A könyv, ami felkerült a kedvenc YA regényeim listájára

Amikor olyan könyvekre gondolok, mint az Egy különc srác feljegyzései vagy A citromtorta különös szomorúsága, akkor egyből még-még sok ifjúsági regényt akarok olvasni, aztán a kezembe akad valami végtelen limonádé mondvacsinált problémákkal, szerelmi háromszögekkel, és megfogadom, hogy fél évig felé se nézek ilyesminek. Nem egyszerű belőni a friss (vagy akár nem friss) könyveket, hogy a kettő közül melyik kategóriába tartoznak, néha viszont nem bírok magammal, és egy láthatatlan erő visz a YA-k felé, hátha éppen kifogok egy igazán jót. A Neked adom a napot-tal nem indult teljesen felhőtlenül a viszonyunk, ám a végére érve úgy határoztam, hogy bőven ott a helye a kedvenc YA regényeim között. (Lassan ideje lenne frissíteni ezt a listát.)

A váltott nézőpontú regényben egy egyáltalán nem hétköznapi ikerpár tagjainak fejébe tekinthetünk be. Igazából nem az ikerpár a nem hétköznapi, hanem egyenként érdekes személyiség mindkettőjük. A fiú, Noah szemszöge 13-14 éves korukba repít vissza, ekkor még ő volt a csodabogár, a halmozott hendikeppel induló srác, aki egyértelműen kilóg a sorból. Aztán eltelik pár év, 16 évesek lesznek, és most a lány, Jude fejében vagyunk. Jude kifordult önmagából, egyszerre változott előnyére és hátrányára (a hátrányokat főleg ő maga szenvedi), most ő a fura lány, aki önkéntes szociális száműzetésbe vonult, és gőze nincs, hogy mit keres abban a művészeti iskolában, ahova eredetileg az öccsét szánták volna. A lány gondolatai megmutatják, hogyan esett szét a családjuk egy kisebb és egy nagyobb végzetes esemény után, Noah által pedig megtudhatjuk, mi vezetett el mindeddig. Titkok persze akadnak, Noah és Jude is rejteget néhányat, amelyek ha napvilágra kerülnének, valószínűleg még nagyobb sz.. port kavarnának, úgyhogy maradnak a falak, mindenki járja a saját útját.

Nemhiába emlegettem a bevezetőben azt a két regényt, Noah emlékeztetett az Egy különc srác feljegyzései névtelen főhősére, a történet hangulata pedig sokszor A citromtortára. Viszont ez a könyv mindkettőnél mélyebb és összetettebb, a stílus pedig végképp egyedülálló. A testvérpár egy művészetközeli anya mellett nőtt fel, és - némi nyomás hatására - ők is ezen a vonalon indultak el. A tehetség és a művészi érzékenység mindegyikükben megvan, és ez a szövegen is meglátszik. Néhol kicsit kusza, eleinte talán zavaros, de amint felveszed a ritmust, szeretni fogod.
Nekem ez majdnem a könyv feléig tartott, olvastam ezt, aztán olvastam az ötcsillagos értékeléseket, és próbáltam a kettőt összehozni, de eleinte nagyon nem ment. Onnantól kezdve lett érdekes számomra a történet, hogy bejött a képbe Guillermo, a kolumbiai szobrász, aki Jude mentorává válik. Ezek után szinte le sem bírtam tenni a könyvet, egyedül a vége előtt kicsivel raktam félre pár percre, csak azért, hogy még ne érjen véget. :)

Semmi tucat-YA klisét nem fedeztem fel a történetben, és gyakorlatilag annyira kiszámíthatatlanok az események (vagy csak én vagyok vak), hogy egészen a végéig elképzelni nem tudtam, hogy milyen irányt vesz majd az ikerpár élete. Feszültség van bőven, illetve nem tudni, hogy mikor mi fog kipattanni, és ha netán kiderülnek az eltemetett titkok, akkor hogyan reagál arra a környezet.
Igazán méltányolom, amikor egy ifjúsági regény szereplői nem faék egyszerűségűek. Ebben a könyvben mindenki összetett személyiség, senki sem jó per rossz, én minden főbb szereplőt megkedveltem. A szobrász Guillermo lett a kedvenc, de nekem Jude is szimpatikus volt, végre nem egy végtelenül hisztis 16 éves lány! :)

ez a borító még jobban tetszik

Úgy örülök, hogy végül ennyire jóban lettem ezzel a regénnyel, meg hogy van még remény, azaz léteznek még értelmes, egyedülálló és különleges ifjúsági könyvek!

Jandy Nelson: Neked adom a napot
Libri Kiadó, 2015
Fordította: Komáromy Rudolf