2012-05-29

George R. R. Martin: Trónok harca

Elképzelhető, hogy ezzel a bejegyzéssel szerzek magamnak néhány ellenséget, pedig higgyétek el, nem az a célom. Ha jól emlékszem, előbb jött szembe a sorozat (meg a sok "brace yourselves"-poszt a 9gag-en), és akkor rájöttem, hogy ebből van könyv is. Életem párja már mondogatta, hogy néznünk kéne a filmet, meg hogy elkezdene lassan az rpg-változattal is játszani, úgyhogy ha nem akarok spoilert, akkor ugorjak neki a sokszáz oldalnak.
Elöljáróban annyit, hogy nem vagyok egy fantasy-rajongó, sem szakértő, sem semmi, ami ehhez a műfajhoz kapcsolódhat, úgyhogy meglehetősen laikusként álltam neki A tűz és jég dala első kötetének. Éreztem is előre, hogy nem sok arra az esély, hogy a kedvencem legyen, a kis kezdetleges radarom sokszor bejelez előre (ennek ellenére a kíváncsiságom gyakran legyőzi az intuíciót, és csak azért is elolvasom azt, amiről előre sejtem, hogy nem nekem írták...) 
A Trónok harcában megismerkedhetünk a Deresben élő Stark családdal (gondolom nem kell mondani, hogy északon élnek), többek között Ned Starkkal, a családfővel, meg a feleségével, Catelynnel, valamint öt közös gyermekükkel, és Ned fattyával, Havas Jonnal. A király, Robert, és családja látogatóba érkezik hozzájuk, mivel Neddel ezer éve jóban vannak, és az uralkodó felkéri Deres urát, hogy legyen a segítője, mivel az előző nemrégiben elhalálozott. Mindeközben a keskeny tenger túlpartján az előző király (és állítólag a sárkányok) leszármazottai készülődnek, és szövetséget kötnek egy barbár sereggel, hogy segítségükkel le tudják győzni a jelenlegi uralkodót, és visszafoglalják a trónt. Na, ez egy meglehetősen lebutított összefoglaló arról, hogy miből bontakozik majd ki a cselekmény további része, ehhez jön még hozzá a soksok intrika, meg rejtély, hogy miért halt meg az előző segítő, hogy zuhant le Ned fia, Bran, ki kivel van, ésatöbbi. Felhívnám azok figyelmét, akik még nem olvasták a könyvet, hogy ha megteszik, kezdjék a végén található függelékkel, amelyben a szerző nagyvonalakban bemutatja a házakat, meg hogy ki kivel van, mert ennek tudatában kissé átláthatóbb lesz a sztori. Nekem úgy a hatszázadik oldal körül esett le, hogy jéé ilyen is van, addigra viszont kellően elvesztem az huszonnyolcmillió szereplő között. 
Szóval, ami zavart nagyon, az a rengeteg mellékszereplő. Főhős is akad bőven, de a rengeteg "Ser" akárki nekem tényleg sok volt. Egy Agatha Christie első tíz oldala ehhez képes kiscsoportos foglalkozás. Lehet, nekem alacsony a felfogóképességem, de nem esik jól ennyi embert megjegyezni, és hangsúlyozom mégegyszer, hogy a mellékszereplőkre gondolok. 
Most, hogy már a sorozatot is elkezdtük, még egyértelműbb, de olvasás közben is szimpatikus volt az, hogy nincsenek lekerekítve a karakterek. Nincs kimondottan jó és rossz. Mindenki aszerint cselekszik, ami a saját érdeke, valahol mindenkit meg lehet érteni, és nem találtam szinte egyetlen szereplőt sem, akire azt mondanám, hogy igen, ő a megtestesült jóság. Ned Stark gyerekei voltak ilyen szempontból a legmakulátlanabbak - már aki, mert pl Sansa egy hülye picsa - Bran, Ayra és Robb kimondottan jófejek, valamint a fattyú Havas Jon talán a kedvenc szereplőm a történetben, meg amúgy is az Éjjeli Őrséges, északi, hideg miliő érintett meg leginkább (vagy inkább kizárólag?). Sokkal jobban érdekelt az, hogy kik/mik élnek a Falon túl, mint például az, hogy ki bízott meg bérgyilkost Ned egyik gyerekének kiiktatására, már maga a Fal is a hétszáz láb magasságával teljesen elbűvölt. Szeretnék egy könyvet, ami csak az Éjjeli Őrségről szól, azt hiszem.
Az mondjuk a személyes problémám, hogy ez a középkoriasított világ lovacskákkal, páncéllal, masszív férfiuralommal sosem állt közel hozzám, illetve ha még tényleg A Középkorról van szó, az más, de ez csak hasonlít rá. Én igyekeztem mindent teljesen máshogyan elképzelni, nem mindent szürkének-barnának, és ezáltal kicsit helyreállt a lelki békém. A történet mondjuk folyamatosan kihozza belőlem a férfigyűlölőt, pedig nem vagyok megrögzött feminista, de nagyon sokszor felbosszantottak az események. 
Nyilván a megrögzött és hozzáértő fantasy-sták harcba szállnának velem, de egyszer valaki mutasson nekem egy igazán jó könyvet a műfajon belül, és olyat, ami legkevésbé sem hasonlít a mi mai vagy egykori világunkra. Az a helyzet, hogy én nem voltam elájulva Martin kreativitásától, (pl Középföldét is ezerszer teljesebbnek érzem,) a Trónok harcával sajnos engem nem tudtak megvenni. 


2012-05-15

Hidasi Judit: Április út

Ahogy megjelent ez a könyv, rögtön le kellett rá csapnom. Azért, mert úgy 4-5 évvel ezelőtt kaptam egy Rozéfröccs című regényt anyukámtól, amit egy Judit Ponte nevű csaj írt (a Hidasi Judit már foglalt... a molyon jól össze is hozták a kettőt egy szerzőnek, sebaj.), és az akkor nagy kedvenc lett. Ez a Hidasi és a Ponte egy és ugyanaz a nőszemély, aki ezek szerint szuper könyveket ír, erről is csak jót tudok mondani. 
A 15 éves Vera kosáredző apjával, jogász anyjával és 10 éves húgával él valami bányászvárosban, amit helyből utál. Egy napon viszont olyan szörnyű esemény történik, hogy muszáj otthagynia a kisvárost, és Budapestre költözik kollégiumba. Pont azután néhány nappal, hogy megtalálja élete szerelmét, Bálintot, akivel minden tökéletes, de a tragédia miatt el kell válniuk, legalább is Vera szerint. 
Tizenöt évvel később találkozunk újra a lánnyal, ezúttal Budapesten, Vera tulajdonképpen vegetál. Munkája, lakása van, de minden emberi kapcsolatot mellőzve tengeti a napjait a megszokott rutin szerint. Aztán valahogy összebarátkozik a szomszéd rocker pasival, majd megismerkedik egy véletlen folytán a kedvenc magyar színésznőjével, és hopp, még egy barát. Aztán jön a húga, akit hat éve nem látott, hogy legyen a tanúja az esküvőjén. Egy napon pedig pizzát szállít ki egy ismeretlen címre, naná, hogy Bálint lakik ott. Úgyhogy kezdődnek a bonyodalmak, meg Vera visszailleszkedése a társadalomba, mert rájön, hogy többé nem akar magányos lenni, eddig hiába volt ez a legegyszerűbb megoldás arra, hogy ne kelljen szembenéznie a múlttal. 

Hidasi Judit stílusa valamiért iszonyúan közel áll hozzám, imádom a rövid mondatait, és a kis megjegyzéseit. Annyira érzelemgazdag a mű, hogy még mindig a hatása alatt vagyok, és ha tudnék bőgni könyvön, akkor azt tenném, egyrészt mert néha annyira fájdalmas, néha pedig olyan boldog. Vicces, hogy egyszer még a Rozéfröccs főhősnője, Maróthy Frida is feltűnt, mikor Vera pizzát szállított neki és a barátnőinek. 
Imádnivalóak a karakterek is, Bálint meg tényleg az a férfi, akiből olyan nagyon kevés van, és olyan nagyon jó lenne, ha minden pasi hasonlítana rá. Nem lenne ennyi boldogtalan nő, az biztos. Úgyhogy nem nehéz átérezni Vera szerelmességét, nem csoda, hogy a második találkozás alkalmával is így beleesik. 
Nem tudtam letenni a könyvet, pedig sajna néha muszáj volt. Tegnap is már mennem kellett volna itthonról el, de még csak egy oldalt, na jó, még egyet, és aztán indulok tényleg...
Egy ideje gondolkozom már, hogy mi legyen, de azt hiszem, kedvenccé vált ez a könyv is, ahogy annak idején a Rozéfröccs. Ritkán olvasok magyar írótól, félek tőlük kissé, ez a csaj viszont kifektetett, a szó jó értelmében, másodszor is. 

A könyvet kiadja a Gabo. (2012)