Február

Imádom, hogy az emberek a közösségi médiában képesek vérre menő vitákat folytatni arról, hogy jó-e, ha vége van a télnek, én azért megkockáztatok egy olyan megjegyzést, hogy ROHADTUL örülök, hogy itt a március, mert a tél utolsó hetei teljesen leszívtak. Mostantól hivatalos: a február a leggyűlöltebb hónapom (a január is erősen versenyben van). De nem csak panaszkodni akarok, hiszen az első hét tökéletesen telt, bejártuk Nápolyt és a környékét, úgyhogy kaptam néhány nap ízelítőt a tavaszból, talán ez is közrejátszott abban, hogy visszatérve egy fokkal jobban undorodjak a télikabáttól meg a bumszli bakancstól.

Köszi, Levelek Skye szigetéről

...mert nélküled talán sosem hallok arról a helyről, amit úgy hívnak, Skye. Amikor két évvel ezelőtt olvastam a Levelek Skye szigetéről-t, úgy tekintettem erre a helyre, mint egy megközelíthetetlen kis szárazfölddarabkára a világ végén. Akkor még nem gondoltam, hogy az a könyv több lesz egy egyszeri, kellemes olvasmánynál. Azt sem gondoltam, hogy Skye több egy kopár, pici és unalmas szigetnél Skócia partjainál. Azt meg végképp nem, hogy valaha eljutok oda. 

Őszi tervek: könyvek, utazás, tea

Nem érzem ezt az őszt, vagyis a vénasszonyok nyarát igen, örülök, hogy jó idő van - már amikor -, a franc se akar még bokacsizmát húzni, és kivételesen a pumpkin spice latte sem hoz lázba. Unatkozás továbbra sem várható, de remélem, hogy lesz időm meg igényem is az egy helyben lazításra, érdekes, amikor oda jutok, hogy na, akkor most chill, akkor pont inkább nyüzsgésre vágyom. Azért egyre többet olvasok, és ezt nagyon élvezem, össze is szedtem pár kötelező olvasmányt őszre.

Elindult az új weboldalam!

A twitteres nyűglődéseimből meg az egyik Facebook-posztomból már sejthető volt, hogy készülök valamire. A legutóbbi, velencei nyaralásom után úgy éreztem, hogy rengeteg mindent megosztanék akár csak azzal a néhány nappal kapcsolatban, ebből viszont csak egyetlen bejegyzés született. Akkor úgy határoztam, hogy az utazós dolgaimat - útinaplókat, vágyakozásokat, a bennem levő wanderlustot - nem akarom ide besuvasztani többé, kell nekik egy külön hely. A mikor már komolyabb kérdés volt, de végül nekiálltam és néhány hét alatt összehoztam egy új oldalt. 

Voltam Velencében (kilencedik felvonás)

Amikor egy elképesztően tökéletes tavaszi késődélutánon a kedvenc kicsi terecskémen egy csatornaparti lépcsőn ülve ittam a vörösbort műanyagpohárból, úgy éreztem, ennél már nem lesz kerekebb a világ. Nagyon szeretek felfedezni új helyeket, legyen az egy utca, egy kávézó, egy sziget vagy egy épület, de az már a szerelem egy magasabb szintje, amikor visszatérek valahova, amit elsőre szerettem, és a hely valami új élményt ad, amiben keveredik a meglepetés lehetősége és a tudom, mire számítsak-érzés. A kilencedik velencei látogatásom elég sok ilyen pillanatot tartogatott, mert most a felfedezés mellett egy másik küldetésem is volt, mégpedig hogy életem két nagy szerelmét összeismertessem, ehhez pedig igyekeztem a város legszerethetőbb oldalát megmutatni. 

Utazás előtti tervezgetős rituálék

Egy dolog az, hogy imádok utazni, és egy másik, hogy egyre jobban igénylem a szervezettséget és a vele járó kényelmet. Amíg 18 évesen a nyaralás előtt 3 nappal foglaltam le a szállást egy hostel sokágyas szobájában, addig most óriási kutatómunkát végzek és minden hasznos lépést megtervezek, hogy ne a helyszínen kelljen szerencsétlenkednem. Én nem is értem az akkori önmagamat, viszont annál jobban irigylem, persze az is lehet, hogy a leszarom-attitűd vezetett olyasmi esetekhez, mint pl. a hazafelé tartó repülő lekésése, az ilyen esetek pedig ahhoz, hogy leüljek és megszervezzem normálisan a vakációimat. 

2015-BEN ELŐSZÖR és más nyalánkságok

Lehet, hogy már jobban unjátok az évösszegzőket, mint a bejglit (én nem, még most is várom, hátha felbukkan egy-egy újabb bejegyzés vagy videó), de az életem hálisten' nem csak olvasásból meg a bőröm kenegetéséből áll, így a tavalyi évhez hasonlóan most is végigfutok picit az elmúlt 12 hónapon. Én nem hiszek abban, hogy vannak jó évek meg rossz évek, abban végképp nem, hogy a páratlan évek rosszak, a párosak meg jók. 2015 nem kezdődött épp a legjobban, viszont ugyanebben az évben vált valóra életem nagy álma is, és ez csak a két véglet. 

Travel solo - Velence #4

Ez is egy olyan piszkozat volt a blogos szerkesztőmben, amihez nem mertem hozzányúlni. Létrehoztam, mert tudtam, hogy majd szeretnék erről írni, de ha a Velencéről szóló útinaplóim megírásához nagyon össze kellett szednem magam, akkor ehhez... hát hű. Mély levegő, mehet a playlist a fülembe, felnyitom a szelencét, csak majd győzzem bezárni (vörösbort direkt nem hoztam ide magammal, mert akkor elszabadulna a pokol és a könnycsatorna).
Két fontos megjegyzéssel kezdem: 1. Ez a poszt nem arról szól, hogy hogyan utazzunk egyedül. 2. Nem vagyok bátor, egyáltalán nem.

Útinapló II. - Velence #3

Pontosan egy hónapja repültem el Velencébe, a beszámolóm második felével meg jól elmaradtam, pedig egyelőre úgy tervezem, hogy nagyjából képeket vagdosok be egymás után. Bevallom, imádom a Buranóról készült képeimet, amelyek nem feltétlenül az én tehetségemet, inkább a sziget szépségét dicsérik. 

Mostanra talán kihevertem a hiány okozta fájdalmat, és úgy tekintek az egész utazásra, mint életem egyik legjobb élményére, már nem szorul össze a szívem, amikor pörgetem az Instagramot és velencés fotókat látok, inkább elmosolyodom és próbálom kitalálni, hogy hol készülhetett a kép. 

Útinapló I - Velence #2

Voltak pillanataim, amikor úgy éreztem, képtelen vagyok írni arról a három napról, amit egyedül töltöttem Velencében. Egyrészt olyan érzésem volt, mint amikor megpróbáltam posztot írni a kedvenc könyvemről, az Utas és holdvilágról, nos az végül soha nem készült el. Mert hol kezdjem? Mivel folytassam? Van-e bármi értelme, amikor úgysem tudom átadni azt, amit érzek? Másrészt pedig ott van bennem a hiány, és az érzés, ami olyan, mintha eltöltenél 3 tökéletes napot valakivel, akit szeretsz, aztán elválnátok és fogalmad nem lenne, mikor látod a másikat legközelebb, és amúgy is tudod, hogy ha újra látnád, az még tovább erősítené benned a vágyódást.

Aztán úgy döntöttem egy igazán gyenge pillanatomban, hogy nekiállok, mert minél több idő telik el, annál nehezebb lesz belekezdeni.

Vettem dolgokat - Velence #1

Úgy gondoltam, hogy a saját magam számára vásárolt szuvenírek megmutatásával kezdem a beszámolót, ehhez kell a legkevesebbet gondolkodni, eddig ugyanis még nem bírtam összeszedni a gondolataimat, majd munkába biciklizés közben lesz időm azon agyalni, hogy mit írjak a kiruccanásomról. 

Viszont annyira örülök minden beszerzésemnek, hogy muszáj megmutatnom őket! Különben általában olyan dolgokat vásárolok a nyaralásaim során, amiket később tudok valamilyen módon hasznosítani - ruha, beauty cucc, jellegzetes élelmiszer,  - mert ezek által is tovább él bennem az utazás emléke, sokkal inkább, mintha egy hűtőmágnest vágnék ki a hűtőre. 

Aki még nyaralás közben is olvas

Borzasztó előrelátó vagyok, és már most azon gondolkozom, hogy melyik könyvet vigyem magammal nyaralni szeptemberben. Oké, nem agyalom túl a dolgot, egyelőre a Wild néz ki esélyesnek, mert nagyon szeretném már olvasni és aránylag pici is. Egy biztos, bármit is olvastam eddig az utazásaim során, mindegyikhez hozzáadott valami pluszt az, hogy szép emlékek fűződnek hozzá. Nekem ez a két nagy-nagy szerelem: az utazás meg a könyvek (meg persze a kaja!! :D), nem véletlen, hogy ennyire elválaszthatatlanok a fejemben ezek az élmények.

Nem ígérem, hogy nem leszek öncélú.

Amszterdam city break II. - Tenger

Vicces, hogy létezik egy kifejezés külön azoknak az országoknak félretéve, amelyeknek nincs tengerpartjuk. Fogalmam sincs, hogyan lehetek olyan szerencsétlen, hogy én is egy ilyen országba születtem, amikor egészen meg tudok részegülni a tenger illatától - amit más csak poshadt halszagnak titulál. Nem érdekel a tengerben pancsolás, egyszerűen csak szeretek ott lenni mellette. 

Még akkor is, ha iszonyat hideg, metsző szél fúj és már sikítani tudnék, úgy fáj a fülem. 

Pünkösd hétfőn Zandvoort aan Zee-ben jártunk, vagyis főként a tengerpartján.

Amszterdam city break I.

Előrebocsátom, hogy nem szokványos turista vagyok. Irtózom mindentől, ami a turistáskodás része (leszámítva a fényképezést), így egy pár napos city break alatt nem feltétlenül szeretek négy fal között, pl. múzeumokban fel-alá járkálni, csak hogy elmondhassam, láttam élőben az xy festményt vagy szobrot (és a Tate Modernt úgyse tudja már nálam felülmúlni semmi). Tehát ebben a bejegyzésben ne keressétek a Rijksmuseumot, se Anna Frank házát, se templomokat, számomra ezek a dolgok teljesen érdektelenek, ezerszer többre értékelek egy pohár sört a csatornaparti napsütésben.

Ezzel természetesen nem azt akarom kifejezni, hogy ezt tartom az egyetlen járható útnak, csupán azt, hogy nekünk ez a módszer vált be.

Ez az útinaplóm első része (a kettőből), de jó hosszú, mondjuk főleg a képektől.

The Wanderlust TAG - 23 kérdés az utazásról + saját képek

A múltkori book tag kapcsán említettem, hogy már találtam is egy másikat, ami szimpatikus, ez most egy utazós témájú dolog lesz, a kérdéseket innen, innen és innen loptam. Bár még nem sikerült kieszelnem egy tervet arra, hogy hogyan utazhatnék sokkal többet, a vágy folyamatosan munkálkodik bennem, és ahogy ezt nemrég megtudtam, ezt egy génnek, vagyis annak egy változatának köszönhetem.
Mutatok pár régi képet is, egyik-másikon még a szőke hajam is feltűnik!

Travel wishlist #3 - Top 5 Európa

Először azt gondoltam, egy giga-mega listát hozok nektek az összes vágyott helyről Európán belül, de inkább lassan adagolom őket. A mostani top öt fél év múlva lehet, hogy teljesen másképp néz majd ki (főleg, hogy remélem, addigra az egyiket már kipipálhatom ezek közül), meg mivel imádok utazást álmodozni, tuti lesz még hasonló jellegű bejegyzés. 

Nagy vonalakban 16 évre előre elterveztem az utazásainkat. És ez csak Európa. Elhatároztam, hogy azt az összeget, amit más a gyerekére költ, én utazásra fogom, le is nyugodtam kicsit, amióta végleg eldöntöttem, hogy mit nem akarok a jövőben véghezvinni, de ez más téma.

Szerencsésnek érzem magam, mert kicsi koromtól kezdve aránylag sokfelé megfordultam, és ez nem jelenti azt, hogy azokra a helyekre már nem mennék vissza, de itt csak általam érintetlen területeket sorolok fel.

1. Amszterdam és a holland tengerpart

Egyszer eltöltöttünk egy napot Hollandiában, a tengernél is jártunk, ott bújt a nagy homokdűnék mögött. Fogalmam sincs, hogy mindez hol volt, valahol Belgiumhoz közel, az biztos, később átmentünk egy hosszú-hosszú tengeri hídon is, amely egy szigetre vezetett. Amszterdamot régóta ígérgetem az édesemnek, csak mindig közbejön az egóm és az olaszmániám, de főként az, hogy egyik fapadosnak sincs közvetlen járata a városba. Kénytelen leszek majd a KLM-nél nézelődni, hátha kifogunk valami tűrhető árat. Amszterdam egyébként annyira nem is vonz, mostanában inkább a néptelenebb helyek érdekelnek, de biztos szép lenne. Elképzelem, hogy Haarlemben biciklit bérlünk és eltekerünk a tengerpartra, ahol megmászunk néhány homokdűnét. 

Márti beszámolója különösen kedvet csinált nekem az utazáshoz (van még három nap ezen kívül, keressetek rá a blogjában). 

Amúgy imádom, hogy nem tudok úgy Amszterdamra keresni pl. a tumblr-ön, hogy ne Csillagainkban a hibával legyen tele az oldal. Ahányszor találkozom azzal a könyvvel/filmmel, mindig eggyel jobban utálom. 

2. Grúzia

Elméletileg ő lenne az első a listámon, de végtelen önzetlenségemből fakadóan Amszterdamnak adtam ezt a becses helyet. Grúzia régóta piszkálja az agyamat, és nemrég újra előjött a mehetnékem, amikor rátaláltam a hacsapuri nevezetű nemzeti eledelükre. Kiderült, hogy a Wizzair kellemes áron utaztat embereket Magyarországról Kutaisiba, az ország második legnagyobb városába. Az, hogy Grúzián belül merre mennék, további kutatás függvénye, de az biztos, hogy szívesen megnézném a fővárost, Tbiliszit is, meg persze a Kaukázus mélyzöld és havas hegyeit.

Svaneti, Kaukázus

Kutaisi

Tbiliszi 1.

Tbiliszi 2.

Khinkali

Mint tudjuk, az étel sem utolsó szempont, a grúz konyha szereti az ilyen kis dumplingokat (mi ez magyarul?), a diót, a padlizsánt, a babot, a sajtokat és híres az ország a nagyszerű borairól. 

Lehet, hogy Grúzia az a hely, amit jobb idegenvezető segítségével vagy csoportos túra során feltérképezni, itt el tudom képzelni, hogy a nyelv komoly akadály, mert az írásmód is teljesen különbözik a miénktől - még csak nem is cirill betűs, szóval esélyem nincs -, illetve hát ki tudja, hogyan zajlik itt a közlekedés meg ilyenek, jó előre utána kell nézni, az biztos. Mert hogy a csoportos nyaralásnak még a gondolatától is összeugrik a gyomrom.

3. Preikestolen, Norvégia

Norvégia rogyásig tele van fjordokkal és a természet remekműveivel, ezeket illetően nem vagyok túl tájékozott. Azt tudom, hogy létezik az a Pulpit's Rock, és Stavanger (Norvégia 2. legnagyobb városa) irányából lehet megközelíteni. 

Szeretem a kopár természetet, alapvetően nem vagyok egy kirándulós-hegymászós csaj, mindig is utáltam erdőbe járni, ez az idegenkedésem a lepkefóbiámból eredeztethető. Itt a szürke sziklákon, ahol csak pár szál fű nő ki a földből, csak nem kap el egy lepkefalka, viszont biztosan páratlanul friss a levegő és szédítően gyönyörű a táj. A Google Mapsen jobban körül lehet nézni.

Norvégia egyébként eszméletlenül drága, így túl sokat nem időznék ott, és lehet, hogy hazai téliszalámin élnék (na azt azért nem...), az odajutás meg szintén nem oldható meg fapados járattal, úgyhogy egyelőre puszta vágyként tekintek erre az úticélra, de előbb-utóbb nagyon szeretnék eljutni ide, vagy Norvégia bármely látványos fjordjához. 

4. Isztambul

Erzsébet-híd

Réges-régi vágyam eljutni ebbe a városba, halomszámra enném a baklavát, miközben szól a müezzin... Na ez így rohadt giccses, de komolyan ezt szeretném. Különös oknál fogva vonzódom valamelyest a muszlim kultúrához, nyugi, nem elvakult módon, egyszerűen csak elvarázsol az épületek, ételek, hangok, illatok hangulata. Közhelyes, de Isztambul bizonyára kellemes elegye Európának és a Közel-Keletnek, és ahogy most ezeket a sorokat írom, úgy érzem, menten el kell oda utaznom! Orhan Pamuk megírta a városát egy könyvben (én azóta sem írtam erről a könyvről, shame on me), és amióta először olvastam, elég sokszor álmodtam a Boszporusszal. Emlékszem, annak iején gondolkoztam azon is, hogy ide kéne mennem Erasmusszal, de talán jól döntöttem, hogy nem egy 14 milliós, zajos és kaotikus várost választottam, hanem inkább egy alig százezres, zajos és kaotikus várost. :)
Márti itt is járt, a mázlista, csak elfelejtettem belinkelni, úgyhogy most megteszem. Itt is több napnyi bejegyzést találtok.

Ha ilyet látok, nem bírok magammal

5. Hallstatti-tó és környéke

Igazi giccsparadicsom 700 fős lakossággal Felső-Ausztriában. Persze Hallstatt nem az egyetlen falucska a környéken, a tó partján és valamivel távolabb is akad látnivaló, ráadásul Salzburg is csak kb. 20 km-re fekszik innen. Mint megtudtam ebből a beszámolóból, vonattal el lehet ide jutni, bár az ötórás menetidőt nem lenne/lesz könnyű beadagolni leendő útitársamnak. 

Annak még utána kell néznem, hogy melyik hónapban a legkisebb a forgalom errefelé, mert egy ilyen iciripiciri településen azért gyorsan kialakul egy emberiszony (bennem). Az biztos, hogy gyönyörű lehet hóban is meg zölden is. 

Jelenleg tehát ez az én top ötöm, aztán meglátjuk, mit hogyan ír felül az élet. Számomra az utazás, már a szervezéstől kezdve óriási élmény. Imádok tervezni, szervezni, szállást keresni, látnivalók után kutatni, élménybeszámolókat olvasni. Tudom, hogy van, akinek tökéletesen megfelel egy all-inclusive szálloda egy távoli tenger partján, ahonnan jó esetben 1-2x kimegy megnézni a környéket, én ettől megfulladnék, sosem vágytam ilyen nyaralásra. Se wellnesshotelre. Nem vagyok egy nagy Magyarország-járó, és őszinte leszek, az évi kötelező balatonozáson kívül nem különösebben érzem magam motiváltnak, hogy az országon belül barangoljak. Szeretem más országok levegőjét szívni, más kultúrákat megismerni, új ízeket kóstolni, különleges szokásokat megismerni. Engem ez tölt fel.

Kíváncsi lennék arra, hogy nektek van-e hasonló listátok, illetve hogy melyik európai ország/város érdekel titeket legjobban, vagy melyik a kedvencetek!

Szicília #3 - Catania

Kicsit megkéstem a Szicília-trilógiám harmadik részével, az ok az, hogy Cataniáról alig tudok mondani valamit, főleg jót, a szar időből bőven kijutott ott nekünk, és ne szemerkélő esőre gondoljatok, hanem akkora viharra, ami 3-4 órán keresztül tartó felhőszakadásokkal jár, többszöri alkalommal, ilyenkor például elég nehéz elhagyni a szobát. 

Egyébként sem tetszik a város, nekem már tényleg túlságosan kaotikus és zajos, nem passzol ez a személyiségemhez, ahogy telnek az évek, egyre nehezebbem viselem a hangzavart. (Gondolom az Etna is azért tetszett annyira.) Catania nekem olyan, mintha Budapest egy lepukkant részében mászkálnék, csak itt nagyjából az egész városra ez a jellemző, legalábbis a főbb területekre biztosan, amerre mi jártunk. Iszonyat bűz mindenhol, amelynek forrása mindig más, az esőnek hála a gánya a járdákon bokáig ér, rengeteg koldus, és zaj és zaj és zaj, a közlekedés meg tényleg "ki indul el előbb" alapon működik. Biztos van olyan turista, aki ezt egzotikusnak találja, és szeretnék én is olyan ember lenni, de sajna nem vagyok, vagyis úgy érzem, hogy a város mindent elkövet azért, hogy ne szeressem. 

Első ott töltött délutánunkon, miután kényszersziesztáztunk az eső miatt, nekivágtunk a párától gőzölgő városnak, hogy keressünk valami ivóhelyet. Közben végig az járt a fejemben, hogy valamit le kéne már fényképezni, de egyszerűen semmi nem jött szembe, amit érdemesnek látszott volna erre. 

A szállásadónk ajánlott egy helyiek által látogatott éttermet, úgyhogy mindkét este ott vacsoráztunk. Valamiért nekünk mindig annyira körülményes mutatvány megtalálni a megfelelő éttermet/kávézót, így ha rálelünk egyre, ami tetszik, inkább visszamegyünk, mint hogy további köröket rójunk a városban. Itt ettem pizzát pisztáciás pestóval és egyéb finomságokkal, mennyei volt, illetve másnap sajttálat, aminek a közepén kicsit rámtört az egész napos hegymászás és a kialvatlanság kombója, úgyhogy azt nem sikerült annyira kiélvezni.

Finom vacsorákra tehát megfelelt a város, meg arra, hogy onnan eljussunk az Etnára, de túlságosan mélyrehatóan nem ismerkedtünk össze vele. Utolsó napunkon tök jó lett volna lemenni a tengerhez, de megint minthadézsábólöntenék-eső volt, a szállásadóink értetlenül csóválták a fejüket, hogy ilyen "idén nyáron" még nem volt, úgy fest, eléggé kifogtuk. Dél körül tudtuk elhagyni a lakást, akkor vásárolgattunk kicsit (öhm, Kiko, bárcsak több lakkot hoztam volna el...), ettünk granitát (leginkább nem ízlett), körbementünk a piacon, ahol vettem zöld külsejű mandarint, aztán három körül elindultunk a reptérre. Ahol még az arancinit is sikerült végül megkóstolni. :)

Lehet, hogy ebből a bejegyzésből hiányzik a lelkesedés, ennek ellenére imádtam ezt a nyaralást, Cataniát viszont nagyon nem, egyszerűen nem vagyunk kompatibilisek egymással. Ezek után legalább már nem vágyom Palermóba, sőt semelyik déli olasz nagyvárosba. 

Európa travel wishlist viszont érkezik hamarosan!

Szicília #2 - Etna

Legszívesebben ezzel kezdtem volna az egész beszámoló-trilógiát, mert a négy és fél szicíliai napunk egyértelmű csúcspontja az Etna volt. Olyannyira, hogy ha valaha visszatérnék a szigetre, azt a vulkán miatt tenném, meg is beszéltük, hogy egyszer majd felmászunk a csúcsra is, sajnos erre most nem volt lehetőség - csak tapasztalt túravezetővel lehet az utolsó 300 métert megmászni, illetve szerintem az egynapos kirándulásba időben sem fért volna bele úgy, hogy visszaérjünk a fél ötös buszra. Viszont 3000 méterig felmentünk, még pecsétet is kaptam róla, ennél jobb szuvenírt nem is hozhattam volna haza az útról.

A képekről elöljáróban annyit, hogy azt már a hegyen is láttam fényképezés közben, hogy közük nem lesz a valósághoz, nem fogják tudni visszaadni a tér és a hegyek nagyságát, a hely monumentalitását. Például itt alább is úgy tűnik, hogy van a távolban két domb, pedig az innenső csúcsa is kb. 500 méterrel feljebb van, mint ahonnan fotóztam.

Szicília #1 - Siracusa és környéke

Visszatértem a mi kis októberi vakációnkról, egyelőre nem látom magam előtt, ahogy holnap reggel felkelek hat negyvenkor és elindulok dolgozni, de legalább úgy érzem, hogy feltöltődtem élményekkel, elég aktív volt ez a pár nap, tengerpartos láblógatás egyáltalán nem volt például. Viszont arról megbizonyosodtam, hogy 4 nap az ilyen típusú nyaralásból épp elég, a végére már nagyon lefáradtam, igaz, ez elsősorban a rettenetesen hangos éjszakáknak köszönhető.

Az út előtt úgy kellett összekapirgálnom az egyes információmorzsákat, ezért a beszámolókat próbálom úgy megírni, hogy ha valaki netán a gugli vetne ide, találjon pár hasznos infót az utazással kapcsolatban. De nyilván lesz sok kép is és személyes adalékok. Kezdjük az első két nappal!

Napfényes Szlovákia...

Jó pár éve utaztunk busszal Krakkóba, Szlovákián keresztül, és akkor megjegyeztük az egyik barátommal, miközben a tájban gyönyörködtünk, hogy a legszebb dolog, amit az országban láttunk, az a szivárvány volt. Azóta is napfényes/festői Szlovákiaként emlegetjük a szomszédunkat, nyilván némi ironikus felhanggal. Persze a legszebb helyek nekem eddig kimaradtak, annak ellenére, hogy 20 km-re van tőlünk a határ, de gyanítom, hogy nem errefelé kell keresgélni, ha valami nagyon szépet akarunk látni. 

"Még jó, hogy nyáron jöttek, télen egy kicsit lehangoló."

/Eurotrip/

Nemrég felfedeztük, hogy létezik egy tigrisrezervátum a közelben, egy Egyházfa nevű településtől néhány kilométerre, úgyhogy e köré szerveztünk egy kisebb kiruccanást. Szép idő lesz, gondoltam, úgyhogy sortot húztam meg ujjatlan felsőt, de a biztonság kedvéért azért beraktam egy leggingst a szatyromba. Gabcikovónál szálltunk ki először, na ott egyből vettem is át, mert 18 fok volt a győri meleggel ellentétben. Megnéztük, ahogy lifteznek egyet a hajók a dunai zsilipnél, aztán mentünk tovább a szemerkélő esőben.

Nem annyira fotóznivaló környék, nekem mégis tetszett

Hajó lejött a lifttel

Erre a kóborkutyáknak pizza jár, több szelet

Kiszmadáár

Hajtottunk tovább a tigrisoázis felé, ami egyébként hétvégente van csak nyitva, akkor is déltől ötig. Készültünk tejszínhabbal, mert olvastuk a honlapon, hogy imádják, de nehogy növényit vigyünk, mert azt nem eszik meg. Belépő nincs, viszont adományos láda igen, de még csak annyit se nyögtek ki, hogy köszi, bezzeg előttem az osztrák bácsinak ott hajbókoltak, nyilván imádják a magyarokat. :)

A cicák igazi cicák, dörgölőznek, hempergőznek, labdáznak, tejszínhabot nyalogatnak. Sajna megsimogatni nem lehet őket, még a kicsi tigrist sem, pedig a bébim egy ismerősének tigrissimogatós képét látva nagyon rákészültünk. Gyönyörű állatok, de lusták, mint a rohadt élet, a kistigrist alig bírták előcsalogatni a házából, annyira szeretett volna még aludni.

Cicaaa

Giccs

Óvoda

Igazán méltóságteljes

Szerelem

Kert

LOST

A tigrisoázis után még elkanyarodtunk Jókára, ahol van egy helyes vízimalom a Kis-Dunán. Itt már kedvesebben álltak hozzánk, mert magyar volt az idegenvezető, de végig bennem volt a furcsa érzés, hogy nem szívesen látnak ebben az országban. Persze nem a magyarok... Végül a malom melletti part menti étteremben ittunk fincsi barna Fácánt meg hatalmas adag halakat ettünk, amiket hirtelen el is felejtettem lefényképezni, ekkor már bőven szakadt az eső, és reggel óta lüktetett a fejem, amin nem segített sem a hazaautókázás, sem a tele poci, úgyhogy otthon gyorsan alukáltam egy rövidet és belevetettem magam az Egy nap talánba. 

Hűűű, ezek mi vagyunk!