Seattle szúnyogjai

Maria Semple: Hová tűntél, Bernadette?

"Tudod, micsoda egzotikum az, hogy téged nem rontott el sem a divat, sem a popkultúra? Egy hónapja Ben Stillert emlegettem neked, és emlékszel, hogy válaszoltál? Ki az? Ezért külön szerettelek."

Imádom, amikor a futár megérkezik egy naaagy, sárga, buborékfóliás borítékkal. Aztán azt az érzést is imádom, amikor feltépem a papírt, és ott van alatta két gyönyörű és illatos könyv. Papírkötés, mégis iszonyúan igényes; egyrészt a borítókép igazán vonzó, másrészt helyenként hívogatóan csillog és masszív, nem valami gyűrődős ponyvafedéllel állunk szemben. És azt az érzést is imádom, amikor elnavigálok a molyon egy friss megjelenésű könyv adatlapjára, és azt látom, hogy még senki sem olvasta, én vagyok az első. Ritka eset, de tetszik. Erre a Bernadette-es könyvre régóta vágytam, elsősorban arra, hogy végre megjelenjen magyarul. Gyanítom, hogy a borítója fogott meg, mert a fülszöveg nem árul el túl sokat, se magyarul, se angolul (ugyanaz a kettő). Amikor befejeztem a könyvet, végképp így gondoltam. Ugyan nem vagyok fülszövegíró, de megpróbálkozom kreálni egy hosszabbat, hátha tisztul majd a kép általa.

Bee tizennégy éves, és épp arra készül, hogy Amerika túlsó partjára költözzön egy bentlakásos iskolába. Kissé fura lány, korához képest rendkívül tájékozott és értelmes, de nem az idegesítő értelemben. Anyja, Bernadette egykor népszerű, zseniális építész volt, csak aztán történt egy nagyon Csúf Dolog, és Kaliforniából Seattle-be költöztek a férjével. De ez még Bee születése előtt volt. Az apa a Microsoftnál dolgozza magát halálra, de valódi élvezettel.

Bee különleges érdeklődést mutat az Antarktisz iránt, és annyit kér a szüleitől, hogy mielőtt elmegy bentlakni, utazzanak el együtt a távoli kontinensre. Az ígéretet meg is kapja, de Bernadette elkezd pánikolni a tengeribetegség és az idegen emberekkel való összezártság miatt, ugyanis bizonyos fokú antiszociális hajlamai vannak, a házból ki sem mozdul, legfeljebb az udvaron található lakókocsiba, a Kis-Trianonba menekül a család elől időnként. (Bee nevezte el így az objektumot Marie Antoinette után szabadon - máris egy pirospont). 

A lényeg, hogy Bernadette igazi különc, évek óta azokat a sebeit nyalogatja, amelyeket Kaliforniában szerzett. Zárkózott, nem vesz részt a lánya iskolájának a közösségi életében, épp ezért fúj rá annyira a többi nő, a szúnyogok, ahogy Bernadette hívja őket. Aztán a férj is elkezd furcsán nézni rá, nem mintha túl sokat lenne jelen a családi életben, mégis messzemenő következtetéseket von le mindenféle kétes forrás alapján, és szervezkedni kezd... 

Seattle

Seattle - az űrtorony

Szerettem, hogy... 

- az eseményeket több szemszögből is megismerhetjük, e-mailekből, levelekből, újságcikkekből, az egész pedig egyszercsak összeáll egy kerek egésszé, ami nekem különösen tetszett - mármint az, hogy ezek a levelek nem csak úgy lógnak a levegőben, hanem egy igazi gyűjtemény részei. 

- ellátogattam egy kontinensre, ahova még egyetlen korábbi olvasmányom sem vitt el. Az Antarktiszra. Még most is fellángol bennem valami, amint visszaemlékszem a jeges jelenetekre, a hajóra, a vakító hómezőre, a Palmer állomásra, ahol ötéves a várólista... az egész igazán új volt nekem, faltam ezeket az oldalakat. "A jelek szerint az utóbbi húsz évben arra edzettem, hogy átteleljek a Déli-sarkon. Tudtam, hogy valamire még jó lesz."

- Bee és Bernadette között egy különleges kapocs van, Bee egyáltalán nem úgy látta az anyját, mint a kívülállók, sosem volt egyetlen rossz gondolata sem vele kapcsolatban, minden helyzetben kiállt mellette. "Én meg azt mondtam magamban: Hajrá anyu! Mert ez a lényeg. Akármit is mondanak róla az emberek, tudja, hogyan tegye mulatságossá az életet."

- az író semmit nem kezelt vérkomolyan. A stílus bájos és vicces, az egész könyv egy komédia, abszurd jelenetek sora, közben megható, de nem a szirupos értelemben. Kerek úgy, ahogy van.

Antarktisz

Palmer állomás meg pingvinek

És amit nem szerettem... nos, nincs ilyen. Úgy örülök, hogy ez a regény a polcom lakója lett, és nem csak azért, mert olyan szép látvány, hanem mert amikor majd ránézek, eszembe jut a sok levél, az Antarktisz meg a jófej Bee, a szánalmas szúnyogok, a Kis-Trianon, a vacsora az űrtoronyban, és egyből mosolyogni támad kedvem. 

A könyvet köszönöm a Maxim Kiadónak.