Gyorsan néhány könyvről #6

2 + 2 könyvet hoztam a rovat vadiúj epizódja alkalmából, kivételesen megemlékezem két félbehagyásról is, hogy azért ők se merüljenek teljesen feledésbe. Illetve amint véget ér a számítógép-undorom, és nem akarom kivágni az ablakon a végtelenül lassú laptopot, meg túl leszek a karácsonyon, megpróbálok felzárkózni kicsit, mert aztán az évzárós posztokat (kettő lesz) is el kell kezdeni gyártani. 

Holly Smale: Geek Girl -A lány, akit soha senki nem vett észre

Lehet, hogy kinőttem már ezekből a könyvekből, de azért ez a történet ezerszer közelebb áll hozzám, mint egy szuperképességes / űrhajós / disztopikus-harcolós young adult regény. A főszereplője egy valódi lány, valódi érzésekkel, bár kevésbé átlagos problémákkal. Lehet, hogy én vagyok túl gyenge, de azt gondolom, sokkal reálisabb az az élethelyzet, hogy egy 15 éves lány elbőgi magát attól, hogy minden kéz a magasba emelkedik, amikor az osztályban a főgyökér megkérdezi, hogy ki utálja őt, mint mondjuk az, hogy Katniss Everdeen szemrebbenés nélkül gyilkolássza a kortársait egy arénában (egyébként szeretem Az éhezők viadalát :)). Szóval lehet ezt a lányt hisztisnek nevezni, de olyan könnyű felnőtt fejjel azt mondani egy tizenévesnek, hogy vállald önmagad, tűnj ki a többiek közül, stb., pedig közben mind tudjuk, hogy ennyi idősen a túléléshez vezető út sokkal inkább a beolvadásban rejlik, lehetünk bármilyen okosak évekkel később. Egyébként csak én vagyok olyan szerencsés, hogy nem voltak bullyk a gimiben, ahova jártam? Aztán az is lehet, hogy a jó sorsomat annak köszönhetem, hogy öten voltunk lányok az osztályban, a fiúk meg nem balhéznak annyit (főleg nem az infósok :D). A Geek Girlt igazán fiatal lányoknak (is) ajánlom, nincs benne semmi, ami miatt egy kiskamasz ne olvashatná. Amúgy meg nagyon szórakoztató, vicces és szellemes könyv, Harriet, a főhős pedig szerintem abszolút szerethető (de én azért egy kicsit több geekeskedést vártam). 

Gillian Flynn: Sötét helyek

A türelmetlenebb énem az első pár oldal után azt parancsolta nekem, hogy hagyjam a francba ezt a könyvet, nem kell nekem ennyi sötétség, ennyi borzalom, nem bírom én ezt ki, főleg úgy nem, hogy a rettentően lehangoló hangulat mellett a főszereplőnk egy elviselhetetlen ember, aki ráadásul tisztában is van ezzel. Aztán győzött a kíváncsiságom, és beleástam magam a sztoriba, igazából csak a felvezetésen kellett átküzdeni magamat, az önkéntes nyomozás aztán teljesen beszippantott. Fejezetenként váltakozik az idősík: egyszer a jelenben bolygatjuk a múltat Libbyvel, a harmincas nővel, aki gyerekként tanúja volt a családja lemészárlásának, majd minden második fejezetben a szörnyű események napján megyünk végig részletesen, a különböző szereplők szemszögéből. Ez utóbbi volt csak igazán nyomasztó: nem a csillivilli kisvárosi családok élete ez, nincs idilli hangulat, anyu reggeli palacsintáját se kívánjuk. A család életét uralja a kilátástalanság és az ebből következő feszültség. Félig-meddig most is rájöttem a megoldásra, de azért az írónő most is meg tudott lepni. A Holtodiglant mindenképpen jobban szerettem, eleve kellemesebb volt az olvasás élménye, de a Sötét helyek kapcsán sem csalódtam, remélem, hogy majd szépen kiadogatják Flynn többi regényét is. Az ebből készült filmet 2015-ben mutatják be, de nem mondom meg, hogy kik lesznek a szereplők - én örülök, hogy nem tudtam előre, mert magamtól teljesen máshogy képzeltem el őket.

És végül a számkivetettek: kihoztam a könyvtárból a Nézd, ki van itt-et Timur Vermes-től, szép, masszív keményborítós példány, szeretem ezeket a minimalista és igényes kiadványokat. Az elejétől kezdve volt egy olyan érzésem, hogy a helyzetkomikum ereje, amelyre az író építette a regényét, legfeljebb egy novella rövidségéig tarthat ki. Elég hamar kifulladt nekem ez a történet, úgy vélem - persze lehet, hogy tévedek, de ez már sosem derül ki - sok újat nem kaptam volna a további majd' 300 oldalon, így még időben úgy döntöttem, nem kínlódom ezzel tovább. Egy kicsit amúgy is türelmetlen vagyok mostanában (ehhez képest nemrég elkezdtem a Mindenemet, amit ha törik, ha szakad, végig fogok olvasni). 

Nemrég végre sorra kerítettem Joe Hill-től A szív alakú dobozt, ami egy régi alexandrás nyári akció keretében került fel a polcomra. Szeretem én a borzongatós könyveket, de nem ezt. Kicsit úgy éreztem magam, mint amikor a Sikoly-filmeket néztem, inkább nevetni volt kedvem a hatásvadász féélelmetes kísértet-jelenléttől, mint libabőrözni. A Joe Hill-rajongóktól ezúton kérek elnézést, de az én radarom, úgy fest, más jelenségekre kezd berregni, talán a klasszikus, gótikus környezet közelebb áll hozzám, mint ez a végtelenül amerikai megoldás, amelynek középpontjában egy kiöregedett rocksztár áll (gondolom valahol tanítják ezt a karaktertípust is). Mivel saját példány, szívesen elcserélem, ha valaki szeretné - ilyen módon - megkaparintani.

A félbehagyásokról valószínű eddig is túl sokat beszéltem, de valami most az eszembe jutott, mégpedig az, hogy nem kizárt, hogy akkor állok neki türelmetlenkedni és elkedvetlenedni, amikor néhány igazán szuper olvasmányon vagyok túl, most legalábbis ez a helyzet. Szóval az is lehet, hogy ezek a könyvek rosszkor találtak meg, de abban azért nagyjából biztos vagyok, hogy egyiküknek sem én vagyok a célcsoportja.