Színek derűsebb napokra

Régen volt már beauty bejegyzés, igaz, lányok? Nem kattantam le a témáról, bár mostanában kissé ellustultam, de a reggeli sminkelés sosem marad el, tudom, hogy sokan nem hajlandóak időt szakítani erre a készülődés során, én viszont ettől ébredek fel, imádok hajnalok hajnalán a tükör előtt bohóckodni, talán azért, mert így már ezen a korai órán is sikerélményt ad valamilyen tevékenység.

Én főleg a szemfestéssel szeretek variálni, egyrészt mert abban rejlik a legtöbb lehetőség, másrészt pedig az egész nap fennmarad, míg egy rúzs lekopik néhány órán belül, napközben már csak rúzsceruzákkal szoktam korrigálni. Azért mielőtt elmélyednénk a szemfestékek világában, tennék egy apró kitérőt az arcravalók felé.

Abban biztos vagyok, hogy 35 fokban nem fogok se alapozózni, se BB krémezni, majd nem néz rám az, aki nem akar, viszont amíg nem kínoznak minket ilyen melegek, addig rendületlenül használom ezeket a termékeket. Egyik nap feltettem a Rimmel Stay Matte alapozómat, azt hittem, megfulladok alatta, nagyon kellemetlen viselet 25 fok felett, hiába mattító meg minden, de lehetetlen vékony rétegben felkenni. Ha már alapozó, sokkal jobb választás a Max Factor Facefinity, ecsettel szépen el lehet oszlatni kis mennyiséget is belőle. Illetve tökéletes nyári választás lehet még a Missha Perfect Cover fényvédős BB-je (SPF 42), bár ez egy picit olajosabb, mint az említett alapozó. Ha pedig tényleg valami nagyon könnyű, hidratáló, de azért színezett anyagra vágyunk, lehet keverni házilag is kencét arckrémből és alapozóból, ilyenkor nagyszerűen fel lehet használni például a túl sötétnek bizonyuló alapozóinkat. 

Jöhetnek az élénk színű pirosítók is, persze csak ésszel velük, én például ezt a képen látható Essence krémpirosítót nagyon szeretem, még egy kis extra fényt is rádob az arcomra, mindenféle csillámlás nélkül. 

Térjünk rá a szájravalókra! Ezerszer jobban szeretem ezeket az élénk és babás színeket, mint az őszi bogyós felhozatalt, de nehezen tudom elképzelni magam október közepén mondjuk a jobb szélső pink színnel az ajkaimon. Most viszont végre újra tobzódhatok a korall-narancs-pink skála árnyalataiban, emellett a cukorkás szájfényeim is előkerültek. Mostanában a nude színekhez is egész sok kedvem van, a sor első tagja is az, az Avon színmegújító rúzs Blush Nude árnyalata. Mellette egy Essence szájfény egy élénk pink színben, azért ez nem ennyire pigmentált, mint ahogyan az üvegecskén átsejlik, de hozzátenném azt is, hogy a biciklis és/vagy szeles időszakban inkább hanyagolom a szájfényeket. A harmadik rúzs a képen az egyik kedvencem: múltkor annyira megtetszett a boltban, hogy majdnem megvettem újra, szerencsére még időben rájöttem, hogy olyanom már van - ez a Rimmel Lasting Finish Firecracker árnyalata. Van itt még egy narancsos Catrice szájfény, ő sem olyan hűdenagyon élénk (akárcsak többi társa), de nem is baj, mellette pedig egy NYC gyöngyházfényű babarózsaszín szájfény, aminek kicsit olyan hatása van, mintha a cukros fánkról rátapadna az ember szájára a fehér por, persze diszkrétebb verzióban :) Az illata is édes, vaníliás. Végül pedig egy Avon Color Trend rúzs a Passion árnyalatban, igazi élénk pink, imádom! 

Ideje volt leszakadni a sötét bronzos illetve szürkés (taupe) árnyalatokról - már ami a szemet illeti - előkerült néhány ezeréves termék, például két paletta, amelyek szerintem több mint 10 éve megvannak, de csodálatosan funkcionálnak, mindegyiküket a tesómtól kaptam, aki Angliában szerezte be őket. A képen fent látható az egyik, tele szép fagyiszínekkel, hála neki, rá is kaptam a lilára mostanában, borongós napokon sötétebb lilával árnyékolva, máskor csak magában, megint máskor pedig Zapp fagyi módjára összekeverem mentaszínnel, és valahogy kreálok egy átmenetet a kettőből a szemhéjamon. Színes, de mégsem agybavágó módon, teljesen odavagyok magamtól, hogy miket ki nem találok. Ilyenkor vagy a paletta türkizét vagy az Essence monóját használom (jobbra). A másik nagy kedvencem mostanában a rózsaszín, persze ne arra gondoljatok, ami ennek a bal oldali Rimmel palettának a közepén van, hanem inkább az ecset melletti színekre vagy a Maybelline Color Tattoo Pink Gold árnyalatára. Érdekes, hogy amennyire matt szemfesték párti voltam, most képtelen vagyok fényes/csillogó szemfesték nélkül befejezni a remekművet. A Catrice highlighter stiftje is hű barátom akár rózsaszínes, akár bronzos vagy pezsgőszínű szemhéjpúderek alá. Borús-esős napokon szeretek acélkék színt használni szürkével vagy sötétkékkel kombinálva. Ezek után gondolhatjátok, hogy a reggeleim a bőség zavara jegyében telnek, így sokszor már előző este igyekszem eldönteni, hogy másnap mi legyen a menü, reggel ugyanis nehezen tudok gondolkozni és kreatív lenni. 

Még még színek... Az Essence színes szempillaspiráljáról már értekeztem, továbbra is imádom. A Zara szerintem már rég nem árul sminktermékeket, ez még két nagyon régi szemceruza, amelyekről egészen elfeledkeztem, mellette pedig a csodálatos és utánozhatatlan Rimmel Scandaleyes sötétkék és taupe árnyalatban. A kékre egy hónapig vártam (asos.com-on rendeltem), aztán szóltam nekik, hogy hát ennek már rég meg kellett volna jönnie, és egy szó nélkül elpostázták újra, plusz egy kedvezményes kupont is kaptam kártérítés gyanánt. 

Oké, talán nem hagytam ki semmit. Bocsi egyébként, hogy beszerezhetetlen meg régi termékekkel zsúfoltam tele a posztot, de nem az volt a célom, hogy konkrét termékekről írjak, inkább a színekre helyeztem a hangsúlyt, szerintem ezek közül mindegyiket meg lehet találni a drogériák polcain.

Ti is másképp sminkeltek (ha sminkeltek) nyáron, mint a hűvösebb évszakokban? 

Könyvek Velencéről

A nagy lelkesedés közepette úgy döntöttem, hogy összeszedem azokat a könyveket, amelyek szorosan kapcsolódnak Velencéhez, természetesen a teljesség igénye nélkül, ugyanis csak azok lesznek itt, amiket én magam is olvastam. Az útikönyveket és képes albumokat kihagyom, bár azokból is van jó néhány a polcon, mert egy időben minden ünnepre kaptam egyet-egyet különböző emberektől.

Szerb Antal: Utas és holdvilág

Kezdem rögtön az egyértelművel, ami nem mellesleg az egyik kedvenc könyvem. Ugyan csak a történet egy része játszódik a városban, a többi pedig Olaszország egyéb területein elszórva, azért szerintem bőven belefér ebbe a válogatásba. Ha jól emlékszem, sosem született bejegyzés erről a regényről, pedig kétszer is olvastam; képtelen voltam bármit is átadni belőle, túlságosan szeretem és túlságosan nagyra tartom ahhoz, hogy nekiálljak darabokra szedni. Most sem fogok többet elárulni róla, olvassátok el, főleg ha szeretitek Olaszországot, vagy ha fogékonyak vagytok a keserédes melankóliára. Szerb Antalt egyébként az időtálló stílusa és a finom humora miatt kedvelem nagyon, bár ez utóbbit más regényeiben kell inkább keresni. 

Szerb Antal: A harmadik torony

Nem ússzátok meg egy Szerb Antallal - A harmadik torony egy rövid útinapló Olaszországról, amely az Utas és holdvilághoz hasonlóan szintén Velencében indul, aztán megy a kóborlás utána egészen San Marinóig. A szöveg mellett korabeli képeket is találhatunk a könyvben. Az író rettentően szerethette Olaszországot, valószínűleg ezért is kedvelem őt annyira. 

Szerb Antal: VII. Olivér

Nyugi, ez az utolsó. :) A VII. Olivér egy igazán vicces könyv, sokszor felnevettem olvasás közben, egészen kedvet is kaptam egy újrázáshoz, biztosan feldobna. Szerencsére ott van a polcon a Szerb Antal-gyűjteményemben, hihetetlen, hogy még nem olvastam el minden könyvét. Bár ez akár tudatosságra is vallhat, muszáj tartalékolnom, hiszen több már nem lesz belőlük, néha egészen elfacsarodik a szívem, ha ebbe belegondolok. Most viszont inkább ne szomorkodjunk, hanem pakoljuk fel szépen a várólistára VII. Olivér történetét, ami egyfajta paródia, bár nem is tudom, mit akarhat parodizálni, a lényeg, hogy semmi esetre sem kell komolyan venni, mindegy, a stílus nagyszerűségét úgysem fogom tudni visszaadni, úgyhogy mindenkit csak biztatnék inkább, hogy olvasson Szerb Antalt, ha jót akar magának.

Kosztolányi Dezső: Velence

A múltkori terjengős bejegyzésemben már idéztem ebből a könyvből, sajnos azon kívül nem sok minden maradt meg belőle az emlékezetemben, de ez nyilván nem a szerző hibája. Velence szerelmeseinek kötelező olvasmány, talán egyszer én is újra elolvasom, úgyis nagyon rövid, legalább felfrissítem az emlékezetemet. 

Daphne du Maurier: Ne nézz vissza! 

Magyarul ezzel a címmel jelent meg du Maurier néhány novellájának gyűjteménye, a sorban az első a címadó történet, amely Velence hátborzongatóbb oldalát tárja elénk, igaz, a furcsa események nem a városnak köszönhetőek. Egy nyaraló házaspár, egy nagyon különös ikerpár, egy rejtélyes kisgyerek a sikátorokban és némi természetfeletti jelenség borzolja a kedélyeket, az öt történet közül ebben köszön vissza leginkább a Rebecca hangulata. 

Marlena de Blasi: Ezer nap Velencében

Ha most olvasnám először, valószínűleg már nem tetszene annyira, ez is csak egy tipikus amerikai nő Olaszországban-történet, de nem annyira vidám, mint például Frances Mayes regényei, van benn egy kis szomorúság, akárcsak a "trilógia" következő részeiben. A várost és az ott zajló hétköznapi életet viszont részletesen bemutatja, nekem pont ez kellett annak idején, és persze sárga voltam az irigységtől, ahogy pörögtek a lapok a kezem alatt, hogy milyen jó ennek a nőnek, hogy ott élhet ebben a csodálatos városban, és valószínű nem őrült nagy spoiler (tekintettel a következő rész címére) az, hogy végül elköltöznek onnan a velencei férjével. Mérges voltam rájuk, és nem értettem. Sosem fogom megérteni, hogy ha valaki oda születik, hogy képes úgy dönteni, hogy inkább máshol szeretne élni.

Egy éj Velencében (szerk: Kőrössi P. József)

Magyar írók velencei novellái 

Ezt is szerelmünk - V. és én - fénykorában kaptam, és fogalmam sincs, hogy aztán elolvastam-e. Egy novellára konkrétan emlékszem (az íróra nem), de illene már ezt is sorra keríteni - ha eddig nem tettem meg, - gyanítom, a rövid történetekkel szembeni ellenérzésem tartott vissza eddig. Úgyis könyvtárstop lesz most már, úgyhogy jöhetnek az otthoni olvasatlanok, juhéé! Egyébként a következő szerzők alkotásait olvashatjuk a gyűjteményben: Bródy Sándor, Hunyady Sándor, Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, Lovik Károly, Márai Sándor, Móra Ferenc, Móricz Zsigmond, Cs. Szabó László, Szép Ernő, Szini Gyula.

Biztos olvastam még rajtuk kívül mást is, illetve az tuti, hogy a Halál Velencében volt a kezemben, nem tudom, meddig jutottam vele, de teljes szívemből gyűlöltem, és akkor el is határoztam, hogy Thomas Mann nem jöhet többet a közelembe. (Elnézést kérek az esetleges rajongóktól). Nagyon haragudtam rá, amiért a beteg agymenését pont a kedvenc városomba kellett belehelyeznie. 

Találtam néhány könyvet - a molyon és otthon, a polcon is, - amelyeket érdemesnek tartok az elolvasásra. Az egyik Mary McCarthytól a Velence közelről, amiről szinte semmit sem tudok, de eléggé hívogat, a másik a Velence vízjele Joszif Brodszkij, ami valószínűleg nem egy szokványos városábrázolás, pont emiatt érdekel, a harmadik pedig Marina Fioratótól A muránói üvegfúvó, és ugyan tudom, hogy létezik egy másik velencés regénye is, A velencei szerződés, de a fülszöveg alapján a másik szimpatikusabb, meg nem akarok olyan nagyon messze visszamenni az időben. 

Ti olvastátok valamelyik könyvet a listáról? Szívesen várok további tippeket is, hátha valami fölött elsiklott a figyelmem. 

Travel wishlist - #2 Velence - egyedül

Nem tudom, hogy került elő megint a Velence-téma így sok-sok év után, de hetek óta újra és újra ez a program a fejemben. Nem is tudom, hányszor jártam ott, de annyiszor biztosan, hogy egyáltalán ne érdekeljen a Rialto-híd, a Szent Márk tér meg úgy az egész San Marco körzet. Könyörögve kérlek titeket, hogy ha először juttok el ebbe a városba, ne ezeken a helyeken töltsétek el az összes időtöket, mert Velencének rengeteg arca van, és ez a környék főleg a turistákét mutatja meg. A Canale Grandét is le lehet tudni azzal, ha egyszer végigvaporettózunk rajta. A legjobb, ha mindenféle idegenvezetőt és útikönyveket mellőzünk (számomra fizikai fájdalmat okozott idegenvezetővel végiggyalogolni a várost, akkor épp óriási szerelemben voltam Velencével és bőgni tudtam volna, hogy nem mehetek arra, amerre akarok), és bevállaljuk az eltévedés kockázatát. 

Sok kép lesz és sok személyes adalék.

Most egészen sok könyvet várok

Ritkán hoz lázba ennyi új megjelenés, mint most, főként az Agave áraszt el minket mindenféle jósággal, némelyik könyv már beszerezhető, egyesek pedig a Könyvhétre érkeznek, úgy érzem, lesz pár új polclakóm hamarosan.

Jeff Vandermeer: Kontroll (Déli-Végek 2.) - megjelent

Nyuszi ül a radioaktív fűben! Kimondhatatlanul várom, hogy a kezemben tarthassam a Kontrollt, aztán azt is, hogy nekieshessek, az első rész annyira rövid volt, hogy kész kínszenvedés volt ez a rövid várakozás is, amíg a második megjelenik. Az Expedíció, engem már a borítóval megnyert magának, aztán ahogy elkezdtem olvasni, éreztem, hogy ezt nekem találták ki. Bízom benne, hogy a folytatásokban sem kell csalódnom, és hogy majd oszlik a homály azért egy picit. A Kontroll az eddigi expedíciókat és sikertelenségüket vizsgálja, a középpontban a Déli-Végek áll majd, hűű, annyira kíváncsi vagyok! 

Seth McFarlane - Hogyan rohanj a vesztedbe?

Nem vagyok hajlandó kiemelni a ted szótagot a címben, nagyon fázom az ilyesmi jólbevált magyar fordításoktól. Vagy nagyon nagy melléfogás lesz ez a könyv, vagy nagyon nem, a szerzőt csak a Family Guy által ismerem, ha azt a szintet hozza, ráadásul vadnyugati környezetben, akkor nem lesz gond, majd jól előolvasom nektek. A borító azóta sajnos megváltozott filmplakátosra, efölött igyekszem szemet hunyni, és csak a szövegre fogok koncentrálni. 

Lesz itt - ha minden igaz - délnyugati vadromantikus környezet párbajjal, kígyókkal, kocsmai verekedéssel, ördögszekérrel, s ez a sok körülmény mind a főhős életét fogja majd veszélyeztetni. Remélem, nem fogom megbánni a beszerzést. 

Baráth Katalin - Az arany cimbalom

Dávid Veron-rajongó lettem, nincs mese, már azt is elhatároztam, hogy beszerzem az első két részt is, hogy teljes legyen majd a gyűjtemény. Addig is itt vannak a hobbinyomozó-kisasszony újabb kalandjai, melyeknek helyszíne újból Ókanizsa lesz, a dátum 1914, az esemény, ami körül az izgalmak zajlanak pedig egy társaskocsi nyomtalan eltűnése. (Mi az a társaskocsi? Tudom, gugli a barátom, mindjárt meg is nézem, csak azért teszem fel a kérdést, hogy lássátok, milyen műveletlen vagyok). Baráth Katalin regényei üde színfoltok a magyar kortárs irodalmi felhozatalban, nagyon örülök, hogy kapunk egy újabb adagot Dávid Veronból. A sorozat negyedik része a Könyvhéten jelenik meg. 

Ira Levin - Rosemary gyermeke

Erre a könyvre is várunk kell a Könyvhétig, bár egyszer régen megjelent már más címmel, más borítóval, én most elkövettem azt a hibát, hogy megnéztem, ettől óva intenélek benneteket. Az 1967-ben íródott horrorklasszikus (nyugi, én is most hallok róla először) új külsőt kapott, méghozzá szerintem igazán vonzót, és mint tudjuk, felszínes lelkemnek sokszor nem is kell több. Kiemelném a kulcsszavakat: öreg bérház, baljós múlt, különös idős emberek, furcsa hangok, ööö, soroljam még? Nem tudom, mennyire lesz hatásvadász, tudom, tökjó, hogy már az elején ilyen pozitívan állok hozzá, pedig őszintén várom ezt a regényt, rég olvastam már házas-borzongós könyvet, remélem ez kielégíti majd ezirányú vágyaimat. 

Rajtuk kívül érdekel még Gillian Flynn új, magyarul megjelent könyve, a Sötét helyek, de az az igazság, hogy abban bízom, hogy a barátnőm majd beszerzi, aztán jól kölcsönkérhetem. Egyébként nemsokára Holtodiglan a mozikban, a trailer szuper lett, kíváncsi vagyok, mit hoztak ki a történetből hollywoodék, szerencsére elég rég olvastam már ahhoz, hogy majd belekössek minden kis apróságba, hogy "hééé, ez a könyvben nem is így volt!". 

Süss magadnak rolót!

Közkívánatra jöjjön akkor a sajtos roló receptje, ha kíváncsi vagy a kissé hosszadalmas, ám egyáltalán nem bonyolult elkészítési módra, gyere a Babos kendőre!

Itthoni olvasatlanok

Egy érv amellett, hogy miért nem kéne folyton online előjegyeztetnem a könyvtárban:

És igen, ez csak egy érv, mert hogy összeválogattam egy ládányi könyvet, amelyek közül bármelyiket szívesen elkezdeném akár most is, ha nem lennének a könyvtáriak, amelyek nálam valamiért mindig prioritást élveznek. Ez csak annyi, amennyi egy dobozba belefért, és akkor még nincs itt egy klasszikus sem (pl. az Elfújta a szelet minél előbb szeretném sorra keríteni, de böszme hosszú), meg természetesen ennél sokkal-sokkal több olvasatlanom van otthon, ők inkább azok közül kerültek ki, amelyeket az elmúlt egy évben szerezgettem be innen-onnan. Ezért jó dolog a reci, azt tuti, hogy elolvasom egy hónapon belül. 

Ti mivel kezdenétek? :)

Gyorsan néhány könyvről #4

Megint hoztam nektek néhány könyvet, kivételesen nagyon jókat (is)! Kiegyensúlyozott lelkesedéssel viszonyulok az olvasáshoz az utóbbi időben, ez annyit jelent, hogy nem dobogtatják meg a szívemet olyan elemek, amelyeknek meg kéne - például A méhek titkos életében a déli idill vagy a Seraphinában a hatalmas katedrálisok, ez nem tudom, minek köszönhető, talán az eleve fagyos lelkem kapott valahonnan még egy jeges fuvallatot, én aztán nem bánom.

Carol Birch: Jamrach vadállatai

Szinte hihetetlen, de a molyon sem jön szembe minden új megjelenés. Nem járok olyan gyakran könyvesboltba, viszont ha mégis odatévedek, nekiállok suttyomban körbefényképezni az újdonságok polcot, hogy aztán itthon jól utánanézhessek különböző helyeken. Ez a könyv, bevallom, a borítójával fogott meg, de a fülszövege sem volt ellenemre: a történet az 1800-as évek második felében játszódik Londonban, legalább is innen indul az az expedíció, amely során a szinte még gyerek Jaffy Brown kihajózik egy bálnavadászhajó fedélzetén, hogy megtaláljanak egy legendákból ismert sárkányt és elhozzák Londonba. A meseszerű kerettörténet sokkal mélyebb, mint elsőre gondolnánk, számomra furcsa is volt kicsit, hogy egy nő ennyire realista stílusban ír, ráadásul cseppet sem nőies témáról. Néhol A parfüm jutott eszembe róla, de kizárólag a stílust tekintve, ebben is gyakran váltakozik a gyönyörű és az undorító, mindkét végletet ugyanolyan részletességgel és szenvedéllyel ábrázolja az írónő. A Jamrach vadállatai alapvetően egy kalandregény, annál mégis sokkal több, és én nem tudom, hogyan lehet, hogy ilyen kevesen olvasták eddig. Úgyhogy a tanulság: körül kell nézni néha a könyvesboltokban a halomba rakott friss megjelenések között is, mert igazi kincsekre lehet így akadni.

Rachel Hartman: Seraphina

És akkor megint sárkány. Amióta megjelent ez a könyv, azóta el akarom olvasni, de inkább megvártam, amíg beszerzi a könyvtár. Jó döntés volt, ugyanis nem bírtam egy hullámhosszra kerülni a történettel. Pedig adott volt a kecsegtető gótikus környezet, a sárkányok, a hangulat itt-ott egy picit A boszorkányra is hajazott, de valami mégis hiányzott nekem belőle, mintha teljesen más ritmusban zajlottak volna az események, mint ahogy az nekem jól esett volna. Ennek ellenére egyáltalán nem tartom rossz könyvnek: igényes (bár időnként kicsit hatásvadász), néhol vicces, a szereplők szimpatikusak, de vigyázat, a könyv végén található jegyzetekből kiderül, hogy ez is sorozat lesz, mi más. Pozitívumként megemlíteném az elképzelt világot, amit az író megálmodott, igazán hangulatos, de nincs benne semmi erőltetettség, nem ezzel akarja eladni magát a könyv. Más kérdés, hogy nekem valamiért ebben sem sikerült elmerülnöm.

Mons Kallentoft: Véres tél

Ha beledöglöttem volna se jutott volna eszembe az író neve, mostanában gyakran előfordul, nem tudom, mi van velem. Lassan több a skandináv krimi a piacon, mint a disztopikus YA (sőt, őket lassan már a kihalás veszélyezteti), időnként rávetem magam egyikre-másikra, még nem tudtam megunni az északi hangulatot. Sokkal jobban szeretem azokat a krimiket, amelyek nem kizárólag a nyomozásra meg a bűntény körüli eseményekre fókuszálnak; jó megismerni a szereplőket közelebbről, jelen esetben például elég komoly adag magánéleti adalékot kapunk, már-már kezdtem összeesküvés-elméleteket gyártani, hogy vajon melyik családtagról derül ki, hogy ő a gyilkos. Szeretek kombinálni, de a naaagy, váratlan csavarok számomra kezdenek unalmassá válni, lassú folyású, logikusan felépített nyomozást várok, nem szándékos félrevezetést (ezzel nagyon ki lehet hozni a sodromból), meg persze nagyon sokat számít a környezet és a hangulat - igaz, ezt úgy általában elmondhatom a könyvekkel szembeni elvárásaimról. A Véres tél egy brutálisan hideg tél idején játszódik a svéd Linköpingben, a főnyomozónk egy fiatal, gyerekét egyedül nevelő nő, Malin Fors, akinek a legújabb feladata egy fára akasztott férfi halála körüli rejtélybe beleásni magát. A fagyos idő, a kihalt város, a kiábrándító környéken lakó furcsa emberek, a kora reggeli, sötétben kelés, a rövid mondatok, a sok enter meg a literszámra fogyó kávé rendesen megalapozzák a hangulatot, ez nem az a svéd környezet, ahova elvágyik az ember, ez tényleg lehangoló. Hiába, a húsgolyó hazája sem lehet mindig tökéletes, bármilyen egzotikusnak is tűnik innen az a vidék.
Halálos nyár címen magyarul is megjelent a sorozat következő része, és ha valahol jól olvastam, lesz tavaszi és őszi verzió is, remélem, nem csak álmodtam. 

Charles Bukowski: Posta

Bukowskival véletlenül ismerkedtem meg három éve, amikor a keletiben ráébredtem, hogy nem hoztam magammal olvasnivalót a hatórás vonatútra, amellyel Prágát céloztuk meg. Úgyhogy helyben kellett döntenem, körülnéztem az egyik könyvárusnál, és a sok ulpiusos nagyszerűséget meg egyéb nagyon lányos könyvet elnézve kicsit elkeseredtem, aztán megakadt a szemem Bukowski Ponyváján, és kizárásos alapon őt választottam. Saját magamat is megleptem azzal, hogy mennyire tetszett az egyszerű, férfias őszintesége, hiába káromkodik oda-vissza és folyik a szesz patakokban, nem érzem öncélúnak a stílust, gyanítom, ez Bukowski, minek szépítse magát. A Posta az ő első regénye, nagyon amerikai - bár nem dicsőíti az országot és a társadalmat - és nagyon kiábrándító, de pörögtek a lapok a kezem alatt, sosem unatkoztam, és a kilátástalan, alkoholgőzös, napról-napra megélt élet furcsa módon nem hangolt le, hanem valami teljesen különös hatást gyakorolt rám. Azt hiszem, Bukowski az egyik legnagyobb meglepetés a könyves pályafutásom során, és nem azért, mert kellemesen csalódtam - hiszen korábban nem sokat tudtam róla - hanem mert sosem gondoltam volna magamról, hogy egy ennyire natúr és realista stílus le tud nyűgözni. Talán azért, mert a sok nagybetűkkel írt ORDIBÁLÁS meg káromkodás mögött sokkal több van, mint ahogy elsőre tűnik, és ezt nem nehéz észrevenni, Bukowski valahol egy zseni, sorra fogom keríteni a többi regényét is. 

Áprilisi kedvencek és könyves zárás

   Könyvügyileg ezerszer jobban sikerült az április, mint a március, végre sikerült néhány igazán nagyszerű olvasmányt kifognom, kár volt elrontani az összképet a Juliet Grey-féle Marie Antoinette trilógia második részével, de csak magamra vethetek, tudhattam volna ezt előre. (Csakis Fersen gróf várható felbukkanása miatt kölcsönöztem ki a könyvet, a harmadik részt már valószínűleg hanyagolni fogom). 

   A hónap elején fejeztem be A méhek titkos életét, ami a fellelhető déli környezetben játszódó irodalmi művek egyik legjobbika. Most látom csak, hogy mekkora koppintás a Déli álmok, túlságosan sok ponton lehet párhuzamot vonni a két történet között, viszont a méhes sokkal kifinomultabb, tartalmasabb, a szereplők valódiak, a problémák nem mondvacsináltak és a feszültség is jóval több ebben a regényben, igazi gyöngyszem. Nem tudom, manapság lehet-e kapni, emlékszem, hogy jó pár évvel ezelőtt még aláírásgyűjtés is folyt annak érdekében, hogy újra kiadják, de nem tudok arról, hogy lett volna ennek bármi eredménye.

   Nála is nagyobb élmény volt A párizsi feleség, amit a reggeli negyedórás buszutakon olvasgattam a kindlin, de a vége felé már nem bírtam magammal, és itthon gyorsan befejeztem. Hemingway egyelőre nem győzött meg sem Az öreg halász és a tengerrel, sem a Vándorünneppel, de kíváncsi voltam az utóbbi történet másik oldalára is, amiről Hemingway nem írt, azaz a női szemszögre. Kellemes meglepetés ért, mert tartottam tőle, hogy picit limonádéíze lesz a dolognak, de már az első néhány oldalon kiderült, hogy egy alapos kutatásra épülő igényes, átgondolt, szépírói stílusban megírt életrajzi regény, amely Hadley Richardson és Hemingway házasságát kíséri végig. Egy pillanatig sem unatkoztam, kissé csodálkozva olvasom azokat az értékeléseket, amelyek szerint ez a történet túl lassú és vontatott, de ideje megtanulnom, hogy minden olvasó más igényekkel és elvárásokkal áll neki egy-egy könyvnek. Én kifejezetten boldog lennék, ha minden életrajzi regény hasonló színvonalú lenne, illetve reménykedem, hogy Paula McLain később is megörvendeztet minket az írásaival. 

Lement közben a húsvét is, legszívesebben kiiktatnám ezt az ünnepet, helyből utálom az egészet. Mégis beadtam a derekam egy kicsit, és nekiálltam sütit sütni. Egész pontosan negyven darab sajtos rolót készítettünk (volt egy kis segítségem), illetve amelyikbe nem jutott már sajtos krém, abba nutella került. Nem volt gond az elfogyasztásával, szerintem én is meg a pasim is végtelen számú darabot meg tudnánk enni, egyébként kifejezetten büszke vagyok magamra, hogy képes (és hajlandó) vagyok ennek a finomságnak az elkészítésére, igaz, egyes-egyedül biztosan nem állnék neki. 

Mostanában nagyon fincsi illatokkal találkozom mindenfelé, el is csábulok időnként, a legutóbbi felfedezettem a barackos TBS testápoló (meg akármi), viszont néhány nap használat után még nem emelhetem a havi kedvencek közé. Ami áprilisban igazán elnyerte a szívemet, az egyrészt az Essence egyik parfümöcskéje, életemben nem gondoltam volna, hogy valaha Essence parfümöt fogok vásárolni, de a like a walk in the summer rain illat annyira nyári és valamiért a gyerekkoromra emlékeztet, úgy beleszerettem, hogy aztán visszamentem még egy üvegért, mivel nyilván limitált kiadás lesz meg amúgy is csak 10 ml, pikkpakk elfogy, aztán sírhatok utána. Az összes érzékszervem közül talán az orromra lehet a leginkább hatni, jó és rossz értelemben egyaránt, a pillanat törtrésze alatt hoz vissza érzéseket, emlékeket egy-egy jól betalált illat. Ezért veszem meg időnként a Vidal szamártejes-olívás tusfürdőjét, ő életem tusfürdője, nagyon remélem, hogy nem tudom eleget használni ahhoz, hogy ne az olaszországi tartózkodásom jusson róla eszembe. Drogériák alsó polcain lehet megtalálni, emlékszem, mennyire örültem, amikor belefutottam itthon, egészen elérzékenyülök, ha ezzel pancsizom, persze simán lehet, hogy annyira nem is tetszene az illata, ha nem emlékeztetne a kintlétemre, de már mindegy, örülök, hogy újra felfedeztem, nem is értem, hogyan feledkezhettem meg róla az utóbbi hónapokban!
Mivel a körmeimmel való törődés nem tartozik a kedvenc elfoglaltságaim közé, ritka, hogy egy lakkot igazán megszeretek, nálam elég hamar leáldozik a szépen felkent festék, nem tudom, mi baja a körmeimnek, kismillió módszerrel próbálkoztam már, de mindig lepattog, főleg a mutatóujjaimról. A Rimmel 60 seconds lakkja viszont nagyon jól bírja a strapát, de érdekes módon csak ez a lila. Van még egy kékem meg egy narancssárgám, de egyik sem olyan nagyszerű, mint ez, az egyiknek az ecsetével, a másiknak a tartósságával van problémám, a lila viszont úgy tökéletes, ahogy van, emellett a színét is imádom, pedig sosem voltam az a lilaőrült, most is csak bizonyos keretek között viselem el, és csak bizonyos árnyalatait, például ezt. 

Ideje megemlékeznem a beszerzéseimről is, igaz, már megtettem a Könyvfesztiválos posztban, ugyanis azon a két könyvön kívül semmit nem vásároltam áprilisban. A május nem biztos, hogy ilyen dicső lesz, bár egyelőre csak a Kontrollt (Jeff Vandermeer) néztem ki magamnak, ha ügyes leszek, nem csúszik be más. 

Tehát a Kakukkszó és A dervisház lett az enyém - hála a könyvfesztes kedvezményeknek meg a vásárlásra biztató légkörnek, más kérdés, hogy ezeket mikor fogom végre elolvasni, ideje lenne szüneteltetni picit a könyvtárba járást, vagy legalább a mániákus online előjegyzésrohamaimat.  

A többiek zárásait itt találjátok:

Amadea

Theodora

Catriana