2013-10-08

Meg ezért is érdemes várni az őszt - Maxim Kiadós megjelenések

Gondolom nem vagyok egyedül azzal a gondolattal, hogy ez az ősz egyenlő egy pénzügyi katasztrófával, szinte több az új megjelenés, mint a Könyvfesztivál idején. Emellett nagyon örülök, hogy sorra adják ki azokat a könyveket magyarul, amelyek iránt egy-egy tumblis könyves oldalnak köszönhetően már régóta vágyakozom.
A legdurvább termést egyértelműen a Maxim Kiadó produkálja, hatalmas mennyiségű könyvet jelentetnek meg októberben és novemberben, úgy kell majd lefogni, hogy kicsit visszafogjam magam a rendelések terén.

Nézzünk egy kronológiai sorrendet:


Ezeket a könyveket már kereshetitek a boltokban:


Októberben megjelennek:


Ebből az eresztésből négy könyvre csaptam le, ezek pedig a Hová tűntél, Bernadette, az Elakadó lélegzet, A De mi került a pitébe? és a Gyilkos kegyelem, úgyhogy már tűkön ülve várom a futárt. 
Még tudtam volna tovább válogatni, de megálljt parancsoltam az egéren pihenő jobb kezemnek, és büszke voltam, hogy csak ennyi. 

Aha, kiderült, hogy november végén további könyvekkel bővül a repertoár, szóval bajban vagyok, mert ezek közül is érdekel legalább három. 


November 29-én jelennek meg (előreláthatólag):


Ebből a kupacból a Ruta Sepetys meg a Mark Pryor-könyv érdekel a legjobban, illetve még az Alex Woodsos is szóba jöhet, de inkább az már ne jöjjön szóba. Ti melyik könyvekre vetettétek ki a hálótokat?

3 megjegyzés:

  1. Én még tartom magam (no meg a pénztárcám is közbeszól :)), szóval csak a szemem legeltetem a szépségeken. De ami nagyon érdekelne az a Felettünk a csillagos ég, a Kutya csillagkép, A könyvárus rejtélye és mivel az Álmok bandáját is nagyon szerettem, ezért Luca Di Fulvio újabb könyvére is kíváncsi vagyok persze :D

    VálaszTörlés
  2. Recit nem kértél - ha nem vagyok indiszkrét? :)

    VálaszTörlés
  3. Nem vagy az :), és nem, nem kértem. Nem nagyon szoktam recikönyveket kérni, talán egy kezemen meg is tudom számolni az eddigieket.

    VálaszTörlés