2015-01-15

A kiút, avagy "Együk meg előbb a régi kenyeret!"

   Dr. Csernus őszinte stílusát nem mindenki szereti, gyanítom, hogy főleg azok az emberek nem, akik előszeretettel dugják a fejüket a homokba, és nem szívesen szembesülnek a valósággal, vagy önmaguk hibáival. Én kedvelem a Csernushoz hasonló kellemesen arrogáns férfiakat, ellenben a bájolgó, mézes-mázas pasiktól kiráz a hideg, főleg akkor, ha érzem a túlzott kedvesség mögötti erőlködést. Nem értek egyet maradéktalanul a szerzővel abban, hogy a különböző kapcsolatainkban mindent őszintén meg kell mondanunk a másiknak, főleg, ha a másik kéri a véleményünket, viszont azt mindennél fontosabbnak tartom, hogy önmagunkat ne verjük át, és felfedezzük, ha saját magunk miatt kerültünk bele egy bizonyos szituációba. Az egész könyv erre a gondolatmenetre épül, tehát ne rinyáljunk folyton, ne a másikra mutogassunk, hanem vizsgáljuk meg a helyzetünket, az abban betöltött szerepünket, és merjük kimondani, hogy igen, itt és itt voltam hülye / lusta / hiszékeny / stb., és ezért tartok ott, ahol. 

Mielőtt nagyon belemennék a szerző által képviselt eszmék fejtegetésébe, picit írok a könyvről is. Nekem nem igazán derült ki a fülszövegből, hogy mire fogunk összpontosítani, és ugyanezt A kiút elolvasása után is el tudom mondani. Annak ellenére, hogy jól esett most ezt elolvasni, hiányoltam a koncepciót, úgy éreztem, Csernus egyszerre túl sok mindenbe kap bele, nem volt íve az egésznek (leszámítva a főbűnökre építkezést). Mindegy, ami nekem kellett ebből, azt elvettem, és bár a doki azt javasolja - szerintem helyesen - hogy a hasonló könyveket lassan, sokáig olvasgassuk, én elég hamar bedaráltam, de érzem, hogy nem feltétlenül így kellett volna... 
Azt sem értem teljesen, hogy miért mentünk rá ennyire erre az Y generációs vonalra, bár az X és az Y generációk közötti különbségeket én is látom és érzem, nem hiszem, hogy A kiutat erre kellett volna kihegyezni, főleg azért, mert - ahogy a szerző is leírja a könyv vége felé - épp az X generáció az, amelyik hajlamosabb a nyavalygásra és az önsajnálatba süppedésre, ők azok, akik kevésbé képesek és hajlandóak változtatni a sorsukon, és sok esetben a frusztrációikat a gyerekeikre is rákényszerítik, akik aztán vagy képesek kiszabadulni ebből a körből, vagy nem. 


A szerző szerint három típusú ember van: az egyik ül benne a szarban, és nem tesz azért semmit, hogy kikerüljön belőle, a másik, a tudatos seggfej, aki tudja, hogy mit kell tennie azért, hogy változás legyen, de nem teszi meg a megfelelő lépéseket, a harmadik pedig tudja, hogy mit kell tennie, és meg is teszi. Na én vagyok a tudatos seggfej. Amikor visszatekintettem 2014-re, észrevettem, hogy sikerült fejlődnöm, de ahhoz képest, hogy milyen rövid az élet, nagyon apró lépésekben haladok. Néhány évvel ezelőtt én is megástam azt a gödröt magamnak... akkor eljutottam egy szakemberhez, akitől nagyon sokat tanultam, és aki nagyon sokat segített abban, hogy képes legyek a fejlődésre. Jó löket volt ez nekem ahhoz, hogy elinduljak egy jobb úton, hogy ráébredjek, hogy másokat nem tudunk (és nem is akarhatunk) megváltoztatni, és azt is megtanultam, hogy ezerszer előbb megoldódik egy probléma, ha magunk változtatunk akár a hozzáállásunkon, akár a viselkedésünkön, de amíg a körülményeket okoljuk, semmi nem fog történni. Én azt gondolom, hogy Magyarországon óriási többségben vannak azok, akik jobban szeretnek nyafogni, és a rendszert / a szomszédot / a szüleiket / a párjukat / a munkatársukat / az időjárást megnevezni a saját problémáik forrásaként. És ó, ezeket az embereket mennyire nagyon irritálják azok, akik nem a megszokott módon reagálnak a panaszáradatukra! 
Egyébként szerintem az tök rendben van, ha valaki nem akar megváltozni, nem akar fejlődni, nem akar többet az életétől. Csak akkor hadd kérjem meg arra, hogy fogja be a száját. A kedvencem, amikor valakinek fáj a torka és mondom neki, hogy igyál egy gyógyteát vagy egy aszpirin koktélt vagy egyél gyümölcsöt / mézet / C-vitamint, és akkor közli, hogy nem. De sírni azt tud, hogy áá de rosszul van. Holott ha néhány percig arra összpontosítana, hogy megoldja a problémát, akkor jobban érezné magát. Csakhogy az emberek imádnak sírni, mert az egy tök jó kifogás más élethelyzetek elkerülésére. 

Vicces, hogy Csernus cseppet sem beszél tisztelettel az emberekről, de mintha mégis szeretné őket, a hibáikkal együtt. És tuti, hogy egy csomóan nem látják ebben a pasiban az érző lelket, pedig van neki olyan, csak szerintem nem akar senkit áltatni. Arra biztat minket is, hogy kicsit távolodjunk már el attól a hatalmas egónktól, és ne essen le az ujjunkról a karikagyűrű, ha valakit magunk elé engedünk a bejáratnál, vagy neadjisten rámosolygunk egy idegenre. Én is azt veszem észre (sokszor magamon is), hogy ebben az országban mindenki annyira odavan magáért, tényleg, egy bevásárlóközpont bejáratánál is akkora hatalmi harcok mennek, hogy öröm nézni. Pont múlt héten vágtam át egy parkolón, és az egyik autó nekiállt kitolatni, ami miatt nem tudtam továbbsétálni. Ekkor már majdnem felvettem a durcás-sóhajtozós pózt, aztán eszembe jutott, hogy akár segíthetnék is a nőnek kitolatni, mert akkor nem fog ott fél órát cseszkelődni. Szóval inkább mutattam neki, hogy még mehet, meg hogy mikor álljon meg, és mindenki örült. Ezek pillanatnyi döntések, de érdemes odafigyelni rájuk. A gyűlölködő, fröcsögő emberek meg maradjanak csak azok, velük te úgysem tudsz mit kezdeni. Esetleg a szemükbe nevethetsz, rohadtul meg fognak lepődni.

Természetesen Csernus hosszan taglalja az Y generáció social media-függőségét, de ha erről nekiállnék értekezni, sose lenne vége a posztnak. PuPillánál egy Tari Annamária előadás kapcsán már jól kiveséztük az egészet, ehhez A kiút sem tesz hozzá többet. Szó esik még a tárgyfüggőségünkről, hogy azt gondoljuk, hogy a tárgyaink boldoggá tehetnek minket. Meg még nagyon sok minden másról, ahogy korábban írtam, talán kicsit túl sok mindenről is. 

Néhány használható gondolat a könyvből:

- "Tedd vagy ne tedd, de ne próbáld", ahogy Yoda barátunk is mondja. Ne mondd azt, hogy jó, megpróbálom, mert ezt kimondva úgy érzed, hogy már tettél is valamit, holott ha magadba néznél, tudnád, hogy nem. 
- Hanyagold a "kell" szót. Aki folyton azt mondogatja, hogy ezt meg azt meg kell csinálnia, nem szabad ember. Persze a kell szó kifogásként is kiváló, de az ember rabszolgává teszi magát általa. 
- Minden azon múlik, hogy miként bánunk önmagunkkal. Ha nem tiszteled magad, mások sem fognak. Ha magadban otthon érzed magad, akkor bárhol otthon érezheted magad, viszont ha nem, akkor hiába költözöl Londonba, ott is ugyanolyan nyomorúságos lesz az életed. 
- Tök egyszerű képlet, hogy nagyobb energiabefektetéssel nagyobb sikereket érhetünk el, és ebből alakul ki az önbizalom. Sikerélmények nélkül nulla önbizalmunk lesz, viszont ha nem fektetünk energiát a tevékenységeinkbe, akkor sikerélményre se számítsunk.
- "Együk meg előbb a régi kenyeret" - ez egy oltári nagy baromság. Ha ma eszed meg a régit, akkor holnap az újat, ami addigra szintén régi lesz. Ne legyél fukar magadhoz, ettől nem leszel jobb ember. 
- "Rossz tanácsadás az, amikor a másik nem kéri, hogy tanácsot adjak." Köszi, mondd meg légyszi a "szar az életem, majd én megmondom neked, hogy hogy cseszd el te is a tiédet"-típusú embereknek is. 
- A járatlan utat a jártért el ne hagyd. 

Klasszikus eset, hogy hiába olvassa el rengeteg ember ezt a könyvet, pont ahhoz nem fog eljutni a lényeg, akihez kéne. A homokbadugomafejem-ember reakciója mi lesz? Megsértődik. Hogy ki vagy te, Csernus, hogy itt kritizálj engem. Meg hogy te könnyen beszélsz, van pénzed. Gyanítom, hogy 18 évesen, amikor átjött Magyarországra, neki sem volt. 

Most kedvet kaptam ahhoz, hogy újraolvassam A nőt, egyrészt nem sok mindenre emlékszem belőle, másrészt, nagyon régen volt hozzá szerencsém, és azóta elég sokat változtam, úgyhogy kíváncsi vagyok, a mostani énemnek mennyit tud adni az a könyv. 

A hvg.hu-n találtok egy interjút a szerzővel, ez A kiút kapcsán készült, egy kis kedvcsináló a könyvhöz. 

14 megjegyzés:

  1. Vártam már a posztodat erről a könyvről. Ugyanis én most azzal szenvedek, hogy már elegem van abból, hogy folyton csak panaszkodom és mindenkit kikészítek a panaszkodásommal. Mégis nehéz kimászni az önsajnálatból és abból, hogy úgy érezzem, én jót akartam, mégis elcsesztem mindent.

    Mondjuk már talán az is valami, hogy felismertem, nem jó sem magamnak, sem a környezetemnek, hogy ezt csinálom, meg hogy így gondolkodom. Nem tudom, A kiút tudna-e nekem segíteni, de amiket gondolatokat kiidéztél belőle, azok pont olyanokat, amiket nekem is jól az eszembe kéne vésnem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem jó kis gondolatébresztő könyv, érdemes lehet elolvasnod (mondjuk kölcsönözve valahonnan). Amúgy ahogy visszaolvastam itt a végét annak, amit írtam, és a könyvben ezek nem tűnnek ennyire közhelyesnek :D
      Az már egy jó dolog, hogy rájöttél, hogy változtatni szeretnél, remélem, sikerülni fog! A panaszkodásról amúgy nekem se sikerült leszoknom, (most pl itt nyavalygok, hogy olyan ééééhes vagyok:D), főleg a kritizálás megy nagyon, na azt tanítanom kéne. Ha az ember odafigyel ezekre, meglepődik, hogy milyen gyakran nyavalyog. Egyébként az ellenkezőjében sem hiszek - Csernus sem erről beszél - a túl pozitív gondolkodásban, szerintem tök káros és önáltató dolog, nem visz előre.

      Törlés
    2. Nita, hallod, te nagyon messze vagy ám az önsajnálattól. :) Amit dumáltunk, és amiket csinálsz, nagyon is tudatos emberre vallanak, én úgy gondolom, és teszel a boldogságodért. Abszolút nem panaszkodsz sokat. Just sayin' :)
      A könyvet - meg bármelyik Csernust - ajánlom neked, de lehet hogy most tényleg ebből meríthetnél a legtöbbet! :)

      Katacita, igen, a csillámpónis meg ezós-pozitívkodás meg már a ló másik oldala.

      Törlés
    3. Köszi Pupi, ez most jól esett. :) Csak nem egy, nem két embertől kaptam meg, hogy túl sokat panaszkodom meg hisztizem mostanság, és részben van benne valami, részben talán megérthető, hogy amikor az embernek felfordul az élete, lásd munkahelyváltás, akkor egy ideig nem feltétlenól egyfolytában happy.
      Köszi, szerintem valahogyan be fogom szerezni, és mindenképp beleolvasok legalább. A nőbe egyszer már belekezdtem, de az valahogy nem tudott megfogni, nem is fejeztem be.

      Törlés
  2. Hű, na ez a poszt lesz az, amit majd otthon nyugiban újra meg újra át fogok rágni. Első reakciómként annyit, hogy én is a tudatos seggfej kategóriába tartozom. Sokszor nagyon is tisztában vagyok azzal, hogy mit kellene tennem, aztán mégsem teszem meg, mert beszari vagyok, megijedek, félek a változásoktól, az ismeretlentől... Aztán az elmúlt években kaptam pár keményebb pofont, amikor az élet rákényszerített bizonyos dolgokra és rájöttem, hogy van bennem erő, csomó mindent meg tudok csinálni, csak nem hiszem el magamról. Szóval ahhoz a ponthoz is passzolok, hogy "miként bánunk önmagunkkal".
    Egy dolog van mostanság, amit nagyon nehezen tudok kezelni ahogy telik az idő és tudatosan igyekszem valóban kezelni, meg keresni rá a megoldást, de azért nem egyszerű, bár sokszor tök jó ötletekbe bukkanok a neten vagy könyvekben :)
    Tetszett a hozzáállásod a tolatásnál :) Én a mosolygásra igyekszem rászokni, munkahelyen, üzletben vásárláskor stb és valóban más lesz a másik ember reakciója feléd, apróság, de mégis használ.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nembaj, a tudatos seggfej még mindig jobb, mint az a kategória, aki még rá se jött, hogy gáz van. :)
      Gondolom benned is van egy adag introvertáltság, mi nehezen merünk lépni. Pedig gondolom neked is vannak olyan élményeid, amikor bevállaltál valamit, és tök jól jártál vele, nem? Én ezekből próbálok erőt meríteni, akár kisebb, akár nagyobb dolgokról legyen szó. De azért nyilván nehéz kifordulni önmagunkból.
      Drukkolok, hogy sikerüljön "kezelni" a problémádat, kis lépésekben biztos menni fog:)
      A mosolygás sokat számít, annak is aki kapja, meg neked is szerintem. Sok ember nem bírja felfogni, hogy ugyanannyi energiába kerül kedvesnek lenni, mint bunkónak...

      Törlés
    2. (viszont néha muszáj bunkónak lenni, az igazi tahók kihozzák az emberből :D )

      Törlés
    3. Ó, igen, naná, néha belőlem is előjön az állat, főleg amikor idióták akarják megmagyarázni a hülyeségüket :D

      Törlés
  3. Ahhh, hát fantasztikus jó cikk lett, akartam rá mondani, hogy mintha csak én írtam volna, de ez totál nagyképűen hangzik, pedig nem úgy értem, hanem a saját lelkesedésemet és rádöbbenéseimet éreztem benne, és ez olyan jó volt. :))) Nagyon örülök, hogy tetszett, és tulajdonképpen minden mondatoddal egyetértek!

    "És tuti, hogy egy csomóan nem látják ebben a pasiban az érző lelket, pedig van neki olyan, csak szerintem nem akar senkit áltatni. " Na, azt hiszem ez az, amit én már jó régen megláttam-megéreztem-megszerettem benne. Ez a pasi igenis érző lélek, és amúgy egy nagyon emberi és emberséges valaki, aki találkozott már élőben vele, vagy akár csak az elmúlt néhány évben figyelemmel követte, és képes elvonatkoztatni a régi Csernus kissé művi arroganciájától - az is egy módszer volt - az megláthatja ugyanúgy.
    A kiutat még nem olvastam, de idén el fogom. A kiemelt részek egyébként egyáltalán nem közhelyesek, néha annak hangzik, utólag, vagy kiragadva, de Csernus elég szépen tesz mögé tartalmat is, amikor ezekről beszél, és az soha nem csak a levegőbe beszélés.
    Van egy olyan sanda gyanúm, hogy a trendek miatt vitte annyira bele az x-y generációkat is, bár ki tudja, lehet hogy a generációs különbségek felé fordult a figyelme nemrég :)

    "Én azt gondolom, hogy Magyarországon óriási többségben vannak azok, akik jobban szeretnek nyafogni, és a rendszert / a szomszédot / a szüleiket / a párjukat / a munkatársukat / az időjárást megnevezni a saját problémáik forrásaként." Nap mint nap látom én is, hogy mennyire kibahottul hazudnak maguknak az emberek, és nyavalyognak, mindenféle kifogást keresve, és arra hivatkozva, ami csak valami mondvacsinált spanyolfal, hahó, mögé látni ám... undorító néha, és szánalmas is, amikor tényleg látod, hogy a szarban dagonyázik, de azért képes neked megmagyarázni, miért nem ő a hibás, hogy ott van... Csernus óta (mármint amióta ismerem a könyveit stb), fokozottan figyelek ezekre, és elszomorító. A saját nyavalygásomat lecsökkentettem, szerintem érzékelhető szintre, vagy ha valamire panaszkodom, akkor az csak rövid ideig tart, és nem megyek vele az idegeire mindenkinek (remélem). Túl kell lendülni sok mindenen, máshogy nem lehet élni...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, reméltem, hogy meg leszel vele elégedve :) Mármint tudom, hogy kedveled a Csernust. :) És szerintem biztosan szeretnéd ezt a könyvét is.
      Ha néhányszor láttam is a tévében, az is tök rég volt, de emlékszem, hogy régebben nem igazán volt szimpatikus, de talán lenyugodott kicsit ő is:)

      Én azt imádom, amikor a szarban és kifogásokban dagonyázó emberek életvezetési tanácsokkal látnak el (főleg, hogy nem is szoktam kérni). Meg kioktatnak, hogy mekkora hülye vagyok ezért meg azért. Amúgy a könyvben is benne van, hogy rengeteg ember úgy ad tanácsot, hogy a saját helyzetét vetíti ki a másikra, tehát ha engem átvert egy pasi, akkor a barátnőmnek is azt fogom mondani, hogy figyelj a pasidra, mert tuti meg fog csalni. És sajna ezzel is találkoztam már...
      Arra lennék tök kíváncsi amúgy, hogy ezek az emberek, akiknek esetleg sikerül felfejlődniük egy magasabb szintre, később rájönnek-e, hogy milyen kukák voltak anno.

      A nyafogásról meg annyit, hogy mindenkinek a saját döntése az, hogy hogyan viszonyul a helyzetekhez. Persze ez nem két nap alatt dől el meg változik meg, nekem se megy még valami jól.

      Köszi a tweetet:)

      Törlés
    2. Idén tényleg elolvasom én is (benne van a vcs-ben is, annyit tologattam, pedig még a könyv bemutatóján is ott voltam :D)

      Én is utálom az ilyen emberek életvezetésitanácsait és sztereotíp példálózásait... szerencsére mondjuk nem sokszor kapok belőle. :)
      Az a baj szerintem, hogy ahogy a posztban is mondtad, akiknek igazán kellene ez a könyv, azok szimplán megsértődnek rajta, így nem sok "kuka voltam" visszatekintés lesz :(

      A nyafogás előfordul... meg olyan élethelyzetek is, hogy egyszerűen kijön belőlünk, de mindenen tényleg nem szabad, mert magunkat mérgezzük vele... a hozzáállás pedig legalább annyit számít, mint maga az action.

      Szivii :)

      Törlés
    3. A nyafogással kapcsolatban én sem azt gondolom, hogy őszintétlennek kell lenni, nyilván van az, hogy muszáj kibeszélni magunkból a rosszat, meg persze nem mindegy, hogy milyen élethelyzet, kivel beszélgetsz, stb...

      Törlés
  4. Én a kritizálást ragadnám ki az írásodból. Én iszonyatosan kritikus vagyok, és szerintem ez azért van, mert egy csomó mindent észreveszek, ami másnak pl. fel sem tűnik és mert nagy az igazságérzetem/erkölcsi érzékem és elég határozott elveim is vannak mindehhez :D Szigorú vagyok, na :D

    Viszont ennek visszafogására olvastam valahol nemrég egy mondatot, ami elgondolkodtatott, méghozzá olyasmit, hogy nem tudhatjuk, hogy annak, akit kritizálunk mi az útja ebben az életben. Mert lehet, hogy az egész élete arról szól, hogy eljusson A-ból B-be,
    vagy épp D-ből E-be és lehet, hogy mi ezt az egészet C-ből nézzük...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én pont azt (is) kedvelem benned, hogy kritikus vagy, legalább vannak elveid :D

      Az ítélkezést igyekszem kerülni, és eléggé zavar is, amikor valaki más ember felett tör pálcát, amikor mondjuk tökre nem tudja, hogy a másik mit miért tesz úgy ahogy (a legjobb példa, amikor párkapcsolatok felett ítélkeznek, imádom!).
      Meg az is más, hogy - saját példa - átmegyünk menüzni ebédszünetben, és szidom a kemény húst, meg az agyonborsozott főtt krumplit. Minden nap :D (Tudom, főzhetnék magamra és akkor minden heppi lenne:))

      Törlés