A poszt könyves fele elég halovány lesz, szerintem amióta aktívan olvasok (úgy 2006 óta), nem volt még ilyen hónapom, de az életem sem volt még ennyire sűrű soha. Augusztus közepe után kicsit fellélegezhetek majd, addig viszont elég sok dolog háttérbe szorul, például az olvasás is. 24 óra semmire sem elég, bár én már annak is örülnék, ha az alvásigényem nem lenne ekkora, de ahhoz újra kéne születnem. Megmutatom ezt a végtelenül minimális könyves kontentet, illetve alább azt is elmesélem, hogy mi történt velem mostanában, és a blog hogyan alakul majd a jövőben.
2016-07-29
2016-07-26
Elindult az új weboldalam!
A twitteres nyűglődéseimből meg az egyik Facebook-posztomból már sejthető volt, hogy készülök valamire. A legutóbbi, velencei nyaralásom után úgy éreztem, hogy rengeteg mindent megosztanék akár csak azzal a néhány nappal kapcsolatban, ebből viszont csak egyetlen bejegyzés született. Akkor úgy határoztam, hogy az utazós dolgaimat - útinaplókat, vágyakozásokat, a bennem levő wanderlustot - nem akarom ide besuvasztani többé, kell nekik egy külön hely. A mikor már komolyabb kérdés volt, de végül nekiálltam és néhány hét alatt összehoztam egy új oldalt.
2016-07-16
S U M M E R playlist
Mostanában bőven több időt töltök zenehallgatással, mint olvasással, és ugyanazokat a lejátszási listáimat hallgatom körbe-körbe. Néha egy kicsit megunom, olyankor tartok egy kis szünetet, aztán pár nappal később kezdődik elölről. A 11 aktuális kedvencet rápakoltam egy playlistre, és mutatom is!
2016-07-11
Amikor gyerekkönyvet olvasok
Mit tesz az ember lánya, ha nagyon kevés ideje van épp az olvasásra, de abban a kevésben szeretne valami kikapcsoltatót és lehetőleg rövidet olvasni? Elolvas egy gyerekkönyvet. Magamtól valószínűleg nem vettem volna észre, hogy ez a könyv a világon van, de miután felhívták rá a figyelmem, és megláttam, hogy a szerzőt az izlandi élményei inspirálták a regény megírására, már nem vacilláltam. (Még mindig nem tudom, hogy eljutunk-e idén Izlandra, de rohadtul szeretnék.)
Címkék:
férfi szerző,
gyerekkönyv,
Izland,
Kolibri,
könyv,
Libri,
recenziós
2016-07-08
Az érzés, ami olyan, mint a szerelem
A kreativitás szó hallatán világéletemben felcsillantak a szemeim, pedig hajlamos vagyok arra, hogy elcsépeltnek érezzek egy-egy szót, ha túl sokszor használom vagy használja más a környezetemben. Emlékszem arra is, amikor az egyik első féléves mesterszakos órán az első előadás a kreativitás témájára épült, és nem túlzás, hogy már ott eldöntöttem, hogy majd ebből írom a diplomamunkámat. Öntudatlanul vadászom az ezzel kapcsolatos könyveket, cikkeket, és nem tudom megunni.
2016-07-02
Júniusi könyves zárás
Pakoltam fel a könyveket az asztalra, hogy lefényképezzem őket a poszthoz. "Mit csinálsz?" "Fotózok a blogra." "Ezek mind az új könyveid????" Nos, igen, szerintem ennyi könyvet sosem szereztem még be egy hónap alatt, de volt itt Könyvhét (amiből én előrendelések formájában vettem ki a részem), egy egész jó Libri akció, illetve a kiadók is megörvendeztettek néhány kedvességgel.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)