose bírta megszokni az ízét. Mondjuk ez a Weleda legalább mentolos, nem tudom, a parodontaxban van-e olyan íz.
      Akkor reméljük, jó lesz ez az üvegfúvó :)

      Törlés
  3. Ahhoz képest, hogy nem akartál menni sok szépet vettél!
    Na akkor sorjában - szeretnélek megnyugtatni, hogy én is testápoló halmozó vagyok, bár most jó voltam, mert csak 2 van (a kókuszos YR, meg a málnás baleás), de ez a blueberrys nagyon tetszik, hogy pumpás, majd legközelebb megtekintem a müllerben.
    Lajos (meg a macskák úgy általában) nem szeretik a naracsot? :)
    Hajpakolás - na adok egy nagyon jó tippet - én a héten kaptam kipróbálásra serical latte tejproteines hajpakolást. Isteni!! Elvileg fodrászboltokban beszerezhető 1000 ft körül, 1 literes bödönben! Hajmosás előtt kentem fel, 15-20percig volt rajtam, lemostam, meg hajat mostam és olyan szép selymes (meg jó vaníliás) lett a hajam, hogy csoda éés nem zsírosít pedig ettől féltem. Szóval ajánlom, na! :D
    A pólók is nagyon jók, a fogas meg pláne!
    A könyvtári szerzeményeid is nagyon jók - A muranói nekem is a listámon van, A bábel fiai már megvan, olvasni kéne, A szenvedély meg remélem neked is tetszeni fog! :)
    Én a joy napokon a csütörtöki dm-rossmann-os cuccok mellett, egy lidl-s pumpás körömlakklemosót, meg a teszkóból A lány a vonatont szereztem még.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye? :))) Kuponnal azért annyira nem sokat, meg a legtöbb dolog utánpótlás, igazából csak az alapozó az, ami valamennyire felesleges, mert olyanom még van sok (de ez legalább fényvédős).
      A blueberrys típusból van még többféle illat, meg amúgy a Body&Soul-ból is vannak ilyen kiszerelésűek. Majd az YR-ben is szeretnék venni egy pumpát a testápolójukhoz.
      Tényleg, láttam is a pakolást a TILT-listádban, most nézem, nincs is benne szilikon, úgyhogy ez jó is lenne nekem. Köszi a tippet! :)
      Vicces, hogy a lidl-be is volt kupon :) Egész jó dolgokat lehet amúgy ott is találni, nekem a korongvattájuk a kedvenc :)

      Törlés
  4. Az idő partjain, dejóóó!!! :) Örülök, hogy kivetted :) Én nem Joy-napoztam, nem nagyon szoktam egyébként se, és wá, a Müller szintúgy kiesik kissé földrajzilag, de imádom. :) Ez a Blueberrys testápoló nagyon csábító, még ha nincs is annyira illata.
    Nekem hétfőn megjön a Ziaja kólás tusfürdő :D
    Nem tűnik pizsamának amúgy a póló. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azóta kíváncsi vagyok rá, hogy írtál róla! :) A Müller egy aranybánya, néha tényleg nem bánom, hogy messze van, különben az anyagi csőd veszélye fenyegetne!
      Remélem, bejön majd a kólás cucc! :)

      Törlés
    2. A Müller szombatok is tök jók, csak iszonyatos tömeg van olyankor.. hát igen, mindenki imádja a Müllert :D
      Remélem tetszeni fog a könyv. :)
      Megjött a Ziaja, hááát, elég szintetikus illata van, persze mitől lenne a kóla természetes illat? :D :D

      Törlés
    3. Most már mindenhol tömeg van szombaton, a Lidl-be is rettegve megyek át :(
      Háát, a kóla az elég szintetikus, valóban. :) de szerintem kicsit fahéjillatuk van a kólaillatú cuccoknak.

      Törlés
    4. Igaz. :(((( hát ezt inkább nem is kommentálom :(
      Picit fahéjas, igen, azért tetszik ám :) Szerintem ezt jobban fogom szeretni a másik Ziajánál :D

      Törlés
  5. Nagyon jó dolgokat zsákmányoltál. :) Én is ezt a micellás vizet használom, én nagyon szeretem, nekem a sminket is teljesen szépen lehozza, és ez után nem érzem úgy végre, hogy arcot kéne még mosnom.

    Én végül két Rimmel lakkot vettem, meg megvettem a She szemhéjalapozót, holnap kipróbálom, kíváncsi leszek. Meg két tábla csokit, sajnos a Müllerben túl sok jó csoki van. :)) Meg vettem Bale tusfürdőt és kézkrémet, de azt kupon nélkül.

    Ó, most is van otthon vagy 3 féle testvaj, meg két-háromféle testápoló, és úgy kell mindig lebeszélni magam, hogy ne vegyek újakat, mert még a régiek is ott állnak... Szóval nem, nem vagy egyedül ezzel. :)

    Jó hajbalzsam nekem is kéne, amit most használok Gliss Kurt, azt nem igazán szeretem. Mondjuk én pont arra gondoltam, hogy kipróbálok egy YR-t, mert még nem volt tőlük hajbalzsamom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Müllerben az ételes részhez nem mertem elmenni... :D Szerencsére férfivel voltam, aki elég hamar megunta a játékrészleget és inkább hamar távoztunk. De láttam instán a szerzeményeidet, tuti nagyon fincsik azok a csokikák....

      Jóóólvan akkor, testápolóban te sem szenvedsz hiányt. :D Nekem az a mentségem, hogy nagyon gyorsan fogynak nálam, mert tényleg minden este használom őket (csak az nem fogy gyorsan, amelyiket nem szeretem, természetesen).

      Nekem is van egy Gliss Kur pakolásom, néha-néha használom, de nem akarom túlzásba vinni a szilikont. Az YR-ek amúgy nem rosszak, az egyiket nagyon tudom ajánlani:
      http://kremmania.hu/kremek/yves-rocher-regeneralo-hajbalzsam-nagyon-szaraz-hajra

      Viszont a szaga nem valami kellemes, de a többié sem mondható annak.

      Törlés
  6. Hú Kata, van itt most minden ami szem-szájnak ingere! :))
    Én erre a fogkrémre leszek nagyon kíváncsi, mert próbálkozom bőszen én is az ilyenekkel. Paradontaxot használok rendszeresen, mert sajnos eléggé vérzékeny a fogínyem és be kell, hogy valljam, hogy valóban jó és használ. Igen, az íze valami borzalmas, meg a látványa mint a májkrémé :) viszont pár nap után már érezhető javulást okoz (mondjuk ilyenkor még C-vitaminnal is megtámogatom magam még :)) Hát akkor Te engem bizti nem szeretnél, mert a melóhelyen bizony szoktam fogat mosni és én sajnos az istennek nem tudok úgy mint a filmekben, mármint, hogy nem habzik meg folyik és még beszélni is tudsz mellette :)
    Kíváncsi leszek erre a Rimmel alapozóra, remélem, majd a sokadik használat után írsz róla bővebben!
    A muránói jó könyv, kis laza csajos, viszont egyértelműen rákattantam utána anno a netre és böngésztem és elhatároztam, hogy ide nekem is el kell jutnom :) A szenvedélyt szerintem egyelőre én is majd könyvtárból nézem meg.
    Én nem szoktam ezekben a kupon-napokban részt venni, egyszer véletlen belefutottam, kész őrület volt, menekültem haza :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pedig nem is költöttem sokat! :)
      A fogkrém elvileg fogkő ellen is jó, nekem az az egyetlen problémám (meg hogy lusta vagyok felhívni a fogorvost). A színe ennek is májkrém :D Akkor nem sikerült még megszoknod az ízét?
      Dehogy utálnálak :D Amúgy azt sosem értem, hogy a filmekben hogy csinálják, hogy kb köpnek egyet aztán oké. :D
      Írok majd a Rimmelről, de az eddig tuti, hogy nagyon enyhe fedésű, szóval inkább BB krém.
      Katasztrófa amúgy, ami ilyenkor bevásárlóközpontokban van, igaz, az utóbbi években talán egyszer mentem el árkádolni egyet joy-napokon, de brrrr... Maradnak a kevésbé látogatott drogériák :)

      Törlés
  7. De jó dolgokat vettél! A macskás vállfán meghaltam. :D
    Én idén csakis tusfürdőt, meg dezodort, ilyen dolgokat vettem, hős vagyok szerintem. :D
    Engem a kedvenc kajáldáim rendelésfelvevői, meg kedvenc hambizóm hiperszuper vezetője ismer meg az utcán, túl sokat kajálok szerintem! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A vállfát imádom, pont így néz ki a macskám is, amikor durcás (szóval élete legnagyobb részében). :D
      Hú, ügyes vagy, nekem is az volt a cél, hogy olyan dolgokat vegyek, amelyek nem feleslegesek, talán 3/4 részben sikerült :)
      Óó, ilyen kajáldás-felismerős élményem nekem is van, olyankor azért kicsit magába néz az ember :D

      Törlés
  8. Nekem csak a könyvtár volt a JOY-om ezen a hétvégén :D (Ribizliálom, Rozsban a fogó - lesz összehasonlító poszt a Zabhegyezővel és az eredeti angollal - és a Half a King a páromnak)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az elég költséghatékony dolog :D Pont ma gondolkoztam azon, hogy vajon ezek után hányan emlegetik majd a Zabhegyezőt Rozsban a fogónak? Várom a posztot, amúgy én tök nem szerettem a Zabhegyezőt, kb egy éve olvastam el, de ööö nem értem annyira a hype-ot körülötte. Neked tetszett?

      Törlés
    2. Nem, abszolút nem tetszett, pedig elég fiatalon olvastam, de nem jött át. De nagyon kíváncsi voltam, hogy miért kellett újrafordítani és főleg hogyan.

      Törlés
    3. Akkor végképp tanulságos lesz nekem, amit írsz majd róluk!

      Törlés
    4. Ezt az összehasonlító posztot én is nagyon várom :)

      Törlés