Lehet, hogy túl sok kávét ittam

 Hahóó, nem tudom, veszi-e még valaki az adást így világvége után kettővel (meg 4 évvel azután, hogy abbahagytam a könyves blogolást), de ha igen, akkor lehet jönni egy új helyre:

 

A többit majd ott megeszéljük. :)

Nem akarok drámai címet

Ismeritek az érzést, amikor befészkeli magát egy gondolat a fejetekbe, és néha egy-egy villanásra előjön, de annyira rövidek ezek a pillanatok, hogy tudomást sem veszel róla? Csak csinálod tovább a dolgod, mert már megszoktad, és bele sem gondolsz abba, hogy már másképp érzel az egésszel kapcsolatban. Aztán az a kis gondolat egyre többször villan fel, addig cseszeget, amíg végül oda nem figyelsz rá, és nem tudatosítod magadban. Nem tudnám megmondani, hogy mióta munkálkodik bennem ez a gondolat, de hatalmas megkönnyebbülést éreztem, amikor végre elért az agyamig: nem írom tovább ezt a blogot.

Február

Imádom, hogy az emberek a közösségi médiában képesek vérre menő vitákat folytatni arról, hogy jó-e, ha vége van a télnek, én azért megkockáztatok egy olyan megjegyzést, hogy ROHADTUL örülök, hogy itt a március, mert a tél utolsó hetei teljesen leszívtak. Mostantól hivatalos: a február a leggyűlöltebb hónapom (a január is erősen versenyben van). De nem csak panaszkodni akarok, hiszen az első hét tökéletesen telt, bejártuk Nápolyt és a környékét, úgyhogy kaptam néhány nap ízelítőt a tavaszból, talán ez is közrejátszott abban, hogy visszatérve egy fokkal jobban undorodjak a télikabáttól meg a bumszli bakancstól.

Most már tényleg nem veszek annyi könyvet!

Mire jók azok a könyvek, amelyeken legszívesebben páros lábbal ugrálnál, annyira idegesítenek? Arra, hogy olyan elhatározásokra juss, mint én a címben, például. Idén eddig nyolc elolvasott könyvből hét a saját példányom volt, és igazából kettő darab van köztük, amire azt mondom, hogy húúú de jó, hogy megvan otthon. A többi csak a helyet foglalja, és egyáltalán nem érzem magamat vagy az otthonomat többnek azért, mert birtoklom őket.

Erős évkezdés egy új könyvsorozattal

Ha nyakig benne lennék kismillió könyvsorozatban, valószínű azzal a hisztivel kezdeném a posztot, hogy jaj, ne már, megint egy sorozat, aminek majd be akarom szerezni és el akarom olvasni az összes részét. Ám mivel nem jellemző, hogy nyakig benne lennék kismillió sorozatban, nem fogok nyígni, inkább örülök szép csendben. A poént lelőttem, igen, a Vörös betűkkel egy igazán kedvemre való könyv volt, a többiért meg olvassatok tovább.