2014-12-31

2014 könyvekben és a TOP 7+5

A karácsony és az újév közötti napok egyik fő öröme nekem az, hogy várom, hogy a kedvenc bloggereim mikor rukkolnak elő az évösszegző posztjaikkal, és aztán amikor megtörténik, óriási élvezettel vetem magam rájuk. Közben én is összeszedem a számokat és kedvenceket, esetleg elolvasom a tavaly ilyenkor készült saját bejegyzésemet, elvagyok, na. 

2014-12-30

2014 lányos kedvencei

Kiosztom a Katacita-díjat a 2014-es kedvenceimnek, igyekeztem szűkre szabni a listát, igaz, ez egyáltalán nem fog látszani. Eleve kimarad jó pár kategória, de a megfelelő pontokon majd magyarázkodom. 

Az utóbbi pár hónapban végre eljutottam addig, hogy csak akkor vásároljak, ha valami elfogyott. Természetesen vannak kivételek, például a körömlakkok, de tök jó, hogy végre van annyi eszem, hogy ne vegyek meg egy hatodik palettát, így is olyan nehéz dönteni reggelente, hogy milyen sminket varázsoljak magamra. Emellett igyekszem olcsóbb alternatívákat találni a kedvelt termékeimre, például masszívan ellenállok az épp akciós TBS testvajaknak még akkor is, ha újra lehet kapni a citromos csodákat. Természetesen ezentúl sem fogok önmegtartóztató életmódot folytatni, de már egyáltalán nem hoznak lázba a különböző trendkiadások, és esküszöm, nem akarok megvenni több krémes arclemosót sem, amíg nem pusztítottam el az itthon fellelhető hadsereget. 

A 2014-es kedvencek közé csak azokat a termékeket válogattam be, amelyeket tényleg igazán gyakran használok, és amelyeket igazán szeretek és részei a mindennapjaimnak.

2014-12-27

Gyors decemberi könyves zárás

Attól, mert év vége van, és minimum két giga-összefoglalóval is kedveskedem, a december még hónap, szegényt ne hanyagoljuk annyira. Főleg hogy annyi csodás könyvet kaptam / vettem, muszáj körbehordoznom őket! Tudom, még csak 27-e van, de aztán jön majd a többi számvetés, valahol el kell kezdeni.

Most csak a könyvekre fókuszálok, a beauty vonal amúgy sem izgatott annyira a hónapban, nem is nagyon vettem semmit, amit igen, azt is csak muszájból (fogynak a készletek, csoda!).

Őket olvastam el decemberben:

Holly Smale: Geek Girl 
Gillian Flynn: Sötét helyek (hihetetlen, de mindkettőről írtam már!)
Barbara Demick: Nincs mit irigyelnünk a világtól
Gretchen Rubin: Boldogságterv (újraolvasás, január óta húzódik, de jó volt ez így, egy régi posztot találtok róla a blogon)
J. R. R. Tolkien: A babó
A. S. Byatt: Mindenem (folyamatban)
Gail Carriger: Lélektelen (folyamatban)
Két félbehagyásom is volt a hónapban, a Nézd, ki van itt és A szív alakú doboz. Türelmetlen hangulatban vagyok, úgy érzem, túl sok könyv vár rám. 

A Nincs mit irigyelnünk a világtól tökéletesen beleillik azon könyvek sorába, amelyeket annyira tudok élvezni (és itt nem arra gondolok, hogy de jó, hogy ennyi borzalomról olvashatok). Felőlem minden országról írhatna valaki egy hasonló ismertetőt, én elolvasnám mindet. Észak-Korea nekem továbbra is a legbizarrabb ország, és ez a könyv sem az előnyös oldaláról mutatja be, ha egyáltalán van ilyen. Távol álljon tőlem, hogy a blogon politizáljak, de ijesztő látni akár a legapróbb párhuzamokat is, például mondjuk azt, hogy mire megy egy ország - amelynek szinte semmi felhasználható nyersanyaga nincs - akkor, amikor kitilt mindent, ami külföldről származik. Sokmillió ember éhezik és hal éhen, és ehhez még csak az sem kell(ett), hogy teszem azt a német hadsereg körbevonja valamelyik várost.
Nekem nagyon sokat adott ennek a néhány Dél-Koreába szökött embernek a története, és bármennyire is kegyetlenül hangzik, az év végi hajtásban és zombimódban hasznos volt ráébredni arra, hogy nem muszáj annyira sajnáltatni magam.
Szóval egyértelműen ő lett a decemberi kedvencem, örülök, hogy végre sorra kerítettem.

Beszerzések:

Olyan jó dolog könyvet kapni ajándékba! Főleg egy olyan lánynak, akinek esetében ez ritkaságszámba megy, ezért is imádom egyébként a már másodszor megrendezett győri molyos karácsonyt, ahol mindenki egy valakinek ajándékoz könyvet. Így került hozzám A titokzatos bábjátékos, illetve egy nagyon finom csoki és egy mentaszínű körömlakk. :) Aztán a család is hozzájárult a magánkönyvtáram gyarapodásához: a pasim anyukájától kaptam három könyvet, a Soho felett a holdat, a Köddé vált elefántot meg még egyet, ami már megvolt, úgyhogy ez utóbbit kicseréltem ma egy Tündöklő lányokra, és ha már ott voltam és kuponom is volt, akkor hazajött velem a Kulcs is, az Engelsfors-trilógia harmadik része. Az édesemtől a Horrostört kaptam meg, ez a bookdepós listámon szerepelt (amúgy jön magyarul is a könyv), de állítólag várható még valami angol nyelvű könyvecske, csak nem érkezett meg időben, fura, hogy ezek a bookdepósok mindig mindent külön küldözgetnek.


Végtelenül örülök mindennek, egyébként kaptam még szuper dolgokat, például körömlakkokat, rengeteg mogyorókrémet, Star Wars-os rohamosztagosos Moleskine-t, Lajosos (tényleg!) bögrét, baglyos noteszt, finom ételeket mindenhol. Annyi kaját kaptunk, hogy holnap talán el fogom készíteni a szentestére szánt töltött csirkét is, ma viszont a barátnőim hoznak vacsorát, a hagyományos karácsonyi vacsinkat kivételesen nem étteremben fogyasztjuk el, hanem nálam, a macska meg fog őrülni.

Lajos ajándéka is kinőtt az ünnepekre

UPDATE:
Megjött még két ajándékom így harmincadikán, szóval 8-ra bővült a decemberben beszerzett könyvek száma. Ezeket is a bookdepositorys listáról szedte az édesem, hiába mondtam neki, hogy csak egyet kérek. :) Az Amy & Roger's Epic Detour régi vágyam volt, jó kis amerikai road tripes könyvnek tűnik, a Dorothy Must Die meg... szóval lelkesedem Óz birodalmáért, és az abból kinövő mellékszálakért, tavaly A boszorkányt is nagyon imádtam, kíváncsi vagyok, ez milyen lesz, igaz, azt már most látom, hogy sorozat.


Többiek:
Amadea
Anna
Theodora
Tekla

2014-12-25

Nemzetközi tanulmányok

Úgy alakult, hogy épp két könyvet is olvastam, ami újfent eszembe juttatta, hogy mennyire imádok más kultúrákról illetve kulturális különbségek okozta helyzetekről olvasni. Akár könyvben, akár egy híroldalon találkozom például egy nemzetközi konfliktussal, megdobban a szívem, bármennyire is szerencsétlenül hangzik ez így. Még szerencse, hogy az alapszakom nemzetközi tanulmányok volt, ott intravénásan táplálták belém ezeket az információkat (meg az EU integrációt is legalább 12 különböző tárgy keretében, mégsem maradt meg belőle semmi, milyen érdekes :D). Igaz, ennél régebb óta vonzódom más országokhoz, kultúrákhoz, csak az idők során folyamatosan változott az, hogy épp melyik érdekel jobban/kevésbé. Mondanám, hogy igazából bármelyik érdekel, de néhány számkivetett mindig akad, például a francia kultúra világéletemben taszított Párizzsal együtt, valamint Latin-Amerika is egy picit távol áll tőlem, ne kérdezzétek miért, fogalmam sincs. Viszont simán van esély rá, hogy egyszer majd fellángolok irántuk is, mert két évvel ezelőtt még Amerikáról (USA) sem szerettem olvasni, most viszont az egyik kedvenc helyszínemmé vált, szeretem megismerni a különböző területeit. 


Most azokat az olvasnivalókat szedtem össze, amelyek nem csupán játszódnak valahol, hanem segítenek jobban megismerni az adott országot, esetleg dőlt betűs idegen szavakat is dobál benne a szerző (biztos van köztetek olyan, akinek ez az agyára megy, én szeretem, főleg ha van hozzájuk lábjegyzet). Felőlem lehet regény, lehet non-fictiön, mostanában az utóbbiaknak egy kicsit még jobban is örülök, csak ezekre nehezebb ráakadni, pedig biztos keringenek még valahol igazi gyöngyszemek (ne tartsátok magatokban, ha tudtok ilyen remekművek létezéséről!)

Körutazások:

Max Brooks: World War Z - Ugyan minden fikció, de nagyon érdekes látni, hogy miként reagálnak a kormányok/emberek a világ különböző pontjain a zombik megjelenésére.
Carol McCleary: A gyilkosság illúziója - Oké, ez nem annyira okosítós regény, de mégiscsak egy körutazás, méghozzá hajóval, utazóládákkal és a bűbájos Nellie Bly-jal.
Elizabeth Gilbert: Eat, pray, love - Nem nyűgözött le ez a könyv, viszont az első harmadát (eat, naná) nagyon veszélyes olvasni, mert az ember még akkor is el akar utazni Rómába, ha addig egyáltalán nem érdekelte a város. És meg akar tanulni olaszul. Meg eredeti nápolyi pizzát akar enni.


Non-fictionök

Barbara Demick: Nincs mit irigyelnünk a világtól - Észak-Korea talán a legmisztikusabb ország a földön, ennek a könyvnek az olvasásával katasztrófaturistáskodhatunk egyet a leghajmeresztőbb személyi kultusz államában. Mintha egy disztópiát olvasnánk, nagy kár, hogy nem az. 
Sándor Anna: Szibériai anziksz - Akit egy kicsit is érdekel a "térség" (Közép-Szibériától Vlagyivosztokig), arra nagy szeretettel tukmálnám ezt a kedves útinaplót, amit én még sok száz oldalon keresztül olvastam volna nagyon szívesen. 
Orhan Pamuk: Isztambul - Igazi hangulatkönyv, legalábbis én erre sokkal inkább emlékszem, mint a különböző történelmi és kulturális adalékokra. Keserédes megemlékezés a városról, amely már csak árnyéka a régi önmagának.
John Vaillant: A tigris - A tigrisvadászat közben bejárjuk Kelet-Szibéria legtávolabbi csücskét, amely teljesen furcsa éghajlati jellemzőinek köszönhetően egy nagyon érdekes szeglete a világnak. Inkább non-fiction ez a könyv, de azért a szerző eléggé kiszínezte a történetet.
Heinrich Harrer: Hét év Tibetben - Hosszú-hosszú gyaloglás mindenféle kietlen helyen, aztán ugyanennyi Tibet. Az első fele nekem jobban tetszett, izgalmas kalandokon mentek keresztül a hegymászóink. Harrer ugyan nem író, de igazán élvezetes a stílusa, letisztult és sallangmentes.

Regények 

John Burnham Schwartz: Haruko hercegnő - Bevezetés a japán kultúrába és a császári életbe, aminek alapjául egy valós személy, a japán császárné élete szolgált. Ő volt az első császárné, aki közemberként került a palotába, és maradjunk annyiban, hogy jobb lett volna, ha otthon marad. 
Emily Wu: Madártoll a szélben - Ez a másik gyönyörűség Észak-Korea után. A kommunista Kína mindennapjairól is olyan volt olvasni, mintha egy disztopikus történetet követnék. Hihetetlen és nagyon megrázó, még most is összeugrik a gyomrom, ha rágondolok. 
Khaled Hosseini: Ezeregy tündöklő nap (az új kiadásban már egyezer) - Az afgán nők kiváló helyzetét mutatja be két asszony (ugyanazon férfi két felesége) sorsán keresztül, én ettől is eléggé kifeküdtem, plusz Hosseini stílusa nekem kissé hatásvadász és túl drámai (olyan tévékettő naplós). 
Chaim Potok bármelyik könyve. Az első, amit olvastam tőle az Óvilági emberek volt, aztán sorban jöttek az ismertebb regényei: A kiválasztott, A nevem Asher Lev meg a Davita hárfája. Könyveiben elsősorban az amerikai zsidóság zárt közösségének életét mutatja be.
Margit Patrícia Eszter: A zsidó menyasszony - Vallási útkeresés egy budapesti zsidó lány szemszögéből, aki egyre mélyebbre ássa magát a zsidó vallásban, még Izraelbe is eljut. Kicsit fura könyv, nem mondom, hogy minden sorát imádtam, de örülök, hogy elolvastam. Sok benne a dőlt betűs szó :D
Azár Náfíszi: A Lolitát olvastuk Teheránban - Bevallom, nem sok mindenre emlékszem már belőle, de nyilván volt benne Irán meg forradalom és néhány klasszikus irodalmi mű. Még csak arra sem emlékszem, hogy szerettem-e.
Arthur Golden: Egy gésa emlékiratai - Szegény könyv, kapott már hideget-meleget, egy biztos: én imádtam. Szerintem nem kell róla mondanom semmit, úgyis mindenki ismeri.


A fenti lista csak az általam olvasott könyveket tartalmazza, és természetesen jópár példány vár még arra, hogy elolvassam. Csak hogy néhányat említsek: Vadhattyúk, A Földközi-tenger, Durrell a Szovjetunióban, Én vagyok Malala, Isztambuliak. 
De ahogy azt az elején is írtam, szívesen fogadok ötleteket, mert engem ezek a könyvek szinte mindig felvillanyoznak, sőt, azt is megkockáztatom, hogy azt szeretem a legjobban az olvasásban, hogy utazhatok a könyvek által, meg újabb és újabb helyek után vágyakozhatok. 

2014-12-22

Gyorsan néhány könyvről #6

2 + 2 könyvet hoztam a rovat vadiúj epizódja alkalmából, kivételesen megemlékezem két félbehagyásról is, hogy azért ők se merüljenek teljesen feledésbe. Illetve amint véget ér a számítógép-undorom, és nem akarom kivágni az ablakon a végtelenül lassú laptopot, meg túl leszek a karácsonyon, megpróbálok felzárkózni kicsit, mert aztán az évzárós posztokat (kettő lesz) is el kell kezdeni gyártani. 

Holly Smale: Geek Girl -A lány, akit soha senki nem vett észre
Lehet, hogy kinőttem már ezekből a könyvekből, de azért ez a történet ezerszer közelebb áll hozzám, mint egy szuperképességes / űrhajós / disztopikus-harcolós young adult regény. A főszereplője egy valódi lány, valódi érzésekkel, bár kevésbé átlagos problémákkal. Lehet, hogy én vagyok túl gyenge, de azt gondolom, sokkal reálisabb az az élethelyzet, hogy egy 15 éves lány elbőgi magát attól, hogy minden kéz a magasba emelkedik, amikor az osztályban a főgyökér megkérdezi, hogy ki utálja őt, mint mondjuk az, hogy Katniss Everdeen szemrebbenés nélkül gyilkolássza a kortársait egy arénában (egyébként szeretem Az éhezők viadalát :)). Szóval lehet ezt a lányt hisztisnek nevezni, de olyan könnyű felnőtt fejjel azt mondani egy tizenévesnek, hogy vállald önmagad, tűnj ki a többiek közül, stb., pedig közben mind tudjuk, hogy ennyi idősen a túléléshez vezető út sokkal inkább a beolvadásban rejlik, lehetünk bármilyen okosak évekkel később. Egyébként csak én vagyok olyan szerencsés, hogy nem voltak bullyk a gimiben, ahova jártam? Aztán az is lehet, hogy a jó sorsomat annak köszönhetem, hogy öten voltunk lányok az osztályban, a fiúk meg nem balhéznak annyit (főleg nem az infósok :D). A Geek Girlt igazán fiatal lányoknak (is) ajánlom, nincs benne semmi, ami miatt egy kiskamasz ne olvashatná. Amúgy meg nagyon szórakoztató, vicces és szellemes könyv, Harriet, a főhős pedig szerintem abszolút szerethető (de én azért egy kicsit több geekeskedést vártam). 

Gillian Flynn: Sötét helyek
A türelmetlenebb énem az első pár oldal után azt parancsolta nekem, hogy hagyjam a francba ezt a könyvet, nem kell nekem ennyi sötétség, ennyi borzalom, nem bírom én ezt ki, főleg úgy nem, hogy a rettentően lehangoló hangulat mellett a főszereplőnk egy elviselhetetlen ember, aki ráadásul tisztában is van ezzel. Aztán győzött a kíváncsiságom, és beleástam magam a sztoriba, igazából csak a felvezetésen kellett átküzdeni magamat, az önkéntes nyomozás aztán teljesen beszippantott. Fejezetenként váltakozik az idősík: egyszer a jelenben bolygatjuk a múltat Libbyvel, a harmincas nővel, aki gyerekként tanúja volt a családja lemészárlásának, majd minden második fejezetben a szörnyű események napján megyünk végig részletesen, a különböző szereplők szemszögéből. Ez utóbbi volt csak igazán nyomasztó: nem a csillivilli kisvárosi családok élete ez, nincs idilli hangulat, anyu reggeli palacsintáját se kívánjuk. A család életét uralja a kilátástalanság és az ebből következő feszültség. Félig-meddig most is rájöttem a megoldásra, de azért az írónő most is meg tudott lepni. A Holtodiglant mindenképpen jobban szerettem, eleve kellemesebb volt az olvasás élménye, de a Sötét helyek kapcsán sem csalódtam, remélem, hogy majd szépen kiadogatják Flynn többi regényét is. Az ebből készült filmet 2015-ben mutatják be, de nem mondom meg, hogy kik lesznek a szereplők - én örülök, hogy nem tudtam előre, mert magamtól teljesen máshogy képzeltem el őket.

És végül a számkivetettek: kihoztam a könyvtárból a Nézd, ki van itt-et Timur Vermes-től, szép, masszív keményborítós példány, szeretem ezeket a minimalista és igényes kiadványokat. Az elejétől kezdve volt egy olyan érzésem, hogy a helyzetkomikum ereje, amelyre az író építette a regényét, legfeljebb egy novella rövidségéig tarthat ki. Elég hamar kifulladt nekem ez a történet, úgy vélem - persze lehet, hogy tévedek, de ez már sosem derül ki - sok újat nem kaptam volna a további majd' 300 oldalon, így még időben úgy döntöttem, nem kínlódom ezzel tovább. Egy kicsit amúgy is türelmetlen vagyok mostanában (ehhez képest nemrég elkezdtem a Mindenemet, amit ha törik, ha szakad, végig fogok olvasni). 
Nemrég végre sorra kerítettem Joe Hill-től A szív alakú dobozt, ami egy régi alexandrás nyári akció keretében került fel a polcomra. Szeretem én a borzongatós könyveket, de nem ezt. Kicsit úgy éreztem magam, mint amikor a Sikoly-filmeket néztem, inkább nevetni volt kedvem a hatásvadász féélelmetes kísértet-jelenléttől, mint libabőrözni. A Joe Hill-rajongóktól ezúton kérek elnézést, de az én radarom, úgy fest, más jelenségekre kezd berregni, talán a klasszikus, gótikus környezet közelebb áll hozzám, mint ez a végtelenül amerikai megoldás, amelynek középpontjában egy kiöregedett rocksztár áll (gondolom valahol tanítják ezt a karaktertípust is). Mivel saját példány, szívesen elcserélem, ha valaki szeretné - ilyen módon - megkaparintani.
A félbehagyásokról valószínű eddig is túl sokat beszéltem, de valami most az eszembe jutott, mégpedig az, hogy nem kizárt, hogy akkor állok neki türelmetlenkedni és elkedvetlenedni, amikor néhány igazán szuper olvasmányon vagyok túl, most legalábbis ez a helyzet. Szóval az is lehet, hogy ezek a könyvek rosszkor találtak meg, de abban azért nagyjából biztos vagyok, hogy egyiküknek sem én vagyok a célcsoportja.

2014-12-11

Lena Dunham: Not That Kind of Girl


Lena Dunhamet nem igazán ismerem, egyetlen részt sem láttam a Girlsből, illetve nem tudom, honnan máshonnan kellett volna hallanom róla, már ha kellett volna. A könyvét a kedvenc youtuberem, Essie Button dicsérte az egekbe, bár az a nagy sznob helyzet, hogy ritkán adok olyan ember könyves véleményére, aki keveset olvas, vagy épp most kezdi felfedezni az olvasás örömeit. 
Mindegy, legalább gyakorolhattam az angolul olvasást (amibe egyébként jobban bele kéne húznom). 
A 28 éves New York-i lány nem csupán főszereplője a Girls című sorozatnak, hanem szerzője és rendezője is, ráadásul mindezekért Emmy-díjra is jelölték (egyet meg is kapott - a sorozat). 


Én szeretnék rájönni, hogy miért születnek ezek a könyvek. Miért érezte úgy Lena, hogy neki meg kell osztania velünk az életének nagyon és kevésbé intim pillanatait? Ne értsen félre senki, nem akarok én egyéneket korlátozni abban, hogy könyvet írjanak, de olyan jó lenne tudni, hogy mi volt Lena motivációja. Sokat rágódtam ezen a kérdésen, de azért megpróbáltam rajtuk túllendülni, és folyamatos értetlenkedés nélkül figyelni a könyvre. 
Arra jutottam, hogy valószínűleg 5-10 évvel ezelőtt sokkal jobban élveztem volna, illetve bizonyára érdekesebbnek tartottam volna egyrészt egy szókimondó, másrészt a nővé válás során és az azon túl végbemenő jelenségekkel foglalkozó könyvet. És megint nem bírok magammal és felteszem a kérdést, hogy miért érdekli olvasók ezreit, hogy Lena ezeket a dolgokat hogyan élte meg. Meg hogy mi a fenének olvasom én ezt. Olyan érzésem volt, mintha belemásznék valakinek az intimszférájába, vagyis nem belemásznék, inkább belelöknének. Szívesen olvasok más emberekről, szeretem megismerni sikeres személyek, főleg nők gondolkodásmódját, motivációit, de ebben a könyvben ezekből nagyon kevés van. Lena meghökkenteni szeretné inkább az olvasóit a magánélete szaftos részleteivel, kitérve arra, hogy mindegyik pasi, akihez valaha köze volt, az egy orbitális barom, jobb esetben csak egyszerű seggfej vagy balfasz. 


Most eddig eléggé úgy tűnik, hogy utáltam ezt a könyvet, pedig nem, egészen élveztem, néha komolyan vártam, hogy a kezembe vegyem. Olyan érzésem volt, mintha visszamennék az időben, a sajátomban, és mondjuk húsz éves lennék, szóval egyfajta guilty pleasure volt nekem a Not That Kind of Girl, akármennyire nem értem azt, hogy mi végre jött létre. 

Nyilván nem veszem egy kalap alá az összes feministát, de Caitlin Moran remek könyvével való próbálkozásom után ehhez sem teljes nyitottsággal közeledtem, eleve vegyes érzéseim vannak a feminizmussal kapcsolatban, de megígérem, hogy ebbe nem megyek bele újra. Lena szerencsére sokkal visszafogottabban osztja az észt, leszámítva a hozzá közel került férfiak szidalmazását, bár ezt nem szókimondóan, inkább sértődötten teszi. Megírta a megerőszakolásának történetét is, érdekes módon itt hangzik el a legkevesebb panasz, elmondja, hogy legalább ötven okot fel tud sorolni, ami miatt az ő felelőssége az eset, úgy tűnik, nem csak Szeretett Hazánkban jellemző, hogy igyekeznek a nők fejébe sulykolni, hogy ők tehetnek az erőszakról.

Mivel engem nem hoz lázba a bulvár, azaz más emberek magánéletének rám nem tartozó eseményei, a munkával kapcsolatos fejezetek jobban tetszettek, mindig inspiráló élmény mások eltökéltségéről olvasni. Talán nem bántam volna, hogyha ebből egy nagyobb merítést kaptam volna, több értelmét látom ezt közhírré tenni, főleg, amikor egy 28 éves lányról van szó, aki nagyon fiatalon vált sikeres és híres nővé.

Korábban olvastam már olyasmi hírt, hogy hamarosan magyarul is elérhető lesz a Not That Kind of Girl (Nem az a fajta lány), de erről egyelőre nem tudok többet mondani. 

2014-12-07

Újraolvasós november

Amikor az embernek nagyjából hatszáz könyv van a - már csak - képzeltbeli várólistáján, elég nagy öngól tud lenni egy újraolvasás. Hát még kettő. Ilyenkor rám tör egy enyhe lelkiismeret-furdalás, amit csak az enyhít, hogy látom azt, hogy a kedves olvasó- és könyvesblogger társaim is előszeretettel nyúlnak időnként egy-egy régi kedvencükhöz.

A Zombiháborút az első olvasás után vettem csak meg, és lassan egy éve nézegetem a polcon és tapsikolok, hogy de jó, hogy ez megvan nekem. Lehet, hogy a The Walking Dead, de az is lehet, hogy valami más hatására jelzett a zombiradarom, és úgy döntöttem, most van itt az ideje egy újrázásnak, mert kivételesen egészen biztos voltam abban, hogy semmi illúzió nincs a könyv iránt érzett szerelmem mögött, semmi rózsaszín köd, csak pure love
Egyszer már írtam a regényről, így nem fogok újra belemenni a részletekbe. Az viszont nagyon fura, hogy egész sok mindenre nem emlékeztem, viszont ami még furább, hogy teljesen más sorrend élt az emlékezetemben, ami a történetek egymásutánját illeti. Már több mint a könyv felénél jártam, és meg voltam győződve róla, hogy a japán nerd csávó történetét ezek szerint álmodtam, mert biztos voltam benne, hogy az az első interjúk valamelyike volt. Hát nagyon nem, ilyenkor meg is ijedek, mert egyébként mindig annyira mélyen hiszek a memóriám csalhatatlanságában!

Olyan okos ez a könyv. Annyira nekem találták ki! (Nem azért, mert olyan okosnak találom magam.) Ha csak Amerikáról szólna, adtam volna neki 4-4,5 csillagot, és elkönyveltem volna magamban egy nem is olyan rossz zombis könyvnek. Viszont engem totálisan le lehet venni a lábamról a kulturális különbségek bemutatásával és elemezgetésével, furcsa perverzióm ez a téma (szerencsére ezt tanultam három évig :D). Nem csupán a zombi, hanem az alternatív történelem címkét is rá lehet aggatni a könyvre, mert egyszer csak azt veszem észre, hogy nem érdekel, hogy a zombik feltételes létezésének kábé nulla alapja van. Max Brooks úgy meséli el a háború történetét a legeslegelső zombi megjelenésétől kezdve, hogy elhiszem. Azt is, hogy zombik léteznek, és azt is, hogy az egész háború megtörtént. Amiatt, hogy interjúkból áll a regény illetve hogy már nagyjából az események után vagyunk, teljesen higgadt az egész, még a sok-sok megdöbbentő esemény ellenére is. Mert természetesen most is kiderül, hogy az ember a legnagyobb idióta az összes élőlény közül. 


Van olyan köztetek, aki olvasta a könyvet, majd megnézte a filmet is? Komolyan, mi volt ez??? Tavaly nyáron a barátnőimmel elcsíptük a legeslegutolsó vetítést valami éjszakai időpontban, és én végig olyan döbbenten ültem a moziban... és vártam, és vártam, hogy mikor lesz ebben a filmben BÁRMI, ami rímel a könyvre? Azon kívül, hogy mindkettőben zombik vannak. Semmi, az égvilágon semmi egyezés nincs a két történet között. Oké, a cím. Szívből ajánlom ezt a vicces honest trailert (amúgy van még sok hasonló a csatornán) azoknak, akik hasonlóan kiakadtak azon, hogy Max Brooks rábólintott erre a forgatókönyvre. Vicces, hogy a két évvel ezelőtti posztban még azon gondolkoztam, hogy vajon hogyan sikerül kivitelezni a könyv furcsa felépítését. :D

Már nem emlékszem, hogy mikor és miért döntöttem úgy, hogy nekem újra kell olvasnom az Egy pasivadász feljegyzéseit Melissa Banktől. Tinikoromban kaptam ajándékba, de csak egy-két mozzanatra emlékeztem belőle, illetve tartozik a könyvhöz egy olyan borító, amit képtelen vagyok kirakni ide, nem is értem, hogy hogyan történhetett meg, persze azt hozzáteszem, hogy egy olyan korszakban készült, amikor a magyar könyvkiadás még hírből sem ismerte az igényes borítókat. 
Balra egy sokkal kulturáltabb verziót láthattok, amely hatására talán nem megy el a kedvetek egy szempillantás alatt a regénytől. Itt jegyezném meg azt is, hogy egyáltalán nem ajánlom a könyv magyar nyelven történő olvasását, rettenetes a fordítás. Mondok egy példát: étteremben ül a főszereplő csaj és a főnöknője, utóbbi megkérdezi (feltehetőleg), hogy "are you seeing someone?", amit sikerült úgy lefordítani, hogy "Látsz valakit?". És valahogy úgy folytatódik, hogy (nem teszem idézőjelbe) mondtam neki, hogy igen, mire ő kérdezte, hogy kit, én elsoroltam neki, hogy kiket, és persze mindet ismerte. Szerintem ez rosszabb, mint a hírhedt Oroszlánkirályos félrefordítás :D. Nem gondolom, hogy eredeti nyelven óriási irodalmi magasságokba törne a mű, de a fordítás biztosan rengeteget ront rajta. 
A történet egyébként egy Jane nevű lány teljesen különböző természetű kapcsolatait mutatja be, bár az első fejezetben csak kívülről szemléli a bátyja és annak barátnője viszonyát az óceánparti nyaralójukban. Majd következik az első kapcsolat, ahol beteg módon vendégségbe mennek a fiú volt szerelméhez, aztán pedig jön egy rengeteg évvel idősebb férfi, aki megint nem tűnik a legjobb választásnak. A családi háttér végig a színen van, nem igazán szívderítő, egyébként az egész könyv elég melankolikus, illetve a végére próbál átmenni viccesbe a szerző, de fogalmam sincs, hogy miért. Az öt fejezetből az utolsó nekem sehogy sem illett a képbe, mind stílusát, mind a hangvételét tekintve elüt az előzőktől, nekem teljesen elrontotta az olvasás élményét. 
Egy idézetet kiírtam, hát igen, '99-ben Magyarországon még nem volt YA:
"Főleg gyerekkönyveket szerkesztett, de mostanában kezdett olyasmikkel is foglalkozni, ami az én korosztályomnak szólt, amit ő IF-nek vagy ifjú felnőttnek nevezett.
Hááháá.

Fogok még újraolvasni, ez kétségtelen, Murakamit biztosan szeretnék (Norvég erdő), Szerb Antalt is VII. Olivér) meg a Tündérkrónikákon is folyton gondolkozom. 

2014-12-04

Könyvbingó

Mégis volt idén egy jó könyves kihívás, bár csak utólag nyomorítom bele a kategóriákba az olvasmányaimat, fordítva ilyet én már nem csinálok. Theodora az értelmi szerző, vagyis nem egészen, mert külföldről indult a dolog, de ő magyarította és molyon kreált hozzá egy kihívást. Köszönjük. :)

Ezt a posztot főleg magamnak írom, nem gondolom, hogy mások számára is annyira érdekes lenne, de így legalább elég lesz ezt belinkelnem ezt a teljesítéshez.

Itt a bingó:


Ezek a kategóriák magyarul + a hozzájuk passzított könyveim:

1. Egy könyv, ami hosszabb 500 oldalnál - Susan Cain: Csend 
2. Egy (elfeledett) klasszikus - Denis Diderot: Az apáca (ráadásul saját példány!)
3. Egy könyv, amiből film készült - Sue Monk Kidd: A méhek titkos élete (bár nem láttam)
4. Egy könyv, amit idén adtak ki - Lena Dunham: Not That Kind of Girl
5. Szám a címben - Anne Holt: 1222
6. Egy könyv, aminek az írója 30 év alatti - Austin Kleon: Lopj úgy, mint egy művész! (2012. - 29 volt)
7. Egy könyv nem emberi szereplőkkel - Rachel Hartman: Seraphina (sárkányok, kár, hogy nem tetszett)
8. Egy vicces könyv - Ben Aaronovitch: London folyói 
9. Írónő könyve - Michelle Moran: Kleopátra lánya
10. Egy történet rejtéllyel - Mons Kallentoft: Véres tél (és a Halálos nyarat is előjegyeztettem)
11. Egyszavas című könyv - Katarina Mazetti: Pingvinélet
12. Novelláskötet - Jevgenyij Popov: Vodkára vodkát (nem olvastam végig) 
13. Szabadon választott könyv - Paula McLain: A párizsi feleség
14. Egy könyv, ami másik földrészen játszódik - Lauren Graham: Egy nap talán
15. Non-fiction - Sándor Anna: Szibériai anziksz (sok ilyet szeretnék olvasni)
16. Első könyv, egy kedvenccé vált írótól (idén olvastál egy könyvet, és ha kedvenccé vált az író – első olvasott könyve után – akkor az kellene ide) - pont máshogy értelmeztem, de így könnyebb - David Benioff: Tolvajok tele
17. Egy könyv, amiről neten hallottál először - :D melyikről nem? James Smythe: A felfedező
18. Egy best-seller könyv - Robert Galbraith: Kakukkszó
19. Egy könyv, ami igaz történeten alapul - John Vaillant: A tigris (nem tudom eldönteni, hogy regény-e vagy nonfiction)
20. Egy könyv a várólistád legaljáról - Giuseppe Tomasi di Lampedusa: A párduc (ez a nap is eljött)
21. Egy könyv, amit egy barátod imád - nem sok olvasó barátom van (akiket offline ismertem meg), de mondjuk legyen Rosamund Lupton: Azután, úgy kaptam kölcsön, a macska meg is rágta, úgyhogy vehettem újat. 
22. Egy ijesztő könyv - Jeff Vandermeer: Expedíció (néha komolyan féltem, jól is esett :D)
23. Egy könyv, ami több mint 10 éve jelent meg  - Patrick Modiano: Sötét boltok utcája (sosem fogom megjegyezni ennek az írónak a nevét)
24. Egy sorozat második kötete - Juliet Grey: A fényűzés napjai (Marie Antoinette-trilógia, a harmadikat már nem olvasom el, nagyon gyenge)
25. Egy könyv kék borítóval - Laini Taylor: Füst és csont leánya (és még a lány haja is kék)

Ha valaki mégis eljutott volna eddig, megkérdezném, hogy részt vett-e a kihívásban. Ha lesz jövőre is, akkor benevezek, bár nagy kihívást nem jelent utólag könyveket párosítani a kategóriákhoz, de azért én így is élveztem. :)

2014-12-02

Imádok arcot mosni!

Nem egy lányt ismerek, aki azt állítja, hogy többek között azért nem sminkel, mert azt aztán le is kell mosni, és az mekkora procedúra. Én egyrészt nagyon szeretek sminkelni, nekem reggel ez az ébresztő kávé, szóval ha a lemosást szükséges rossznak tartanám, akkor is festegetném magam minden nap. Ám az a helyzet, hogy imádok arcot mosni is!
Valószínűleg nevetségesen hangzik, de amikor épp nem dőlök ki a fáradtságtól, akkor már előre várom az esti arcápolós procedúrát (majd egyszer talán erről is írok, most már hónapok óta ugyanaz a menet). Sorrend és termékhasználat tekintetében ezerféle megoldást láttam már, valaki ezzel, más azzal kezdi. Nálam úgy néz ki az esti arcápolás, hogy lemosom a sminket az alább bemutatott termékek valamelyikével (a szemet kihagyva), majd egy folyékony sminklemosós (ez a Gariner) vattával áttörlöm az egész arcom, és lemosom vele a szemfestéket is. Tuti, hogy rengetegen fordítva csinálják ezt, nekem valamiért ez így, ebben a sorrendben logikus. A többi lépésre nem fogok most kitérni, jöjjön hát az arclemosók multipárbaja!


Igen, tudom, hogy nem normális ez a mennyiség, bizonyára azt kérdezitek, hogy kinek van szüksége 8 különböző arclemosóra, de egyrészt alább kiderül, hogy a 8 inkább kevesebb, másrészt némelyik már erősen fogyóban van, harmadrészt pedig megőrülök ezekért a termékekért, nagyon szeretek kísérletezni velük.

2014-11-30

Novemberi kedvencek és könyves zárás

Többek között azért sem szeretem ezt a szívderítő sötétséget, mert képtelenség normális fotókat lőni ilyenkor, legalábbis olyan felszereléssel (illetve annak hiányában), ami nekem van (nincs). Ebédfőzés helyett azért kattintottam párat, aztán rájöttem, hogy enni is kellene valamit, úgyhogy nekiálltam ananászos-szalonnás csirkét sütni. Természetesen már most éhes vagyok, pedig nincs egy órája, hogy ebédeltünk.

Azt nézem, hogy nem olvastam valami hűderengeteget ebben a hónapban. de ahogy beleolvastam a többi havi zárásba, ezzel nem voltam egyedül, bár nekem fogalmam nincs arról, hogy helyette mit csináltam. Novemberben őket végeztem ki: 

1. Melissa Bank: Egy pasivadász feljegyzései (újraolvasás)
2. Max Brooks: World War Z (újraolvasás)
3. Lena Dunham: Not That Kind of Girl
4. Anne Holt: 1222
5. Edward Kelsey Moore: Szikomorfán születtem
És elkezdtem, de nem fejeztem be A világ legjobb könyvét, esélytelen, hogy én ezt végigolvassam. 

A Szikomorfa örök kedvenc lett, szerintem nekem bármilyen hasonló könyvet el lehet adni, nagyon örülök annak, hogy megvettem, még a nem túl szép borítója ellenére is. Most nem írok róla többet, inkább megígérem - magamnak is - hogy később összeszedem róla a gondolataimat. A Zombiháborút pedig újraolvasni is óriási élmény volt, totálisan nekem való, még akkor is, ha egy picit túl amerikai, ezeket a fejezeteket jól ellensúlyozzák a nemzetközi kitekintések. Marad tehát a World War Z is az örök kedvenceim között. 

Sikerült viszonylag keveset vásárolnom novemberben, de természetesen volt egy-két dolog, amit muszáj volt beszereznem, a random portyák viszont szerencsére elmaradtak. Néhány régebbi és új kedvencet mutatok most:


A Body&Soul mandulás testápolót még a Glamour-napokon vettem a Müllerben, vagy ha nem akkor, akkor annak tájékán valamikor. Az illata tökéletesen passzol a jelenlegi hangulatomhoz, és az a jó benne, hogy nem annyira intenzív, hogy könnyen ráunjak. Egyébként rettentően folyós testápoló ez, ennek ellenére teljesen jól hidratál, egyáltalán nem ragacsos, szerintem ha újra a Müllerben járok, hozok még ilyet, csak lehet, hogy más illatban. A Bourjois Healthy Mix Serum alapozó régi vágyam volt, de sikerült megtudnom, hogy Magyarországon megszűnt ez a termék, pont amikor végre rászántam volna magam a vásárlásra. Így mindenféle előpróbálgatás nélkül megrendeltem az Asosról egy akcióban a legvilágosabb (51) színt, és milyen jól tettem! Mostantól semmi más folyékony alapozót nem vagyok hajlandó magamra kenni, csak ezt, meg a koreai BB krémeket. Nem túl erős a fedése, sőt merem állítani, hogy az egyik BB krémemmel jobban lehet vakolni, de én pont ezt szeretem: szépen kiegyenlíti a bőröm színét, de nem látszik, hogy ott van valami. A színe egy kicsit sárgás, de ettől nem kell megijedni, ez pont arra jó, hogy élénkítse egy kicsit a bőrt, még az én hidegszürke fejemre is tökéletes. Talán a hónap elején szedhettem össze a Nivea volume sensation hajhabot, ugyanis megőrülök attól, hogy rátapad a fejemre a sok hajam, még rögtön hajszárítás után is. Most ezt masszírozom a vizes hajamba, és sokkal normálisabban nézek így ki, persze azért egy kis texturáló spray az jöhet másnap reggel, de ez a hab is sokat segít, ráadásul 1. nincs masszív vegyszerszaga 2. nem nehezíti és tapasztja össze a hajszálaimat. A Sleek au naturel paletta annyira a mindennapjaim része, mégis szerintem soha meg sem említettem, pedig nagyon sokat használom. Merem ajánlani bárkinek, aki nude színekből álló jó minőségű palettát keres, ezerszer inkább erre áldozzatok, mint valami drogériás összeállításra, az ára sem durva, kb 2000 Ft, online rendelhető meg (én erősen vacillálok, hogy melyik legyen a következő Sleek palettám, rengeteg félét lehet kapni). Ebben, mint láthatjátok, sok a matt alapszín, illetve három csillámos is található benne, azért a jobb felső világosért például oda meg vissza vagyok. Ebben a posztban van egy kulturáltabb kép róla. És jelentem, végre megtaláltam a tökéletes sminklemosót is, igazából nem tudom, miért nem próbáltam eddig kétfázisú lemosókat, a lényeg, hogy beszereztem ezt a Garnier 2in1 érzékeny bőrre való lemosót, és csodálatosan jóban vagyunk. Amióta az Etude House szemhéjalapozót használom, meggyűlt a bajom a sminkleszedéssel, viszont ezzel a termékkel sitty-sutty lejön, mindenféle erőlködés nélkül. Byebye micellás vizek!


A háttér sem véletlen: Harmadik éve hű társam ez a Burberry mintás sál (fogalmam sincs, hogy az enyém épp milyen márka, kb 250 Ft-ért túrtam). Mindenhez passzol, nagyon klasszikus és sikkes - szerintem - szóval hiába van még bőven téli sálam, nem nagyon vagyok hajlandó mást felvenni. Ó és kaptam névnapomra egy gyönyörűséges kabátot, amibe első látásra beleszerettem már a honlapon, aztán egyszer felpróbáltam a teszkóban, de ááá, mondom minek, végül legközelebb már nem bírtam ellenállni neki. 

Ennyit pofázni... de örüljetek, mert novemberben egyetlen könyvet sem vettem, valahogy nem is jutott eszembe, meg most kíváncsi vagyok, hogy mit kapok a molyos húzásra, és lehet, hogy amit nem, azok közül beszerzek 1-2-t, még meglátom, hogy állok majd anyagilag. :)


Jaj, így a hónap végére volt még egy szuper élményem, céges csapatépítés keretében elmentünk lézerharcozni. Arra gondoltam, hogy az első kör után majd a.) jól megunom vagy b.) jól felhúzom magam azon, hogy milyen béna vagyok, és inkább lemegyek sörözni, de annyira elkapott a harci kedv, hogy aztán le se lehetett rángatni a pályáról. Bár a fiúk csúfoltak kicsit, hogy sokat campeltem, de hát valamiből meg kell élni. Edzésnek sem utolsó a dolog, rohadt fárasztó, de az a jó benne, hogy közben annyira elkap a hév, hogy észre sem veszed, hogy mennyire kipurcansz, ellenben este utána nem volt gondom az elalvással, illetve másnap hatalmas izomlázzal keltem. Kéne valami állandó csapat, akikkel hétről hétre el lehet menni, mert ez valami eszméletlenül jó! És legalább nem fáj úgy, mint a paintball.

Update: Még valami! Ahogy sokan mások, ősz elején is írtam egy tervet arra vonatkozóan, hogy miket szeretnék olvasni szeptember-október-november hónapokban.
És tádáá! Mind az öt könyvet elkezdtem, az egyiket, a Nyomtalanul c. skandináv krimit viszont félbehagytam, nem igazán hangolódtam rá se a szereplőkre, se a hangulatra, innentől kezdve felőlem történhet bármi. A többi négyet viszont elolvastam, és azt hiszem, tök jó könyveket válogattam össze magamnak, ezek voltak azok:

1. Benedek Szabolcs: A vértanú
2. Jessica Brockmole: Levelek Skye szigetéről
3. Jeff Vandermeer: Fantomfény
4. Alan Bradley: De mi került a pitébe?

A beszerzéseket illetően a többiek is visszafogottak voltak, kivéve Teklát :D
Amadea
Anna
BookwormGirl
Horsegirl
Liliane
Nikkincs
PuPilla
Tekla
Theodora

2014-11-28

Éljük túl könyvekkel a telet

Évről évre egyre jobban utálom a telet. Eddig legalább a karácsony gondolata felvillanyozott, idén viszont furcsa mód még az ünnep említése is hidegrázást vált ki belőlem. A téli szünethez nyilván van kedvem, de a karácsony jobb napjaimon (csupán) teljesen hidegen hagy. A januárról ne is beszéljünk... Esküszöm, nem a nyafogás a célom, de úgy éreztem, tudatnom kell a világgal, hogy mennyire gyűlölöm ezt az évszakot. Lássuk, miket tervezek a közeljövőre, semmi hangulati együtthatót ne keressetek a válogatásban, és természetesen azt sem kell elvárni, hogy teljesítem a kitűzött célt. :)



1. Scott Westerfield: Leviatán
Nagyon régóta érdekel ez a könyv, steampunkot eddig nem sokat olvastam, de vonz a dolog hangulata, azt is imádom, ha néhanapján az édesem hasonló játékai az aláfestések az olvasásaimhoz. Bár elvileg ifjúsági regény, a radarom (és megbízható online ismerőseim) azt mondják, nem kell félni emiatt. 

2. Gail Carriger: Soulless
Sokan dicséritek ezt a sorozatot, gondolom nem főként a magas színvonala, inkább a boldogító hatása miatt. Van egy olyan érzésem, hogy szeretni fogom. Már előjegyeztettem, úgyhogy biztosan hamarosan sorra kerül. 

3. Holly Smale: Geek Girl 
Olvastam róla jót és rosszat is, de főleg azt, hogy nagyon vicces, a geekeket szeretem, már eleve jó alapot szolgáltatnak a megnyilvánulásaik egy történethez. Ő lesz az egyik következő áldozatom, néhány oldalt már elolvastam belőle tegnap este.

4. Margaret Mitchell: Elfújta a szél
Ne röhögjetek :D (Persze úgyis tudjátok, hogy most se fogom elolvasni.)

5. Ruta Sepetys: Árnyalatnyi remény
Ezt is mióta tologatom... Talán most vevő is lennék egy kevésbé szívderítő témájú könyvre, ezt meg nagyon dicsérik, és ráadásul meg is van otthon, olyan szép, masszív, vastag könyv.

6. Kathy Reichs: Virals
Sosem tudom, melyik Kathy Reichs-krimit olvastam, mert már legalább 2 kiadása (és címe) van mindegyiknek, ráadásul az új verzióban nagyon hasonlóak a címek, sikerült is emiatt rögtön a második résszel kezdenem, az nekem nagyon tetszett. Szeretem a hosszú krimiket, mert az oldalszám már sejtet(het)i, hogy talán nem csak a cselekmény száraz felvázolásáról lesz szó. A Virals elvileg kicsit más műfaj, YA meg fura lények, meglátjuk.

Most nem erőltetek fel több könyvet a listára, úgyis lesz még molyos karácsonyozás két hét múlva, meg bízom benne, hogy idén az édesemtől is becsúszik egy könyv (már gyártom neki a bookdepós kívánságlistát). Vannak még könyvtáras előjegyzéseim is - nem tudok nélkülük élni, hiába próbáltam - pl. a Sötét helyek, amiért ezúttal a megyeiben állok sorba, meg még egyéb remekművek, csak ezt nem akarom már annyira lelőni, múltkor is kihoztam 2 könyvet, az egyiket sittysutty el is olvastam (1222), a másiknak, A világ legjobb könyvének kétszer álltam neki (értelemszerűen másodszor onnan folytattam, ahol abbahagytam), de hatalmas szenvedés volt, szerintem mondjuk eleve öngól egy ilyen címmel indulni. Úgy fest, nekem nem jön be a svéd humor, ha egyáltalán létezik ez a fogalom.

Ti miket terveztek a legrosszabb hónapokra?

2014-11-25

Egy spoilernáci vallomásai

Az elmúlt egy napban annyit gondolkodtam a spoilereken, hogy kezd egészen kikristályosodni bennem, hogy miért is utálom én ezt a jelenséget annyira. Alapvetően nem az a fő problémám, hogy megtudom, milyen lényeges esemény történik majd a könyvben (bár ez alól is nagyon sok kivétel van, erről később). Ami igazán felhergel, az az, hogy bizonyos személyek felhatalmazva érzik magukat arra, hogy ilyen "apróságokat" közöljenek, és nem tudom, melyik a rosszabb eset: az, ha fel sem merül benne, hogy ilyet nem illik, vagy az, ha szándékosan rohadék az illető. Épp a hétvégén idegeltem magam egy molyos értékelésen. Lehet, hogy nem kéne olvasás előtt/közben értékelést olvasnom, főleg nem egy krimiről, de szerintem - többek között - erre való ez az oldal. Anne Holt 1222 c. regényéről van szó, amelyben két rejtély is adódik, az egyiket kedvesen lelőtte egy molytársam, mindenféle jelzés (holott van erre eszköz) nélkül. Úgyhogy köszi :) 
Olyat is láttam, hogy a tisztelt felhasználó az értékelésének első mondatában közölte, hogy mely szereplők haláloznak majd el a könyv végén. Ott volt "vigyázat..." jelzés, de asszem akkor még nem lehetett ezeket elrejteni, vagy csak én nem találtam ezt a funkciót, igazából nekem tökmindegy, szerintem ha valaki értékelést/posztot ír egy könyvről, akkor annak nem arról kéne szólnia, hogy ja amúgy a kacsafarkú kolibrilepke a gyilkos. A legintelligensebb módja a spoilerezésnek - ha tényleg elkerülhetetlen - szerintem az, ha kifehéríti a blogger a bejegyzésben azt a szöveget, ami erre vonatkozik, mert sokszor a szemnek nem olyan könnyű parancsolni. :) Egyébként blogokon nem találkoztam még elkerülhetetlen spoilerrel, főleg a molyon botlok bele kedves emberekbe.

Ezen kívül még két eset van. Az egyik rohadtul idegesít, a másik meg vicces.

1. Írók spoilereznek. 
Kedves Rácz Zsuzsa, elhiszem, hogy baromi nagy embernek tartod magad, és feltételezed, hogy az olvasóid mind a gimiben olvasták már az Anna Kareninát (hát elárulom, hogy a rajongóid nagy része pont nem ez a kategória), nekünk hálisten nem volt kötelező. Attól függetlenül, hogy ez egy alapmű, nem kellene azt gondolnod, hogy hatalmadban áll közölni a regény VÉGkimenetelét, főleg, ha azt nézzük, hány oldalt kell az olvasónak végigszenvednie, hogy eljusson addig. A te könyveid viszont nem alapművek, gyanítom, ez a fél sor sem tette őket sokkal nagyobbá.

Kedves Matthew Quick, igazán szerettem a Napos oldalt, és világos, hogy belepasszol a történetbe az, ha leírod, Pat hogyan reagál egyes regények végkimenetelére, ettől függetlenül nem gondolom, hogy az emberek örülnek, ha olyan klasszikusok végeit cseszed el nekik, mint például A nagy Gatsby vagy a Búcsú a fegyverektől.

2. A pasim lövi le...
Az édesem egyik szokása, hogy odajön mellém, miközben olvasok, és felolvas egy-két szót az oldalról, ahol épp tartok. Ez akkor vicces, ha én még a bal oldali lapot nézem, ő meg a jobbról olvas. Például én épp ott tartok, hogy egy vérengző kutya tart morogva mozgásképtelen főhősünk felé, szökik fel az adrenalin, erre ő kétségbeesetten megszólal: "Döglött kutya??? :(((" 
Nyilván ez nem tragikus, mert fél percen belül úgyis elértem volna oda. 
Viszont olyat is szokott, hogy fogja a könyvemet, és beleolvas a végébe. Hangosan. Így tudtam meg az egyik regény esetében, hogy a főhősünk apja még életben van, pedig eltűnt, és nagyon kétséges volt, hogy mi történt vele. 
Ezeken viszont inkább nevetek, főleg azért, mert mindig sikerül beletrafálnia egy olyan mondatba, ami aztán spoilernek minősül. 


Ilweran - akit egyáltalán nem zavarnak a spoilerek - írta, hogy őt a teljes könyv érdekli, és ha mindezt csupán a végkimenetel el tudja rontani, akkor az már tuti, hogy nem olyan jó könyv. Bizonyos könyvek esetében én is így gondolom, viszont bőven akadt a kezembe olyan regény, amin a vége dobott egy akkorát, hogy nem nagyon tértem magamhoz... Lehet, hogy a könyv 95 százaléka nem volt akkora óriási élmény (de lehet, hogy igen), viszont a lezárás miatt azt gondoltam, hogy hoppá! Például cseppet sem örültem volna, ha előre tudom a Pi életének végét, vagy mondjuk az Egy különc srác feljegyzései-ét, a Beszélnünk kell Kevinről-ét, és akkor a krimiket nem is említettem (bár mint tudjuk, szuperképességemnek köszönhetően elég gyakran sikerül saját magamnak lelőni a poént). 

Egyébként a legkisebb spoilert is utálom. Egyszer még amiatt is kikeltem magamból, hogy egyesek megemlítik, hogy a könyv függővéggel zárul. Nagyjából egyedül voltam a véleményemmel. :)
Most az utóbbi két év olvasmányain végigszaladtam, és rájöttem, hogy tényleg egész kevés az a könyv, amely esetében számított az, hogy hogyan végződött. Viszont azt is észrevettem, hogy többnyire pont azokat a regényeket spoilerezik, amelyeknél számít. Például olvastad az összes Harry Pottert? Nem? Gondolom azért tudod, kik nem élik túl, és hogy ki kivel jön össze, meg ki ölt vagy nem ölt meg kit. Ismerős a probléma? :)

Emlékszem, még akkor akadtam ki, amikor a How I Met Your Mother hivatalos facebook oldala kitette az anya képét kb az amerikai vetítés után fél órával (arra a részre gondolok, amikor először látjuk őt). Később persze nem győztek elnézést kérni, de elég béna húzás volt.

Az újraolvasást nálam nem befolyásolja az, hogy ismerem a könyv befejezését. Hiába krimi például A tetovált lány, azért újraolvastam (angolul), bizonyos krimik esetében ugyanis maga a nyomozás ezerszer jobban érdekel, mint a végkifejlet, ráadásul ennek a regénynek a hangulatába is szerelmes vagyok. Amúgy meg inkább nagy-nagy kedvenceket szoktam újraolvasni, hogy felidézzem a hozzájuk fűződő kellemes emlékeket. Például nem nagyon látom magam előtt, ahogy a Beszélnünk kell Kevinrőlt veszem elő újra. :D

A többiek véleménye a spoilerekről:

2014-11-23

Könyvmolyok problémái TAG

Ha az alábbi kérdéseket nézzük, eléggé rugalmas vagyok, ritkán vagyok hisztis könyves problémákból fakadóan. Azért mégis kitöltöm ezt a taget, amelyet Teklától kaptam, mert szeretek mindenféle hülye válaszokat adni, ami jelen esetben különösen aktuális lesz, mivel azt fogom magyarázgatni, hogy az adott probléma miért nem jelent nekem problémát. Illetve a kérdéssor végén megspékelem a bejegyzést az Én Valódi Könyves Problémáimmal.



1. Körülbelül 20.000 könyv van az „Elolvasni” listádon. Hogy a fenébe döntöd el, hogy mit olvasol el legközelebb?
Oké, ez pont érint. :D Néha olyan kényszerek vezérelnek, mint könyvtári előjegyzések és határidők (persze az előjegyzés gombra is én nyomok rá valamiért), máskor meg az emésztő vágy, hogy olvashassak egy könyvet végre, utóbbi esetben többnyire egyik pillanatról a másikra kerít hatalmába a harci kedv. Az biztos, hogy törekszem arra, hogy minden szempontból különböző könyveket olvassak egymás után. 

2. Már elolvastad, több mint a könyv felét, de egyszerűen nem tetszik neked. Abbahagyod, vagy folytatod? 
Megesett párszor, hogy nem jelzett időben a radarom, vagy épp annyira reménykedtem, hogy ez jó lesz, hogy már a könyv felénél tartottam, amikor képzeletben bevágtam a sarokba. Van úgy, hogy egyszer csak elfogy a türelmem, ez csak akkor sajnálatos, amikor nem elég korán. 

3. Közeledik az év vége és oly közel, mégis távol vagy az olvasási kihívásod teljesítéséhez. Megpróbálsz felzárkózni, és ha igen, akkor mégis hogyan?
Nulla darab kihíváson vettem részt az évben, és a továbbiakban is ehhez tartom magam. Egyszerűen nem akarom, hogy az olvasás bármikor, akár a legminimálisabb szinten is probléma legyen, úgyhogy a saját kis tervezgetéseimet leszámítva (amelyek végkimenetele totálisan hidegen hagy) hanyagolom az ilyesmit, ahhoz túlságosan hangulatfüggő, hogy épp mit van kedvem olvasni. 

4. Egy könyvsorozatnak, amit egyszerűen imádsz, a borítói. Nem. Egyeznek!! Hogy birkózol meg ezzel a szörnyűséggel? 
Alapjáraton zavar a csúnya borító, de ha nem egységes egy sorozat kinézetileg, hát akkor nem az. Pl. ott a Tündérkrónikák. Zavar? Nem.

5. Mindenki imádnak egy könyvet, amit te egyszerűen ki nem állhatsz. Kivel osztod meg az érzéseidet? 
Blog, moly, meg bárki, akivel szóba kerül. Mellesleg hónapok óta áll piszkozatban egy lista ezekről a könyvekről, egyszer majd talán kiegészítem, és közzé is teszem. 

6. Nyilvános helyen olvasol éppen és hirtelen elkezdesz sírni a könyvön. Mihez kezdesz magaddal? 
Sosem sírtam még könyvön. 

7. A folytatása egy könyvnek, amit nagyon imádtál, éppen most jelent meg, de már nem emlékszel mindenre az előző részből. Újraolvasod az előző könyvet? Vagy inkább nem olvasod el ezt a folytatást? Keresel valami összefoglalót róla az interneten? Esetleg elkezdesz bőgni a frusztrációtól?! 
Ha imádtam, akkor emlékszem rá. Nem mindenre, de amire kell, arra igen. Előbb-utóbb úgyis előjönnek a dolgok a következő részben, rosszabb esetben is ott van gugli barátom. Ha meg nagyon nem emlékszem, akkor valószínűleg nekem ennyi volt a sorozat, nem olvasom el a folytatást - így vagyok most az Incarceronnal.  

8. Nem akarod senkinek, ismétlem, senkinek kölcsönadni a könyveidet! Hogyan utasítod vissza udvariasan az embereket, mikor kölcsönkérnek tőled egyet? 
Bár volt néhány rossz tapasztalatom, én még mindig szívesen adok kölcsön könyvet mindenféle gyomorgörcs nélkül. A győri molyokkal rendszeresen cserélgetünk, néha egyik-másik barátnőmmel is. Könyörgöm, ez csak egy könyv. 

9. Ebben a hónapban már 5 könyvet kezdtél el és egyiket sem fejezted be. Hogyan lépsz túl ezen a „nem olvasási időszakon”? 
Ez már ismerős egy kicsit. Mostanában azért igyekszem max kettőre redukálni az aktuális olvasmányaim számát, de régebben volt, hogy többe belekezdtem. Ilyenkor általában kényszerítem magamat arra, hogy befejezzem az egyiket, aztán a másikat, és így tovább. Ha meg valamelyik nagyon nem tetszik, akkor hagyom a fenébe.

10. Nagyon sok könyv jelenik meg, amikért szinte haldokolsz, hogy elolvashasd. Hányat fogsz ezek közül megvenni? 
Idővel lehet, hogy sokat, de ha épp felgyülemlik sok friss és nagyon izgalmas megjelenés, akkor záros határidőn belül legfeljebb egy-kettőt. De inkább várok, mert a lelkesedésem bizonyos könyveket illetően úgyis alábbhagy, amúgy must-have-ekkel is úgy vagyok, hogy ráérnek, nem érzek kényszert az azonnali beszerzésükre. 

11. Miután megvetted a könyvet, amire annyira vágytál, körülbelül mennyi ideig csücsülnek a polcodon mire elolvasod őket? 
Pfff. Aki olvas/ismer, szerintem tudja a választ. :D

Azért én is tudok ám problémás lenni. Tíz dolog, ami stresszel:

1. Spoilerek. Utálom, amikor nézegetem az értékeléseket, és az egyik azzal kezdődik, hogy ki a gyilkos. Meg hogy ki hal meg. Ilyet NEM MONDUNK EL. Előre figyelmeztetés mellékelésével sem. Szerintem. A legutóbbi krimi-olvasásom kapcsán is felhergeltem magam egy értékelésen, legszívesebben belinkelném, hogy lássátok a galád embert, de akkor nektek is lelőném a poént. 

2. Itthoni könyvek olvasatlansága. Idén kicsit javult az arány, de még mindig túl sokat könyvtárazok, nem bírok ellenállni. :) A kindlikét se használom eleget.

3. Book hangover. Amikor annyira a hatása alatt vagyok egy befejezett könyvnek, hogy képtelen vagyok újba kezdeni, inkább kezdeném elölről azt, ami ezt az állapotot létrehozta bennem.

4. A macska megrágja a kölcsönkönyvet.

5. A macska leborítja a polcról a könyveimet.

6. A macska leborítja vízzel a vadiúj könyveimet.

7. Szeretnék olyan lány lenni, aki szereti a képregényeket, és akarja őket olvasni, de nem vagyok olyan. (Viszont fundoltam Nyugat+Zombikat az indiegogón!)

8. Szidom magamban a kiadókat, hogy miért nem jelentetik meg már az xy könyvet magyarul. Amikor végre elérhető lesz, leszarom. 

9. Generálódott egy új élet a Farm Heroes Sagában. Hátha most sikerül abszolválni a pályát.

10. "És te amúgy mikor olvasol?"

2014-11-22

Bűnös élvezetek

Nehezen jutottam dűlőre azzal kapcsolatban, hogy a kedvenc kabátkönyveimről írjak-e, vagy inkább a guilty pleasure regényekről, jó néhány esetben összeolvad nálam a két kategória. Amadea nemrég írt az ő kabátkönyveiről, ezért kezdtem el kotorászni az olvasmánylistámban, végül abban maradtam magammal, hogy ehelyett jöjjön egy kis színvallás, mert igaz, hogy nem vagyok már akkora kultúrsznob, mint néhány éve, de még mindig leállok mentegetőzni, amikor egy-egy komolytalanabbnak tűnő olvasmányt dicsérek.



Ree Drummond: Tűsarkúban a prérin
A legkedvencebb mind közül, nekem tényleg olyan élményt nyújtott, mintha a pattogó tüzű kandalló mellett ülnék egy őszi estén. Ahogy azt már többször említettem, nagyon ritka, hogy egy szerelemközpontú történet nem visszatetszést vált ki belőlem, de Ree esete egyrészt valós, másrészt felfedeztem benne néhány közös vonást a saját életemre vonatkozóan, egyébként ő és a Marlboro Man a mai napig együtt vannak és összehoztak egy fészekalja gyereket is. Írtam is róla akkor egy kicsit személyes jellegű posztot.

Beth Hoffman: Déli álmok
Kabátkönyv, de kicsit mégis G.P., mert azért irodalmilag nem egy óriási alkotás. Kicsivel később olvastam A méhek titkos életét, és a Déli álmok elég erős koppintásnak tűnik, nagyon hasonlóak bennük az élethelyzetek és a megoldások, annyi különbséggel, hogy A méhek...-ben sokkal komolyabb kihívásokkal kell szembenézniük a szereplőknek. A Déli álmokat olvasva egyből Savannah-ba akartam költözni, mert innen, messziről úgy tűnik, hogy ott még a kerítés is áfonyás palacsintából van.

Karen Marie Moning: Tündérkrónikák
Most biztos néhányan felkiáltotok, hogy mi ebben a bűnös élvezet, de nekem továbbra is szoknom kell a gondolatot, hogy egy ennyire-nem-én könyv/sorozat elnyerte a tetszésemet. Eleinte még magamnak sem mertem bevallani, hogy tetszik, annyira nem olvastam korábban hasonló besorolású regényt.

Michelle Moran: Nefertiti; Kleopátra lánya
Michelle Morant sem a szépírói képességei miatt szeretjük, inkább amiatt, hogy visszarepít minket letűnt korokba, hozzáad egy csomó kulturális adalékot, és a sok cselszövés meg fordulatos cselekmény sem megy a hangulat rovására. Eddig csak két könyvét olvastam, de szeretném majd folytatni a sort, engem nagyon kikapcsolnak ezek a könyvek, teljesen el tudok veszni benne.

Lauren Graham: Egy nap talán
Igazából nem annyira nagyon limonádé ez a regény, mint amilyennek tűnik. Ha túltesszük magunkat Frances idegesítő jellemén, egy teljesen élvezhető, New York-i történetet kapunk, betekinthetünk a színészek világába, főként a kezdőkébe. Picit hosszabban írtam már a könyvről egyszer, kabátkönyv-esélyes, ráadásul épp valami szakadó esős hétvégén olvastam, ami nagyjából az első igazi őszies hétvége volt. 


Színvallás az ifjúsági könyvekről...

Stephenie Meyer: Twilight
A könyv irodalmilag nulla, az első részt mégis szerettem, főleg azt a nyálkás-hűvös-esős hangulatot, ami körülveszi a bénázó hőseinket. Azt hiszem, mindegyik részt elolvastam végül, de az első kivételével az összes szenvedés volt, túl sok felesleges párbeszéddel és indokolatlanul hosszú cselekménnyel.

Maggie Stiefvater: Shiver
Takaróbaburkolózós, összekucorodós könyv. Kivételesen a szerelmi szálat sem találtam annyira elfuseráltnak, mint a YA-kban általában. Nem tudom, miben rejlik a szöveg ereje, az is lehet, hogy csak jókor talált meg. A többi rész nem nagyon érdekel, de lehet, hogy egyszer majd olyan hangulatban leszek, hogy azokat is el akarom olvasni.

Leiner Laura: A Szent Johanna Gimi
Bár a vége felé már nagyon untam, azért eléggé a szívemhez nőtt ez a sorozat. Totálisan kikapcsolta az agyamat, egy idő után már a hibái is egyre kevésbé zavartak, de azért néha jajgattam befelé az irreális viselkedési formák és élethelyzetek miatt. Ez a sorozat tényleg olyan, mintha egy középiskolás lány írná, szellemes és vicces, de sokszor ismétli önmagát és természetesen nem magas színvonalú irodalmi alkotás, de szerintem egyáltalán nem is akar az lenni.  

Továbbiak találhatók ebben a posztban, inkább a kép felső sora a GP kategória, az alsó négy szerintem az eggyel színvonalasabb YA-k közé tartozik (nekem).
És még egy kis adalék: kamaszkorom bűnös élvezete Az édesvölgyi suli volt. Ennél nagyvonalúbb kitárulkozást ne nagyon várjatok tőlem. 

2014-11-19

Pár közelgő és friss megjelenés, ami érdekel

Ritka alkalom, de totál be vagyok zsongva a friss megjelenésektől, birtokolni akarom őket, nemrég elkezdtem egy szűz könyvet olvasni, láttam a molyon, hogy még senki sem csillagozta (azóta már biztos, mert közben én eléggé elakadtam vele), ugyanígy voltam a Ready Player One-nal két éve, teljesen felszabadulnak a hipszter molekuláim ettől a tevékenységtől.
Hamarosan karácsony, a korábbi évek tapasztalatai alapján az egyetlen forrás, ahonnan könyv jöhet ajándékba, az a győri olvasótársaimmal alkotott közösség, mindenki készített polcot a vágyott könyveiről, az enyémen egyelőre hat könyv szerepel. (Igaz, könyvutalványt szoktam néha kapni, annak is elég rendesen tudok örülni.)

Mats Strandberg & Sara B. Elfgren: Kulcs
Tegnap fedeztem fel a hírt a Geopen facebook-oldalán, hogy már lehet is rendelni, és örömömben felsikítottam egy beszélgetés közepén. Ez az a könyv, amit egészen biztosan meg fogok venni, az első két részt imádtam, és sokszor eszembe jutott mostanában, hogy vajon mikor érkezik a befejezés. 832 oldal lesz, ez keménykötésben elég súlyos tárgynak ígérkezik, de iszonyatosan várom, hogy a polcom lakója legyen, szerintem az olvasását sem fogom sokáig halogatni. 


Murakami Haruki: A köddé vált elefánt
Ha megjelenik egy új Murakami, akkor az nekem kell. Bár lelkesedésem már kezd alábbhagyni a szerző iránt, azért még mindig őt választanám, ha a kedvenc íróm kilétét firtatná valaki. Az új kötet, amely novellákat tartalmaz, eredetileg 1993-ban jelent meg. Egyébként bőven van még mit beszereznem Murakamitól, a régebbi regényei közül elég sok nem szerepel még a gyűjteményemben. A szerzőt nemrég jelölték a legrosszabb szexjelenet díjára, teljesen megértem. 


Ben Aaronovitch: Soho felett a hold
Annak ellenére, hogy a London folyói nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet, kíváncsi vagyok a sorozat további tagjaira is, és feltehetőleg be is fogom őket szerezni. Most, így utólag azt gondolom, hogy talán más lelkiállapot vagy hangulat kellett volna az olvasásához, mert egyáltalán nem rossz ez a könyv, csak valahogy nagyobb durranást vártam, elég gyakran elkalandoztak a gondolataim. Különben nagyon vicces és szellemes, és bízom benne, hogy a második rész felülmúlja majd az elsőt. 


Alan Bradley: A titokzatos bábjátékos
Épp most írtam a sorozat első részéről, nem is mennék bele már nagyon abba, hogy miért szerettem a De mi került a pitébe?-t. Gyakran előfordul velem, hogy egy-egy krimiben a bűnügyi szál érdekel a legkevésbé, például a Dávid Veron-sorozatban is a harmadik rész során jutottam el addig, hogy a nyomozás is beszippantson, ne csupán a hangulat. Flavia de Luce rejtélyei esetében is sokkal jobban tetszik a körítés, mint az események.


Robert Galbraith: A selyemhernyó
A Kakukkszó biztosan benne lesz nálam az éves top ötben, ráadásul Cormoran Strike magánnyomozó is pillanatok alatt belopta magát a szívembe, csodálatosan felépített karakter, emellett pont olyan típusú férfi, amilyet általában szeretek (nem mintha bárki labdába rúghatna nálam hahaha). J. K. Rowling közben észrevétlenül bekúszott a kedvenc szerzőim közé, főleg a felnőttkönyveinek köszönhetően. A Kakukkszó és az Átmeneti üresedés számomra hibátlan könyvek, ugyanezt a szintet várom a Selyemhernyótól is. 


Ti várjátok valamelyik könyvet ezek közül? Melyek azok a friss / várható megjelenések, amelyek lázba hoznak titeket?

2014-11-17

Magánkönyvtár-pusztítás

Október végén jó kislány voltam, szépen visszavittem az utolsó három könyvet a Városi Könyvtárba, és eljöttem anélkül, hogy bármit elhoztam volna magammal. (Nem tagadom, érlelődik bennem egy Megyei Könyvtáras kirándulás, de próbálok erős maradni.)
Le is lassultam teljesen, végre nyugodtan élvezhetem a nappaliban található könyvespolcok kínálatát, beleértve a vadiújan vásárolt könyveket, sőt, néha még egy-egy újraolvasás is becsúszik, de róluk majd máskor.

Alan Bradley: De mi került a pitébe?

"Winston Churchill-es "V"-t mutattam az ujjaimmal. Ez a legkevesebb, amit tehetek érte."

Repesek, hogy érkezik a következő rész, már most érzem, hogy ez egy olyan sorozat lesz, amelynek minden része megtalálható lesz a polcomon, nem mintha megváltaná a világot, sőt, kriminek egész gyengécske, viszont Flavia elképesztően szellemes és okos és antiszociális, hát hol érdekel engem az, hogy hány éves. Ha kötekedni szeretnék, megjegyezném, hogy milyen furcsa, hogy egy ilyen szerteágazó tudással rendelkező lány nem tudja, hogy melyik országban található Stavanger városa, de inkább nem kötekszem. A pitét nem kívánjuk meg olvasás közben, erről gondoskodik a szerző. Túrós és száraz, majd végül a szemétben végzi. Már biztosan említettem, de jó szokásomhoz híven egyből jelzett a radarom, amikor a hunyó megjelent a színen, nincs valami ötletetek, hogy ezt a szuperképességet hogyan kamatoztathatnám a való életben? 
A betűtípusokat leszámítva szörnyen tetszik a borító, gondolom miatta asszociáltam Flaviáról Wednesday Addamsre, a kis pszichopatára, és emiatt döntöttem úgy, hogy elő-halloweeni hangulatomban fog sorra kerülni ez a könyv.

Matthew Quick: Napos oldal

Amikor tavaly májusban eldöntöttem, hogy akkor én most nekiállok rendszeresen könyvet venni, ezzel a példánnyal kezdődött a vásárlások sora, szóval eléggé ideje volt levenni a polcról.
A sok-sok értékelés és főleg a filmelőzetes alapján nem egészen ezt vártam, valamiért olyan érzésem van, mintha a többség nem venné komolyan Patet és ezt a történetet, de ez még számomra is egy őrült gondolatnak tűnik, mert nyilvánvaló, hogy elég súlyos a helyzet, ugye? Pat nem optimista, nem derűlátó, hanem beteg, akinek elég egy dallam, amit ha meghall, elveszíti az önuralmát, illetve kényszeresen edz, emellett képtelen elfogadni a fájdalmas igazságot a feleségével kapcsolatban. Nem tudom, hogy a filmben mindez hogyan jelenik meg, illetve hogy hogyan ábrázolták Tiffany karakterét, vagy mondjuk Pat apját, aki szintén pszichiátriai eset, annyira, hogy kétszeresére gyorsult a pulzusom, amikor időnként a színre lépett.
Most nem tudom, hogy túldramatizálom-e a helyzetet, de egy picit elkeserít az, ahogy a nagy átlag fogadja ezt a regényt, persze az is lehet, hogy félreismertem Patet és igazából csak egy tök pozitív csávó, aki néha bedurcizik, de egyébként mindenben a szépséget és a boldogságot keresi.
A múltkori posztomhoz visszacsatlakozva: nem voltam feldobva, amikor olvastam a Napos oldalt, volt egy tipikus fáradt, zizegős, fojtogató érzésem, amit magamban csak vasárnapi érzésnek nevezek, és valószínűleg nem fogom tudni definiálni. Bár nem vágott taccsra, az olvasási élmény nem volt ötcsillagos pont emiatt a fojtó érzés miatt, viszont tudom, hogy sokáig bennem él majd ez a történet, és most le is vettem a cserepolcomról a könyvet, mert inkább szeretném megtartani magamnak.

Debra Dean: Leningrádi Madonnák

Néhány hónapon belül a második regényt olvasom, ami Leningrád ostromának idején játszódik. Nem tudom, miért, de vonzódom a témához, a Tolvajok tele is teljesen lenyűgözött minden benne található szörnyűség ellenére, és a Leningrádi Madonnák olvasása közben is úgy éreztem, katasztrófaturista vagyok a körülvett városban.
Kicsit türelmetlenül lapozgattam ezt a könyvet, pedig olyan rövid, lett volna időm rá, de mégsem bírtam teljesen hozzáidomulni. A képleírások nem igazán hoztak izgalomba, viszont Marina és Dimitrij örök életű szerelme őszinte csodálatot váltott ki belőlem, mindig ellágyulok (igen, én), amikor azt látom, hogy két ember sok tíz év után is annyira szereti egymást, ahogy például ők ketten.
Szörnyű epizódokból és halottakból itt sincs hiány, próbáltam feldolgozni a tényt, hogy az ostrom nem fikció, nem egy poszt-apokaliptikus regény írójának agyszüleménye. Minek kell történnie ahhoz, hogy már ne érintsen meg az, ha a melletted levő ágyon meghal egy újabb családtagod?
A szöveg nagyon igényes és érzékeny - ha lehet ebben a kontextusban ezt a jelzőt használni - viszont valamiért nem tudtam elmerülni benne, kicsit sajnálom, talán nem a legjobbkor találkoztunk, megérdemelné, hogy jobban szeressem.

Kíváncsi lennék, hogy ti olvastátok-e valamelyik könyvet a fentiek közül, a Napos oldallal kapcsolatos vélemények meg végképp érdekelnének (akár a filmmel kapcsolatban is).