2013-10-14

Amikor a lányok megőrülnek

Avagy mit vettem és mit nem vettem a hétvégén.

Nem tudom, mennyire érint titeket a Glamour-napok elnevezésű női népünnepély, az esemény és személyem kapcsolata nem túl heves, de azért ilyenkor megesik, hogy megveszem a magazint. (Agyzsibbasztó 20 percet szoktam rászánni az elolvasására átlapozására, ennél többre képtelen vagyok.) Viszont ahogy évről évre egyre intenzívebb pusztítás kíséri ezt a három napot a plázákban, én annál kevesebb lelkesedéssel veszem be magam a győri Árkádba. Annyira, hogy idén úgy döntöttem, hogy teljesen elkerülöm az ott zajló őrületet, a ruhák iránti érdeklődésem mostanában úgysem igazán jelentős (jelenleg kizárólag egy ilyen vagy fordított színű kardigán után sóvárgok), a csajos beszerzéseim inkább a beauty cuccok köré szerveződnek. Így elég volt péntek délután tennem egy kört a belvárosban, és mindössze kettő drogériát látogattam meg, ahol az alábbi képen látható cuccokat szereztem be.
Mostanában egyébként előszeretettel kotorászok a Rossmann sminkcucc-kiárusító dobozkáiban, igazi kincsekre lehet lelni, majd erre is kitérek hamarosan.


1. Tudom, minek mutogatok egy fogkrémet, mégis így teljes a lista, erre is volt kupon, úgyhogy kipróbálom ezt a Colgate fehérítős pasztát. 2. Sosem volt még olyan korrektorom, ami a szem alatti karikákat teszi láthatatlanná, ezt a Garnier színezett golyós koffeines szemkörnyékápolót meg eléggé dicsérik, és tetszett, hogy nem csupán egy színezett trutyi, hanem tartalmaz egy-két összetevőt, ami elvileg jót is tesz a bőrnek. Eddigi tapasztalataim alapján azért nem árt előtte szemránckrémet használni, mert nem hidratál annyira, hogy önmagában elég legyen. 3. Természetesen az 50%-os Alverde kedvezménynek sem tudtam ellenállni, és egy transzparens púderre esett a választásom, a jelenlegi tükrös Affinitone meg megy a táskámba, az hordozható. Ezzel egyelőre nem tudok mit kezdeni, nagyon nehezen sikerül érdemi mennyiséget kinyernem a dobozból, főleg a kis puffanccsal, amit hozzá adtak, a belső műanyag fedelet ugyanis még jelentős körömáldozat árán sem sikerült eltávolítanom, úgyhogy a pici lyukakon kell valahogy kijönnie a pornak. Azt amúgy nem tudom, hogy mitől transzparens, mert van színe - ám lehet, hogy csak én szenvedek fogalomzavarban. 4. Az alapozóktól mindig húzódoztam, szerintem még egy terméket sem sikerült teljesen elhasználnom. A BB krémeket épp ezért örvendezve fogadtam, de már erősen fogyóban volt a Garnier BB-m, és meg akartam várni a Glamour-napokat, hogy újat vegyek. Addig is lekaptam a polcról egy 350 Ft-os Essence alapozót, és rá kellett jönnöm, hogy sokkal normálisabban nézek ki alapozóval az arcomon. Kuponnal, féláron annyira nem volt durva érvágás ez a Max Factor Facefinity All Day Flawless 3in1 (miért adnak minden terméknek ilyen rohadt hosszú nevet??), és nem is rossz, bár ugye túl nagy összehasonlítási alapom nincs. Szépen mattít, meg hamvas pofi lesz a végeredmény, de a teljes árat (3500 Ft) biztosan nem fizetném ki érte. 5. Ha követtek beauty blogokat, bizonyára belefutottatok már abba, ahogyan a Maybelline Color Tattoot istenítik, nyilván kellett nekem is egy. Krémes-csillogó szemhéjfesték, ráadásul nagyon tartós. Pont a napokban szereztem be egy hasonló terméket a Catrice-től a Made To Stay szemfestéket, kb ugyanez. Abból egy bronzosat választottam, amit azóta is előszeretettel használok, a Maybelline-ből pedig az ezüst jött velem haza. Nem rossz, de semmilyen tekintetben nem körözi le a Catrice-t (azt is az akciós dobozból halásztam ki 249 Ft-ért, röhej), ráadásul a csillámok nagyon nagyok és emiatt borzasztóan világít tőle a szemhéjam, muszáj kennem rá valamit, ami picit tompítja a fényét. 6. A L'oreal-os kupon azt hiszem, hogy csak a Müllerben volt érvényes, az meg Győrben a világ végén van, ezt a micellás vizet viszont így is megvettem, mert ekörül is óriási a hype az utóbbi hetekben. A sminklemosóm amúgy is az utolsókat rúgja, úgyhogy nyomós okom volt arra, hogy ezt beszerezzem, és eddig nagyon elégedett vagyok vele: a sminket tökéletesen eltávolítja, nem csípi a szemem és nincs benne alkohol, se parabének, nekem ennyi elég.

Rettentő büszke vagyok magamra, hogy a ruhavásárlást kihagytam az idén, és azért a sminkcuccok összehalászását sem vittem túlzásba, egy rakás kupont fel sem használtam. 

Ti vettetek valamit a Glamour-napok alkalmából? Vagy használtok valamit a fenti termékek közül?


13 megjegyzés:

  1. Úgy vagyok vele, hogy ha amúgy is vennem kell valamit, azt miért ne próbálnám meg olcsóbban beszerezni :) A legutóbbi Glamour-napokat annyira sikeresen teljesítettük a barátommal, viszont a mostani... nagyon-nagyon sokan voltak pénteken munkaidőben is. Meg valahogy nem találtam most meg a számításaimat, rengeteg idő ment el csak keresgéléssel, hogy aztán üres kézzel távozzak a legtöbb üzletből. Inkább kozmetikumok terén voltam most sikeres én is, de tulajdonképpen már ezért megérte. A rossmannos akciós kosárkák nekem is jó barátaim :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem katasztrófa, ami ilyenkor megy a bevásárlóközpontokban! Próbálni esélytelen, a pénztároknál meg kilométeres sorok... Tiszta stressz :D
      Milyen kozmetikai cuccokat vettél?

      Törlés
    2. Púdert vettem (Müller sajátmárka), fedőlakkot (Essence, mert a NYC pult le volt fosztva), nude szemceruzát (Catrice), Alverde körömápoló krémet. Nem nagyon volt már kedvem pénzt költeni addigra :D A Rossmannból meg egy ezüst pure chrome szemfestéket sikerült beszerezni 250 pénzért :)

      Törlés
    3. Hú,a Catrice nude ceruza tök jó, ha egyre gondolunk:) Nekem egy vastagabb van belőle, imádom.
      Gratulálok a zsákmányhoz ;)

      Törlés
  2. Ohh én is voltam vásárolni egyik bnőmmel - két napig tartott, mert kimentünk péntek du, de akkor sietnünk kellett vissza a városba, ezért szombat d.e. is mentünk :D
    Ezeket zsákmányoltam: http://theodora19.tumblr.com/post/63815737374/glamour-napok-eredmenye-kabat-meg-mindig-nincs-de
    (két vékony pulcsi, 'bulistrikó' mert ilyenem még nem volt sose, 'suttyósapi', szééép táska. Dm-ból alapozó meg finom illatú dove-os testápoló.
    Igazából télikabátért indultam, de azt meg nem találtam :( (mondjuk takko meg f&f kimaradt, mert sűrű volt a hétvége)
    (én meg rossmannos leárazott kosárkákból sose vettem, mert félek h vmi bajuk van - hülyeség? :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mennyi szépség! A suttyósapi kapcsán nem pont ilyenre gondoltam, ez szerintem nagyon szép :) Nekem is van hasonló, csak vajszínű, de imádom! (Most valami füleset szeretnék, mármint ilyen állatfüleset, mondjuk rókást)
      Remélem találsz kabátot majd. A Takkonál szokott lenni olyan, hogy hírlevélben küldenek ki kupont, biztos most is lesz majd, tavaly olyannal vettem én is náluk kabit.

      Nem hülyeség a félelmed, van egy csomó teszter meg összetört szemfesték, szétcincált rúzs meg hasonlók, de sokféle kifutó terméket is beleraknak, azoknak meg többnyire semmi bajuk. Én Catrice cuccokat szoktam ott találni tök jó áron.

      Törlés
    2. Azért suttyóztam le, mert nem passzentos, hanem a tetején még van hely, és az lelóg :) (és a pomponja levehető, ettől meg is szabadítottam :D)
      A fülesek nagyon cuki, láttam nemrég baglyosat vhol :D
      Igen én is a Takko kuponokban bízom. Na majd akkor körülnézek legközelebb a rossmannos kosárkákban, meg dm-ben is szokott ilyen lenni úgy rémlik.

      Törlés
    3. Jaja, ott is van, csomó alverdés cuccal, csak néha elég szörnyű állapotban vannak azok is.

      Törlés
  3. Én mindig ráizgulok a kuponokra, és ehhez egy ideje már Glamourt sem kell vennem, mert anyukám nekem adja őket a Kiskegyedből :) Általában az Árkádba (Bp) megyek elhasználni őket, idén boltokra bontott bevásárlólistát írtam, és tök célirányosan mentem a Tezenisbe, a C&A-ba, a DM-be és pihenésképpen a Libribe :) Csupa olyan dolgot vettem, amit amúgy is szoktam, mondjuk egy farmer jól jött volna még a H&M-ből, de a nagy tömegre való tekintettel lemondtam róla :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg, legutóbb én is Kiskegyedet vettem, mert Glamour már nem volt...
      Nagyon ügyes vagy:D
      Meg is lepődtem, hogy idén van H&M kupon, de képzelem, mi lehetett ott...
      JOY-napok is játszik? Nem annyira jók a kuponok szerintem, de azért egy-kettő nagy hasznomra lesz:)

      Törlés
    2. Ha szembejön velem valahol egy JOY-kuponköteg, akkor igen :) Úgy konkrétan nem kell semmilyen ruhadarab, nem konkrétan viszont kéne egy csomó minden :)

      Törlés
  4. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés