Az Indokolatlanul Elfeledett Könyvek Temetője

A párducot olvastam nemrég Lampedusától, és a kezdeti lelkesedés közepette azon gondolkoztam, hogy miért nem olvassák többen ezt a regényt, amikor Lampedusa annyira jól ír (más kérdés hogy a könyv felénél járva már inkább azon gondolkoztam, hogy miért nem írt inkább valami másról, úgyhogy A párduc ezen a listán nem fog szerepelni). Rájöttem, hogy éreztem már néhányszor hasonlót, illetve visszanézegettem az olvasmánylistámat, és észrevettem, hogy néhány eleme bizony pont passzol ehhez a témához. 

Szívügyem, hogy népszerűsítsem ezeket a méltatlanul elfeledett és alig olvasott könyveket, remélem, hogy kedvet kaptok valamelyikhez. (Amúgy vigyázzatok, mert egyes esetekben lehet, hogy az agyamat elborítja az idő mindent megszépít-törvényszerűsége, és fogalmam sincs, hogy ma hogyan viszonyulnék ezekhez a könyvekhez.)

Luigi Pirandello: Mattia Pascal két élete

Nincs normális magyar borító, úgyhogy egy eredetit kerestem. Egyébként egy olasz ismerősöm jóvoltából tudtam meg, hogy ez a könyv létezik, amikor kértem, hogy ajánljon nekem valami tuti olasz irodalmat. Amikor elkezdtem, fogalmam sem volt, hogy miről fogok olvasni, mert 1. nem volt a könyvben fülszöveg, 2. nem molyoltam, de talán jobb is volt így, minden meglepetésszerűen ért.
"Nyolcvankétezer lírám volt, nem kell belőle adnom egy petákot sem senkinek. Halott vagyok, halott vagyok: tehát adósságaim sincsenek, feleségem sincs, se anyósom… Szabad vagyok, szabad, szabad! Mit kívánhatnék még?"

Domnica Radulescu - A trieszti gyors

Akár a múltkori nyarat idéző olvasnivalós válogatásban is szerepelhetett volna A trieszti girosz, de már akkor tudtam, hogy inkább itt a helye. Kezdődik Romániával Ceaușescu idején, de bennem nem a nyomor és a feszültség hagyott nyomot, hanem azok a nyarak, amelyeket Mona a szerelmével töltött, és amelyeket akkor sem tud maga mögött hagyni, amikor Amerikában új életet kezd. 

"Előfordul, hogy a visszhang megragad a völgyben, és hajnalig tekereg, pattog a sziklafalak között. Legalábbis így mesélik a fekete fejkendős öreg nénik. Azt is mondják, nem szabad lemenni a hegyről, míg a visszhangunk el nem csöndesedik, különben a hang megragad, és egész éjjel a völgyben fog kísérteni."

Elif Şafak Az isztambuli fattyú

"A lányok akkortól számítanak nőnek, amikor elérik azt a kort, amikor az anyjuk megszülte őket."

Azóta sem mertem több Elif Safak-könyvet elolvasni, félek, hogy a mesterművel kezdtem, a többi regényéről meg nem olvastam olyan jókat. Ez itt Isztambul vegyítve némi örmény fájdalommal és óriási női karakterekkel, egyébként - bár a feminizmus távol áll tőlem - imádom azokat a történeteket, amelyeket erős, független nők uralnak, mindig ad egy kis önbizalmat. 

Ahogy végigolvastam az idézeteket, szörnyen kedvet kaptam az újraolvasáshoz, pedig nem kéne, de azt hiszem, most még jobban szeretném ezt a könyvet, mint négy évvel ezelőtt. 

Arthur Japin: Casanova menyasszonya

A borító még azokból az időkből származik, amikor kis országunkban a tervezőknek csak elvétve sikerült szemet gyönyörködtető példányokat kiadni a kezükből, úgyhogy egy másodpercig csendben emlékezzünk meg ezen könyv szépséges külleméről. Bár szerelmes történet, nem emlékszem, hogy fintorogtam volna, amikor olvastam, pedig annak idején még különösen allergiás voltam a romantikára. Ha rosszul emlékszem, akkor is azt gondolom, hogy érdemes lehet elővenni újra, és megsúgom, hogy a nyári Szandi akcióban ő is szerepel. 

"Mindent hallottam már, amit férfi nőnek mondhat. A külsőre vonatkozó bókokban mindig van valami elkeserítő, főleg ha első találkozáskor hangzanak el. Ahogy kimondják őket, a férfiak el is fáradnak ettől a kötelességtől. "

Stephen Leacock: Rosszcsirkeff Mária és társai

Vagy akár hozhattam volna A rejtély titkát, esetleg a Gertrud, a nevelőnőt, szerintem vannak átfedések a bennük szereplő történetek között. Különösen jó ötlet volt Karinthyra bízni a fordítást, sokszor rázkódtam a nevetéstől. Fárasztó, ezért nekem való:
"De azért Gertrud gyengéd kegyelettel őrizte szülei emlékét. Keblén aranytokban anyjáról készült miniatűr olajfestményt rejtegetett; hátáról, ezüstláncon, apja jól sikerült daguerrotipje lógott le. Nagyanyja mellszobrát kabátujjában hordta, néhány unokanővérének és fivérének képmása részint a csizmájában foglalt helyet, részint az övébe volt dugva, nyelestül, míg hátul… de talán elég is ennyi."

Bizonyára tudnám még folytatni a sort, de kapacitásaim jelenleg végesek, legfeljebb később készítek egy új epizódot. Ha van kedvetek, írjátok meg, hogy ti melyik könyveket szabadítanátok ki az Elfeledett Könyvek Temetőjéből, hogy minél többen olvashassák őket.