2015-02-22

10 új könyv, amit olvasnék

Megint rám jött a könyvek utáni ácsingózás, aztán persze tudom, hogy majd idővel lecseng ez is, de azért februárban magasan felülteljesítettem, ami a beszerzéseket illeti. Még rajtuk kívül is van néhány új(abb) megjelenés, ami nagyon piszkálja a fantáziámat, néhányat nem csak olvasni szeretnék, hanem magaménak tudni is, úgyhogy várható még némi magánkönyvtár-gyarapodás, aztán szépen be is fog telni a fehér könyvespolcom. 
Többnyire friss és várható megjelenéseket válogattam ide, de némelyik könyv már kapható több hónapja, szóval szokás szerint nem vagyok túl következetes.

Őket eléggé nagyon



Jessie Burton: A babaház úrnője - izzik a hírtől a Magyar Internet (legalábbis az a része, amit én olvasok), hogy a The Miniaturist megjelenik ékes anyanyelvünkön. PuPillánál találkoztam először (és gyanítom, nem csak én) a könyvvel, és totál rákattantam a borító miatt, amúgy azóta sem olvastam el a fülszöveget egyben az elejétől a végéig, de lesz benne Amszterdam, régi idők meg misztéria, és nem tudom, azt említettem-e, hogy szép a borító.
Robert Galbraith: Selyemhernyó - no comment, mindenki tűkön ülve várja, én most már annyit várakoztam, hogy kezd egyre kevésbé érdekelni.
Stefan Spjut: Stallo - ez lehet, hogy orbitális mellélövés a részemről, de az is lehet, hogy imádni fogom. Svédország, trollok és misztikum, bővebben itt
Amy Poehler: Yes Please - égető vágyat érzek ennek a könyvnek a beszerzésére, egészen meglepődöm néha önmagamon. Nem szeretem annyira, amikor egy nemíró könyvet ír, de ezt a csajt nagyon csípem, meg essiebutton is csinált egy eléggé kedvcsináló videót róla az újdonsült könyvklubjában, engem meggyőzött. 

Őket majd inkább könyvtárból


Libba Bray: Diviners - a Gemma Doyle-trilógiának csak az első részét olvastam eddig, és eléggé szerettem, persze a maga szintjén kell kezelni, de ezt akkor sikerült. Nemrég elkezdtem angolul a The Divinerst, de a kindlin igen lassan fordult át az 1 százalék kettőbe, és felfedeztem, hogy több mint 600 oldal, ennyit meg akkor épp nem kívántam idegen nyelven olvasni. A The Diviners a húszas évek New Yorkjában játszódik, minden az okkultizmus körül forog, amúgy nyilván nem lesz világmegváltó regény, de nem kell mindig olyan.
Cheryl Strayed: Vadon - erről is essiebuttontól hallottam, a februári olvasókörének témája. A magyar, filmes borítótól kifeszülök, komolyan, van valaki, aki értékeli a filmes borítókat?? Nem tudom, mennyire lesz coelhósan bölcs és elszállós, ilyen szempontból kicsit félek tőle, de azért jó, hogy végre megjelenik egy olyan sétálós-gondolkozós könyv is, amiben nem az El Camino a tett színhelye.
Holly Smale: Geek Girl 2. - meglátom még, az első rész aranyos volt, egyszer majd biztosan kedvet kapok a másodikhoz is, bár jobban örültem volna, ha kivételesen ez nem egy sorozat lett volna.
Robert Merle: Nekünk nem kel föl a nap - úgy érzem, az összes könyvet elolvastam Merle-től, ami érdekelt, most viszont kapunk egy újat (nyilván magyarul új), hidegháborúval, összezárt, elszigetelt emberekkel (ennek a pasinak ez a perverziója, de nem baj), nukleáris fegyverkezéssel. 
Blake Crouch: Wayward Pines - sokat gondolkoztam, hogy vajon kell-e nekem ez a könyv (amúgy trilógia), aztán arra jutottam, hogy várok vele, amíg páran elolvasgatják, meg mondjuk amíg beszerzi a könyvtár. Amerikai vidéki kisváros, rejtélyek, nyomozás, furcsaságok, szerintem nekem való, csak mostanában annyira nincs kedvem az ilyesmihez, de tudom, hogy majd lesz.
Ned Vizzini: Nyomás alatt - magyar borítót még nem találtam, amúgy a filmet láttam pár éve, az annyira nem nyűgözött le, viszont olvasva talán többet nyújt majd a történet. A főhős egy öngyilkosságot megkísérlő fiatal srác, aki ezáltal bekerül a pszichiátriára. Tök úgy emlékszem, hogy a filmben nem volt öngyilkossági kísérlet, és a srác önként vonult be, de lehet, hogy már öreg vagyok és pusztulnak az agysejtjeim. Az író saját életéből merítette a könyv témáját, és 2013-ban ő maga is öngyilkos lett. 

Nektek melyik birizgálja a fantáziátokat? 

28 megjegyzés:

  1. Az első négy nagyon olvasnám, a Stallot nálad láttam molyon, utána pakoltam fel az aktuális friss megjelenésekhez. A babaházat már láttam sokszor tumlbrön, olyan szép a borítója, aztán Lobonál láttam először, hogy a Libri kiadja. Kell :D
    Libba Bray trilógiája a kedvencem volt, ebből a könyvből szintén tumblrön láttam egy képet - akkor kezdett el érdekelni :D A Wayward Pines is érdekel, bár erősen komfortzónából kilépős könyv nekem, de olyan érzésem van mint az Expedíciónál. (meg jön a sorozat is belőle).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nemtom ez a Stallo milyen lesz, de engem nagyon felcsigázott!
      De jó, a Gemma Doyle sorozatot te is szeretted? Csomó embernek nem tetszik, mert hogy semmi nem történik benne, de lehet, hogy én egy másik könyvet olvastam:D
      Aha, a Wayward Pines-ról nekem is az Expedíció ugrott be, bár tök más a kettő témája, úgy érzem, mégis van párhuzam köztük.

      Törlés
    2. Elég fura a Stallo, hogy érdekeljen, éljenek a különlegességek! :)
      Igeeeen, amikor még a YA-kra voltam rákattanva, nagy kedvencem volt!
      Ugye, hogy van vmi hasonlóság?

      Törlés
    3. Igen, mert mindegyik olyan misztikus-fura izé, de azért remélem, a Wayward Pines-nak egy kicsivel több értelme lesz:D
      Amúgy ha már a Twin Peakshez hasonlítják.. én nem láttam a sorozatot, de apukám mindig úgy emlegeti, hogy még egyetlen film sem cseszte fel úgy az agyát, mint TP vége, ígéretes! :)

      Törlés
  2. A filmes borítók szarok :)
    A Stallora felcsillant a szemem, de elolvastam a fülszöveget, és nem tetszett.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Geek Girl meg egyszerűen nem nekem való. Egyszer már akartam ezt írni, de elfelejtettem, úgyhogy most :) Szeretem az ifjúsági irodalmat, de nem ezt a típust. Tudom, hogy reális, meg valódi kamaszproblémák, olvastam is egyszer-egyszer hasonlókat, de számomra éveken keresztül ez volt a napi szinten megélt valóság. Nem akarom beleélni magam és kicsit sem szórakoztat :)

      Törlés
    2. Nem tudom, a kiadók kit akarnak megcélozni a filmes borítókkal... gondolom azokat, akik amúgy nem igazán szoktak olvasni, filmet viszont néznek, és emiatt mondjuk megveszik a könyvet? Mindegy, nekem ez túl kacifántos :)
      Ha rossz emlékek törnek fel a Geek Girlt olvasva, akkor nyilván tényleg nem neked való, az ember ne kínozza már saját magát azzal, hogy olyat olvas, ami rossz érzéseket kelt benne. Az ilyen történetekben nekem is inkább az tetszik, ahogy a főhős kiszabadul a mindennapokból és szembeszáll azokkal, akik piszkálják.

      Törlés
    3. Azt hiszem, pontosan ezeket az embereket célozzák meg, persze szép dolog, ha valakit rá is szoktatnak az olvasásra, de amúgy átlátszó marketingfogás.

      Pont tegnap éjjel volt egy abszurd álmom abból az időszakból, megvertem benne a srácot, aki megkeserítette az életemet ^^

      Törlés
    4. Ügyes vagy!:) Persze nyilván nem lenne vigasz, de remélem, ezek az emberek felnőttkorukban ugyanazt kapják vissza, amit gyerekként adtak. Láttam már példát erre...

      Törlés
  3. A Vizzini-könyvvel szeretnék majd turnézni, az felkeltette az érdeklődésem, illetve a Yes Please-ről olyan sokat olvastam, hogy az is birizgálja még a fantáziám :D Utóbbihoz gondolom hasonló Lena Dunham könyve, az is mostanában jelenik meg :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én azért remélem, hogy a Yes Please jobb, mint a Not That Kind of Girl. Ez utóbbit angolul olvastam, annyira nem értem azt, hogy miért kellett megírni, de nem volt teljesen élvezhetetlen azért. Amy talán kicsit érettebb, bízom benne, hogy értelmesebb gondolatokat tálal majd.

      Törlés
  4. A babaház úrnője engem is megfogott, a Selyemhernyó alap, a Wayward Pines-szal meg pont úgy vagyok, mint te. :) Engem még a Horzsolások érdekel a közeljövőből, Velkei Zoli annyit dicsérte, leütöm vele, ha nem lesz jó. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg, a Horzsolásokat is kinéztem! :D Keménytáblás? :D Mert akkor fájni fog! :D

      Törlés
    2. :D :D Nem tudom, szerintem puha lesz. :)

      Törlés
  5. "Izzik a hírtől a magyar internet" :D :D Ez jó! Igen, szerintem is valószínűleg én csaptam neki csinadrattát az elején, még az angol megjelenés előtt, és örülök, hogy magyarul is megjelenik, bár én továbbra is az angolra ácsingózom. :)
    Erről a Stallo-ról még nem hallottam soha, köszi, hogy gyarapítod a vágyólistám :D

    Nita, mit fog ehhez szólni Zoli?! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem sejti, hogy ez lesz a sorsa, ha nem jó a könyv. :D

      Törlés
    2. Te is gyarapítod az enyémet, én is a tiédet, haha :)

      Törlés
  6. A Babaház úrnője és a Selyemhernyó érdekel a legjobban (főleg az utóbbi), Amy Poehler könyvét lehet, hogy audiokönyvként próbálom meg; a Diviners-t én is könyvtárból akarom. Merletől pénteken vettem ki az Utolsó nyár Primerolbant, az lesz az első könyvem tőle.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez a Merle könyv milyen kis karcsú! :) Vannak amúgy tökjó regényei, a Védett férfiak, a Malevil vagy A sziget (ez utóbbiak kicsit hosszabbak),meg elvileg a Mesterségem a halál is jó, de nekem nem tetszett :)

      Törlés
    2. Még nem olvastam Merle-t, de tervezem régóta, mivel jó kezdeni? Amúgy nagyon meglepődtem, amikor a Primerollal találkoztam boltban, hogy tényleg milyen nagyon vékonyka kötet...

      Törlés
    3. Védett férfiak szerintem elég jó kezdésnek, vagy a Mesterségem a halál is, mindegyik tök érdekes és izgalmas is, a Malevil meg A sziget kicsit vontatottabb, a delfines meg a majmos könyvet nem olvastam (eszembe se jut a címük), de azokat is szokták szeretni.

      Törlés
  7. A babaház engem is érdekel, meg Wintersontól A szenvedély az, amit biztosan beszerzek. A selyemhernyó meg majd ideér egyszer.:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A szenvedély nagyon szépséges lett új ruhájában! Theodora írta, hogy van benne Velence, úgyhogy akkor lehet nekem is jó lesz! :) A selyemhernyót előrendelted?

      Törlés
    2. Nem, majd megveszem egyszer. Hátha kibírom Könyvfesztig, akkor szeretnék ezt-azt venni, akkor különösen jólesik.:)

      Törlés
  8. Geek Girl 2, amit várok nagyon, majd olvasom is nemsokára. A túlhájpolt könyveket (mint a Wayward Pines vagy az Agave kb összes könyve) vagy amit egy film miatt túltolnak ezek nem jönnek be nálam. Mindig csalódok az ilyenekben beleolvasva. Amy Poehler munkásságáról kb semmit sem tudok, így lehet hogy semmi újat nem fog mondani, de remélem jönnek majd erről posztok és akkor nyugtázhatom, hogy jó hogy kihagytam :D A Babaházat már Pupinál is néztem, ez érdekel engem is. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Fura, sosem éreztem, hogy az Agavés könyvek túlhájpoltak lennének, vagyis lehet, hogy egy-kettőnél előfordul, de ugyanúgy szerintem más kiadóknál is, szóval nem gondoltam, hogy ez kiadófüggő. A Wayward Pines-ról is csak pár helyen olvastam eddig, ezért is nem tudom eldönteni, hogy kell-e :)
      Amy Poehler-ről majd írok, ha eljutok addig, hogy elolvassam :)
      A Geek Girl 2-t viszont tuti te olvasod majd előbb, úgyhogy figyelem, mit írsz róla! :)

      Törlés