2013-09-01

Nyári termés

Mivel még kezdő vagyok a zsákmányolás terén, úgy gondoltam, hogy először egy három hónapos intervallum történéseiről fogok beszámolni, aztán a későbbiekben írok a bűnözéseimről havonta is, már ha lesz mit. (Ha így folytatom, lesz.) Láthatjátok, hogy óriási visszafejlődésen mentem keresztül, korábban egyáltalán nem érdekelt az, hogy könyvet vegyek, úgy kellett rábeszélnem magam egy-egy darabra. Aztán azért néhány netes rendelés befigyelt, mert most már van saját könyvháztartásom, viszont az első alkalom... igen, az első alkalom, amikor csak egy füzetért mész be a könyvesboltba, de aztán elkezdesz járkálni az újdonságok között, és ott integetnek a szebbnél szebb borítók, meg a kívánságlistád szereplői... és akkor nem bírod ki, hogy ne vigyél haza valamit. Így lett az enyém a Nyarak könyve. És innentől nincs megállás, azt hiszem.


Idén nyáron 27 könyvvel több csücsül a polcaimon, lassan betelnek egyébként, szóval nem ártana kitalálnom valami megoldást erre a problémára. Mentségemre legyen mondva, hogy volt itt egy bolhapiacos haul, a pöttyösök (Nyakigláb Apó, Álarcosbál, Mondják meg Zsófikának!, Madárfürdő, Elizabeth) onnan származnak, meg Az utolsó mohikán, az Aranyhíd, a Tom Sawyer kalandjai, az ABC-gyilkosságok és a Bridget Jones 2 is. Szép délelőtt volt. Egyébként beszereztem még egy Shakespeare szonettgyűjteményt is, iszonyú mini kiadásban, egy centi vastag sincs, és legfeljebb akkora, mint a tenyerem. Ez viszont a barátnőm búcsúajándéka lett, aki tegnap költözött ki Angliába, és nagyon sok cuccot vitt magával, úgyhogy valami icipici ajándékot kellett neki találnom, szóval eléggé adta magát, hogy a piros, fehér és zöld körömlakk mellé ezt még nekiadjam, nem mintha nem tudná a szonettek felét fejből.
Az Alexandra nyári akciója gondolom nem csak az én fejemet csavarta el olyan könyvek irányába, amelyeket talán teljes áron nem vettem volna meg. Így lett az enyém a Lakodalmaink, a Menekülés, az Egyetlen pillantás nélkül, Az eltört teáspohár, a Csintalan istenek, A szépségről, A szív alakú doboz és a Kandírozott mandarinzselészínű áramvonal. Mindez szerintem legfeljebb háromezer forint értékben.

Aztán a Szandi jó szokása, hogy hetente leakciózza egy-egy kiadó könyveit, meg vannak napi akcióik is, úgyhogy ezeket is kihasználtam, de kizárólag olyan könyveket rendeltem így, amelyek egyébként is várólistások voltak, tehát semmi impulzív vásárlás. :) Lett így egy Tüzem meg egy Árnyalatnyi reményem, plusz egy szakácskönyvem, a Gyors ételek, ebből a sorozatból ugyanis az olasz verziót nagyon szeretem. Igaz, nem nagyon főztem egyikből se semmit, de úgy általában nem nagyon főztem még szakácskönyvből a költözésünk óta, de talán még van remény a halomban álló Good Foodok és szakácskönyvek számára. Ja és a Gépnarancsot meg az Európás akcióban rendeltem, de az tényleg párszáz forint volt, és különbenis úgy megörültem, hogy nem a ronda borítósat kínálgatják.
Volt még három Bookdepositorys rendelésem, a How to be an Explorer of the World (régi vágyam), a Happier at Home, meg megint csak egy szakácskönyv, aminek nagyon hosszú címe van, és a 15 perces akciójukban csaptam le rá kb 4 fontért.
Őőő és azt hiszem, már csak a Nyarak könyve meg Az elszúrt idő nyomában maradt ki a felsorolásból, ezekre semmi mentségem, teljes (bolti) áron szereztem be őket, de nem tehetek róla, annyival jobb érzés a boltban bóklászva kiválasztani A könyvet, mint a neten megnyomni egy gombot.

További bűnözők:
Amadea
Theodora

7 megjegyzés:

  1. Üdv a bűnözők között!! :)) Szép termés lett, azt hiszem kell majd egy nagyobb polcod szerezned! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jé, nem látom a kommentboxot, de ha Dórinak nyomom a választ, akkor látom, szóval így válaszolok:)
      Aztaaa! Micsoda könyvek, micsoda új, reményteljes, ifjú tag a bűnözők klubjában!:))
      Én 32-t szedtem össze három hónap alatt, de ennek a fele (16) ajándék, hülye szülinap meg egyebek:))
      A Nyakigláb Apó nagyon kedves, vicces könyv, nekem sokkal jobban tetszik, mint az Anne-sorozat. Az Egyetlen pillantás nélkül, a Nyarak könyve, A szépségről nekem is nyári beszerzés.
      A hideg kirázott a gondolatra, hogy alattunk legyen egy bolhapiacos, menthetetlenül végem lenne:))

      Törlés
    2. Dóri: Kössz :) Bizony kell, csak ezt még valahogy otthon be kell jelentenem :D

      Amadea: Bizony, csatlakozom hozzátok a bűnözésben:) Te is ügyes vagy áám:) Nyakigláb Apót nagyon várom, emlékszem a lelkesedésedre, motiváló volt. Nyarak könyvét nagyon ajánlom!

      (Nem tom, mi lehet a kommentboxszal, ha erre jársz megint, megírnád, hogy milyen böngészőt használsz? - mellesleg hála a kommentednek, megnyitottam a blogot explorerben és nagyon ocsmány dolgokat láttam, de szerencsére a bébim megszerelte. Be kéne tiltani a hülye explorert.)

      Törlés
  2. Igen, emlékszem, mennyire tetszett neked a Nyarak könyve.:) Sose tudom, mi lesz a következő olvasmányom, de hamar szeretnék rá sort keríteni.
    Na, már megjavult a kommentbox, meg eddig is rendben volt, mondjuk, amilyen napom volt tegnap, nem lepődöm meg, hogy még a technika is kitol velem. Amúgy Chrome-ot használok.
    Váá, az Explorer nagyon gáz.

    VálaszTörlés
  3. Szééép :) Most az Alexandrás akcióban mi is bevásároltunk rendesen. Szerencse, hogy szortíroztam és rendet raktam a nyáron, egy polc felszabadult, így egy darabig még elférek. De már nem sokáig :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elég szép választék volt idén, szerintem nem nagyon tudott senki ellenállni az akciónak:)
      A kérdés az, hogy még egy polc elfér-e, ha a könyvek már nem:)

      Törlés