2015-07-16

Things I Love Thursday #26

Mennyi posztot fogok én írni a szabadság alatt! - gondoltam naivan, aztán elkezdtem végre offline életet élni. Esténként csak azért kapcsoltam be a laptopot, hogy válaszoljak néhány kommentre, jelöljem a haladást az épp olvasott könyvben, repülőjegy-árakat csekkoljak meg hogy megnézzem az Yves Rocher webshopot, hogy ott lehet-e még kapni a bazsalikomos meg az almás vonalat, mert a boltban csak icipici almás tusfürdő meg testpermet volt, és semmi jót nem ígértek. És amúgy még ezek nélkül is boldogan eléldegéltem volna.


+ péntek este halászleveztünk a kedvenc kis lepukkant-kockásterítős helyünkön
+ szombat este tatárbifsztek, az egyik legjobb étel!!!
+ vasárnap reggel befejeztem a rendrakós könyvet, majd nekiálltam selejtezni és pakolni, napokon át tartott (és még nincs vége), valamelyest dokumentáltam a folyamatot, úgyhogy lesz élménybeszámolóval összekötött könyves poszt, és lesz blogsale is!
+ vasárnap esti spontán sörözés és részvétel az intenzív lakótelepi kultúréletben
+ főtt kukorica-túladagolás, volt, hogy reggelire is azt ettem (tényleg)
+ kisebb bevásárlókörút hétfőn, majd kedden, kihasználtam a totális leárazásokat, vettem basic cuccokat nagyon olcsón, néhány alapdarabot sportoláshoz és Pusheenes pizsamááát! (meg még egy-két dolgot, amire tényleg szükségem volt)
+ könyves: elkezdtem A patikus házát, Amszterdamban játszódó művtöris bölcsészkrimi, hozzám nagyon közel álló hangulatvilággal
+ 2x voltam edzeni a héten, és meglepő módon élvezem
+ girlpower zenék, totál rájuk pörögtem a héten, pl. erre és erre - mindenkitől elnézést kérek, aki a linkekre kattintva szofisztikáltabb dalokra számított
+ Lajos játszik a szigetelőbácsikkal az ablakon keresztül, kopog nekik, ők meg visszakopognak
+ megvan a repülőjegyem :))))

És felétek?

14 megjegyzés:

  1. ♥ egy hete a kedvessel! - egyúttal eltelt a leghosszabb nem-láttuk-egymást-periódus (kösz, rohadék narancssárga busz, hogy nem hoztad el hozzám három hete és okoztál egy végigbőgött hétvégét, most már tényleg soha többet nem utazunk veled!)
    ♥ Veszprém - eddig tetszik, és olyan jó helyen lakunk, konkrétan a várfalra épült a ház
    ♥ isteni fagyik
    ♥ délutáni füredi kiruccanás és évek óta először fürödtem a Balatonban!
    ♥ Mosolyka bögréből inni és Mosolyka táskával járkálni a városban
    ♥ kifestőzni!!!
    ♥ új akvarell ceruzák
    ♥ a kedves diplomaosztója és utána finom ebéd
    ♥ dinnye, barack, szőlő
    ♥ kényelmes olvasós fotel
    ♥ nagyon jó, hogy most hivatalosan csak ketten vagyunk és véletlen sem bukkanhatnak fel lakótársak, tesók vagy szülők
    ♥ elkezdtem olvasni Ábelt és nagyon tetszik
    ♥ szilikonbigyó ebayről, melltartó helyett
    ♥ esti séták
    ♥ először ettem kenyérlángost

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. de jó szívecskék :)
      most egész nyáron kettecskén lesztek? :)
      ez a szilikonbigyó mi akar lenni? lehet, le vagyok maradva valamivel :D
      ú, kenyérlángos, nyamii!

      Törlés
    2. nem, de elég sokat. :) szombaton megyek haza, de augusztusban itt leszek végig, aztán szeptemberben megyünk kirándulni a családjával (vagyis ők jönnek, erdélyi kirándulás, a tavalyi kudarcba fulladt, rajtunk kívülálló okok miatt, vagyis hát na, jól éreztük magunkat meg minden, de az öt nap alatt kb. semmit nem láttak Erdélyből), aztán kettesben is, még nem tudjuk, hova. szóval klassz lesz :)

      nem hiszem, hogy le lennél maradva, néha van olyan, hogy kitalálok valamit, hogy jó lenne, ha létezne és beírom ebayre, és láss csodát, van :D nipple cover néven fut, két kis szilikon köröcske, ragacsos a háta, fel kell ragasztani, és kész. úgy tűnik, sötét ruhákkal nem működik, de amúgy tök jól megoldotta a 'kilátszik a pánt, ha leveszem a pántot, elmászkál, és különben is rohadt meleg van és nem is lenne rá szükségem' problémakört :D

      Törlés
    3. Akkor szuper nyaratok lesz! (Közben leesett, hogy már a fele eltelt, de nem baj:D)
      Ja oké, így már tudom, mi ez a kis bigyó! :)

      Törlés
  2. Dejódejó, támogatom a pakolás-selejtezést, a rendrakós könyvet, a tatárbifszteket is, és a pusheenes egyen (?) pizsamánkat! Emlékszel talán, néhány hónapja én is vettem egyet, kék-szürke, nagyon cuki :)
    Nekem a csontkovács volt a hét legjobb élménye, iszonyat jó hogy helyrerakott. :)
    ésésés dinnye! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem nem egyenpizsi, de igen, emlékszem, hogy neked is van :) Ezen halmozottan szerepelnek a felsőn a pici cicák, az alja meg barna-fehér vékonycsíkos. Még nem döntöttem el, hogy ezt a pizsifelsőmet hordjam-e utcán. :D
      Csontkovácsolásról csak jókat hallottam eddig, de nem tudom elképzelni, mit csinál? Ropogsz közben? :)

      Törlés
    2. Jól hangzik minden, ami Pusheenos :D Szerintem simán felveheted utcára is :))
      Hát kvázi kitöri a nyakam :D forgat, húz, nyújt, recsegtet-ropogtat. Nem fáj egyáltalán. :)

      Törlés
    3. Pusheen jófej :)
      Húú, imádom a ropogást, betegesen :D tök jó lehet!

      Törlés
  3. Ez a rendrakós könyv nekem is kell :) Könyvek közül én is szelektálok időnként, most a ruháim között kéne, hogy ami már nem áll jól azt eltegyem - vagy továbbadjam.
    Pusheenes pizsit hol találtál? (nekemiskell)
    Lajos cuki lehet :D
    + sárgabarack a héten a kedvenc kajám, csak lefelejtettem a listámról.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hasznos könyv, majd írok róla, de nézd meg, hátha van könyvtárban, utána úgyis el akarod majd adni. :D
      Pusheenos pizsit a Reserved-ben vettem, nem tudom, nálatok olyan van-e. Ez volt az utsó darab, leértékelve, nagyon örültem neki :)

      Törlés
  4. Az offline lét tök szuper tud lenni, pláne, amikor nem kimondottan úgy tervezed, de így alakul. A héten, sőt már a múlt héten nekem sem volt semmi kedvem nagyon onlánynak lenni. De most jó így. :) És úgy látom, hogy Neked is :)
    Látod, mondtam én, hogy az YR-ban elkapkodták ezt a cuccot. Sajnálom, hogy a bazsalikomosról lecsúsztam.
    A rendrakás engem is nagyon érdekel, úgyhogy közösen várjuk a posztot. Aug.ban leszek szabin, amikor is otthon nyaralás lesz egyrészt a program és akkorra én is nagy rendrakást tervezek ruhák és könyvek terén :)
    A patikus házára teljesen ráizgultam miattad, és minő szerencse, de megvan a könyvtárnak, így majd le tudok rá csapni.
    De jó, hogy megvan a repjegy! Mikor is mész - ősszel, ugye?
    Én jövő héten pénteken megyek Németo.ba - már alig várom, egy hét a legjobb barátnővel+családjával.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nyáron valahogy ez jobban működik, mármint az offline-ság. És tényleg nagyon felszabadító. :)
      A webshopban még lehet rendelni, és hiába küldenek ajándékot meg van mindenféle cukiság, most annyira nem akarok szállítási díjat fizetni ezért. Amúgy amit érdemes lehet megszaglászni, az a Baba zöldcitromos-mentás tusija, szuper illata van! (Ha már a zöldfűszereknél tartunk :D)
      A rendrakósról igyekszem minél hamarabb írni, végül aztán nem sok képet készítettem, de úgyse az a lényeg.
      A patikus háza állati jó, szerintem tetszeni fog neked is!
      Aha, szeptember közepén megyek, totál be vagyok zsongva, és imádom, amikor értetlenül (esetleg sajnálkozva) néznek az emberek, hogy miért egyedül megyek :D

      Hú, akkor jó nyaralást neked, említetted múltkor, hogy lehet átugrotok Hollandiába is, nem? :) És talán ott nem lesz ilyen dögletes meleg sem. :D

      Törlés
  5. Éljen Oflájnia! :))
    Nekem az abszolút legjobb a balatoni hétvége volt, kellett már a kikapcsolódás és a víz, mint egy falat kenyér. :) De akadt más jó dolog is, kedden pad thaizás és koktélozás, szerdán Szandizás és fánkozás. :) Ez a nyár eddig annyira jó, hogy még a 38 fok ellenére sem akarom, hogy vége legyen. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oflájnia, ez lesz az új kedvenc szavam :D
      Örülök, hogy ilyen jól alakul a nyarad, látod, nem is kell ehhez menni külföldre! :)
      Azok a kocka alakú fánkok állati szexik.

      Törlés