Jeanette Winterson: Miért lennél boldog, ha lehetsz normális?

"...az örökbefogadottak élete már elkezdődött, amikor ők megérkeznek. Mintha olyan könyvet olvasnánk, amelyiknek hiányzik az első néhány oldala. Mintha érkezésünkkor már fölment volna a függöny. A hiányérzet soha, soha nem múlik el - nem múlhat el, nem is szabad elmúlnia, mert valóban hiányzik valami."

Mi ez a könyv? Jeanette Winterson önéletrajzi regénye. Ki az a Jeanette Winterson? Hát igen. Nekem is csak a neve volt ismerős, meg rájöttem, hogy a Capri királya című könyvét valamikor feltettem a várólistámra, úgyhogy előbb kicsit utánanéztem, hogy kinek az életébe is készülök belemászni.

Jeanette Winterson brit írónő, akinek néhány regénye magyar nyelven is megjelent. Sajnálatos módon az első műve, az Oranges are Not the Only Fruit nem, amíg viszont a kiadók észbe kapnak, addig elolvashatjuk a Teher, a Szenvedély, a Gubancrom vagy a Capri királya című könyveit, vagy mondjuk ezt.

Manchesterben született 1959-ben, háromhetes korában örökbefogadta egy bigott vallásos házaspár, Wintersonék, ők nevelték fel Accringtonban. Illetve azt nem mondanám, hogy felnevelték, mivel Jeanette 16 éves korában elhagyta az otthonát. Az anyja (Mrs. Wintersont anyjaként nevezi meg az író, tehát én is így fogom) gyerekkorától kezdve sulykolta belé, hogy ő a gonosz, az ördög rossz kiságy felé vitte őt, az anyát, nem Jeanette-et kellett volna örökbe fogadniuk. A lány egész gyermekkorában magányos volt, szenvedett az anyja zsarnokságától. Nem találta a helyét az otthonában, úgy érezte, neki olyan nincs. Nem hiszem, hogy ennél kétségbeejtőbb érzés létezhet a világon. 

"Nagyon gyakran csordultig teltem haraggal, kétségbeeséssel. És mindig magányos voltam. Ennek ellenére szerelmes voltam és vagyok az életbe. Ha valami felzaklatott, a Pennine-hegységbe szöktem - egész napokat csavarogtam át egy lekváros szendvicsből meg egy üveg tejből merítve hozzá az energiát."

Egy kis ízelítő abból, hogy milyen ember volt ez az anya: mélyen vallásos nő, a férjével együtt nem is olyan régen tértek meg, de ebben az új, dicső szellemben igyekeznek ntvelni Jeanette-et. Az anya mindenhová bibliai idézetekkel teleírt cédulákat rejtett, esténként felolvasott a Bibliából, a hét estéből hatot a templomban töltött, természetesen lányával együtt. Arról szó sem lehetett, hogy irodalmat tároljanak a házban, hiszen az maga a fertő, igaz, Jeanette-nek felolvasta a Jane Eyre-t.

"Mrs. Winterson fennhangon, sűrűn lapozva olvasott. Rettenetes tűz üt ki Thornfield Hallban és MR. Rochester megvakul, de Mrs. Winterson hangzó változatában Jane mit sem törődik immár világtalan kedvesével, hanem férjhez megy St. John Rivershez, majd együtt indulnak missziós állomáshelyükre."

Nektek is egyből a Jane Eyre eset ugrott be?

Szóval ilyen nő volt Mrs. Winterson. Gyűlölte és megvetette az alkoholt és a cigarettát, de azért dohányzott. Ugyanez volt a helyzet az irodalommal: titokban krimiket olvasott, viszont amikor felfedezte Jeanette regénygyűjteményét, amit az ágyában rejtett el, kivitte az összes könyvet az udvarra és felgyújtotta a kupacot. Jeanette gyerekkorában hosszú éjszakákat küldött a ház előtt a küszöbön, mert a szülei kizárták. Egy nagy összeveszést követően nem vitték el az évi esedékes "családi" nyaralásra, viszont mivel Mrs. Winterson nem bízott meg benne, nem adott neki kulcsot, úgyhogy nem tudott hazamenni. Gondoljunk bele, mi történik akkor, amikor kiderül, hogy anya egyetlen pici szeme fénye még leszbikus is? 

Ilyen finomságok történtek ezzel a lánnyal, ami már önmagában is hihetetlen, éreztem, ahogy megy fel bennem a pumpa az anya újabb és újabb húzásait olvasva. Az igazán furcsa viszont az volt, hogy egyes jelenetekbenez a nő inkább komikusnak tűnt, Winterson legalábbis így ábrázolta. Nem sajnáltatja magát, amiért egy ilyen családban kellett felnőnie, inkább mintha megrántaná a vállát az anyja viselkedése kapcsán. 

"Mrs. Winterson nem szerette a vendégeket. Ha kopogtak, már szaladt is a piszkavassal az előszobába, hogy a levélszekrény nyílásán keresztül megdöfködje a látogatót."

Egy keveset megtudhatunk a hatvanas-hetvenes évek ipari Angliájáról, egy kicsit érintve a politikát is. Bepillanthatunk a munkások életkörülményeibe, nekem leesett az állam, amikor megtudtam, hogy nem volt Wintersonék házában fürdőszoba. Accringtonról is kapunk egy közelit a könyvben, szeretem az ilyen mellékes adalékokat egy regényben. 

Szerettem azt is, hogy Jeanette annyira nem volt képben az irodalommal, hogy gőze nem volt arról, hogy mit olvasson, úgyhogy beiratkozott a helyi könyvtárba, és elkezdte az A betűnél. Azt mondja, szerencse, hogy Austen az ábécé elején van. 

A bűbájos Accrington

Nemcsak az írónő gyerekkoráról, hanem felnőtt éveiről is olvashatunk, Mrs. Winterson utóhatásáról, arról, hogy a szeretés mennyire nem megy ennek a nőnek. Miss Wintersonnak. Mert mégis kitől tanulta volna meg, hogy hogyan kell? 

Két nap alatt befaltam a regényt, Winterson kicsit csapongó, én mégis szerettem a stílusát. Azt nem mondanám, hogy a személyiségét, az embert is megszerettem, mert nem lehet egy könnyű eset, persze mind tudjuk, hogy ezt nem ő választotta magának. A története érdekes és témája ellenére nem lehangoló, nyilván nem mindegy, mit hogyan tálalunk. 

A könyvet kiadja a Park Kiadó, ezúton is köszönöm nekik a lehetőséget, hogy elolvashattam.