Barcelona sötét oldala

Carlos Ruiz Zafón elintézte nekünk, hogy akarjunk még Barcelonáról olvasni. És elintézte a többi írónak, akik Barcelonáról írnak, hogy akarjuk a könyveiket olvasni. (Különben miért hittem azt, hogy Az Elfeledett Könyvek Temetője-sorozatnak van még magyarul kiadatlan része? Egy világ dőlt most össze bennem.) Egyből megemelkedett a pulzusom, amikor megpillantottam egy új könyv, a Barcelona árnyai címét és a kellemesen sikátoros borítóját. 

A regény Enriqueta Martí, Barcelona vámpírjának rémtettei köré épül, a nő az 1910-es évek elején tartotta rettegésben a várost, amikor egyre-másra tűntek el a gyerekek. Amikor mi bekapcsolódunk a történetbe, a városban mindenki a szörnyről beszél, aki gyerekeket ragad el és kiszívja a vérüket. Városi legendának ez mindenképpen elég ütősen hangzik, de elég volt lefuttatnom egy villámgyors Google keresést ahhoz, hogy megtudjam, a szörny valóban létezett és borzalmas dolgokat művelt.

Azért bátorkodtam egyből egy spoilernek tűnő bevezetéssel kezdeni, mert nem egy szokványos krimivel van dolgunk, ahol szép lassan felsejlik a Nagy Titok. Ez inkább olyan Columbo-féle megoldás, amikor az olvasó tudja, hogy kit kell utálni, és ezerrel drukkol, hogy a nyomozást vezető emberek is eltaláljanak hozzá. 

Ez az ember ebben a történetben Corvo felügyelő, aki természetesen messze nem tökéletes jellem, de láttunk már egyébként olyan krimit, amelyikben a nyomozó egy ízig-vérig úriember? A megnyilvánulásai viszont imádni valóak, dől belőle a szarkazmus, nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem ez úgy az életem része, mint a levegő és a víz. Néha még fel is röhögtem, pedig aztán semmi vicces nincs ebben a regényben, szegény Corvo is elég nyomorult, az meg végképp nem segít rajta, hogy az ügy megszállottjává válik, hiába utasítja a főnök, hogy most már nyugi és különben sincs semmiféle szörny. 

A szerző a téli Barcelonába vezet el minket teljes beleéléssel, akarom mondani, én totálisan el tudtam képzelni, hogy a város utcáit járom, igaz, vannak személyes élményeim, amelyekbe kapaszkodhattam, de azt gondolom, hogy enélkül is átjön a sötét, téli város hangulata. Én például minden jelenetet sötétben tudtam csak elképzelni, az egész történet az, narrátorunk pedig nem más, mint a halál, szóval ne várjunk kellemes andalgásokat a Ramblán meg gyertyafényes paellavacsorákról se álmodozzunk, amikor a könyvet a kezünkbe vesszük. A halál itt azért nem olyan jó arc, mint A könyvtolvajban, de passzol a könyv cselekményéhez az, hogy az "ő" szemszögén keresztül látjuk az eseményeket, viszont néha kissé zavarossá vált a narráció azáltal, hogy mások bőrébe bújt, és eleinte nem értettem, hogy akkor most mi van, akkor ez az ember a halál? Ja, nem, oké... 

Valahol azt olvastam, hogy a regény olyan, mintha a Hasfelmetsző története találkozna a Helyszínelőkkel, de én az utóbbi helyett inkább azt mondanám, hogy nekem ez picit a True Detective első évadát juttatta eszembe. Erős atmoszféra, iszonyat beteg tettek, gyerekkorú áldozatok, és egy nyomozó, aki kicsit bekattan az ügytől. 

A könyv nálam azok közé tartozik, amelyek egy kicsit később csapódnak le a tudatomban, és a lelkemben - már ha van nekem olyan. Eleinte hiányoltam az izgalmat, de aztán félidő környékén elfogadtam, hogy ez egy teljesen más típusú krimi, és megszerettem a mélységes sötétségével együtt. 

Egyébként tényleg elég creepy a történet, legalábbis ami Enriqueta ügyleteit illeti, de nem paráztatós meg nem is nyomasztó. Csak úgy sötét, de valahogy olyan jó, hogy még most is kiráz tőle a hideg.

Balra a hölgy arcképét láthatjátok, hát nem őszinte a mosolya. 

Marc Pastor: Barcelona árnyai

Libri Kiadó, 2015

Úgy tudom, várható még egy rész Corvo felügyelővel, szóval én résen leszek.