25 órás Bookdepository akció!

Néhány napja landolt az e-maileim között a romlást, nyomort és szegénységet hozó üzenet, miszerint újra lesz 25 órás vásár a Bookdepository oldalán. Július elsején, kedden indul magyar idő szerint 10 órakor, ha sikerült jól átváltanom az időzónákat. Azt hiszem, a legutóbbiról valami csoda folytán lemaradtam, de az eggyel és a kettővel korábbi alkalmakkor mindig beszereztem valamit - általában szakácskönyvet.

Egy kis infó azok számára, akik nem ismerik az oldalt vagy ezt a konkrét akciót: A Bookdepository egy online könyváruház, angol nyelvű könyveket lehet vásárolni ingyenes kiszállítással. A 25 órás akció során minden egész és fél órakor kikerül egy halálosan leakciózott könyv, ami aztán elkezd vészesen fogyni, szóval ha le szeretnénk rá csapni, akkor elég gyorsnak kell lennünk - célszerű már idő előtt belépni az oldalra, hogy csak a fizetési procedúrán kelljen végigverekedni magunkat (nem nagy ügy). A kínálat elég széles: gyerekkönyv, non-fiction, regények mindenféle műfajból. 

Ti szoktátok figyelni ilyenkor a bookdepót? Esetleg vettetek már valamit ebben az akcióban?

6 nyári könyv - szubjektív válogatás

Néhány hete már itt kallódik ez a bejegyzés piszkozatban, közben meg mindjárt július, az egyetlen mentségem az a külső körülmény, hogy igazi nyár még - hálisten - nem sok volt, nyilván kivár addig, amíg elmegyünk szabira.
Persze ugye mi számít nyári könyvnek? Egyszer írtam egy hasonló bejegyzést, de az a lista főként a lájtosabb irodalom számomra kedves darabjaiból épült fel. Szóval nekem a nyári könyv az, amiről a nyár jut eszembe, ilyen egyszerű. Ebben a bejegyzésben azokat sorolom fel, amelyeket az utóbbi évek nyarai során olvastam, és mondjuk lehetőleg nem a skandináv télben játszódnak, tehát azért igyekszem kicsit tartani magam a témához is, de inkább a személyes emlékeim vezettek, amikor ezt a listát összeállítottam.

Jack Kerouac - Úton (Az eredeti tekercs)

Tavaly nyári élmény, a dögletes melegben figyeltem itthon esténként, ahogy Kerouac több ízben átszeli Amerikát. Igazi szerelemkönyv, azóta sem olvastam semmit, ami ennyire intenzív élmény és szívdobogtató olvasmány - bár lehet ez a szó pont nem illik a könyvhöz, de belőlem ezt a tünetet váltotta ki - lett volna. Az biztos, hogy jókor voltunk egy helyen, szerintem ez a könyv így üt igazán, nagyon örvendek magamnak, hogy nem "csak úgy" álltam neki, hanem egy olyan időszakban, amikor épp kezdtem érdeklődni az amerikai kontinens iránt. Bővebb információk itt. 

Emylia Hall - Nyarak könyve

Minden valamirevaló nyári listán ott a helye ennek a regénynek. (Nikkincsén is ott van.) Mindig izgalmas egy kívülálló szemszögéből látni Magyarországot, Emylia Hall pedig igazán egzotikus és idilli helyet varázsolt belőle. A legjobb a Balaton partján olvasni, engem kellemesen elringatott a kovászosuborkalé-színű víz mellett, felidézte bennem a gyerekkori nyarakat, azokat az időket, amikor még készültek papírképek, és egész nyáron barna voltam, a hajamat pedig még ki tudta szívni a nap. A töméntelen mennyiségű vajas kukoricát még most sem értem, de esküszöm, ez a könyv legnagyobb hibája. További áradozás itt. 

Michelle Moran - Nefertiti

Azelőtt nem olvastam az ókori Egyiptomról, de jó ötlet volt ezzel kezdeni. Ha valakit érdekel a téma egy lájtos feldolgozásban, annak bőszen ajánlom Michelle Moran könyvét (van belőle több is), nagyon hangulatos, persze az események tükrében ez lehet, hogy kicsit erős jelző, hiszen a halálozások száma a nagyon sokhoz közelít a regényben, meg eleve elég kevés a szimpatikus tettekről híres szereplő. Ha nem kenitek-vágjátok az egyiptomi történetet, és nem szeretnétek spoilert, akkor ne nagyon tanulmányozzátok a családfát a könyv elején. 

Victoria Hislop - A sziget

Amikor kivettem a könyvtárból, már nem emlékeztem, hogy miért volt a várólistámon, fülszöveg nem volt a könyvtári példányban, úgyhogy teljes tudatlanságomban ért a sokk, hogy ez a regény egy görög sziget, Szpinalonga történetét meséli el, ahová még nem is olyan sok évvel ezelőtt a leprásokat száműzték az országból. A könyv több idősíkon játszódik, egy krétai család életét mutatja be generációkon keresztül. Sokszor elég sokkoló a történet, mégis szívesen gondolok vissza erre az olvasmányra, és gondolom a mediterrán helyszín miatt sorolom ide, a nyári könyvek közé.

Takami Kósun - Battle Royale

Légyszi, ne nézzetek csúnyán, egyszerűen nem tudtam kihagyni ezt a könyvet a listából, ha rágondolok, egyből a masszív kánikula jut eszembe, az esti vergődés a kanapén még fél tizenegykor is. Szegény Battle Royale hogy eltűnt a süllyesztőben, míg az Éhezők viadala sikere még mindig nem csengett le, pedig az alapkoncepció ugyanaz, csak Takami Kósunnak több vér volt a pucájában, úgyhogy a regénybe is több jutott belőle. Brutális, kegyetlen, hátborzongató disztópia, a gyerekszereplők ellenére messze nem egy klasszikus YA. Nem rövid. 

Patrick Süskind: A parfüm

Emlékeztek még, micsoda hájp volt körülötte? Ebből is látszik, hogy a tömeg nem feltétlenül az egyszerűt és a színvonaltalant olvassa, hanem azt, amit elé raknak. Jelen esetben elég volt, hogy készült egy film A parfümből, az emberek meg sorra csapkodtak le rá a könyvesboltokban. Akkor olvastam, amikor anyuval nyaraltunk Velencében, és a szállodában küzdöttünk a milliónyi szúnyoggal, mert katacita előre megmondta, hogy Velencében nincs szúnyog. Aha. Nem hiszem, hogy nagyon be kellene mutatnom a könyvet, némi erős gyomor azért nem árt hozzá. 

A sort még bőven folytathatnám, de akkor még több érdektelen személyes adalékot kellene végigolvasnotok mindenféle nyári körülményről. Egyébként nagyjából az összes déli regényt ide sorolnám, élükön a Sült zöld paradicsommal meg a Ne bántsátok a feketerigót!-tal, de belőlük grandiózus összefoglalót készülök produkálni, amint végigettem magam az Elfújta a szél kismillió oldalán illetve az Örök kísértésen. 

Bennetek melyik könyvek idézik fel leginkább a nyarat?

A legjobb és legrosszabb körömlakkjaim

Az van, hogy egyáltalán nem szeretek a körmeimmel bíbelődni, ennek több oka is van: egyrészt nagyjából születésem óta küzdök a hüvelykujjam és az azon található köröm formájának elfogadásával (most már túltettem magam rajta), másrészt a körmeim minősége és felépítése is katasztrofális, rettentő barázdáltak és vékonyak, hát még ha a barázdákat megpróbálom polírozással eltüntetni. Az egyetlen mákom, hogy legalább a körömágyaim rendben vannak, hozzájuk sem nyúlok (lehet, hogy épp ezért vannak rendben).

Viszont nem szeretem, ha pucérak a körmeim, főleg amikor azt látom, hogy másnak meg milyen szépen ki vannak festve. Lakkozni nem tudok szépen, meg általában egy napig tart a sértetlen állapot, aztán vagy felpuhul fürdés közben és elkezd lejönni, vagy csak szimplán lepattog a körömhibáim miatt, az a látvány meg nem a jó értelemben csiklandozza az agyamat. A lemosástól megint csak rosszul vagyok, főleg ha korábban úgy döntöttem, hogy a tartósság és a gyors száradás érdekében homoklakkal pingálok, semmi sem tökéletes.

További technikai kérdésekről a végén. Most nézzük a kedvenc lakkjaimat!

A körülbelül 50-60 darabos gyűjteményből válogattam, a szempontjaim pedig eléggé kézenfekvőek:

- könnyű kezelhetőség (értsd: egyszerű felkenni, nem csíkos, szépen terül, nem maszatolódik egy órával festés után)

- tartósság (nálam ez relatív, ha két napig ép rajtam egy lakk, az már csoda)

- szín (meglepetés! eleve nyilván nem veszek olyan lakkot, amelyiknek nem tetszik a színe)

- a gyors száradás meg csak hab a tortán

Azt nyilván észrevettétek, hogy nem a Nailland standjáról szedtem össze a lakkokat, elvből nem veszek drága példányokat, annyira azért nem izgat a téma, drogériás szinten is lehet találni csoda darabokat.

Moyra

A Moyra lakkjaim simán verik a mezőnyt a tartósság szempontjából. A bal oldali homoklakk egy gyönyörű rózsaszín arany csillámokkal, a fekete tökéletesen fed, és tényleg nagyon sokáig fent marad, a fehér meg csak egy szimpla fehér (3 rétegben az igazi), de őt is nagyon szeretem. Egyáltalán nem csíkoznak az ecsetek, és szépen el is terül a lakk a körmökön. Van még egy neonsárga darabom, ő sajnos három rétegben sem az igazi, még úgy is átlátszik a fehér holdacska. 

Rimmel

Annak ellenére, hogy nem vagyok oda meg vissza a lila színért, aránytalanul sok a lila lakkom, és nagyon szívesen hordom őket. A fentebb látható darabok már szerepeltek 1-1 havi kedvences összefoglalóban, de azért örvendezek még picit nekik. A Rimmel Space Dust tényleg egy perc alatt megszárad, és sokáig fenn marad a körmeimen, illetve szépen mutat egy rétegben is, ami azért jó, mert nem kell megszenvednem annyira a lemosással. A 60 seconds lila pedig egyszerűen csak tetszik, emellett elég tartósnak is bizonyul, ellentétben a másik kettő 60 seconds lakkommal.

KIKO

Javítsatok ki, ha tévedek, de úgy tudom, Magyarországon nem lehet beszerezni Kiko termékeket. Ezeket még Olaszországi tartózkodásom során vettem, és azóta is nagy becsben őrzöm őket. A mélybordó színű egy igazi klasszikus, nagyon nőies, a mellette lévő gyöngyházfényű öööö... nem tudom milyen szín, bocsánat pedig még közelebb áll a szívemhez, régebben nagyon sokat hordtam, mostanában már igyekszem tartalékolni, mert eléggé fogyóban van szegény.

Vegyes

A mentaszínű Beauty UK lakkot Angliában vettem még a mentaláz kezdete előtt, azóta is hű társam, nem is csalnám meg másik, hasonló színű körömlakkal, nem azt érdemli. A fenti szempontok mindegyikének tökéletesen megfelel. A Manhattannek ez a zöldes-aranyos duokróm (?) darabja azért került be a kedvencek közé, mert legalább 10 éve megvan, és töretlenül funkcionál, emellett nekem a színe is nagyon tetszik. A legeslegkedvencebb pedig - bár most nyáron hanyagolom - az ez a metálfényű Maybelline Colorama, imádom a fémes színű lakkokat, ez pedig úgy érzem, nekem lett kitalálva. 

A legrosszabbak

Egy Claire's és három Lovely. Ez utóbbi márka tőlem már nem kap több esélyt, teljesen leszerepeltek minden tekintetben. A 2. és a 4. borzalmasan lassan szárad, csíkosan fed, és legalább három réteg kellene ahhoz, hogy valahogy kinézzen, egyébként nem is tartanak sokáig. A mindenki által istenített Riónak adtam mindezek után egy lehetőséget a bizonyításra. Ahogy kihúztam az ecsetet, már ért egy kis meglepetés, ugyanis a szőrök összevissza álltak, valamelyik épp kiesni készült, de azért sikerült nagyjából normálisan felkennem. Tényleg iszonyat gyönyörű, mindenkinek mutogattam, hogy nézd milyen szép! Annak ellenére, hogy homoklakk, nagyon hamar elkezdett lepattogni, úgyhogy egy szép estén nekiálltam lemosni. Nem számoltam sem a perceket, sem a vattapamacsokat, de rendesen megküzdöttem az eltávolítással. Az eredmény pedig tíz besárgult és sérült köröm. Mi kell még a boldogsághoz? Kizárt, hogy még egyszer használjam. Azóta is kerek szemmel olvasom a méltató véleményeket, ha valaki hisz még a csodában, nagyon szívesen átruházom rá a lakk tulajdonjogát ingyen és bérmentve. 

A Claire's meg  csak egyszerűen képtelen fennmaradni a körmömön néhány óránál tovább, ami egyes Essence lakkokról is elmondható, viszont ez esetben a csodálatos szín miatt különösen elszomorít ez a negatív tulajdonság.
Rajtuk kívül meg kell említenem az Astor gyümölcsillatú körömlakkját is, viszont őt lefotózni nem tudtam, mivel már kidobtam. A szín szép pasztellsárga, az illata tuttifrutti. Viszont borzasztó sűrű, ezért szép csíkosan lehet csak felkenni, ha ezt el akartam kerülni, akkor aránylag vastag rétegben kellett alkalmaznom, így viszont az életben nem száradt meg. Vagyis furcsa, mert ahogy felapplikáltam, egyből megkötött, aztán mégis maszatolódott mindenfelé, de legalább jó rondán nézett ki. Nem tudom, hogy romlott példányt fogtam-e ki, vagy az összes ilyen, szóljatok, ha van tapasztalatotok vele kapcsolatban. 

Egy kis technikai adalék: természetesen mindig használok alap és fedőlakkot is. Változó, hogy épp milyet, jelenleg Nikkincs hatására a Sally Hansen double duty alap és fedőlakkját tesztelem, még nem tudok róla véleményt mondani, mert tegnap használtam először. Egyébként az Essence-nek van egy elég tűrhető barázdakiegyenlítő lakkja, meg néha a Moyra körömerősítőjét használom alapként, illetve most már a Sally Hansent is. Az NYC gyorsszárító fedőlakkja is nagyszerű, tényleg lerövidíti a száradási időt, de úgy tudom, ő mostanában védett állatfaj, nehéz rábukkanni.
Díszítgetni meg variálni nem igazán van türelmem, olyat szoktam néha, hogy a gyűrűsujjam körmét más színűre festem (azta, mennyire out-of-the-box megoldás, igaz?), mostanában pedig arra kaptam rá, hogy a két kezemre különböző, de azért valamelyest harmonizáló lakkot kenek.

Nektek melyik a leginkább kedvenc és a leginkább nemszeretem lakkotok? 

Könnyű meghalni a Vadnyugaton

Szeretjük a Family Guyt és a Cleveland Showt, ugye? Meg esetleg az American Dadet is? Meg sem tudom mondani, hogy az előbbi kettőt hányszor néztük végig, nem tudok betelni velük, pedig emlékszem, mielőtt egy részt is láttam volna a Family Guyból, eléggé kitámasztottam ellene. Gondoltátok volna, hogy kevésen múlt ezen sorozatok és Seth MacFarlane élete is? 2001. szeptember 11-én 7:45 helyett 8:15-re ért a reptérre, mert az ügynöke véletlenül rosszul informálta a gép indulásáról (úgy fest, egy to vagy egy past szócskán múlt az egész). Beszállásra így már nem volt lehetőség, és míg Seth várt a következő gépre, valószínűleg arról is értesült, hogy a lekésett repülő háromnegyed kilenckor a World Trade Center északi tornyába csapódott. 

A fent említett sorozaton kívül a Ted című filmet köszönheti neki a világ, én ezt érdeklődés hiányában kihagytam, de ha már így belemerültem a 9/11-be, elmondanám, hogy a film főszereplője, Mark Wahlberg is jegyet váltott az egyik eltérített járatra, aztán pár nappal korábban meggondolta magát az utazással kapcsolatban. A mozik már játsszák a Hogyan rohanj a vesztedbe filmváltozatát, aki viszont a mozi helyett inkább a könyveket preferálja (pl. én), az el is olvashatja az azonos című regényt, amelyet maga Seth MacFarlane írt. 

Rá kellett jönnöm, hogy nagyon ritkán olvasok vicces könyvet. Persze az előfordul, hogy időnként felnevetek egy-egy poénon, de elég magas az ingerküszöböm, olyan könyv pedig tényleg szökőévente egyszer kerül a kezem közé, ami kifejezetten a humorra épít. Most viszont úgy éreztem, hogy nagyon nem nyúlhatok mellé, hiszen a szerző humora már ismerős, és a vadnyugati helyszín is sokat nyomott a latban, amikor azon gondolkoztam, hogy vajon jó lesz-e nekem ez a történet.

Igazán klasszikus esettel van dolgunk: Albert, a gyáva és kissé puhány juhtenyésztő (akinek kínosabb pillanataiban az sem jut eszébe, hogy mi a neve annak, amikor sok juh van együtt) folyton szembekerül különböző kategóriájú rosszfiúkkal. A kiváltó ok általában valamilyen nő, bármilyen meglepő is. Miután elhagyja az állítólag csodálatos barátnője, mély önsajnálatba süllyed, a juhok pedig ezalatt hatalmas bundát növesztenek. Időközben a városba érkezik egy ismeretlen hölgy, Anna, a szintén igencsak jóéletű bátyjával, és úgy alakul, hogy ez a nő unaloműzés gyanánt megpróbálja kihúzni Albertet a testi-lelki tespedésből.

A vadnyugati tájképet veszélyes banditák, bajuszkarbantartók, kurtizánok és viszkisüvegek díszítik, illetve különböző emlékezetes jelenetek támasztják alá a címet (főleg az angolt - A Million Ways to Die in the West), mint például ahogyan egy hatalmas jégtömb kiloccsantja egy helyi lakos agyát, vagy amint a vásári fényképész felrobbantja a kuncsaftjait és saját magát is a vakuval való bénázás során. 

A trailert és a könyvet összehasonlítva arra jutottam, hogy nem könnyű úgy visszaadni egy-egy poént egy papíron, hogy az igazán üssön, ez kábé olyan lehet, mint hangulatjel nélkül üzenetet írni valakinek nemhivatalos ügyben. Úgy érzem, MacFarlane-nek ez mégis egész jól sikerült, a megszokott módon váltják egymást az alpárian és bájosan vicces szituációk. A kedvencem Albert legjobb barátjának, Edwardnak és az ő kurtizán barátnőjének szerelmi kapcsolata: a lány mély vallásossága miatt semmiképp sem szeretné elsietni a szexet, Edward számára pedig mi sem természetesebb, illetve még irigyli is Ruth-t, amiért nincs két egyforma nap a munkahelyén.  

Egyébként hiába imádom MacFarlane produkcióit, látni valamiért nem szeretem magát az embert. Fogalmam sincs, hogy mi a bajom a megjelenésével, de úgy érzem, hogy jobb lenne, ha csak a szöveget és a hangját adná a műveihez, mert most olvasás közben kifejezetten idegesített, hogy végig az ő arca lebegett a szemem előtt. 

Bár nem azt kaptam, amit például egy Family Guy-tól, nekem MacFarlane ezen oldala is tetszett, igaz, nem volt olyan kifinomult a humora, mint időnként a sorozatokban. Mivel - ahogy már említettem - vicces könyvek terén nincs nagy tapasztalatom, összehasonlítási alapom sincs, nem tudom megmondani, hogy a Hogyan rohanj a vesztedbe mennyire állja meg a helyét a maga műfajában, csak annyit tudok, hogy sokat nevettem olvasás közben, és a karaktereket is igazán megszerettem, szerintem ez egy tökéletes könyv nyaraláshoz, strandhoz, és olyan hasonló tevékenységekhez, amikor nincs kedvünk túlságosan összpontosítani. 

A könyvet kiadja az Agave. 

5 könyv, amit elolvasok 2014 nyarán

Hiába nem vagyok már iskolás, imádom előre megtervezni a nyári olvasmányaimat. Megnéztem a tavalyi és a tavalyelőtti terveimet, 2013-ban majdnem az egész lista egy totális mellélövés volt, a rajta szereplő könyvek  egy részét vagy félbehagytam, vagy csak egyszerűen utáltam, egyedül az Örökség tetszett a 9-ből. Két évvel ezelőtt sikerült jobban beletrafálnom, bár az Úton akkor kimaradt, de ez nem is baj, mert annak tavaly nyáron jött el az ideje. Kíváncsi vagyok, hogy idén mennyire leszek sikeres, mind a lista összeállítását, mind az olvasásokat tekintve.

Margaret Mitchell: Elfújta a szél

Óriási hiányosságot kell pótolnom, főleg hogy Délért mennyire rajongok, feltett szándékom, hogy minden a számomra fontos déli regényeket mind elolvassam, már csak egész kevés hiányzik. Az Elfújta a szél alapdarab, gondolom ezt nem kell hangsúlyozni, pont ezért - meg a hossza miatt - félek tőle, nagyon akarom szeretni, magasak az elvárásaim vele szemben. Szintén délrajongó bloggertársaim (Amadea és Nikkincs) viszont állítják, hogy szuper és hossza ellenére gyorsan lehet vele haladni, egye fene, hiszek nekik. 

Ben Aaronovitch: London folyói

A Kakukkszó után nem akartam egyből megint valami londonos könyvbe belekezdeni, de hamarosan muszáj sorra kerítenem a London folyóit, mert ahhoz képest, hogy mennyire vártam, indokolatlanul régóta vár a polcon olvasatlanul. Valószínűleg nem egy tipikus "nyári" olvasmány - legalább is az én értelmezésem szerint, - de mivel mindenképpen el fogom olvasni, gondoltam beszúrom a listába, így egyet már tuti kipipálhatok róla nemsokára.

Gillian Flynn: Sötét helyek

Egész sok krimit meg hasonlót olvasok mostanában magamhoz képest! Nem volt kérdés, hogy GF második magyarul megjelenő könyvére a lehető leghamarabb rávetem magam, mivel a Holtodiglant imádtam, meg valamiért különösen szívesen emlékszem vissza azokra a könyvekre, amelyeket az ideköltözésünk első hónapjaiban olvastam. (Még a Felhőatlaszra is, pedig hogy utáltam, úristen.) Az elvárásaim most is magasak, remélem a hölgy ezúttal sem okoz csalódást. 

Katharina Hagena: Az almamag íze

Direkt nyárra tartogattam ezt a regényt, a régiházas történetek nekem kifejezetten ehhez az évszakhoz passzolnak. Emlékszem, hogy amikor megvettem, mekkorát csalódtam, hogy egy kb A5-ös puhafedeles könyvet tartottam a kezemben, nem tudom, miért, de valami monumentálisabbra számítottam. Ezt az örököltem-egy-házat-és-egy-múltbéli-nagy-titok-lappang-a-felszín-alatt -témát előszeretettel lovagolják meg mostanság az írók, nem mindig akkora sikerrel, én azért gyakran lecsapok rájuk, meglátjuk, hogy a német megoldás hogy tetszik majd. 

Jenny Han: A nyár, amikor megszépültem

Nem múlhat el nyár YA nélkül, erről pedig kivételesen - megbízható forrásokból - egész biztatókat hallottam, aztán ott van az az átszűrődő napocska a háttérben a borítón, meg a cím, meg úgy minden egybevetve, kedvet kaptam, na. Amúgy is régen olvastam már agyzsibbasztó tiniirodalmat, kell valami a szinten tartáshoz :D Őt már elő is jegyeztettem, sőt egy másik KMK csodát is, aminek egyelőre le sem merem írni a címét, de régen a tumblrön rákívántam még angol nyelvű valójában.

Egyelőre ennyi, azért vannak még prio kettes tervek is, például A szingli fejvadász meg az Örök kísértés (szintén Dél), emellett kéne valami velencéset is olvasni, mondjuk egy VII. Olivér újrázás szerintem teljesen ideális lenne erre a célra.

Nektek vannak könyves terveitek a nyárra, vagy inkább majd ahogy esik, úgy puffan?

Nyuszi, talán beteg vagy?

Az Expedíció megjelenésekor már kiszivárgott a következő rész nyulas borítója, ment is a találgatás, hogy vajon miért pont nyúl? Talán nem nagy spoiler, ha azt mondom, hamar kiderül a könyvből. Az biztos, hogy ha mostanában meglátok egy fehér nyulat, kiver majd a víz. 

Szerintem nem vagyok egyedül azzal, hogy a Déli Végek-trilógia második részét várva abban reménykedtem, hogy majd most jól fény derül arra a sokminden rejtélyes összevisszaságra, ami az Expedíció végén nyitva maradt, gyakorlatilag az egész könyv egy nagy rejtély volt, nem nagyon kaptunk választ akkor semmire. A női megérzésem viszont azt súgta nekem, hogy a Kontroll is csak a ködösítésről fog szólni, és az a helyzet, hogy nem tévedtem túl nagyot. 

A helyszín ezúttal a Déli Végek főhadiszállása, amely az X Térség határának közelében fekszik. Az épület és a technológia elavult, a folyosókat és irodákat bűzös tisztítószer szaga lengi be, a munkatársak közötti viszont pedig példásan bizalmatlan. Emiatt sokszor eszembe jutott a Védett férfiak, amelyben hasonló légkör uralkodik a szögesdróttal körbezárt kutatási területen: senki nem bízik a másikban, nem árul el részleteket a saját munkájáról, inkább igyekszik mindenki kiszedni valamit a többiekből (általában kevés sikerrel), kicsinyes játszmák folynak labilis idegzetű emberek között. 

Az első részre jellemző zsigerig hatoló félelem (oké, nem tudom, a főhős félt-e, én eléggé paráztam egy idő után) a Kontrollban átalakul paranoiává. Nincs annyi poloska a világon, amennyit a Déli Végeken elrejtettek az irodákban, nem igazán tudni, hogy ki kivel van, vagy épp ki ellen, mindenki furcsán viselkedik, kezdve az igazgatóhelyettessel, aki elég közel állt a korábbi igazgatóhoz, ezért nem igazán üdvözli Kontroll megjelenését ugyanebben a pozícióban. Kontrollnak (és ezáltal nekünk is) azért sikerül megtudni ezt-azt az X Térségről illetve a legutóbbi Expedíció résztvevőiről. Biológusunkkal személyesen is találkozik, de róla se mondhatjuk el, hogy dől belőle az információ. A poloskák és a ködösítés mellett ott van még a hipnózis, amellyel az első részben már találkozhattunk, ebből kifolyólag ahogy haladt előre a történet, egyre kevésbé tudtam megállapítani, hogy bizonyos események, jelenségek tényleg igaziak-e, vagy csak a főhős befolyásolt képzeletének szüleményei. A könyv első kétharmadában a forrókása kerülgetése folyik, számomra ez sem volt unalmas, a pusztulat Déli Végek tökéletes helyszínül szolgált ennek. A regény vége felé azért beindultak az események, úgy kellett felkeltenem magam a hipnotizált állapotból, hogy felfogjam: ami történik, az nem a képzelet játékának az eredménye, itt már tényleg akció van. 

Az Expedíció közelebb áll hozzám, mint a Kontroll, de azért a második részt is szerettem olvasni. Tény, hogy Vandermeer most még mélyebben bevitt minket a susnyásba, de azért kicsit jobban megismerhettük az X Térséget, legalább is a Déli Végek szemüvegén keresztül nézve már több infónk van az egészről. Továbbra is megmaradt bennem az érdeklődés az X Térség iránt, és alig várom, hogy megjelenjen a harmadik rész, kíváncsi vagyok, milyen szemszögből közelíti meg most Vandermeer a helyzetet, stílusváltásra most is lehet számítani. Azért egy picit még mindig félek, hogy úgy járok, mint a Losttal, hogy valami ködös és értelmetlen magyarázattal vagy végkifejlettel szúrják ki a szemünket, de közben bizakodom, és remélem, hogy a felmerült kérdéseim (legalább) egy részére elfogadható választ kapok. Ősszel úgyis kiderül minden. 

Májusi kedvencek

A könyves kedvencek terén picit gondban voltam, mert ugyan 8 darab olvasmányom (plusz egy félbehagyásom) volt a hónapban, és ugyan közülük többet is eléggé szerettem olvasni, ám most visszagondolva egyik sem volt az a hűűűű élmény, de lehet, hogy ez nem az ő hibájuk. Legutóbb a Budapest Noir-t fejeztem be Kondor Vilmostól, örülök, hogy végre megismerkedtem az íróval, mert a sorozat első része igazán hangulatos és pörgős, úgyhogy ez egy tipikus lazítós könyv meg egy kis időutazás a harmincas évek pezsgő Budapestjére. Szerettem még Orhan Pamuk Isztambulját is, neki külön bejegyzést is kívánok szentelni, képekkel, természetesen, úgyhogy róla egyelőre annyit, hogy egy gyönyörű és nagyon személyes városleírás, kedves és szomorú történetekkel, történelmi adalékokkal, szépséges tájakkal. 

Egyébként áldom az eszemet, hogy már hónap közben elkezdem írni a listát a kedvenceimről, mert például a mai napon már biztosan nem emlékeztem volna arra, hogy megnéztük az Airplane-t, és hogy imádtam! Visszagondolva, az is furcsa, hogy ez egyáltalán májusban történt. Szerintem még egyetlen Leslie Nielsen-filmet sem láttam, sőt, azt sem tudtam, hogy játszik benne, sőt!!! miközben néztem, még akkor sem tudtam, hogy játszik benne. Szóval tudom, hogy bődületes nagy baromság a film és nem mellesleg hatezer éves, mégis csodálatos.

Bjúti szekció! A bal oldali hajcucc kicsit csalás, mert a héten vásároltam, viszont úgy érzem, életmentő terméket sikerült találnom, hála a Szépséglabor blognak. Mert hogy oké, hogy rengeteg hajam van, de a teteje szörnyen lapos tud lenni, tupírozni meg nem fogok (nálam nincs is maradandó hatása látványilag). Ez a L'Oreal textúráló spray viszont tök jól megemeli a töveket, de csak nagyon keveset szabad fújni belőle, különben ragacsos lesz a végeredmény. Eddig csak a Müllerben láttam, nem tudom, máshol lehet-e kapni. A Rimmel Space Dust homoklakkok a tél slágerei voltak, hozzám viszont az összes lakk hájp késve érkezik, de amióta felfedeztem magamnak, teljesen odáig vagyok érte. A lila, Moon Walk árnyalat a kedvencem (azóta vettem egy Aurorát is, amúgy a Rossmannban még bele lehet futni akciós darabokba), egy rétegben is szép, és így lemosni is könnyebb, két vattából megúszom. Bevetés közben így néz ki. A baglyos kerek tégely egy ajakápoló, amit Zsuzsitól kaptam, újfent köszönöm neki, mert imádom! Gwdihw a márka neve, beszerezni a Pixishopban lehet. Az enyém illata teljesen megegyezik Donald kacsa rágóéval, mellesleg hatalmas adagról van szó, nem is kell sok belőle, a csomagolás meg... hát baglyos :). Már áprilisban nyilvánvaló volt, hogy a következő hónap kedvencei között ott lesz a The Body Shop barackos pumpás testápolója, megveszek az illatáért, egyszerűen tökéletes, nagyon élethű barackillat. (Azóta végre ettem is barackot, úgyhogy nagy az öröm.)

És a beszerzések: óriási és egyben hihetetlen, de a két regényt, amely májusban került hozzám, már el is olvastam, egyikük a Kontroll Jeff Vandermeertől (a héten írok róla bővebben), a másik pedig Seth MacFarlane agymenése, a Hogyan rohanj a vesztedbe (róla meg mondjuk a következő héten). Rajtuk kívül még egy német nyelvkönyvvel gyarapodott a készlet, őt most inkább nem fotóztam ide, egyrészt nem szeretnék illúzióromboló lenni, másrészt meg nem szoktam hazacipelni a melóból, ott zajlik a tanfolyam ugyanis lassan négy hete. Meglepően élvezem egyébként, csak ne reggel 7:30-kor kezdődne. 

A végére hagytam a lényeget, végül is ő is májusi beszerzés, emellett abszolút kedvenc is. Lett egy cicánk!!! Nem volt egyszerű meggyőznöm az édesemet, de már a harmadik napját tölti nálunk a macsek, és nagyon szeretjük, meg szerintem ő is minket. csak most épp gépelni akar ő is. A munkahelyünk egy szép nagy udvar közepén található, és benne lakik egy nagyrabecsült öreg macska, a Saci, aki időnként szül. Néhány hete is így tett, és odaköltöztek az irodánk mellé a kis sziklakertbe. Mindhárom kiscica imádnivaló, de a fekete tetszett meg leginkább, mert ahogy az egyik fejlesztő kollégám megjegyezte, rá már eleve telepítve volt a social plugin. Ő az: 

Itt pedig az első közös képünk:

Mivel a péntek délutáni macskás izgalmak közepette túl elfoglalt volt az agyam, és a laptopomat töltő nélkül hoztam haza, ezért villámgyorsan kellett megírnom ezt a bejegyzést plusz képeket szerkesztgetni, a többiek havi zárásait holnap olvasom el és linkelem be alább. Addig is olvasom a Kakukkszót, mert képtelen vagyok letenni.