2013-04-23

A könyvek már dobozokban!

A lakásfelújítás kezd a végéhez érkezni (nagyon csak kezd, de kezd...), ideje csomagolni valamit, mert jövő héten költözés. Nyilván nem a ruháimmal és a megszámlálhatatlan hajápolóval/körömlakkal/arctisztítóval kezdtem, mivel azokat folyamatosan használom, na persze nem mind a 78 felsőmet, de ki tudja, épp melyikhez támad kedvem. Úgyhogy a raktárállapotot produkáló szobám akadályai között mászkálva (néha káromkodva, mert már megint belerúgtam az édesem DJ-rackjébe, odébb rakni nem egyszerű, mert kb 60 kiló), nekiálltam szelektálni a könyveket aszerint, hogy mi jön velem és mi marad.


Egyáltalán nem okozott akkora dilemmát a procedúra, mint az várható volt. Főként az könnyítette meg a helyzetemet (és a többi személyes holmimmal kapcsolatos döntést is ez fogja), hogy nem a kukába szórom ki a hátrahagyott dolgokat, meg még csak nem is eladom/elajándékozom, hanem ott lesznek a szobámban, bármikor hazaugorhatok a csomózott karkötőkről szóló könyvért, na jó, mondok reálisabb példát, mondjuk az olasz nyelvkönyveimért vagy a Rejtőkért, ha épp ahhoz van kedvem, szóval nem kellett végzetesen végleges döntéseket hoznom. 
Hét dobozt pakoltam meg könyvekkel a teljesség igénye nélkül, és közben arra gondoltam, hogy nem irigylem azt a személyt, aki ezeket majd felemeli. Főleg egy szakácskönyves-albumos nagyobb dobozzal kapcsolatban merültek fel bennem ilyen aggodalmak, pedig azt direkt csak félig töltöttem meg. 
Aztán meglátjuk, mennyire lesz elég a rendelkezésre álló polcmennyiség, lesz ott egy hatfakkos lépcsős polc, két falba fúrható LACK, meg a kis DIY-gyümölcsösládák, amelyeket apukám varázsol lakberendezési tárggyá csiszolással és festéssel. Szerintem gyönyörűek lesznek! (Sok mindent persze nem merek majd azokra pakolni, nem örülnék, ha leszakadnának az olasz szótáraim alatt.)


Hétvégén jönnek a ruhák is... Na ott már komolyabb problémák lesznek.


2013-04-19

Itó Projekt: < / Harmónia >

Régóta szemezek az Ad Astra kiadó könyveivel, csak nem tudtam választani, hogy melyikkel kezdjem, annyira izgalmasnak tűnik az összes. Azt hiszem, kivétel nélkül várólistás nálam minden eddig megjelent regényük, úgyhogy hosszas válogatás után úgy döntöttem, hogy a szülinapomra meglepem magam a Harmóniával.

Bő egy hónapja ülök ezen a poszton, mivel ez egy igazán gondolatébresztő könyv, csak többnyire nem vagyok filozofálgatós hangulatban, kinőttem már abból. Néha úgy éreztem, hogy az író ide-oda ráncigálja az agyam, annyit csavarintott a történeten, hogy már azt sem tudom, hogy a végén mit gondoltam erről az egészről, olvasás közben is gyakran ingadozott a véleményem.

Például hogy szeretnék-e egy olyan társadalomban élni, ahol a testemre rákötnek egy figyelőrendszert (WatchMe), hogy nehogy bármi bajom essen; ami minden káros anyagtól megóv, és nincs többé se nátha, se emésztőrendszeri bajok, se rák, semmi. A könyv elején három középiskolás lány lép szövetségre, mert ők nem akarják ezt az életet, és minden vágyuk, hogy maguk mögött hagyják azt. Az egyiknek sikerül is, a másik kettő túléli.
Eleinte iszonyatosan dühös voltam ezekre a lányokra. Mi bajuk van, most tényleg? Nem lehetnek betegek, sem ők, sem azok, akiket szeretnek (már ha van ilyen), ennél többet szinte nem is kívánhatnának, legalábbis napjainkban ha egy embernek meg is van mindene, értsd magánéleti és anyagi szinten tökéletesen rendben van, az egészsége még mindig nem fix. Ezt a problémát ebben a Nagy Katasztrófa utáni világban megoldották, és mégse tetszik mindenkinek.
Kirie Tuan egyike volt a három ellenálló lánynak, még felnőttként sincs kibékülve a rendszerrel. Azért választotta a spirálcenzori állást, hogy külföldi bevetésein ellenőrzés nélkül dohányozhasson és ihasson. Egy világrengető eset után újra kénytelen visszakanyarodni gyerekkorának főbb szereplőihez, a hozzájuk fűződő emlékekhez. Minden egy szép adag caprese saláta fölött kezdődik újra.

És ekkor elszabadul minden, elszabadul Itó Projekt csavargépe is, és mindenkiről kiderül, hogy nem is az, akinek vagy aminek hittük, közben pedig folyamatosan kapjuk az újabb és újabb, félelmetes információkat.
Összevissza csapkodtak végig a gondolataim, és rendkívüli bölcsességemnek hála két lényegesebb következtetésre jutottam:
1. Minden jó kezdeményezésnek van egy árnyoldala, főleg ha az olyan nagyszabású, mint a WatchMe. Engem messze nem rettent el a vetített jövőkép kedvező oldala, vagyis az, hogy nem betegedhetünk meg, ennél többet nem is kérnék már az élettől. (Más kérdés a népesedés problémája, de nem kell aggódni, a fejlődő országokban nem jellemező a WatchMe használata. Ki van ez találva.) Csak itt is fennáll a szokásos dilemma: mi lesz, ha ezt a nagyszerű felfedezést elkezdik pusztításra és mindenféle csúnya dolgokra használni? Ilyenkor jön az, hogy mindenki azt kiáltja egyszerre, hogy gyere vissza influenza, gyere vissza tüdőrák, csak ezt ne.
2. Az embereknek kell valami, ami ellen lázadhatnak. Még a szép, új világban is. Az is lázad, aki nem tudja, mi folyik a háttérben, a lényeg az, hogy az elégedetlenség és az ellenségkép keresése a lételemünk, ha van sapka, az a baj, ha nincs, akkor meg az.

Ahogy elnézem, kicsit másképp fogtam fel ezt a könyvet, mint a többség. Az én szememben ez nem egy antiutópia, hanem egy jövőkép arról a világról, amely katasztrofális állapotokból fel tudott tápászkodni, és képes volt kialakítani egy hasznos védelmi hálót. Más kérdés, hogy ezt egyes csoportok hogyan értelmezik, de azt hiszem, napjainkban is Dunát lehet rekeszteni azokkal a bioetikai kérdésekkel, amelyekkel ugyanez a helyzet.

Kiadó: Ad Astra
Megjelenés éve: 2012
Oldalszám: 308
Fordította: Mayer Ingrid, Oroszlány Balázs

2013-04-08

Bolhapiac, szeretlek

Kitaláltam, hogy kell nekem egy nagy, szögletes kosár, amelyben aztán tudok majd tárolni mindenfélét, mert azzal vagyok ijesztgetve, hogy nem fognak elférni a ruháink az óriási szekrényben. Hiába fogadkozom, hogy drasztikusan leredukálom a ruháim számát, senki nem hisz nekem. Úgyhogy vasárnap délelőtt bolhapiacoztunk egyet, én mondjuk megyek, mint az őrült, csak azzal foglalkozom, hogy a tömegben dohányzó emberek mögött lehetőleg ne vegyek levegőt, és hogy kerülgessek mindenkit, meg esetleg kiszúrom a könyveseket. Az első használtkönyvesnél leltem rá A babóra, illusztrált, és mesekönyv hangulata van (nekem pl. A hobbit új kiadása, amelyik tele van képekkel, egyáltalán nem tetszik, olyan olvasókönyves jelleget kapott, amitől meg kiver a víz). Amúgy is terveztem, hogy megvásárolom A hobbitot, de így spóroltam kb 2500 forintot. És még egy csodás kosarat is találtunk, illetve anyukám találta, mert ő képes nyitott szemmel járkálni az ilyen helyeken. De erről az új bútordarabról majd akkor, ha már meglesz a helye.
[És szert tettem még egy Közhelyszótárra is, nagy kedvencem.]



2013-04-05

To the moon and back

Sajnálatos módon mostanában semmi időm nincs posztot írni, pedig szeretnék, két könyves bejegyzésen is csücsülök (A Harmónián - ami egyre inkább a múlt ködébe vész, és a Királyné lettemen), addig is, amíg megszülöm őket, itt a kedvenc szerelmes mondatom. Képekben. Szeretnék ilyet a falunkra, csak még nem tudom, melyiket, aztán lehet, hogy majd magam kreálok egyet, az a legjobb. Nektek melyik tetszik a legjobban?
Amúgy is elindult valami birizgálás az agyamban, miszerint holdas könyveket kell olvasnom. Nem tudom, miért foglalkoztat ez most, mindenesetre eddig csak a Holdpalota volt meg, amelynek persze szinte semmi köze nem volt a nevezetes égitesthez.
Jó hétvégét mindenkinek, én lépek - talán most már végre - kékre mázolni a hálószobát, azon a falon pont jól mutatna egy holdacska.