2015-03-05

Things I Love Thursday #8

A múlt héten elmaradt a rovat, mert túl kevés kontentet sikerült összehoznom akkoriban, és nem akartam, hogy minden második poszt Things I Love Thursday legyen. Most úgy érzem, kezdem magam felszívni, bár egyik este - amikor meglepő módon már délután 5-kor otthon voltunk mindketten - hét órakor bealudtam, aztán a Lajos kaparászására ébredtem egy órával később - egyébként van valakinek ötlete arra, hogy hogyan szoktassuk le erről? 

Csak én érzem úgy, hogy a sátán ivadékát fogadtuk örökbe egy cuki kismacska helyett?

az elmaradt hét:
+ Kódjátszma moziban
+ SörPont rendelés  nyami nyami, mind olyan finom, még a fekete is!
+ sült, parmezános túrós tészta
+ egész napos szülinapi buli vasárnap (a katasztrofálisan másnapos hétfőt nem sorolnám már ide)
+ Rick Astley bakelitről
+ lájtos dm-garázdálkodás (testápoló-utánpótlás céljából), lett egy Alverde mandarinos és egy Balea mogyorós testvajom, vaníliás samponom, meg Cuticura zöld arckrémem
+ lett két új könyvem: a Mrs. Hemingway és a Selyemhernyó

a mostani hét:
+ koktélozás a csajokkal a Congában, imádom azt a helyet (és volt annyi eszem, hogy most ne vasárnap, hanem szombaton igyak :D)
+ t a v a s z van, úgyhogy végre felvehettem az új cicás ruhámat leggingsszel (és felkenhettem a kedvenc lila lakkomat)
+ A boszorkány ideje, végre nem a szokásos a sémára épülő skandináv északi krimi
+ újra rendeltem a kedvenc szárazsamponomból (Batiste) az Asosról, rögtön hármat
+ nincs otthon könyvtári könyv, az előjegyzéseket is lemondtam, úgyhogy pusztíthatom a sajátokat!

12 megjegyzés:

  1. (én visszamentettem piszkozatba a posztomat, mert lesz du egy-két beszerzésem, ami örömforrás lesz xD rem a kommentedet nem nyeli be)
    Kódjátszma h tetszett?
    outfitről kééépet! :D
    Ez a Lajos! :) (jó a pókemberes kép)
    A boszorkány ideje (is) érdekel, A nem minden mocsok bécsit nemsokára én is olvashatom :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jólvan, hajrá a beszerzésekhez, ha elnyeli netán a blog, akkor majd újrakommentelek!:)
      Kódjátszma nagyon tetszett, alapból izgalmas a történet, a színészek nagy része is jó volt, még Keirától sem kaptam annyira sikítófrászt. :) Emlékszem, hogy neked is tetszett!
      Oké, a cicás ruhát majd lefotózom legközelebb :)
      Jó nagyon A boszorkány ideje, nem egy belezős-rendőrös krimi, de nekem pont emiatt tetszik. Inkább olyan naplószerű.
      De jó, akkor tiéd lesz a Nem minden mocsok?:)

      Törlés
  2. Én is pont a Kódjátszma felől akartam érdeklődni, de megkaptam a választ fentebb :) Örülök, hogy tetszett, én végig nagyon élveztem a filmet.
    Jééézusom, Rick Astley, atyaég, de rég volt, na, ilyenkor érzem a korom :)))
    Ú, a Mrs. Hemingway - már nagyon fenem rá a fogam, erre nem most jöttem haza 4 könyvvel a könyvtári beiratkozás után? :)
    A boszorkány idejére most még inkább kíváncsi lettem, csupa jó könyveket olvasol mostanság :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Rick Astley bizony, ráadásul lemezen! :)
      A Mrs. Hemingway neked is megvan? Amúgy meg csak élvezd ki, hogy újra könyvtáraztál, remélem jól megfertőz a varázsa *sátáni kacaj* :D
      Igen, tényleg tök jó könyveket fogtam ki mostanában, A boszorkány ideje is tetszett, bár nem rágtam le a körmeim közben, de a stílus nagyon szimpatikus.

      Törlés
  3. Jajjjj, remélem nem én indítottalak el a pókemberes kép útján XD ...(mancsocska törölgetés vér vs. nem vér :D )
    Egyébként hol kapar Lajos? Karmifát nem akartok neki venni, általában szokták szeretni.
    Boldog szülinapot utólag! :) És ne bulizz vasárnap, hát ki látott már ilyet! :D
    Nekem is van egy cicás ruhám, bár harisnyával, csizmával, télen hordtam, vastagabb. Képet!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Neeeeeeem, ezt még múlt hétvégén találta a pasim, és enyhe célzásként megmutatta nekem, mindenesetre roppant találónak érzem. :) Az ajtónkat kaparja, de nem körömélesítés miatt, hanem mert be akar jönni. Ma is erre keltünk... (ja és - bocs ha TMI - de egy csomószor vécézés után jön ajtót kaparni... tiszta krézi). Kaparófája nincs még (mert szerintem ronda:D), de most már be fogok szerezni egyet, és vastagon behintem macskamentával meg minden és legyen azzal boldog. :)

      Köszi, az enyém is nemrég volt, de most egy barátunkét ünnepeltük. Ja, a vasárnap hülye ötlet volt, de mondjuk délben kezdtük, és a franc se gondolta volna, hogy ez lesz belőle...
      Cicás ruhák for president! :)

      Törlés
    2. A mieink is kaparják az ajtót, bár nem szó szerint, hanem ilyen ablakos ajtó van, hat rekeszes ablak, nem tudom ezt így hívják-e de a lényeg ugye, hogy alacsonyan van az alsó, arra felkapaszkodnak a karmaikkal, és a fejük már az ablaktáblán kukucskál be, haláliak, csak tönkreteszi azt a kis peremet a körmük, a Zemberem valami sarokvasat akar odetenni... :D A karmifához szerintem hozzá lehet szokni, valamit valamiért, és nem is mindegyik csúnya, vannak egész jó ilyen macska-játszószigetek :)

      Ja, bocsi, félreértettem :D Hű, buli déltől, éjszakáig :D mi is csináltunk már ilyet, de kizárólag szombaton. :)))))

      Törlés
    3. Óóó, hát ezek a ciki-cuki kismacskák nagyon tudnak amortizálni! Macska-távoltartó spray-vel már próbálkoztatok? (Nálunk semmit se ért).
      Körbenézek majd, valamit muszáj lesz szereznem neki...

      Törlés
  4. Nekünk a kanapét cibálta a cica, ezért próbálkoztunk több mindennel. Például farönkkel, ami részben bevált, viszont takarítani kell utána. Zoopuls.hu-n viszont egész jó árban vannak macskabútorok (a Fressnapf horribilis áraihoz képest). Így most Sissinek van egy kis kastélya és néhány alkalom kivételével, de csak ezt használja, aludni és kaparászni is. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oké, felmentem a honlapra és elvesztem, már különben röhögök, hogy mennyi hülyeséget ki nem találnak az állatoknak, de ebből szerintem rendelés lesz előbb-utóbb :)
      megnéztem a cicádat a blogodon, gyönyörűséges! :) Kijár neki az a kastély :)
      Köszi a tippet!

      Törlés
  5. A Kódjátszmát én is megnéztem, egész jó volt, de például tegnap láttam a Liza, a rókatündért, és az sokkal jobban bejött!! :)
    És igeeen, tavasz van, március, süt a nap, kék az ég, csak erre vártunk rég! :) A kedvem is százszor jobb, mint eddig volt. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A rókatündéres filmet nagyon dicséri mindenki, én mondjuk nem tudom, hogy rá tudnám-e venni magam a megnézésére, de gondolom ebben benne van az, hogy életemben kettő olyan magyar filmet láttam, ami tetszett :D
      Jólvan, örülök, hogy jó a kedved, a sok napsütés ránk fér, reméljük, most már nem is lesz nagyon rosszabb.

      Törlés