2016-05-24

Az új kedvenc posztapokaliptikus történetem

Szóval  manapság elég jó könyveket olvasok. Most az életem egészére jellemző különben, hogy ha valamire kevés idő marad, akkor annak általában pozitív kimenetele lesz, pl. a szabadidőm a nullához konvergál, ezért ami marad, azt rohadtul igyekszem olyan tevékenységekre fordítani, ami valóban értékes. Vissza a könyvekhez - itt is ugyanez a helyzet, kevés idő jut a könyveimre, ezért gondosan választok, persze nyilván így is benne van a mellélövés lehetősége, de ez a balszerencse utóbbi időben elkerül. Előre annyit, hogy a Tizenegyes állomás az egyik legjobb poszt-apokaliptikus regény, amit valaha olvastam.


Grúznátha - már ez is olyan jó szó! Pikk-pakk eltűnik a föld színéről az emberiség, nagyon kevesen maradnak. Az a pár ember, akinek a szerző végigköveti az életét a járvány után és/vagy előtt, valahol mind összekapcsolódik, a közös pont pedig Arthur, az ismert színész, aki a nátha elterjedésének napján meghal szívrohamban a Lear király előadása közben. Minden szál hozzá vezet, ott vannak a volt feleségek, a lesifotós, a társulat egyik tagja, a gyerekkori barát, még egy volt feleség, annak a gyereke, illetve tárgyak, amelyek észrevétlenül vándorolnak tulajdonostól tulajdonoshoz.

Jó az, amikor szép lassan összeáll minden, látod a kapcsolatokat az emberek és a hozzájuk köthető tárgyak között, pedig az elején még a franc se gondolta volna, hogy majd hogyan fognak összekapcsolódni. A kirakós darabkái nem olyan Felhőatlasz-féle szájbarágós módon állnak össze, hanem csendben és finoman csiklandozzák az olvasó lelkét.

"Többé nincsenek városok sem. Többé nincsenek filmek, vagy csak nagy ritkán, vagy csak úgy, hogy a generátor hangja elfojtja a párbeszédek felét, és úgy is csak eleinte, amíg ki nem fogy a generátorokból az üzemanyag, mert a gépkocsikba való benzin pár év után megromlik."

A regény érdekessége, hogy nemcsak a posztapokaliptikus világot mutatja meg, hanem a szereplők normális életét is megismerjük, még a járvány előtt. Ugrálunk az időben, de ez picit sem zavaró, sőt, szerintem színesebb lesz tőle a történet, ráadásul időnként jól esik kicsit visszacsöppenni a civilizációba. Mennyi nyilvánvaló dolog hiányzik az új világból, szinte már el sem hiszik, hogy valaha volt olyan, hogy internet meg a levegőben repülők szálltak, a csapból meleg víz folyt, és még annyi meg annyi triviális dolog, ami nekünk természetes, hogy rendelkezésre áll, de a hiánya lyukat üt az ember kényelmes életében.


"Többé senki nem repül. Nem pillantja meg a városokat az égből a repülő ablakán át, nem látja a felvillanó fénypettyeket; nem néz le senki tízezer méter magasból, nem képzeli el, miféle életeket világít meg épp akkor az a fény odalenn."

Nem szeretnék túl sokat írni a cselekményről, inkább azt mondom, fedezzétek fel egyedül ezt a könyvet. Az apró, elejtett utalásokat, a hajszálvékony kötelékeket, a gyönyörű, igényes stílusban megírt mondatokat, és azt, ahogy szép lassan összeszedi magát az a megmaradt 0,4%.

Emily St. John Mandel: Tizenegyes állomás
Gabo, 2016
Fordította: Körmendi Ágnes

6 megjegyzés:

  1. Éppen most olvasom én is angolul, teljesen egyetértek veled! Szépirodalmi igényességű mű. Engem leginkább az nyűgöz le, hogy a többi disztópiához képest (Hunger Games, Divergent, Legend, meg az előbbieket nagyságrendileg meghaladó csodás Atwood - csak ezeket ismerem) fura módon semmi apokaliptikus hangulatot nem érzek benne, holott a megrajzolt világ ijesztő. Talán azért is sikerül ez neki, mert a műfajban szokásos világ-lemeztelenítés mellett ott marad a szép, a szép iránti igény, a szép természetessége. Nagyon újszerű az apokalipszis kulturális szempontú megközelítése - legalábbis eddig ennyire haladtam vele :)
    Fel is tettem a várólistára a szerző összes többi művét.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerencsére köszönőviszonyban sincs a YA disztópiákkal, semmi felesleges hősködés meg kliséhegyek, helyette annyira finom és érzékeny szöveget kapunk! Örülök, hogy neked is tetszik, és remélem, majd megjelenik a többi könyve is magyarul.

      Törlés
  2. Nagyon kedvcsináló poszt lett! Angolul beterveztem már én is. :)
    A grúznátha tényleg jó szó :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Angol nevén Georgia Flu:) Szerintem érdemes az eredetit olvasni, ha van rá mód, gyönyörű a nyelvezete, a hangulata.
      Egy perccel ezelőtt fejeztem be. Nagyon ajánlom! Mint Kata is jelezte, semmi köze a YA műfajban elterjedt disztópiákhoz. Ez egy komoly, rendkívüli finomsággal megírt irodalmi mű, fantasztikusan komplex, de nem akar az újoncok agyfacsaró módján lenyűgözni. Kiforrott, értelmes. Simán betenném a tantervbe is, és ezzel mindent elmondtam :)

      Törlés
  3. Örülök, hogy belőled is ugyanazokat az érzéseket váltotta ki, mint belőlem. Én is nagyon szerettem olvasni, még most is jó rá visszagondolni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Erre szerintem az év végi zárásnál is jó lesz visszagondolni, top5 gyanús eléggé. :)

      Törlés