2013-09-30

Szeptemberi zárás

Majdnem nem álltam neki ennek a bejegyzésnek, ugyanis egészen máig úgy tűnt, hogy 0, azaz nulla darab könyvvel gyarapodott a magánkönyvtáram a hónapban, viszont az imént befutott a postás, és megkaptam a Parktól Jeanette Winterson önéletrajzi regényét, a Miért lennél boldog, ha lehetsz normális?-t. Isteni illatú könyv, a kiadás olyan igényes, akár a Nyarak könyve, alig várom, hogy este nekiessek.



Többiek:
Amadea és Theodora

2013-09-29

Gondolkodós nyereményjáték baglyokért

Még sosem volt nyereményjáték a blogon, pedig már jó pár hónapja kipattant a fejemből az ötlet, mind a nyereményt, mind pedig a feladványt illetően. Arra gondoltam, hogy a nyertes díja nem a már jól megszokott könyv vagy könyves kiegészítő lesz, hanem az alább látható baglyok, hiszen, még ha kicsit közhelyesen is, de kötődik könyvmoly létünkhöz ez a cuki madár, amúgy meg nem ismerek olyan csajt, aki ne lenne oda a baglyos cuccokért. (A vicces az, hogy ennek a posztnak a vázlatát egy nappal a molyon megjelenő Bagolyinvázió zóna létrejötte előtt írtam meg.)


A nyeremény tehát a fenti képen látható kerámiabagoly-párocska, a Lovas&Rácz kerámia kedves felajánlásával. 

És akkor jöhet a dolog játszós része! 
Sokszor nézegetek könyves képeket főleg a tumblrön, és gyakran találkozom olyan fotókkal, amelyek különböző könyvek egy-egy oldalát ábrázolják. Ilyenkor mindig próbálom kitalálni, hogy vajon melyik könyvről készülhetett a kép, egyébként a legtöbbször fellelhető könyves-oldalas kép a Harry Potter első részének első oldalát ábrázolja. 
Szóóóval, innen jött az ötlet, hogy ilyet mi is csinálhatnánk, kár, hogy én nem játszhatok, bár elég izgalmas kitalálni a feladványokat is, hogy se túl könnyűek, se túl nehezek ne legyenek.


Így fog zajlani a játék:

- 4 héten át minden kedden feltöltök 2 fotót 2 könyv egy-egy oldaláról. (remélem senkit nem zavartam még össze a számokkal).
- Alatta találtok egy formot, amelyen meg kell nevezni a könyvek címét és szerzőit, majd rányomni egy gombra, amivel ezt elkülditek nekem - ezt a poszt kikerülését követő vasárnap éjfélig tehetitek meg. (Nem muszáj mindkettőt megtippelni ill. eltalálni)
- Magyar nyelvű könyveket fogok fotózni, valamint nem olyanokat, amiket még senki nem olvasott, és már nem is fog. Nemcsak a magánkönyvtáram darabjai lesznek láthatóak a képeken, szóval ne erre alapozzatok.
- Ha lehet, ne találgassunk kommentben, viszont ha van bármi kérdésetek, az nyilván jöhet. Spoilergyanús és egyéb jellegű kérdéseket pedig a katacita /kukac/ gmail /pont/ com emailcímre várok.
- A nyertest sorsolás útján választom, de minél többször eltalálod, hogy melyik könyvről készült a kép, annál többször kerülsz majd a sorsolós kalapba. 

Gyertek játszani kedden (október 1.), én már tisztára izgulok, mivel még sosem csináltam ilyet, szóval ne kelljen csalódnom, ha lehet! :)



2013-09-27

SPOILER?

Szerintetek az spoiler, ha leírja valaki, hogy egy könyv függővéggel zárul? 
Mostanában nem egy posztba/értékelésbe futottam bele, ami ezt figyelmeztetés nélkül elárulta, és engem baromira idegesít. 


2013-09-18

Nyarak és telek


Az évszakok és az időjárás borzasztó intenzíven befolyásolja a hangulatomat - nem feltétlenül jó vagy rossz irányba, csak úgy egyszerűen irányítanak - és a könyvek eseményeinek hátteréül szolgáló időjárási körülmények is legalább olyan mértékben hatnak a lelkivilágomra, mint a valósak. Egyszer írtam is egy gyűjtő posztot azokról a könyvekről, amelyeket rossz időben kell olvasni (természetesen a szobában, nem kint a hóviharban), mert a történetek atmoszférája valahogy ezt követeli meg. (A lista persze ennél sokkal hosszabb, eszembe jut még a Shiver, a Highgate temető ikrei, a Rettentő gyönyörűség, a Gyilkosság az Orient expresszen vagy a Három vak egér, A történész, A borostyán hárfa, jó, jó, befejeztem...) Az ilyen vackolós könyveket igazán szeretem, most viszont nem csak ilyet hoztam, hanem igazi nyárit is, meg olyat is, ami félig nyári, félig karácsonyi.

Emylia Hall: Nyarak könyve

  Amint tudomást szereztem erről a könyvről, meg a tényről, hogy Magyarországon játszódik, tudtam, hogy kell nekem, így egy szép napon a könyvesboltban nézelődve hagytam magam elcsábítani és hazavittem. Picit gyönyörködtem benne, a kiadás nagyon igényes, csodás a külső (keményfedél + papírborító), amikor pedig kinyitjuk, az első oldalon néhány nyári hangulatkép segíti a ráhangolódást.  A balatoni nyaralásra tartogattam a regényt, úgy éreztem, jót fognak tenni egymásnak.  
  Igazán különleges élmény Magyarországról olvasni egy külföldi szerző tollából, egészen megszépült a szememben. A szerző szinte szerelemmel mutatja be a magyar nyarakat, amelyeknek a főszereplő lány, Erzsi gyerekkorában a részese lehetett: az Esztergom melletti falut a fehérre meszelt házzal, a közeli tóval az erdő közepén, a süteményeket, amelyeket a magyar anya, Marika süt a lányának, Zoltán műtermét, vagy az első szerelmet. Tizenhat éves koráig Erzsi minden nyara maga a tökély, az egyetlen probléma velük az, hogy túl gyorsan elillan az a pár hét, és vissza kell mennie a nyirkos Angliába az apjához, hogy aztán újabb hosszú hónapokon át álmodozhasson a vadromantikus Magyarországról. Miközben mi is elmerülünk a csodás nyári hangulatban, el sem tudjuk képzelni, hogy mi lesz az az esemény, ami véget vet az idilli vakációknak, ami miatt Erzsi többé nem áll szóba az anyjával, és nem utazik többet Marika szülőföldjére. Tudtam, hogy egyszer csak nem lesz több utazás, és az összes korábbi szép emléket el kell majd temetni, de nagyon nem akartam, hogy így legyen, legszívesebben a kellemetlen fordulat előtt becsuktam volna a könyvet, és visszatettem volna a polcra. Persze ennél sokkal kíváncsibb vagyok, meg ilyet nem is tennék valójában, úgyhogy folytattam az olvasást, és próbáltam kitalálni, hogy mi lehet az a szörnyű esemény, ami miatt Erzsi megszakít minden kapcsolatot Magyarországgal.
  Csodálatos nyári élmény volt nekem a Nyarak könyve, főleg a Balaton partján olvasva, egy kicsit visszaszálltam én is a gyerekkori emlékeimbe, és élveztem a szigligeti strandot (leszámítva azt, hogy végig stresszben voltam a lepkékkel és a szitakötőkkel folytatott közelharc miatt). A regény hangulata borzasztóan intenzív, ránk telepszik, minden érzékszervünkre hat, úgyhogy aki vevő az ilyesmire, nem fog csalódni a könyvben. Én csak egyet nem értek: Emylia Hall hol a francban evett annyi vajas kukoricát ebben az országban?

Eowyn Ivey: A hóleány

  Úgy döntöttem, inkább az eredeti borítót mutatom meg, mert a magyar verziótól csak elmenne a kedvetek, annyira giccses. A történethez úgyis sokkal jobban illik az, amit itt láttok jobbra. 
Egy ideje szerettem volna egy alaszkai történetet olvasni, viszont az egyetlen ilyen könyv, ami eszembe jutott, az az Út a vadonba volt, ahhoz viszont nem éreztem magamban kellő lelkesedést. Kicsit tartottam A hóleánytól is, ebben körülbelül 99 százalékban játszott szerepet a borító. 
  A történet főszereplője egy házaspár, akik a szomorú múlt elől menekültek Alaszkába, a világ végére. Jack és Mabel savanyúan élik meg a mindennapokat, amit nem könnyítenek meg a földrajzi adottságok, a hideg, kemény föld és a magányosság sem. A pár már középkorú, gyerekük viszont nincs, Mabel ebbe rokkant bele lelkileg, képtelen túltenni magát a múltbéli eseményeken. Egy kivételesen vidám estén Jack és Mabel építenek egy hóembert, a kis hókupac kap sálat, sapkát, kabátot. Másnap nyomok vezetnek el a hóembertől, és mindketten látni vélnek egy kislányt a fák között, de vonakodnak szólni egymásnak erről. A lány a havas erdő lakója, vad és nehezen megszelídíthető, de szép lassan sikerül egyre közelebb kerülniük hozzá. Mabel és Jack kezdenek túlságosan is ragaszkodni Fainához, egyre többet kívánnak tőle, civilizált embert szeretnének belőle nevelni. Közben Mabelnek eszébe jut egy régi orosz mese egy hóleányról, aki az olvadással együtt eltűnt, de télen mindig visszatért, csakhogy ennek a mesének nem boldog a vége, és most együtt izgulhatunk Mabelékkel, hogy az ő meséjük ne úgy végződjön, mint az orosz verzió. 
  Engem kenyérre lehetett kenni az alaszkai hétköznapok bemutatásával, szeretek arról olvasni, hogy az emberek hogyan találják fel magukat egy olyan vidéken, ahol kevés erőforrás áll rendelkezésre. Szarvashús van és krumpli, desszertnek almás pite, illetve lehet bűnözni egy kis vörösáfonya-likőrrel, meg a vörösáfonya-lekvár is ott áll a kamrában a befőttesüvegekben. Jackék házába a "szomszédok" hoznak egy kis melegséget, Esther a vidámságával és az életrevalóságával üde színfoltja a regénynek. Furcsa, hogy milyen gyanakvó vagyok, nem értettem, hogy mit akarnak a szomszédok a mi főhőseinktől, biztos voltam benne, hogy valami hátsó szándék vezérli őket, képtelen voltam elhinni, hogy egyszerűen csak ők is magányosak, és szeretnének maguk mellé társaságot, és ezért akár még arra is képesek, hogy segítsenek, ha a barátaik bajba jutnak. Meglepetésként ért ezeknek az embereknek az önzetlensége. 
  Bizonyos epizódok nekem kissé brutálisak voltak, nem igazán szeretek vadászatról olvasni, ezt a vonalat leginkább Faina erősítette, esetleg még Garrett, de más volt a két fiatal gyilkolászási módja. Garrett csapdákat állított és vadászott, Faina pedig mintha egy rítusnak tekintette volna az ölést, szisztematikusan és teljes átéléssel végezte azt. Ijesztő volt a lány kicsit, na.
  A könyv vége felé úgy éreztem, nem ugyanazt a regényt olvasom, mint amit elkezdtem: addigra eltelt pár év, változtak a szereplők, és változott a történet hangulata is, egyre sötétebbé és baljósabbá vált, bár az egész könyvet uralta valami nagyon furcsa atmoszféra, ami szerintem abból adódott, hogy keveredtek benne a valós és hihetetlen események, a korábban említett mese motívumai is elő-előtűntek, és mindez hozzájárult ahhoz, hogy engem teljesen összezavarjon, közben mégis elvarázsoljon.

Katherine Webb: Örökség

  Érdekes volt nem sokkal a Nyarak könyve után olvasni ezt a regényt, nagyon hasonlóan épül fel - legalább is az egyik cselekményszál. Ebben a történetben két fiatal nő, Erica és Beth érkezik meg abba az udvarházba, ahol a gyerekkoruk nyarait töltötték, ám egy tragikus eseménynek köszönhetően sok éve nem jártak már a nagyanyjuk házában. A titok szép lassan bontakozik ki, ha elég ügyes az ember, még ki is találhatja azt, ami a könyv végén kiderül a múltbéli eseményekről. A lányok a nagymamától örökölték a házat, ezért mentek most oda, és a karácsonyi ünnepeket is ott töltik. Annak ellenére, hogy Beth nincs a topon lelkileg és emiatt Ericával sok nézeteltérésük akad, a ház hangulata engem megbabonázott, főleg így a karácsonnyal megspékelve. A két nő visszaemlékezik a régi nyarakra, és Erica úgy érzi, elfelejtette azt, ami akkor történt, és mindenáron a felszínre szeretné hozni, mert úgy gondolja, ez Bethnek is jót tenne. Amíg ezen agyal, a padláson talál néhány borzasztó régi fényképet egy poros utazóládában a dédiről, és nem érti, hogy miért tart egy gyereket a karjában évekkel azelőtt, hogy a nagyanyjuk megszületett volna. 
  Caroline dédi történetét is megismerjük, aki az 1900-as évek elején Amerikában ment férjhez, de a nagyvárosi élet után nagyon nehezen szokja meg a lapos és poros oklahomai tájat meg az életet a férje farmján. Nem érti, hogy a fehérek miért közelednek az indiánokhoz, és még nagyon sok mindent nem ért, sokszor magányos, és az egyedüllét miatt kicsit megzakkan. Caroline élete nem egyszerű, csakhogy sikerült úgy eltitkolnia az amerikai múltját a leszármazottjai elől, hogy azoknak fogalmuk sincs, hogy hogyan lett belőle egy végtelenül rideg, szigorú, kedvetlen öregasszony. 
  Ez a regény nem váltja meg a világot, nem is álltam hozzá nagy elvárásokkal. Mégis nagyon szerettem olvasni, sokkal jobban tetszett, mint amire számítottam. Mindkét cselekményszál lekötött, élvezettel olvastam az angol udvarházról és Caroline hányattatott sorsáról egyaránt. Csak azt hiányoltam, hogy a házat nem ismerhettük meg eléggé, ha már egyszer az az örökség, részletesebben bemutathatta volna a szerző. 
A borító picit itt is giccses, de valahogy mégis telitalálat. 

2013-09-17

Érkezik a Halhatatlan második része

Alma Katsu trilógiájának első része, a Halhatatlan már akkor megdobogtatta a szívemet, amikor a kezembe vettem a könyvet. Keményfedél, szépséges illusztráció a borítón, igazán igényes kiadvány, örülök, hogy a polcom állandó lakója lett. A történetet is nagyon szerettem, de a vége bizonyos szempontból kicsit nyitott maradt, így nem volt nehéz kitalálni, hogy a következő rész milyen probléma köré fog épülni. Én azt javaslom, hogy aki nem olvasta a Halhatatlant, az ne olvassa el a Megtorlás fülszövegét, mert erősen spoileres az első részre vonatkozóan, így a blogon én sem közlöm, viszont a rajongók számára elérhető a tartalom az Agave Kiadó jóvoltából.
A borítóban pedig most sem csalódtam, a könyv ismét keményfedeles lesz:


2013-09-16

Lusta blogger könyves posztja

Tudom, nem túl kreatív dolog mindenhonnan összeszedett képeket posztolni - régebben gyakran megtettem - de nem azért csinálom, mert nincs más ötletem, hanem mert unalmas perceimben a tumblr-ön annyi csodálatos könyves fotót találtam, hogy képtelen vagyok őket megtartani magamnak. 


Az utolsó előttiben sikerült magamra ismernem.

2013-09-11

Három amerikai


Nem szeretnék külön blogbejegyzést szánni annak a pirinyó változtatásnak, amelyet most bejelentek, úgyhogy pár szóban leírom itt: a molyon nem tervezek több értékelést írni, nem csupán az ott lezajlott kedvezőtlen események miatt; már pár héttel korábban is észrevettem, hogy semmi kedvem hozzá. Arra viszont képtelen vagyok, hogy minden egyes elolvasott könyvről külön posztot írjak, így arra gondoltam, hogy összeszedek néhány olvasmányt (lehetőleg a nem túl távoli múltból), amelyek legalább egy ponton egyeznek. Így a véleményem is megmarad valahol, és az a valahol legalább egy olyan hely, ami az enyém, és az az igazság, hogy ennek az apró döntésnek köszönhetően egészen visszatért a kedvem a könyvesblogoláshoz.

Az utóbbi hónapokban óriási lelkesedéssel vetettem rá magam különböző amerikai szerzők műveire, és úgy éreztem, eljött az ideje annak, hogy néhány klasszikus - olyan könyvek, amelyek azelőtt cseppet sem érdekeltek - is sorra kerüljön. Az Útonról már ömlengtem egy nagyot, tartok tőle, hogy az amerikai irodalom csúcsa nekem Kerouac lesz, az Útonban minden benne van. Tovább merészkedtem, így elkeveredtem valahogy Fitzgeraldig és Updike-ig, aztán egy kortárs - és szerintem leendő klasszikus - szerzővel, Jennifer Egannal is megismerkedtem.

F. Scott Fitzgerald: A nagy Gatsby

Fitzgeraldot régebben azok közé az írók közé soroltam, akivel kapcsolatban biztos voltam abban, hogy soha nem fognak érdekelni a művei. Még akkor is teljesen érdektelen voltam, amikor a moziban vetíteni kezdték a filmet Leóval, és mindenhonnan Lana del Rey szólt. (Az utóbbi tényező biztosan nem fokozta a lelkesedésemet.) Végül aztán nem tudom, mi történt, egyszer csak azt vettem észre, hogy rányomok az előjegyzés gombra a könyvtár katalógusában, közben örültem, hogy ezt a szép, zöld borítós példányt fogom majd forgatni. Aha, amikor elmentem érte, átnyújtottak egy barna, utánkötött ocsmányságot Üzenet a dzsesszkorszakból címmel, ugye jó lesz, benne van A nagy Gatsby. Kösz. A fordítás is a régi. Tudom, hatalmas problémáim vannak időnként, de én egyáltalán nem így képzeltem el az első találkozásomat Mr. Gatsbyvel. (Ó, említettem már, hogy mennyire imádom, amikor a fordító az idegen szavakhoz úgy pakolja a toldalékokat, mintha azok magyar szavak lennének? Tehát ő most az imént nem azt írta volna, hogy Gatsbyvel, hanem Gatsbyval.) Oké, eddig Fitzgerald nem tehet semmiről.

Még csak néhány oldalt olvastam el, de már lestem a trailereket (a filmet egyben azóta sem láttam), és valószínűleg ezt nem kellett volna, ugyanis teljesen más elvárásaim kreálódtak a történettel szemben, mint ami a könyv lenni akart. Elsöprő érzelmekre számítottam, egy találkozásra, ami nemcsak a szereplőket, de engem is felkavar, és mivel ezt nem kaptam meg, hiányérzet maradt bennem, holott a lényeg pont az, hogy a történetben szinte semmi drámaiság nem fedezhető fel, mégpedig azért, mert Fitzgerald így írta meg. Az egészben pont az a szomorú és megrázó, hogy Gatsby nem azt kapja, amit elképzelt, légvárat épített magának egy nő emlékéből, aki azóta férjhez ment. 
Kíváncsi lennék arra, hogy az író milyen megfontolásból választotta ezt a belső nézőpontot. Az eseményeket az egyik szereplő - aki se nem Gatsby, se nem Daisy - szemszögéből követhetjük, így bizonyos momentumok rejtve maradnak előlünk. Biztos a gossip girl énem mondatja ezt velem, de én azért elég kíváncsi lettem volna arra, hogy mi zajlik bizonyos ajtók mögött, és nem csak úgy nagy vonalakban, de ezt azért hajlandó vagyok megbocsátani Fitzgeraldnak. Mert ezt a történetet nagyszerűen felépítette, minél többet gondolkozom rajta, annál inkább zseniálisnak tartom, mégis üresség maradt bennem utána, és egyáltalán nem tudom, hogy szeressem-e vagy ne. Gatsbyt szerettem, ez biztos. 



John Updike: Az eastwicki boszorkányok

Hogy én mennyire utálom a fülszövegeket! Főleg azokat, amelyek valami rendkívüli irodalmi hozzáértésről próbálnak tanúskodni (a fülszövegíró hozzáértéséről, természetesen.) Páros lábbal tanácsolnám el a pályától azt, aki egy könyv hátulján képes a mondanivaló szót használni. 
Amúgy a helyszín New England egy kevésbé vonzó tengerparti városa, - én nem gondoltam, hogy ilyen is van, azt hittem, mind csodálatos - ahol három (már) férjtelen, teljesen különböző barátnő tobzódik egymás társaságában. Azt hiszem, az egész regényben ez volt az egyetlen dolog, ami megtetszett: a nők, így hárman valami tökéletes, harmonikus elegyet alkottak, és amint bepofátlankodott a városba a Férfi, úgy éreztem, borul az egész. Na most ez elég kellemetlen volt rám nézve, ugyanis a pasi az egyik fő karakter, mellette a nők elveszítették az egyéniségüket, buta rajongásuk iránta teljesen kiábrándított engem a triumvirátusból. Updike véget nem érő mondatokkal dolgozik, párbeszédei sokszor üresnek, unalmasnak tűnnek. A boszorkánykodás, a mágia elég erőteljesen jelen van a történetben, de valahogy túl konkrét, úgyhogy emiatt sem tudtam szeretni. Elég nehezen emésztettem meg ezt a könyvet, meg az is nagyon zavart, hogy Jack Nicholson idióta képe folyton ott lebegett a szemem előtt, tőle képtelen voltam elvonatkoztatni (pedig nem is láttam a filmet). 


Jennifer Egan: Az elszúrt idő nyomában 

A szerzőre egy külföldi könyves lista hívta fel a figyelmemet, amely bőszen ajánlgatta 64 másik könyvvel egyetemben Az elszúrt idő nyomábant elolvasásra. Pár héttel vagy nappal később értesültem a hírről, hogy magyarul is megjelenik, és egy percig sem gondolkoztam azon, hogy megvegyem-e. Egyre szebb és ötletesebb borítók készülnek Magyarországon, - régen folyton ezért sírtam, ma már nem kell - szerintem ez is fantasztikus, viszont maga a kiadvány közelebbről megnézve hagy kívánnivalót maga után, a fedél könnyen gyűrődik, belül pedig sárgás lapok sorakoznak; ennél valamivel igényesebb kivitelezésre számítottam, de hát minden kívánságom nem teljesülhet.
A fülszövegből nem tudunk meg sokat a történetről, és én sem fogok többet elárulni róla. Zene iránt intenzíven lelkesedő emberek, generációk a nyolcvanas évektől a közeljövőig. Mindenkinek más a szerepe a gépezetben, és valahogy mindegyikük kötődik a zenéhez, vagyis inkább a zeneiparhoz. Az első történet egy kleptomániás fiatal csaj, Sasha randevújának kellemetlen története, innentől kezdve minden fejezetben (novellában?) visszaköszön egy ismerős arc, változó életszakaszokban, mert a szerző előszeretettel ugrál az időben ide-oda, de higgyétek el, ez egy picit sem idegesítő. Nem csupán az idő változó, hanem a nézőpont és a kivitelezés is, majd meglátjátok, ha a kezetekbe veszitek a könyvet, Jennifer Egan időnként egészen különleges megoldásokhoz folyamodott.
Valamivel borgőzösebb (kokainfelhősebb?) hangulatra számítottam, bár azért nincs hiány sem szeszben, sem drogokban, de sokszor kapunk betekintést a szereplők mindennapi, konszolidáltnak nevezhető életébe, már akinek "sikerült" kialakítani valami olyasmit. Az idővel mindannyian változnak, és a különböző nézőpontoknak hála bizonyos karaktereknek megismerhetjük több oldalát is.
A kedvencem egy kissrác volt egyébként, aki gyűjtötte a dalokban fellelhető szüneteket. Mennyire ötletes! Világéletemben idegesített, amikor egy koncerten a tömeg nem jön rá arra, hogy a szám nem ért véget, csak egy rövid szünet van benne, és nekiáll tapsolni. Kicsit hiányoltam a számok sorából a Radioheadtől a Justot, persze az biztos nem eléggé klasszikus.
Nem tudnám megmondani, hogy miben rejlik ennek a könyvnek a varázsa. Talán abban, hogy újra és újra visszaköszönnek nevek és apró motívumok (de NEM felhőatlaszosan!!!), és a felismerések örömmel töltik el az olvasót. Azért azt illene bevallanom, hogy rám nem volt óriási hatással a könyv, ugyan szerettem olvasni, de a B oldal már kevesebb ütős számot tartalmazott, mint az A. És - mint tudjuk - gyakran a legjobb albumoknál is ez a felállás. 

Babos kendő

  Kitörő lelkesedéssel fogadtam a tényt, hogy Amadea megalapította a könyvesbloggerek teljesen amatőr konyhai közösségét, mindez pedig egy blog (mi más) formájában kel életre a köz számára. Gyertek vitatkozni azon, hogy mivel kell enni a bundás kenyeret! Írunk ide páran, igen, bekönyörögtem magam én is a klubba. Na mi lesz, csajok, pörgessük azokat a palacsintákat! (Ez az, amire én sosem leszek képes, még jó, hogy van Férfi a háznál.)


2013-09-05

Itt az ősz meg egy csomó új könyv

Csak az a baj (vagy ez nem baj?), hogy elég kevés bizdergálja a fantáziámat. Kezdem rögtön azokkal, amelyek hidegen hagynak. Például az egyik, számomra kedves kiadó, az Agave most nem rukkolt elő egy olyan megjelenéssel sem, ami akár egy kicsit is érdekelne. Azért a facebook oldalukon lehet tájékozódni, mert nyilván csak annyiról van szó, hogy ez most nem az én köröm. A Könyvmolyképzőnél is jön mindenféle újdonság, viszont engem kizárólag a White Cat magyar verziója érdekel, magam sem tudom megmondani, miért. Nagyjából egy éve jött szembe valahol angolul, és úgy éreztem, ez kell nekem, most viszont ahogy elolvastam a fülszöveget, már kételkedni kezdtem, na majd meglátjuk.

Jöjjenek azok a könyvek, amelyeket tényleg várok:

Murakami Haruki: A színtelen Tazaki Cukuru és zarándokévei
Geopen 


Murakami stílusát annyira nagyon szeretem, hogy azt se bánnám, ha a világon az összes könyvet ő írná. Imádom azt a kiegyensúlyozottságot és nyugalmat, ami a mondataiból árad, még akkor is, ha a cselekmény ezzel teljesen ellentétes. Korábban már ujjongtam kicsit az új regény miatt. Jövőre állítólag az Elephant Vanishes-t is kiadják. A Geopennél még ez a könyv lehet érdekes, szintén ősszel érkezik. 

Timur Vermes: Nézd ki van itt
Libri

Nem tudom, miért nincs vessző a nézd szó után a címben, ettől még persze ígéretes könyv ez szerintem. Avagy mi történik, ha Hitler felébred 2011-ben, és mindenfelé olyan ocsmányságokba ütközik, mint a demokrácia, nők a politikai vezetésben meg egy csomó külföldi.
Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi fog mindebből kisülni, a borító mindenesetre tetszetős. 


A Maxim Kiadó tavaly ősszel is meglepett minket néhány nagyszerű könyvvel, idén októberben pedig 13 újdonsággal állnak elő, aki követi a Dream válogatás Facebook oldalát, már olvashatott a tervezett megjelenésekről. Engem leginkább a következő regények hoznak lázba:

Maria Semple: Hová tűntél, Bernadette?
Maxim

A fordításra várós polcomon fent van már egy ideje, a borítóba szerelmes vagyok, a történetet majd meglátjuk. Nem tudom, számít-e, hogy Franzen ajánlása látható a könyvön - bár tőle sem olvastam még - első látásra kicsit komolytalannak tűnik, én azért bízom benne, hogy nem lesz az. Mindenképpen kívánságlistás.


Katherine Boo: Az örök szépségen túl
Maxim

Nem vagyok benne biztos 100 százalékig, hogy szükségem lesz erre a könyvre, a nagyon szenvedős, hatásvadász regényektől mindig viszolygok kicsit (pl. Ezeregy tündöklő nap). És szerintem ez is olyan lesz, főleg, hogy az alcím a következő: Life, Death, and Hope in a Mumbai Undercity. Megvenni szerintem nem fogom, de azért észben tartom, hogy ilyen is van már.

Jennifer E. Smith: Milyen is a boldogság?
Maxim

A szerző a Vajon létezik szerelem első látásra? című regényével sem váltotta meg a világot, valószínűleg ezzel sem fogja. Én mégis szerettem azt a könyvet, szóval várom a Milyen is a boldogság?-ot is. Engem ezekkel a borítókkal már le lehet venni a lábamról, lehetne több ilyen YA egyébként magyarul is, olyan könyvekre gondolok, amelyekben nincsen semmi disztópikus elem, vérfarkas, vámpír, angyal, miegymás. 

A kiadó többi megjelenéséről itt tájékozódhattok, akárcsak az akcióról, miszerint 30%-os kedvezmény jár az előrendelőknek, meg két könyv egyszerre történő postázása esetén a szállítási díjat is elengedik. 

2013-09-03

Úton illusztrációk

Érdemes volt elnéznem a Kötve-Fűzve blogra, - mindig elfelejtem, hogy ilyen vérkomoly könyves blogok is léteznek - ugyanis megtudtam, hogy egy Paul Rogers nevezetű kaliforniai művész nem kisebb feladatot vállalt be, mint Jack Kerouac csodálatos művének illusztrálását. A tökéletes szót akkor használnám, ha valaki fotókkal tenné meg ugyanezt, akkor lenne csak kerek a világ. Nekem a rajzok is eléggé tetszenek, ha ezt valaha kiadják, rám számíthatnak vevőként.


Mivel valamilyen oknál fogva képtelenség normális méretben beszúrni a képeket a blogra, ezért javaslom, hogy nézzétek meg a rajzokat inkább itt.

2013-09-01

Nyári termés

Mivel még kezdő vagyok a zsákmányolás terén, úgy gondoltam, hogy először egy három hónapos intervallum történéseiről fogok beszámolni, aztán a későbbiekben írok a bűnözéseimről havonta is, már ha lesz mit. (Ha így folytatom, lesz.) Láthatjátok, hogy óriási visszafejlődésen mentem keresztül, korábban egyáltalán nem érdekelt az, hogy könyvet vegyek, úgy kellett rábeszélnem magam egy-egy darabra. Aztán azért néhány netes rendelés befigyelt, mert most már van saját könyvháztartásom, viszont az első alkalom... igen, az első alkalom, amikor csak egy füzetért mész be a könyvesboltba, de aztán elkezdesz járkálni az újdonságok között, és ott integetnek a szebbnél szebb borítók, meg a kívánságlistád szereplői... és akkor nem bírod ki, hogy ne vigyél haza valamit. Így lett az enyém a Nyarak könyve. És innentől nincs megállás, azt hiszem.


Idén nyáron 27 könyvvel több csücsül a polcaimon, lassan betelnek egyébként, szóval nem ártana kitalálnom valami megoldást erre a problémára. Mentségemre legyen mondva, hogy volt itt egy bolhapiacos haul, a pöttyösök (Nyakigláb Apó, Álarcosbál, Mondják meg Zsófikának!, Madárfürdő, Elizabeth) onnan származnak, meg Az utolsó mohikán, az Aranyhíd, a Tom Sawyer kalandjai, az ABC-gyilkosságok és a Bridget Jones 2 is. Szép délelőtt volt. Egyébként beszereztem még egy Shakespeare szonettgyűjteményt is, iszonyú mini kiadásban, egy centi vastag sincs, és legfeljebb akkora, mint a tenyerem. Ez viszont a barátnőm búcsúajándéka lett, aki tegnap költözött ki Angliába, és nagyon sok cuccot vitt magával, úgyhogy valami icipici ajándékot kellett neki találnom, szóval eléggé adta magát, hogy a piros, fehér és zöld körömlakk mellé ezt még nekiadjam, nem mintha nem tudná a szonettek felét fejből.
Az Alexandra nyári akciója gondolom nem csak az én fejemet csavarta el olyan könyvek irányába, amelyeket talán teljes áron nem vettem volna meg. Így lett az enyém a Lakodalmaink, a Menekülés, az Egyetlen pillantás nélkül, Az eltört teáspohár, a Csintalan istenek, A szépségről, A szív alakú doboz és a Kandírozott mandarinzselészínű áramvonal. Mindez szerintem legfeljebb háromezer forint értékben.

Aztán a Szandi jó szokása, hogy hetente leakciózza egy-egy kiadó könyveit, meg vannak napi akcióik is, úgyhogy ezeket is kihasználtam, de kizárólag olyan könyveket rendeltem így, amelyek egyébként is várólistások voltak, tehát semmi impulzív vásárlás. :) Lett így egy Tüzem meg egy Árnyalatnyi reményem, plusz egy szakácskönyvem, a Gyors ételek, ebből a sorozatból ugyanis az olasz verziót nagyon szeretem. Igaz, nem nagyon főztem egyikből se semmit, de úgy általában nem nagyon főztem még szakácskönyvből a költözésünk óta, de talán még van remény a halomban álló Good Foodok és szakácskönyvek számára. Ja és a Gépnarancsot meg az Európás akcióban rendeltem, de az tényleg párszáz forint volt, és különbenis úgy megörültem, hogy nem a ronda borítósat kínálgatják.
Volt még három Bookdepositorys rendelésem, a How to be an Explorer of the World (régi vágyam), a Happier at Home, meg megint csak egy szakácskönyv, aminek nagyon hosszú címe van, és a 15 perces akciójukban csaptam le rá kb 4 fontért.
Őőő és azt hiszem, már csak a Nyarak könyve meg Az elszúrt idő nyomában maradt ki a felsorolásból, ezekre semmi mentségem, teljes (bolti) áron szereztem be őket, de nem tehetek róla, annyival jobb érzés a boltban bóklászva kiválasztani A könyvet, mint a neten megnyomni egy gombot.

További bűnözők:
Amadea
Theodora