Lena Dunham: Not That Kind of Girl

Lena Dunhamet nem igazán ismerem, egyetlen részt sem láttam a Girlsből, illetve nem tudom, honnan máshonnan kellett volna hallanom róla, már ha kellett volna. A könyvét a kedvenc youtuberem, Essie Button dicsérte az egekbe, bár az a nagy sznob helyzet, hogy ritkán adok olyan ember könyves véleményére, aki keveset olvas, vagy épp most kezdi felfedezni az olvasás örömeit. 

Mindegy, legalább gyakorolhattam az angolul olvasást (amibe egyébként jobban bele kéne húznom). 

A 28 éves New York-i lány nem csupán főszereplője a Girls című sorozatnak, hanem szerzője és rendezője is, ráadásul mindezekért Emmy-díjra is jelölték (egyet meg is kapott - a sorozat). 

Én szeretnék rájönni, hogy miért születnek ezek a könyvek. Miért érezte úgy Lena, hogy neki meg kell osztania velünk az életének nagyon és kevésbé intim pillanatait? Ne értsen félre senki, nem akarok én egyéneket korlátozni abban, hogy könyvet írjanak, de olyan jó lenne tudni, hogy mi volt Lena motivációja. Sokat rágódtam ezen a kérdésen, de azért megpróbáltam rajtuk túllendülni, és folyamatos értetlenkedés nélkül figyelni a könyvre. 

Arra jutottam, hogy valószínűleg 5-10 évvel ezelőtt sokkal jobban élveztem volna, illetve bizonyára érdekesebbnek tartottam volna egyrészt egy szókimondó, másrészt a nővé válás során és az azon túl végbemenő jelenségekkel foglalkozó könyvet. És megint nem bírok magammal és felteszem a kérdést, hogy miért érdekli olvasók ezreit, hogy Lena ezeket a dolgokat hogyan élte meg. Meg hogy mi a fenének olvasom én ezt. Olyan érzésem volt, mintha belemásznék valakinek az intimszférájába, vagyis nem belemásznék, inkább belelöknének. Szívesen olvasok más emberekről, szeretem megismerni sikeres személyek, főleg nők gondolkodásmódját, motivációit, de ebben a könyvben ezekből nagyon kevés van. Lena meghökkenteni szeretné inkább az olvasóit a magánélete szaftos részleteivel, kitérve arra, hogy mindegyik pasi, akihez valaha köze volt, az egy orbitális barom, jobb esetben csak egyszerű seggfej vagy balfasz. 

Most eddig eléggé úgy tűnik, hogy utáltam ezt a könyvet, pedig nem, egészen élveztem, néha komolyan vártam, hogy a kezembe vegyem. Olyan érzésem volt, mintha visszamennék az időben, a sajátomban, és mondjuk húsz éves lennék, szóval egyfajta guilty pleasure volt nekem a Not That Kind of Girl, akármennyire nem értem azt, hogy mi végre jött létre. 

Nyilván nem veszem egy kalap alá az összes feministát, de Caitlin Moran remek könyvével való próbálkozásom után ehhez sem teljes nyitottsággal közeledtem, eleve vegyes érzéseim vannak a feminizmussal kapcsolatban, de megígérem, hogy ebbe nem megyek bele újra. Lena szerencsére sokkal visszafogottabban osztja az észt, leszámítva a hozzá közel került férfiak szidalmazását, bár ezt nem szókimondóan, inkább sértődötten teszi. Megírta a megerőszakolásának történetét is, érdekes módon itt hangzik el a legkevesebb panasz, elmondja, hogy legalább ötven okot fel tud sorolni, ami miatt az ő felelőssége az eset, úgy tűnik, nem csak Szeretett Hazánkban jellemző, hogy igyekeznek a nők fejébe sulykolni, hogy ők tehetnek az erőszakról.

Mivel engem nem hoz lázba a bulvár, azaz más emberek magánéletének rám nem tartozó eseményei, a munkával kapcsolatos fejezetek jobban tetszettek, mindig inspiráló élmény mások eltökéltségéről olvasni. Talán nem bántam volna, hogyha ebből egy nagyobb merítést kaptam volna, több értelmét látom ezt közhírré tenni, főleg, amikor egy 28 éves lányról van szó, aki nagyon fiatalon vált sikeres és híres nővé.

Korábban olvastam már olyasmi hírt, hogy hamarosan magyarul is elérhető lesz a Not That Kind of Girl (Nem az a fajta lány), de erről egyelőre nem tudok többet mondani.