Sunday Roast #1 - Céklaleves

Amióta Önálló Életet kezdtem, nem mertem még céklát venni - bármennyire is szeretem, - mert attól féltem, hogy mészárszékké változik általa a konyha, és hogy még napokkal később is ott figyelnek majd az ujjaimon a vörös foltok. Miután sikerült beazonosítanom a boltban a növényt, hazahoztam párat, egyet leturmixoltam almával, annyira nem volt jó, gondoltam két másikból meg főzök levest magamnak, tortellinivel!

Életem top 10 gasztroélménye közé sorolom a 2009-es krakkói kiruccanásunkat az egyetemmel, ahol találtunk egy szuperhangulatos éttermet, ettünk (és ittunk) sokféle lengyel finomságot: pirogot, savanyúkáposztás mindenfélét, söröket, wisniowkát... valamint céklalevest. Gyakorlatilag lila lé volt tortellini-szerű levesbetéttel (lehet aztán, hogy az is pirog volt, csak kisebb, mert hogy a lengyelek nem sütik a pirogot, hanem főzik). Istenem, mennyit röhögtünk ezalatt a három nap alatt! Főleg, hogy az egyik jó barátom is velünk volt, hát még most is rámtör a nevetőgörcs, ha eszembe jut egy-két poén. Kár, hogy senki nem nevetne, ha leírnám, úgyhogy meg is kímélek mindenkit a hülyeségeimtől.

Szóval a leves: itthon aztán reprodukáltuk is néhányszor - tészta nélkül, - most pedig elkészítettem magamnak is, egyedül, és nem volt egy ördöngös feladat. A képen olvasható receptet picit megváltoztattam, illetve tény, hogy valódi húslevesből biztosan ezerszer finomabb lesz, mint leveskockával, de nálam jobb híján az utóbbiból készült az alaplé. Amúgy nem lett minden lila, de egy kötény nem árt. 

2 adag leveshez:

2 cékla

fél leveskocka

só, bors

fél citrom leve

friss petrezselyem vagy kapor tálaláskor

előregyártott tortellini (ízlés szerinti mennyiség) - nekem Aldis, húsos

ja meg víz...

Két kisebb lábosba tettem fel vizet forrni, az egyikbe dobtam a fél leveskockát, a másikba egy kanál sót. A céklát meghámoztam, megmostam, kisebb kockákra vágtam, majd a vízbe dobtam némi só és bors társaságában. Adagoltam közben hozzá a citromlevet is, ez szerintem ízlés dolga, hogy ki mennyire szeretné savanyúra. Cukrot is lehet bele tenni, én beleszórtam egy kiskanálnyit. Az egészet kb negyed órát főztem, ha valaki szeretné megenni a cékladarabokat, akkor kóstolja meg, hogy megfőtt-e, szerintem nem kell széjjelfőzni őket, jó az, ha roppan picit. Én most nem ettem meg az összeset, csak párat tettem a tányérba, dísznek. 

Közben megfőztem a tortellinit is, aztán amikor kész lett, leszűrtem. 

Tányérba ment a tészta, rá a lé meg pár szem cékla, végül pedig rávagdostam egy pici petrezselymet, de lehet, hogy a kapor jobban passzolna a szláv ízvilághoz, úgy még sosem próbáltam.

Egyből feltörtek az emlékek, indult a belső röhögőgörcs és a vágyakozás egy tál jó kis húsos pirog után. A #sundayroast taget egyébként instagramon kezdtem el használni jó régen, mindenféle olyan vasárnapi ebédre, amely kellően távol áll a Vasárnapi Sült fogalmától.