2015-01-13

2014 legjobb borítói - szerintetek

Köszönöm nektek, hogy szavaztatok 2014 legjobb borítóira, mutatom is a dobogósokat!

A harmadik helyen három versenyző osztozik, többek között a személyes kedvenceim is, ezek az új Durrell könyvek gyönyörű köntöst kaptak, nem lehet betelni velük. A Tündöklő lányok is tetszik nekem, bár élőben nem annyira szép, mint itt 2D-ben. 



Második helyen végzett az Üveghegy, és ha már ez egy félig-meddig személyes blog, bevallom, nekem egyáltalán nem tetszik ez a borító, de úgy tűnik, nektek annál inkább:


Az első helyre került holtversenyben az Ókút és a Madárdal. Így összesítve eléggé úgy fest, hogy az Európa Kiadó borítók terén nagyokat tud alkotni, tetszik, hogy újra kiadnak régi könyveket, ráadásul nem is akármilyen köntösben, ez az Ókút is mennyire szép már!


Még egyszer köszönöm, hogy szavaztatok, remélem, hogy egy év múlva még hosszabb lesz a lista, amiről válogatni lehet! 

5 megjegyzés:

  1. Tényleg nagyon jók ezek a új Durrell könyvborítók. Nem hiába szavaztam az Életem értelmére én is. :-)
    Az Ókút borítója pedig abszolút felidézi bennem a könyv hangulatát, ha ránézek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jól tetted :) Cuki kisállatok.
      Az Ókúttal én nem bírtam, de ezek szerint neked tetszett?:)

      Törlés
  2. Az Üveghegy nekem sem kifejezetten "szép", akkor már inkább az Ólomerdő, de az meg nem 2014-es asszem. Örülök, hogy a Durrellek dobogósak lettek :) :)
    Az Ókút győzelmének pedig főleg. Kicsit csodálkozom, hogy a VanderMeerek nem jutottak nagyon előre, nekem számomra nagyon tetszetősek és különlegesek is. :) :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nekem számomra... PuPilla, igyál még egy kávét :D

      Törlés
    2. Szerintem az is 2014-es, de nekem az se tetszik :P Persze csak annyi, hogy nem a stílusom, de mondjuk annyira a fantasy se:D
      Én is örülök a kis állatkáknak :))
      Szegény Déli-Végek.. pedig rohadt jó borítók, én is szavaztam az egyikre:)
      :D:D

      Törlés