Olyan izgatott vagyok - bár kicsit még korai, - hogy legszívesebben már hétfőn kiraktam volna ezt a listát, de önuralmat parancsoltam magamnak, és amúgy is elhatároztam, hogy oké, hogy valami (számomra) rendkívüli néhány nap elé nézek, egyszer, de azért a nyarat is szépen kiélvezem minden apró örömével: könyvekkel, vacsorákkal, reggelikkel, lightos szabadsággal, satöbbi.
+ csütörtök esti me-time katacita módra: 20 dkg lazacot bevágtam egy mangóval és megittam hozzá fél üveg bort, randomra állítottam az egyik youtube playlistemet és színezgettem
+ mindaddig az édesem Krakkóban volt munkacélból, és még megvolt az az étterem, amelyhez életem egyik legemlékezetesebb és legfincsibb kajálása kapcsolódik (céklaleves, pirog), és ők is imádták!
+ újraraktam a "polaroidokat" a nappali falán, amiket a macska leszedett az elmúlt egy évben, kíváncsi vagyok, meddig tart ki a dolog, igyekeztem magasra tenni őket, de a legalsó sort így is eléri (ami kb. szemmagasságban van, igen, a macska ki tudná kaparni a szememet, úgy, hogy én állok)
+ 2 hete nem hallottam a végtelenül ostoba és idegesítő szomszédaink hangját, lehet kinyírták egymást, mindenesetre nem hiányoznak
+ könyves:
A Rosie projektet olvastam, és annyira cuki az a könyv, főleg Don! Szokás szerint, a szerelmi szál tök nem érdekelt, lehet hogy én is egy kicsit Don vagyok? :D
+ a kedd reggeli szemerkélő esőben sétálni ernyő nélkül
+ eladtam a régi fényképezőmet a jófogáson, álmomban sem gondoltam, hogy sikerülni fog
+ sütöttünk hot dogot, annyi mindent pakoltunk a kiflibe, hogy minden folyt kifelé
+ két csomag is jött a héten: egy koreai szemhéjalap (tartalékba, addig ki se nyitom, amíg az előző nem fogyott el) illetve életem első olasz nyelvű könyve, a
Venezia è un pesce.
+ és végül: a képet nem véletlenül szúrtam be. :))))))))))))))))))))))))))))) ami bő egy éve lehetetlennek és elképzelhetetlennek tűnt, az többé nem az! Már csak 80-at kell aludni, addig kismilliószor meg fogok őrülni, de :)))))))))))))
És felétek?